Nógrád Megyei Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-23 / 170. szám
1993. július 23., péntek MEGYEI KÖRKÉP HÍRLAP 3 Orvosi papírokat találtak a Beszterce-lakótelepen Keressük a Boitor családot! Jóleső érzéssel nyugtáztuk, hogy vannak még olyan embertársaink, akik félretéve saját dolgaikat is, hajlandók segíteni a másikon, még akkor is, ha az ismeretlen számukra. A történet a következő: Egy 14 éves kislány, a Beszterce-lakótelepen egy bontókra akadt, benne első ránézésre hivatalos iratokkal. Édesanyja, mikor meglátta az iratokat és azt, hogy azok egy másik kislány szemműtétjéhez nélkülözhetetlenek, elkezdett nyomozni. Nem próbálta meg az újságban közzétenni, nem kereste meg a rendőrséget, maga indult el, hogy minél hamarabb segíteni tudjon a kislányon és szülein. Tette mindezt elég szokatlan módon, kellemes meglepetést okozva ezzel, saját szabadidejében. Mert tisztában volt azzal, hogy minden nap késés csak súlyosbíthatja a kislány egészségi állapotát. A borítékben Boitor Ana Maria (anyja neve: Kőmíves Erzsébet, apja neve: Boitor loan), vélhetően román állampolgárságú 11 éves kislány fényképe és orvosi papírjai voltak. Kórházi zárójelentések, valamint a kislány szemműtétjéhez szükséges budapesti címek és telefonszámok. A keresett kislány A megtaláló Barkóczi Barbara, 8. osztályos tanuló és édesanyja elvitték az iratokat a megyei kórházba, a helyi körzeti orvoshoz, ám egyik helyen sem tudtak a kislányról. Kérjük mindazokat, akik a kislányt a fénykép alapján felismerik vagy szülei hollétéről tudnak, értesítsék őket, hogy papírjaik átvehetők munkanapokon a Nógrád Megyei Hírlap szerkesztőségének portáján, Salgótarjánban az Erzsébet tér 6. szám alatt. Minden egyéb információt köszönettel fogadunk a (32)-316-455-ös telefonon. Meglepetésekkel teli szombat este A legemlékezetesebb nyári bulira készülnek De-Zső-ék, pontosabban a De-Zsö Alapítvány az idei nyár legemlékezetesebb buliját rendezi meg szombaton este a salgótarjáni tóstrandi kosárlabdapályán. Bármennyire igyekeztünk megtudni a részletesebb programot csak keveset sikerült kideríteni, tekintettel a tervezett meglepetés-sorozatra. A meglepetések már a kapuban kezdetét veszik, amikor is minden belépőjegy mellé ajándékot is kapnak a résztvevők. A kapuból léggömbökkel, lampionokkal, színes krepp-papírokkal díszített csodavilágba lehet jutni. S aki beljebb került az bizonyára nagyon jól érzi majd magát. A program 19 óra 30 perckor veszi kezdetét a salgótarjáni Faktor zenekar fellépésével. Aki a pezsdítő zene hatására a tánctudományát akarja bemutatni, az benevezhet a táncversenyre, amelynek a fődíja egy kétezer forintos vásárlási utalvány. S aki másfajta mozgásra vágyik úszhat egyet a kivilágított medencében. A szokáshoz híven a résztvevők hozzájuthatnak ételhez és italhoz is, azonban a Derült Zsömlék Alapítvány különlegességről is gondoskodik. Lesz rózsaszínű puncs és illatozó ráblópecsenye. Az érdeklődőknek amiatt sem kell izgulniuk, hogy netán nem jutnak haza a város másik végébe, ugyanis a Nógrád Volán jóvoltából éjfélkor külön autóbusz indul a kempingből a pálfalvai felüljáróig és érinti a város fontosabb részeit. A lelkes szervezők nagyon remélik, hogy a szeszélyes időjárás nem zavarja meg esővel az izgalmasnak ígérkező rendezvényt. S ha mégis, akkor fedett helyen rendezik meg a nagy partyt. Ez persze csak szombaton derül ki, éppen ezért mindenki figyelje a „hangos autót”, s megtudja, hogy ebben az esetben hol lesz a rendezvény. Mert ha borult is az ég, a Derült Zsömlék nem hagyják magukat! A zugeladók áruelkobzásra „ítéltetnek” (Folytatás az 1. oldalról) Salgótarján egyik élelmiszerboltjában az üzletembert, Angyal Lászlót kérdeztük.- Számít-e forgalomnövekedésre a türelmi idő letelte után?- Biztos vagyok benne, hogy augusztus elsejétől a forgalom növekedni fog. Igaz, hogy a vásárlók olcsóbban vehették meg a termékeket a Vásárcsarnokban, de a rendelet értelmében ez a szabad árusítási forma most megszűnik. Nagyon helyesnek tartom az új törvényt, mivel így lehetőség nyílik az áruk származásának ellenőrzésére.