Nógrád Megyei Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-23 / 170. szám
4 HÍRLAP MŰVÉSZET ÉS TUDOMÁNY 1993. július 23., péntek Már olcsóbb a halálod Therapy? Charles Rane-től amúgy kéretik rettegni, de piszkosul ám. Persze nem csupán azért, mert a Rettentő becenéven ismeretes világszerte ez a Terrorállat, hanem mert úgy tűnik, valóban az. Kérem tisztelettel, eme Fenevad nem átallaná a biztos, s régen óhajtott anonymság reményében átnyiszbáltatni amúgy iste- nuccse intelligens (sicc!) kinézetű pofáját, ráadásul ami köztudottan nyomatékot, s romantikát biztosít ilyesféle tevékenységeknek, vagyishogy bármiféle érzéstelenítés (hú) nélkül kemény pasas ő, még az ügyvédje fejét is megfontolt gondossággal csapkodja ütemesen az asztalhoz (huhú), mondván, korántsem őrült ő, hanem igenis zseni (huhuhú). A múlt esztendőben nem is két gépmadarat robbantott alapos munkával szilánkokká, hanem igenis kétszer kettőt, vagyis kétszer kétszáz főnyi emberiséget. Dehát mint tudjuk ez már többnyire nem is egyszerű matematikai képlet, s innentől bizony nincs parányi lacafaca sem, de nem ám, hanem feltartóztathatatlanul beindul a balhé (huhuhuhú). No, de mindez nem tesz semmit, elvégre John Cutter a keményebbnél is keményebb fickó (óh). Elvégre a reptéri biztonságot hivatott felügyelni, ráadásul ő a legjobb a szakmában (óóh), dehát drága szerencsétlennek állandóan meg kell küzdenie lelkiismerete mocskosul mardosó fájdalmával, ugyanis felelős felesége haláláért. Szóval ugyancsak van miért a numero egynek lennie a csupai- zom, csupafitt, csupaész, csu- pajó férfiúnak (óóóh). No. Szóval, ahogy elolvasá a fenti sorokat a nyájas olvasó, bizonyára kibogozá belőle, cseppet sem piskóta az ügy, hát még ha hozzávesszük, hogy egyikük fehér (a rossz), a másik fekete (a jó), mármint bőrszín tekintetében. Vagyis éppen fordítottan, mint amúgy jelképesen megszoknánk. Es aztán, folytatván eme kö- römrágcsálásra késztető sztorit, ha tetszik hinni, ha nem, éppen ugyanarra a göbzire dobják le hátsó fertályukat a csúcspasik. Az egyik ezért, a másik azért, dehát ez már csak így szokott lenni, s percek múltán kezdetét veszi a Nagy Balhé. Bizony ám. S el sem tetszenének hinni, ez biza egyre nagyobb lesz. Adva vagyon ugyebár a Nagy Balhé, aztán még nagyobb, s egyre nagyobb, végül óriási. Mert ez egy Óriási Balhé. Körömhelyrágás során iz- gibbnál izgibb jelenetek, olyasféle mint pofoncsattanás, ököl- koppanás, rúgásdöntés, lövés- dördülés, aztán, ki hinné, még halottak is képződnek, megjelennek tökhülye zsaruk, minden lében ki tudja hány kanál cumik, meg bájos hölgyemény, szóval csupa váratlan, eredetibbnél eredetibb fordulatok. No, de hát poént nem illik lelőni, mert aki erre képes, annak nagyobb galádságok is száradhatnak a lelkén. Maradjunk annyiban, hogy győzedelmeskeKépes technikatörténet Magyar találmány: a kormányozható léghajó A kormányozható léghajó. Schwarz Dávid (1845-1897) eredetileg fakereskedő volt, de egyre jobban belemélyedt a léghajózás lehetőségeinek tanulmányozásába. Olyan léghajót tervezett, melynek ballonhüvelye teljesen új anyagból, vékony alumíniumlemezekből készült, továbbá az alumínium váz és a légcsavaroknak a léghajó testén való elhelyezésével teljesen új irányt szabott a léghajózás fejlődésének. Két évig folytatta kísérleteit Szentpéterváron, de ott sikert a hivatalos köröknél nem ért el, ezért egész vagyonát a további kísérletekbe ölve, Németországba telepedett át. Itt hadi célokra alkalmasnak vélték ötletét, sőt az alumínium új felhasználási területét is meglátva, lehetőséget adtak léghajója elkészítéséhez. Végre 1895. októberében sor került az első felszállásra. A léghajó feltöltéséhez azonban a német gyárak