Nógrád Megyei Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-14-15 / 189. szám
6 HÍRLAP HÉTVÉGI MAGAZIN 1993. augusztus 14-15., szombat-vasárnap Jó lesz időben felkészülni Te drága élet, hová sodorsz bennünket?! „A kormány azt tervezi, hogy az üzemanyagok fogyasztási adóját jövőre két ütemben emeli: januárban kisebb mértékben, júliusban jelentősebben.” -sturmannÉlt-e Münchhausen báró? A füllentés „nagymestere” Sziporkázó történeteit, az álom és valóság cselekményszerű keveredését a világirodalom „hitelesítette”. Münchhausen” báró kalandjai egészen pontosan Münchhausen báró csodálatos utazása szárazon és vízen, haditettei és vidám kalandjai, ahogyan kancsó mellett, baráti körében maga elmesélte című történetet 1758-ban írta Gottfried Bürger német költő, majd éppen 110 éve, 1883-ban Kari Immer- mannak köszönhetően megismerhette a világ Münchhausen sziporkázó füllentéseit. De vajon volt-e valóságos alapja a történetnek, élt-e valamikor a nagy mesélő? A köztudat szerint ugyanis Münhhausen, aki hajánál fogva húzta ki magát a bajból és más mulatságos helyzetet élt meg, csupán regényfigura. Azzá lett, de annak előtte hús-vér emberként éldegélt az 1700-as évek derekán. Ott, ahol a Weser folyó erősen kacskaringózik Bodenwerdner közelében, az erdővel benőtt hegyoldalak között. A vidék híres volt gazdag hegyállományáról, itt állította fel agyafúrt csapdáit Madarász Henrik, a későbbi német király, és itt járta az erdőt-mezőt a Boden- werder ősi birtokának tulajdonosa, a szenvedélyes vadász Hieronymus Kari Fridrich Müchhausen. Idős korában kis kerti pavilonjában, miután rágyújtott tajtékpipájára, gyakran mesélt alkalmi hallgatóságának. A rögtönzés igazi mestere volt. Ahogy egyre jobban belemelegedett a történetbe, szinte átalakult ő maga is. Az igazság észrevétlenül füllentésbe csapott át, a valóság kitalálásával keveredett. A báró élete nem szűkölködött valódi kalandokban. 19 éves korában ment el hazulról szerencsét próbálni, s többek között Oroszországban, Erzsébet cárné szolgálatában küzdött a törökök és a svédek ellen kapitányi rangban. Bodenwerder mai turista szenzációja a Müchhausen ház, ahol ma a Müchhausen múzeum is látható. Kevés hely van a földön, ahol irodalmi hősnek állítottak múzeumot. Egyébként ez sem egészen pontos meghatározás. Ugyanis sajátos múzeum ez. Egy irodalmi hős modelljének állít emléket: az igazi Münchhau- sennek, aki azonban irodalmi mása révén vált híressé. Mennyivel emelkedtek az árak? A kérdésre másképpen válaszol a család jövedelmét beosztó háziasszony és a statisztika. Az előbbi általában a ténylegesnél jóval magasabbnak érzi az áremelkedést. Nos, a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb tájékoztatása szerint egy év alatt átlagosan 20,9 százalékos volt az árnövekedés, de ennél jóval nagyobb mértékben nőtt az élelmiszerek és egyes szolgáltatások ára. 1992. júniusához képest a fehér kenyér ára 1993. júniusáig 46, a sertészsíré 74, a fejeskáposztáé 79, a kristálycukoré 47, a vízé 33, míg a csatorna díja 46 százalékkal emelkedett. Ugyanakkor a darabos szén ára 6, a burgonyáé 8, a sertéscombé 4, az almáé 10 százalékkal csökkent. Ennek megfelelően természetesen változott a létmimimum szintje is. Egy városban lakó, aktív korú, egyedülálló személy 15 400 forintból, egy falun élő nyugdíjas „már” akár 8730 forintból is meg tud élni - a statisztikusok számításai szerint. A városi és a falusi, illetve a még dolgozó és a már nyugdíjas csa1993. júniusában számított létminimum egy háztartásra egy főre háztartás típus: város község város község egy kereső felnőtt 15 400 14 100 15 400 14.100 egy kereső egy gyerekkel 23 800 22 300 11 900 11.500 egy kereső két gyerekkel 32 500 29 700 10 830 9.900 két kereső felnőtt 27 000 25 500 13 500 12.750 két kereső egy gyerekkel 36 200 33 200 