- Ön szerint mi lesz a raktáron lévő és december 31-ig el nem adott termékekkel?- Ha időben elkezdik a zárjeggyel ellátott áruk nagykereskedelmi forgalmazását, nem tartok attól, hogy zárjegy nélküli áru marad meg. Egyébként sincs olyan nagy raktárkészletem: kevés, de sokféle dolgot tartok, így az mindig cserélődik. A szabálysértőkkel szemben a vám- és pénzügyőrség jár majd el. A vállalkozókat és a pénzügyőrséget egyaránt érintő kérdésekre Géczy Attila, a vámhivatal parancsnokhelyettese válaszolt.- Milyen leterheltséget jelent önöknek a rendelet betartatása?- Komoly feladatot jelent majd a fokozott ellenőrzés, hisz ez adóellenőrzési tevékenység. Szűkös létszámunk mellett is minden lehetőséget megragadunk, hogy a törvényben előírtaknak eleget tegyünk.- Számíthatnak-e a vállalkozók az ellenőrzésre, felhatalmazott szervek együttes akciójára?- Természetesen széleskörű ellenőrzést folytatunk a jövőben az érintett hatóságokkal együtt az engedély nélkül árusítókkal, a tiltott tevékenységet folytatókkal szemben. Az ominózus termékek árusításához ugyanis mindenképpen jövedéki engedély szükséges.- A zárjegy fogalmát több kereskedő is felvetette. Mit takar ez az elnevezés tulajdonképpen?-A zárjegyet a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága bocsátja ki. Ez tulajdonképpen egy ellenőrző cédula, mely azt hivatott igazolni, hogy az adott termék után a különböző adókat megfizetik. Tartalmazni fogja a termék fajtáját, az „adózott termék” feliratot és egy sorszámot.- Mi lesz azokkal a készletekkel, amelyeket december 31-ig a tulajdonosok nem tudnak eladni?- Ezzel kapcsolatban csak saját véleményemet mondhatom. A törvényhozók azért hagytak türelmi időt, hogy ha objektív akadályok lépnének fel, módosítani lehessen a határidőt.-Milyen szankciók várhatók a törvény megszegőivel szemben?-Akik az előírástól eltérő módon árusítanak, azokkal szemben jövedéki bírságot szabunk ki, ezzel egyidejűleg az terméket elkobozzuk, majd a későbbiekben megsemmisítjük. A törvény különböző mértékű jövedéki bírságokat szab ki termékenként, százszázalékos arányban. Például a háztartási tüzelőolajjal történő visszaélés esetén a bírság alsó határa nem lehet kevesebb 50.000 forintnál. H.A. Nevelésügyi kongresszus Nem meglepő, hogy a jövőt is érintő koncepcionális kérdések megvitatására készülnek a népfőiskolái mozgalomban dolgozó szakemberek megyénkben is. Budapesten rendezik meg ugyanis augusztus 25-től 28-ig a VI. nevelésügyi kongresszust. Nógrád megyét e fontos tanácskozáson a Sréter Ferenc Népfőiskolái Egyesület szakemberei képviselik: Végh Gá- bomé tanárnő Szécsényből és Diósi László, az Ipolymenti Népfőiskolái Társaság titkára. Az áfész tervez, a pénztárca diktál Ludányhalászi. Mennyiben tettek eleget a szécsényi áfész - és a lakosok - elvárásainak a szövetkezet helyi egységei? Számottevő-e a konkurencia befolyása, s mik a közeli jövőre vonatkozó célkitűzések? - Ezekre a kérdésekre keresik a választ a napokban sorrakerülő képviselő-testületi ülésen, a kereskedelmi ellátás helyzetéről szóló napirend tárgyalásakor. Ehhez kíván segítséget nyújtani Kraft Jánosnak, az áfész osztályvezetőjének beszámolója, mely egyebek mellett kitér majd arra is, hogy a tervezett forgalomnövekedés alulteljesítése elsősorban a lakosok laposodó pénztárcájával, tehát a foglalkoztatási nehézségek és az adóterhek anyagi következményeivel magyarázható. A konkurencia kevésbé adja fel a leckét az itt monopolhelyzetben lévő áfésznek. Az áruellátás folyamatos, kirívó hiányosság nincs. Tervük az, hogy a továbbiakban is valamennyi üzlet megfeleljen a helybeliek igényeinek, (m.j.) T raffipax • Július 23-án, pénteken 6-tól 16 óráig Balassagyarmat belterületén a Kővári úton, az Ady Endre és Szügyi úton, valamint Mohora és Szügy között lehet számítani rendőri sebességellenőrzésre. Nyugdíjasprogramok • Szécsény. A városi művelődési és ifjúsági centrumban működő nyugdíjasklub