csak gyenge minőségű gázt tudtak szállítani, így az első kísérlet sikertelen volt. Az a hír, hogy megfelelő gázt tudnak előállítani, csak a feltaláló temetésére érkezett meg, akit 1898. január 11-én ragadott el a halál. A porosz hadügyminisztérium azonban tovább folytatta a kísérleteket és 95 évvel ezelőtt, 1897. november 3-án megtörtént as 3500 kg súlyú, 47,5 méter hosszú, 3607 köbméter térfogatú léghajó sikeres felszállása! Schwarz Dávid özvegye nyomorba jutott, mert minden vagyonukat felemésztették férje kísérletei. , Ezért 15 ezer márkáért eladta gróf Zeppelinnek a szabadalmat. Két évvel később a Bo- dena-tó partjáról felszállt az első „zeppelin”, 25 év múlva Eckener kapitány 80 órán belül egy „zeppelinnel” Európából a messzi Amerikába repült... K.A. Génekkel manipulált burgonya és bab (FEB) A német növénygenetikai és kultúrnövény-kutató intézet génmanipulált kultúrnövényekkel szabadföldi kísérletek engedélyezését kéri. Az előkészületek annyira előrehaladottak, hogy a teszteket legkésőbb a jövő év elején elkezdhetik,- jelentette be Ulrich Wobus professzor, ügyvezető igazgató. A tesztekben egy géntechnikailag megváltoztatott anyagcseréjű burgonyáról van szó. A tudósok a bab egyik rokonnövényét is el szeretnék ültetni, amelynek fehérjetartalma közelebb áll az állati fehérjéhez. Azt akarják megállapítani, hogyan befolyásolják a növényeket a nappalok és éjszakák váltakozásai és a természetes időjárás változások. dik az egyik, pokolba száll a másik, persze teljesen meglepő módon. Kifelé araszolván a mozgóból, mindössze annyi motoszkál az emberfia agytekervényeinek útvesztőjében, vajh ki ezt a vackot a műfaj csúcstermékéhez, mondván: ugyanaz a környezet, ugyanolyan szituáció, ugyanolyan színészek. Míg a kijáratig kikövezett röpke húsz métert leslattyogja az ember, könnyedén morzsolgatja fogai közt a megoldást, csak úgy maga elé, afféle válasz gyanánt, jobb híján. Oké, repülő, oké, repülőtér, oké, terroristák, oké, eltérítés, aztán a Nagy Lótúró. Merthogy az angol Bruce Payne-t, aki Britannia világot jelentő deszkáin szónokolt Nagy Williemet, rávették erre, vagyis megfizették ilyesmire, oké, ez legyen az ő hülyesége. Miként az is, hogy a fenemód felkapott Wesley Snipes, aki ha már feketéknél tartunk, még csak árnyékában sem fér el Denzel Washingtonnak. Tán elhiszi, vagy megeszi azt a maszlagot, hogy van olyan, mint az isteni Bruce Willis, a legdögösebb csibész akcióhős. Lelke rajta. Dehogy miként lehet egyáltalán azonos serpenyőben mérni ezt a szokványt a Még drágább az életed-del, az már ugyancsak fejlődésre ad okot, dehát végül is nincs értelme erre energiát vesztegetni az ózonlyuk fenyegető világában. Az 57-es utas lényegét egyetlen szóban összefoglalhatjuk: bűn rossz. Szilágyi Norbert Miért fontosak az esőerdők? (FEB) Még súlyosabb következményei vannak az élővilágra nézve az esőerdők kiirtásának az Amazonas vidékén, mint eddig a tudósok gondolták: csaknem háromszor annyi növényt és állatot pusztítottak ki, vagy fenyeget a kihalás közvetlen veszélye, mint ahogyan azt feltételezték. Ez derült ki a műhold- felvételek legújabb kiértékeléséből, amelyről amerikai tudósok a ’’Science” szakfolyóiratban számolnak be. E mérleg egyetlen pozitív eleme az, hogy a kiirtott erdők összterülete kisebb, mint ahogy azt az elmúlt év adatai alapján vélték. Valójában 1978 óta éves átlagban mintegy 15 ezer négyzetkilométer esőerdőt semmisítettek meg. Az aránytalanul igen magas veszteség növényekben és állatokban viszont abból adódik, - állapították meg az amerikai tudósok, - hogy létalapjától fosztották meg az élővilágot, de nemcsak az irtásokon, hanem az ezekkel határos még élő erdőkben is. Igen, terápia, mondja 1991-ben Lydia Barbarian, mikor néhány sorban bemutatja a Therapy?