Nógrád Megyei Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-05-06 / 129. szám

10 HÍRLAP HÉTVÉGI MAGAZIN 1993. június 5-6., szombat-vasárnap Béla bácsi állatkertje Jön Szemafor. Nem világít, hanem dorombol. Kedves cica az áldott jószág. Tigris. Ben- gáli. Tíz hónapos és szelíd. A hívatlan látogató meg is simo­gathatja, ő pedig szelíden viseli a kedveskedést. Czine Béla, a kisállatkeres­kedő, a díszhalüzlet tulajdo­nosa, akinél naponta gyakoriak a látogatók, elégedett. Aranyo­sak az állatok, azok, melyeket ő nevel gyermekkoruktól. A tig­ris, a majmok, a kígyók. Mert van belőlük elég. A tulaj’ nem mondja, hogy állatkert ez, de a látogató számára annak tűnik. Szemafor, a bengáli, tán a legszelídebb. Czine szerint az országban is a No. 1-es. Be is engedi a lakásba, Szemafor pe­dig úgy fekszik le a nappaliban, mintha ő lenne az úr. Lesi a gazdit, dorombol. Szemlélődése nem tart hosszan, mert Czine visszatereli a karanténparkba. Következnek a kígyók. Ara­nyosak, kedvesek. Nem csinál­nak semmi különösebbet, csak pihennek. Gazdájuk kiemeli egyiküket, nyakába helyezi, s vonulunk az udvarra. Ott Béla bá’ leteszi, meg felveszi. Ne lustuljon az állat, véli ő, s rög­vest közli: csak úgy napozhat­nak a kígyók, ha ő is a társasá­gukban van. Mert nehogy elsé­táljanak más táj felé, bár az óri- áspitonok nem mérgeskígyók, tehát nem marnak. Lehet velük csókolódzni, bűvészkedni, csak legyen rá jelentkező. Következnek a házi állatkert­ben Judyék. A majmok. Két gal­léros pávián és három rhesus macacus vár a gazdira - a láto­gatóra semmiképp -, s vihog­nak. mosolyognak a nézelődők láttán. Humoros, vidám állatok mindannyian, s ezért sem vélet­len, hogy gyakoriak errefelé a gyereklátogatók. Mondja Béla bá’, a tulaj’, hozzá ugyan bár­mikor jöhetnek vendégek. Sze­retettel lát mindenkit, s el is me­séli szívesen az érdeklődőknek, miért is szeretne ő a salgótarjáni Dolinkában a „Salgótarjáni ál­latkert és szabadidőpark alapít­vány” keretein belül csinálni va­lamit. Szemaforral, Judyval és a többiekkel együtt. Vaskor István Fotó: Gyurkó Péter Daniló terápia A beteg gyerekekért Mindenkinek joga ' varr1 ahhoz, hogy amit emberek kitaláltak és jó, azt kipróbálhassa! - mondta az ABC- Europress-nek az első magyarországi terápiáslovaglás nemzetközi hírű szakembere, Wag­ner Pál. Az osztrák, né­met és amerikai szakemberek által elismert és köve­tésre méltó magyar módszer kitalálója és mestere hét éve kezdte meg próbaó­ráit értelmi fogya­tékos gyerekek lo­vagoltatásával. Meggyőződése, hogy a fogyatékos gyerekek mozgósí­tására leginkább az aktív és ingergaz­dag környezet al­kalmas. A speciális lovaglás olyan tár­sadalomba illesztő tevékenység, amely a lovas akarati ké­pességeit mozgó­sítja. Legfiatalabb tanítványa négyé­ves, csoporttagjai­nak átlagéletkora pedig 10 év. Mód­szereivel olyan gye­rekek is megtanul­nak lovagolni, akik mozgás- és agyi sé­rüléseik következ­tében a szilárd tala­jon is nehezen köz­lekednek. Csoport­jaiban Down-kóros és autista, valamint epilepsziás gyere­kek találhatók, akiknek élete leg­nagyobb teljesítmé­nye és sikerélménye a lovaglás. Saját sportegyesületük, a Daniló nyáron hat héten át hétnapos turnusokban foglal­koztatja a beteg gyerekeket az üllői Dóra-majorban, az Allatorvostudomá- nyi Egyetem lovas­telepén. Oázis a betondzsungelben Gyilkosság történt New Yorkban: Nancy Santiago kertje előtt lelőttek valakit. Ilyen hír nem ritka Amerika legnagyobb metropolisában, ám a hírek között ez mégis ki­tűnik: hol lehet kert, New York közepén? Santiago asszony és barátai voltak azok az első