a nyári hónapokban folyamatosan szervez kirándulásokat. A júliusi programok tervezett időpontja július 24. és 31. Az úticél pedig Eger, Lillafüred, illetve Miskolctapolca. Augusztusban egyebek közt Jászapátiba, Máriareme- tére, valamint Zebegénybe készülnek a nyugdíjasok. Anna-napi ünnepség • Barna. Anna-nap alkalmából népünnepélyt rendeznek a községben július 24-én, Szabó Anita klubvezető szervezésével. Ez alkalommal a többi között formációs táncbemutatót is tartanak. Antikvárium nyílt ® Pásztó. A közelmúltban antikvárium és régiségbolt nyitotta meg kapuját a városban, a Fő utca 50. szám alatt. Új klubhelyiség • Hont. Közel félmilliós beruházással várhatóan augusztus 15-éig befejeződik a település tűzoltószertárának átalakítása, s elkészül az az új helyiség, amely a jövőben a település fiataljainak ad otthont. Gyártörténet • Salgótarján. „A Salgótarjáni Kohászati Üzemek 125 évének története, 1868-1993” címmel gyártörténeti tanulmánykötet jelenik meg a gyár augusztusi évfordulós ünnepére Salgótarjánban. A kötetet dr. Szvircsek Ferenc történész-muzeológus szerkeszti. Ünnepség Ópusztaszeren Megyék országos gyűlése Nógrádi delegáció is utazik Történelmünk nevezetes színhelyén, Ópusztaszeren rendezik meg a megyék országos gyűlését augusztus 18-án, szerdán. Bár az ünnepség időpontja még odébb van, az illetékesek már „mindent tudnak.” Az egész napos ünnepségen megyénket a megyegyűlés negyven tagú delegációja képviseli, amelyet Korill Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke vezet. Az országzászló ünnepélyes felvonását és a Himnusz elhangzását követő díszünnepségen egy kiáltványt fogadnak el, amit minden megye közgyűlési elnöke aláír, majd Göncz Árpád köztársasági elnök tart beszédet és felavatja az erre az alkalomra készített emléktáblá, melynél a megyék egy közös koszorút helyeznek el, amelynek a szalagjaira a megyék címerét hí- meztetik rá. Rendelés van, de kevés a varrónő Meg kel) fizetni a munkaerőt A szécsényi lakossági fórumon a mezőgazdaság helyzete volt össztűzben Süket fülekre találtak az üzenetek? Lapunkban is beszámoltunk a megyei munkaügyi központ vállalati kapcsolattartással foglalkozó csoportja által szervezett varrónői állásbörzéről, ami dicséretes ötlet, de nem a legeredményesebb a megvalósulása (erről aligha a szervező csoport tehet). Miután a Salgótarjáni Ruhagyár vezetői a börze után siralmasnak nevezték az állástalan varrónők varrodai munka iránti érdeklődését, megkérdeztük Angyal Bélát, a jánosaknai ruhagyár igazgatóját is, milyen az állományi helyzetük? Mint mondta, a kiközvetítések hatását ők sem igen érzik. Angyal Béla úgy véli, aki értékes, az már elhelyezkedett, az átképzett varrónők pedig kevésbé termelékenyek, azt is megkockáztatva, nem igazán akarnak a szakmában dolgozni. Ezt az oldalt persze nem lehet nem összefüggésbe hozni a keresettel. Az igazgató úgy fogalmazott, meg kell fizetni a munkaerőt, emelni kell a dolgozók bérét. A jánosaknai ruhagyár anyagiakban is versenyben akar lenni a munkaerőért. Ézzel együtt a varrónői állományuk jelenleg alacsony, szlovák cégeket foglalkoztatnak kooperációban. Rendelésállomány viszont tartósan van, hosszú távra is, köszönhetően többéves svájci és németországi kapcsolataiknak. (di) Kíváncsiskodó Kevés a pénz és az ember Nem csak a nagyteremben elhelyezett székeket foglalták el az érdeklődők a szécsényi művelődési ház nagytermében, hanem a nyitott ajtón kívül is szép számmal voltak kíváncsiak Nagy Tamás országgyűlési képviselőnek, az Agrárszövetség elnökének, mezőgazdaságot érintő gondolataira, s azokra a válaszokra, amelyek e lakossági fórum keretében elhangzottak. A kíváncsiskodó kérdések két alapvető mondandó köré csoportosultak: miért került ilyen tragikus helyzetbe az ágazat, mik a kilátások , s hogy az Agrárszövetség milyen esélyekkel indul a következő országy- gyűlési választásokon. Az átalakuló gazdaságnak még 1992-ben is, a mezőgazdaság volt a legbiztosabb pontja, hozta korábbi formáját - hangzott el egyebek mellett. 