-t London című rovatában az egyik vezető francia rock lapban: terápia a tagoknak, terápia a hallgatónak. Vagyis- hát: gyógykezelés. Barbarian megírja, hogy az északír trió zenéjének az égvilágon semmi köze sincs a dance-musichoz, „mindentől elszakadva magában áll”. Gyakran úgy érzi az ember, hogy ez a zene magától a zenétől is meglehetősen távol van. De hát olyan meglepő ez már manapság? A „Maximum Rock and Roll" című amerikai hardrcore szaklap az acid-punk kategóriájába sorolja a Terapy-t?-t „amely a legjobb pillanataiban a Hüsker Dü-re vagy a Big Balck-ra mlékezteti az embert." (L. Barbarian) Fyfe Ewing, a dobos, így beszél a kezdetekről:- A független klubok nem fogadtak be, mert úgy vélték, hogy túl heavy metalosak vagyunk, a heavy metal klubok meg eltanácsoltak, mert nem szóltunk elég nagyot nekik, és sehogyan sem tetszett, hogy a hajunk rövid. Négy évvel ezelőtt kezdődött minden, amikor a szakállas Andy Cairns (gitár, ének) megunta, hogy a sarki nagyáruházA Rocklexikon 1982-es második, javított kiadásába sem vette bele a kötet szerzője Tar- dos Péter a fiatal essexi (Anglia) együttest, a Depeche Mode-ot, amely akkor már egy teljes éve működött. A négy fiúban, s 1981-ben kiadott első albumukban (Speak and spell), úgy tűnik nem látott fantáziát a szerző, s nem jósolt hosszú jövőt a többek által csak csörömpölésnek nevezett stílusnak. Ehhez képest hol tartunk ma? A gitárcentrikus techno-zenét játszó DM egyike napjaink legsikeresebb zenekarainak. Maratoni varázsuk talán abban rejlik, hogy stílusuk különbözik minden más együttestől és irányzattól. Zenéjük mindig szívesen fogadott alternatív zene, történjék bármi, s legyen bárki a divatban. Napjainkig, az első, három hét alatt felvett album óta ösz- szesen 10 nagylemezt készített David Gahan, Alan Wilder, Martin Gore és Andrew Fletcher. A kilencedik (Violator) után, amely Nagy Britanniában a lista 2. az USA-ban a 7. helyet érte el, s amelyet nyolc hónap alatt 1.200 000-es koncertközönségnek mutattak be, úgy ban macinak öltözve szórakoztassa a gyerekeket. A Michelin üzembe ment szalag mellé. A közeli bárban dolgozott a pult mögött Michael MacKeengan (basszus). Addig-addig beszélgettek, mígnem barátok lettek, s mivel egyformán szerették a zenét, rövidesen elhatározták, hogy zenekart alakítanak. A dobost, aki az egyetemen a filmszakmát tanulta, szerencsés véletlen hozta velük össze.- A kérdőjel a Therapy? után a negyedik tag! - kiáltja Caims. - Már százezren megkérdezték, miért van ott. Csak. Jól mutat, és épp odafér. Mondtam: az a kérdőjel a trió negyedik tagja! A gitáros harsányan és hosz- szan nevet. 1990-ben kiadták Meat Abstract című kislemezüket, mégpedig saját vállaltuknál, a trágár nevű Multifunkiotnalnél. A felvételt a Silverfish ismertette meg Garry Walkerrel, a Wiija főnökével, aki úgy döntött, hogy kézbeveszi a Therapy? sorsát. Már itt van a zaj-zene és egy kicsit a grunge is Seattle-ből - gondolta -, miért ne fogalmazza éppen ő ezeket az újat hozó íreket. Telelfonbeszélgetések követték egymást az ügyben, a három fiatalember természetesen rá is állt a dologra szinte azonnal, hisz különösebb pártfogást, segítséget Belfastban alig remélhettek, de azt mondták, indöntöttek, hogy egy évig pihennek. Az idén márciusban kiadott 10. LP (Songs of fath and devotion) 1992. áprilisától decemberig készült madridi, hamburgi és londoni stúdiókban. Megjelenését már nagyon várták a DM hívői. A tíz szám továbbra is őrzi a Depeche Mode védjegyeit, s a szenvedély és a mély érzések albuma. Az együttessel kapcsolatban, amely a nyolcvanas években fogant és arra rendeltetett, hogy túlélje a kilencvenes éveket, az