12 070 11.100 két kereső két gyerekkel 43 900 41 300 10 980 10.330 két kereső három.gyerekkel 49 900 46 800 9 980 9.360 két kereső négy gyerekkel 55 300 51 800 9 220 8.630 három kereső felnőtt 39 400 36 500 13 130 12.170 három kereső egy gyerekkel 47 600 44 900 11 900 11.230 három kereső két gyerekkel 55 000 51600 11000 10.320 három kereső három gyerekkel 60 400 56 600 10 070 9.430 három kereső négy gyerekkel 65 700 61 600 9 390 8.800 nyugdíjas háztartások egy személy 1 400 10 400 11 400 10.400 két személy 9 700 17 800 9 850 8.900 három személy 28 500 26 200 9 500 8.730 ládok életvitele közötti különbségekre vezethetők vissza a több ezer forintos eltérések.Az „aktívak” többet költenek ruházkodásra, utazásra mint a nyugdíjasok, a községek kertes házaiban meg lehet termelni a konyhára szükséges zöldséget. gyümölcsöt, s jószágtartással is csökkenthető a családi költség- vetés terhe. Legalábbis erről árulkodik a statisztika. A balkezesség nem akadály Ősi kagylós rákok maradványain lévő harapásnyomok igazolták, hogy a test egyik fele már 500 millió évvel ezelőtt jobban kifejlődött a másiknál. Néhány évvel ezelőtt a tudósok abból indultak ki, hogy az egyik testfél előnyben részesítése csak az embernél fejlődött ki. De azóta ezt a viselkedést sok más élőlénynél is felfedezték s most felismerték állatok megkövesedett maradványainál is. Két amerikai palenteo- lógus, dr. Lorenz E. Babcock és dr. Richard A.Robinson, erre trilobita-fosszi- lák vizsgálatánál jött rá. A trilobiták a mai patkórákok távoli rokonai, nagy számban éltek az óceánokban, s 230 millió éve közvetlenül a dinoszauruszok korának kezdete előtt, kihaltak. A tudósok arra következtettek, hogy a trilobiták megkísérelték a menekülést, ha megtámadták őket. Az a körülmény, hogy a legtöbb harapásos seb a testük jobb oldalán volt, viszont arra utal, hogy a trilobiták, a meneküléskor legtöbbször jobbra fordultak. Az egyik testfél előnyben részesítésének fizikai okai tisztázatlanok. Valószínűleg biokémiai feltételei vannak. Ez a viselkedés hasznos az élőlények számára. Maga a balkezesség szerintük egyáltalán nem egyfajta akadályozás. (Jj tv-korszak - 150 csatornával Amerika tv-nézői számára néhány hónapon belül új korszak kezdődik: a „DirecTV” cég az Egyesült Államokban már 1994 elején üzembe kívánja helyezni az első nagyteljesítményű tv— rendszert. Ez a nézőknek két műholdról közvetlenül, mintegy 150 szórakoztató csatornával szolgál, egy újfajta parabola-antenna révén, amely nem nagyobb egy autó kormány kerekénél. Az új rendszer legfontosabb alkotóeleme két HS-601 műhold a Hughes Aircraft-tól: az elsőt egy Ariane-rakéta decemberben juttatja fel az USA fölé, 35 kilométeres magasságba. A műholdat egyenként 16 darab 120 wattos impulzusátvivővel (transponder) szerelik fel, s közülük mindegyik nyolc játékfilmet, vagy négy élő adást tud egyszerre sugározni. A rendszer további fontos alkotórésze a mindössze 45 centiméter átmérőjű parabola-antenna - ez olyan kicsi, hogy az ablakok elé szerelhető - és a vevő-dekódoló doboz, amelyet egy elektronikus kulcs egészít ki. A „DirecTV” szerint a felfogott jel olyan kiváló, hogy a képminőség a „Super VHS”-hez lesz hasonló, a hang pedig CD-minőséget képvisel. A program kiválasztásához segítséget nyújt majd egy program-csatorna és a képernyőre vetített „menü”. A „DirecTV” az amerikai TV-piacon, ahol eddig a háztartásoknak csak 40 százaléka tudta a kábelprogramokat fogni.legalább 10 millió felhasználót remél 2000-ig. Az adóközpont, egy ultramodern komplexum, több mint ötezer négyzet- méter alapterületen épül. Ma kezdődik a salgóbányai fotóstábor A felvétel a korábbi évek fotóstáborának egy pillanatát örökíti meg. Mától a fotózás szerelmesei és természetesen értői Salgóbányán randevúznak, s hódolnak kedvenc időtöltésüknek. Rekordösszegek