fecskék, akik elhatározták, kertet vará­zsolnak a vas. a beton és az üvegdzsungel közepén. Min­den ház mellett van ugyanis egy-egy szabad betonterület. Itt jobbára szeméthegyek tor­nyosulnak, New York-i csö­vesek tanyáznak, szétbelezett autók roncsai hevernek. A lelkes csapat az 57. utca egyik ilyen területét tisztította meg, s varázsolta valóságos oázissá, Összedobták a pénzt, termőföldet hozattak, virágo­kat, fácskákat, bokrokat ültet­tek, füvesítetlek. „Békét vit­tünk a nagyváros poklába” - mondta a lelkes asszonyság. Példáját ma már ezrek köve­tik New York szerte. A kerté­pítés egyébként jó üzlet is: a városi hatóságok a szabad terü­leteket haszonbérletbe kiadják a vállalkozó lakóknak, akik azután már nem csak virágot, de kukoricát, káposztát, bur­gonyát és répát ültetnek a te­herautószám odahordott ter­mőföldbe. A bérleti szerződést évente meg kell újítani. A je­lentkezők között mostanában vita alakult ki, persze nem egy ilyen vita során lőtték le a fent említett áldozatot. Az új mozgalom már túllé­pett New York határain. Los Angelesben, Philadelphiában is egyre több oázis zöldéi I a betontömbök között. „Ez a kertészkedési kedv több, mint hobby - állítják szociológusok. - A kis kertek­ben nincsenek narkósok, csö- vezők. A házak lakói közössé­get alkotnak. Valami új kez­dődik Amerikában.” Vágd agyon a támadót! Mindig esernyőt visz magával a Los Angeles-i Olga Sanchez. Még akkor is, ha egészen biztos, aznap: nem lesz zápor, zivatar. Az amerikai tit­kárnő ernyője nem is a vízcseppeket hárítja el. A brutális támadásoktól véd. Az amerikai utcák közbiztonsága, illetve köz- biztonságtalansága ismert. Egyre több az utcai támadás, amely bizony főleg hölgyek és fiatalok ellen irányul. Persze az is igaz, hogy mást is meg­támadnak, és az sem rendkívüli, hogy a támadók között egyre több a hölgy, vagy éppen a gyerek, szóval, mindenki támad mindenkit. A támadások ellen persze védekezni kell. Könnygázpermet a szembe, ahol engedik, ott go­lyós fegyver, vagy csak egy jó nagy bot: ki így, ki úgy védi magát, ahogyan tudja. Már komoly ipa­rággá vált a különféle védő felszerelések fejlesz­tése, gyártása, no meg a forgalmazása. A leg­újabb szerkentyű egy közönséges összecsuk­ható, tokba bújtatott esernyő. Legalább is lát­szatra. Az elmés szerkezet nyelében tudniillik elemek vannak, igaz, nem azért, hogy energiájuk­kal nyíljék ki a paraplé, hanem azért, hogy szük­ség esetén 60 000 voltos áramot transzformáljon az ernyő végére, aholis hatalmas kisülés keletke­zik egy gomb megnyomásakor. Hogy ez mire jó? Csak a támadó felé kell irányítani a kábemyőt, s a hatalmas feszültség letaglózza az illetőt. Még­pedig engedéllyel, ugyanis az USA 45 államában szabadon vásárolható, használható a szerkezet, amelynek ára száz dollár. Ez nem is sok, ha arra gondolunk, hogy akár ezreket lehet vele megmen­teni. Vagy szerezni. Mert, hogy az útonálló is szabadon vásárolhat kábemyőt, és ennek birtokában neki is csak egy gombot kell megnyomnia ahhoz, hogy letaglózza kiszemelt áldozatát. (ABC-Europress) Magyar jelentés a terítéken Nemzetközi vizsgálat A Magyar Köztársa­ság által 1991-ben el­fogadott ENSZ gyer­mekjogi egyezményé­nek végrehajtásáról nemzetközi szakértők­ből álló bizottság előtt kell beszámolnunk. A közelmúltban e témá­ban Budapesten tartott regionális tanácskozá­son áttekintették a tér­ség lehetőségeit és eredményeit. A Stratégiák a gyermekügyben az át­alakulás időszakában címet viselő szeminá­riumon a 10 tagú füg­getlen nemzetközi tes­tület, a Gyermekek Jo­gai Bizottság egyik ve­zetője, Marta Santos Pais elmondta: az egyezmény végrehaj­tásáról szóló kormány- jelentéseket nyilvános ülés keretében vitatják meg. Az első beszámo­lóra az aláírást követő két éven belül, majd öt esztendőnként kerül sor. Eddig Svédország, Oroszország valamint latin-amrikai, és afri­kai országok, Vietnam jelentését értékelték. A vizsgálatok során kü­lönös jelentőséget tu­lajdonítanak annak, hogy a kormányok mi­lyen kapcsolatban áll­nak a gyermek, illetve . a gyermekérdekű fel­nőtt szervezetekkel. A gyermekjogi szakértő felhívta a figyelmet arra is, hogy az egyezményt aláíró or­szágokban magát az egyezményt széles körben, a felnőttek és a gyermekek között, fo­lyamatosan kell ismer­tetni. Maga a vizsgálat egyébként nem szá- monkérő, felelősség- revonó jellegű, hanem inkább dialógusszerű, javító szándékú. A magyar jelentést idén ősszel tárgyalja a bi­zottság. Támogatják az öntevékeny szerveződéseket Mozgalommentes gyermekkor A gyermekek mintegy ki­lencven százaléka „mozga­lommentes”, azaz nem tagja semmiféle gyermekmozgalom­nak. Nem tanulják meg a kö­zösségi élet szokásait, emiatt nehezebb lesz a társadalmi szo­cializációjuk - mondta Hanti Vilmos, a gyermekbarátok mozgalmának vezetője. A de­mokratikus állampolgári életre való felkészítés az egyik legfon­tosabb feladata lehet a gyer­mekmozgalmaknak, amelyben megtanulják, hogy milyen veze­tőnek és vezetettnek lenni, el­ismerik hogy ki a szócséplő, és kire érdemes odafigyelni - hangsúlyozta Hanti Vilmos. A gyermekmozgalmaknak fontos szerepük lehet a szabad­idős tevékenységek szervezésé­ben, mivel az iskoláknak sem pénzük, sem kedvük nincs erre. Ha nem akarjuk, hogy tíz éven belül megsokszorozódjon a ki­ábrándult felnőttek száma, már ma meg kell teremtenünk a fel­tételeket ahhoz, hogy a gyere­kek a lehetőségekhez képest örömtelibb éveket élhessenek. Mindezekből alapvetően az ál­lamnak kell feltételeket biztosí­tania oly módon, hogy támo­gatja a gyerekek érdekében szerveződött, az ő mindennapi életüket közvetlenül szervező és segítő civil kezdeményezéseket, mozgalmakat és szervezeteket. Föld alatti biciklizés Azokban a vad szikla-jára­tokban, ahol valamikor a comwalli bányászok ón után kutattak, ma egy új őrültség fanatikusai félelmetes sportot űznek. A 3560 méteres mélység­ben lévő több kilométeres földalatti alagútrendszert, amit az ónbányászok hátra­hagytak, mountain bike-os gyerekek vették birtokukba. Itt teszik próbára kerékpáros tudásukat és több ezer fontot érő biciklijüket) Ezt a sportot a helybeliek találták ki: „Először csak a hecc kedvéért mentünk le, hogy megnézzük, meddig ju­tunk el. így vettük észre, hogy több kilométeres kere­kezésre alkalmas utak vannak odalent. Egyes helyeken tel­jesen összeszűkül az út, de utána kitárul és olyan hatal­mas termekbe jutunk, mint egy katedrális” - mondja az egyik „nagyfiú”. Ahhoz, hogy a kerékpár­úihoz eljusson valaki, egy kürtön keresztül kell le­mászni, mégpedig vállra vett kerékpárral. A sötét sikátoro­kat csak a bike erős lámpája és a sisakra tett kisegítő lámpa világítja be. Leginkább attól tartanak, hogy a lámpa kialszik, és tel­jes sötétségben maradnak. „Sötét és félelmetes itt lenn, mintha egy teljesen más bolygón lennénk” - mesélik. „Állandóan hallani a lecse­pegő vizet. Az általunk keltett zajok visszhangja percek múlva jut vissza hozzánk, és ilyenkor azt hisszük, hogy va­laki más is van lenn. A biciklisek nem szívesen beszélnek félelmetes földa­latti pályájukról, mert félnek attól, hogy valamilyen tapasz­talatlan kerékpáros lemegy kísérletezni. Ma már csak az ő engedélyükkel lehet le­menni.

Next

/
Thumbnails
Contents