a felfedezés történt, hogy a négy tag értékeli egymás előadását, külön munkáját, és nem érez késztetést a rivalizálásra. Vagyis mindenki teszi a dolgát: Dave az énekes, Martin a dal- szövegíró (gitár), Alan a zenész (dobok) és Andrew (billentyűk) a kordinátor. „Azt hiszem, egy modern együttesnek ilyennek kell lennie” - jegyezte meg Andy az egyik lapnak adott interjújában. Az együttes történetében öt döntő fontosságú kulcs-kislemezt lehet meghatározni. Az első az 1981-es LP-ről a „Just can’t get enough", amelynek hangvétele a későbbiekben is jellemzi majd technopop hangkább Írországban maradnak még, ha lehet mert nyugodtab- ban tanulnak, kísérleteznek, gyakorolnak otthon. Majd küldik az anyagot. Walker beleegyezett, aztán 91-ben megjelent a Baby Teeth, egy év múlva pedig a Pleasure Death. Most itt az új LP egy ideje, a címe Nurse. Lassan megszokjuk: a Therapy? zajos, kusza, itt-ott techno, dance, sajátosan megszerkesztett „fúziós” zenéjét, és azt hisszük, a szövegek tele vannak politizálással, militáns agitációval, vagy Anglia-elle- nes kirohanásokkal, tekintve, hogy Belfast, Eszak-írország neve sajnos összenőtt már be- nünk az ellenségeskedéssel, terrorral, háborúskodással. Nem! A Therapy? szövegeiben abszurd kis (rém)képek, a mindennapok apró dolgai, bajai, újsághírek jelennek meg - őrültségekkel vegyítve. Egy kisfiú lelövi a szomszéd kislányt, a pólójára ez van írva: senki sem tudja az én bajaimat (Meat Abstract). Vagy: egy lány álmában lassan kiőrli a fogait, s reggel meztelen ínyével mosolyog (Teethgrinder). Vagy: E.T. az LSD rabja; Öld meg Bono-t; B. . . meg Woodstockot; James Joyce épp a húgommal szeretkezik odabent. És így tovább. Vass Imre zásukat, s amellyel megjelennek az angol listákon. A második az 1983-ból származó siker, az „Everything counts”. A „People are people” a brit slágerlista 4. helyére juttatja őket, s felkerülnek az USA TOP 20-ra is 1985-ben. A DM negyven rádióállomás listáját hódította meg az 1989- 90-es kiadású, vallási ihletésű „Personal Jesus”-sal, amely Amerika történetének egyik legkelendőbb, aranylemezzé érett kislemeze lett. „Mindig csodáltam a vallást” - mondta Gore. „Nem értem igazából, de mindig is vágytam valamiféle hit után." Az utolsó kulcs a briteknél 1990-ben az év kislemezének megválasztott, milliós nagyságrendben eladott lemez, az „Enjoy the silence”. Valószínűleg újabb nagy sikerekkel bővül a DM dicsőséglistája, hisz a 10. LP-ből már fut az új sláger, az „1 feel you”. A Depeche Mode július 27-én kedden, 20 órai kezdettel lép színpadra a budapesti MTK-pá- lyán. A koncert létrejötte ezúttal is a Multimédia Kft-nek köszönhető. Vallus Tibor Madármentés méreggel (FEB) A patkányok a madarak számára veszélyesebbek, mint egy olajkatasztrófa - állítják a francia szakértők. Ha egy patkánymentes szigetre csak egyetlen pár rágcsáló eljut, falánk utódainak néhány év alatt négymillió madár eshet áldozatul. Az Indiai-óceán déli részén fekvő Kerguleneken ma már évente 1,3 millió madarat falnak fel a rágcsálók. Ausztrália és Új-Zéland szigetein a madárfajok 70 százalékát pusztították ki a patkányok. A francia CNRS kutatóintézet tudósai a Saint-Paul-szige- ten, az Indiai-óceán déli részén most patkánymérget helyeznek ki. Azért ott, mert azon a szigeten él néhány olyan madárfajta, amely sehol máshol nincs a világon. (Legfőbb ideje, hogy közbelépjünk, mielőtt még késő nem lesz.) - mondotta Pierre Jouventin, a CNRS elnöke. Százéves a velencei biennálé Az idén fennállásának 100. évfordulóját ünneplő velencei biennálra- mely októberig tart ny itva-40 országból érkeztek kiállítómüvészek. FEB-fotó Három év után idén új, immáron a 10. nagylemezt adták ki Budapestre jön a Depeche Mode