1992-ben 2,6 milliárd dollár bevételt adott az országnak, miközben 40 milliárd veszteséget kellett elszenvednie. Az ágazat 1993 tavaszára teljesen kikészült. Amíg a Közös Piac országainak kormányai 43 milliárd, ECU dollárral támogatják mezőgazdasági termelőiket, addig a magyar kormány épp az ellenkezőjét tette. Csaknem teljesen megfosztotta az ágazatot a működőképesség fenntartásához szükséges támogatástól. Nyugaton 40 és 80 százalék között váltakozik a mezőgazda- sági termelők anyagi segítése, nálunk ez 8 százalékra zuhant. Ennek is köszönhető, hogy az 1300 szövetkezetből 500 felszámolás alatt áll, 300 ezer magángazdálkodó pedig tönkrement. A kormány - a képviselő véleménye szerint - a hazai termelőket sem támogatta a privatizációban. A külföldi tőke és az ott termelt áruk beáramlásával elvitte a 130 milliárdos hazai piacot. Jelenleg az élelmiszerágazat 43 százaléka külföldi tulajdonos kezében van. Nagy kérdés, miként lehet negyedszázadon belül, a mára kialakult állapotot előnyösen megváltoztatni?- Fantasztikus hazugság az is, mely szerint azért jutottunk ide, mert elvesztettük korábbi piacainkat - mondta Nagy Tamás. - A Közös Piac által megszabott kontingenseket sem tudjuk kitölteni, mert a tönkretett mezőgazdaságban nincs meg az ehhez szükséges árualap. Az előbbi tragikus helyzet bekövetkeztét elhárítani kívánó üzeneteket a kormány meg se hallgatta, nemhogy befogadta volna. Ennek is köszönhető, hogy a kárpótlás során olyan földbirtok-struktúra jött létre, aminek eredményeként 6 millió aranykorona értékű földön 2,5 millió tulajdonos osztozik. Ez a rendkívül elaprózott gazdaság nem csak működés, hanem hitelképtelen is. A kormány nem hallgatta meg a mezőgazdasági szakemberek véleményét, amikor azt mondták: a kárpótlási törvényt, az agrárpiaci rendtartást, a szövetkezeti törvényt és az ágazat pénzügyi finanszírozását egyszerre kell megvalósítani, mert ellenkező esetben azok egymással szembekerülnek. Most például szó sincs arról, hogy milyen pénzügyi feltételeket teremt a kormány az őszi munkákhoz, ki, hol és miért tegye a földbe a jövő évi kenyérnek valót. Az Agrárszövetségről szólva Nagy Tamás kifejtette: ezen a kétségbeejtő helyzeten kívánnak előnyösen változtatni . Megtartva 1990. évi habitusukat, pragmatikus programpártként kívánják sokkal működőképesebbé tenni a gazdaságot és a társadalmat. Olyan kérdésekkel foglalkoznak, amelyek az ágazatot, a benne dolgozókat érdeklik, csírája kívánnak lenni a parasztság érdekeit képviselő modem parasztpártnak. Venesz Károly Kinek a feladata Salgótarjánban, ezen belül is a Makarenko úton a játszóterek fenntartása? Ezek a zöldterületek egykor a városgazdálkodási vállalat hatáskörébe tartoztak, de az üzem átalakulása után ki a felelős ezekért a területekért? - kérdezte legutóbbi kíváncsiskodónkban egy zagyvapálfalvai olvasónk. Válaszadásra Bozó Pálnét, a salgótarjáni polgármesteri hivatal városüzemeltetési főelőadóját kértük meg.- A Makarenkó úton két játszótér van - mondta -. Az egyik az ottani óvoda, a másik a Városgazdálkodási és Üzemeltetési kft. gondozásában. Ha esetleg ezeken kívül az itteni lakóközösség még másikat is épített, azt nekik kell rendben tartani. Egyébként 106 játszótér és mintegy 65 hektárnyi zöldterület ápolását, gondozását kell elvégeznünk. Ezek rendszeres felújításra szorulnának, de csak a legszükségesebb javításokra jut pénz és ember. Évi 9 és fél millió forint a parkokra és a játszóterekre kevés, igazából a duplájára lenne szükség. Kénytelenek vagyunk fontossági sorrendbe állítani a teendőket, a legsürgetőbb problémákat és úgy végezni a munkát. Következő kíváncsiskodónk kérdéscsokrát egy salgótarjáni nyugdíjas olvasónk tette fel, szavaival élve egészségvédelmünk érdekében: Mióta engedélyezett a megyeszékhelyen az otthoni borjúvágás és a hús kimérése? Az úgynevezett marhalevél használata vajon ilyen esetekben is kötelező érvényű? S végül, kinek a feladata lenne az ilyen „feketevágások” elterjedésének a megakadályozása?