amerikai filmügyekben Soha nem látott összegek cserélnek gazdát Hollywoodban forgatókönyvekért, illetve regények, novellák megfilmesítési jogáért. A rekordot az Universal Pictures tartja: a társaság a sikerszerző, John Grisham még meg sem írt thrillerjéért 4,5 millió dollárt fizetett ki. Nem csoda, hogy a forgatókönyvíró ekkora összeget kap következő művéért, hiszen a legutóbbi, a Tom Cruise főszereplésével forgatott „The Firm” igazi sláger a mozik nyári kínálatában, még az elképesztő reklámmal beharangzott Spielberg-horrort, a „Jurassic Parkot” is lekörözte. Szakértők úgy gondolják, hogy a The Firm 400 millió dollár bevételt is hozhat. Grisham előző forgatókönyveiért „mindössze” 750 000 dollárt kapott a Paramounttól, nem csoda hát, hogy átigazolt egy másik forgalmazóhoz. A következő könyve - a „The Pelican Brief’ már másfél millió dollárt ért meg Warner Bros-nak, az ezt követő „The Clien”-t már épp a duplájáért adta el a New Regency Prod.-nak. Az Ox- fordban élő sikerszerző métán lett Hollywod legfelkapottabb forgatókönyvírója. Legújabb 4,5 millió dolláros ajánlata kereken fél millióval több a „Jurassic Park” szerzőjének - Michael Crictonnak - legújabb könyvéért kifizetett honoráriumnál. Hát kérem valahogy így néz ki Amerika! Gyermekek rabszolgasorsban Kibérelt életek Egy amerikai kongresszus résztvevői szerint ma a világon évente 1 millió embert - közöttük egyre több gyereket - kényszerítenek prostitúcióra vagy rabszolgaságra. Joseph P. Kennedy Massachusetts állambeli demokrata képviselő a következőket mondta a kongresszus emberi jogokkal foglalkozó bizottsága előtt: „Szégyen, hogy 1993-ban a rabszolgasággal még mindig mint általános problémával kell szembenéznünk. Ez érinti Nyu- gat-Európát ugyanúgy, mint Dél- vagy Eszak-Amerikát, vagy a mesés Ázsiát. Különösen aggasztó az a tény, hogy egyre több gyerekeket adnak el vagy kényszerítenek rabszolgaságra.” Az amerikai képviselők azt a német törvénytervezetet kívánják követni, amely szerint az a német állampolgár, aki külföldön követ el gyerekekkel szemben szexuális bűntettet, Németországban is büntethető. A képviselők azt vizsgálják, hogy az Egyesült Államokban elfogadható lenne-e egy hasonló törvénytervezet. Erre a törvényre sürgősen szükség lenne - véli Kenneth L. Klothen a philadelhiai „Defense for Children International" szervezet ügyvezető igazgatója, ugyanis a gyerekekkel űzött szex iránt növekszik a kereslet. Ennek oka minden valószínűség szerint az a tévhit, hogy a gyerekek AIDS vírussal nem fertőzöttek. Ha a törvény elfogadásra kerülne, minden olyan amerikait felelősségre lehetne vonni, aki csoportos, vagy egyéni utazása során gyerekekkel létesít szexuális kapcsolatot. Teljesen mindegy, hogy ez a világ melyik részén történik - Thaiföldén, Amerikában, vagy Európában - a gyerekek nagy árat fizetnek érte. Valójában „pártfogóik” rabszolgái lesznek, akiket kábítószerrel tömnek tele és megerőszakolnak. Joseph P. Kennedy becslései szerint az Amazonas mentén a bányászok településein 25.000 lányt kényszerítenek prostitúcióra. Japánban 70.000 thaiföldi lány dolgozik szexrabszolgaként. Pakisztánban több, mint 200.000 tíz és 25 év közötti banglasedi lányt adtak vagy árvereztek el. Ezek a fiatalok utcalányként, rabszolganőként élik le rövid életüket. Riói utcagyerekek a bűnözés útján Szexfilmsztárból üzletasszony Az olasz tévéfilmsorozatok versenyében a maffia elleni harcot bemutató, nálunk is nagy sikernek örvendő „A polip” tartja az első helyet, de felzárkózott mögé a „Magánbűnök” című sorozat. Ennek érdekessége, hogy a producere nem más, mint a 44 esztendős és ma is igen mutatós Edwige Fenech, aki nem is olyan régen a szexfilmek sztárjaként aratott babérokat. A sorozatot megvették a németek és más országokban is nagy az érdeklődés iránta.