Nógrád Megyei Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-10 / 58. szám

4 HÍRLAP LÁTÓHATÁR 1993. március 10., szerda Madách-díjat kapott az amatőr színjátszó mozgalom kiemelkedő egyénisége Máté Lajos mindig hazamegy Balassagyarmatra .. . A Nógrád Megyei Közgyűlés Madách Imre díjjal tüntette ki Máté Lajos rendezőt, a Magyar Művelődési Intézett drámai osz­tályának vezetőjét. A pécsi szü­letésű Máté Lajos 1949-ben magyar-angol-német szakon végzett Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, majd négy éven át a Színművé­szeti Főiskola rendezői szakán volt hallgató. Mint rendező több budapesti és vidéki színházban is dolgozott. Mégis, elsősorban, mint a ha­zai amatőr színjátszás nagy egyéniségét tartják számon. Rendezők egész sora nőtt fel a keze alatt, s mint a fesztiválok zsűrielnöke szakmai értékelése­ivel és buzdító szavaival a mai napig formálója az egész ma­gyar amatőr színjátszó mozga­lomnak. Szenvedélyéről, az amatőr színjátszáshoz való kötődéséről faggattam a a kitüntetettet:- Botcsinálta népművelő va­gyok, mert eredeti szakmámat tekintve színházi rendező vol­tam. De valami furcsa módon pályakezdésemtől kapcsolatom volt az amatőrökkel. Amikor még rendezőként dolgoztam Budapesten, már akkor is pat­ronáltunk csoportokat, vidéken pedig az amatőr színjátszó ren­dezők képzésében vettem részt. És ezt nagyon megszerettem. Úgy gondoltam, váltok és 1972-ben léptem be az akkori Népművelési Intézetbe, ahon­nan az idén megyek majd nyug­díjba. Tehát itt többet „húztam le” az éveket tekintve, mint a hivatásos pályán.-Amikor belépett az intézet kapuján, országosan már erő­södőben volt az amatőr színját­szás.- Igen, bár a tulajdonképpeni felfutás már 1968-ban megkez­dődött. Az egész Európán vé­gigsöprő diákforrongásoknak valahogy beszivárgott a hatása a vasfüggöny résein és ez erősen érződött az amatőr színjátszás­ban is. Ez az izgalmas, mozgás­ban lévő világ hozott engem ide. Bár én egy kicsit mindig óvatosan kezelem ezt, s hogy úgymondjam a színházszerűbb dolgokkal foglalkoztam. Akkor még nagyon erősen működött az irodalmi színpadi forma, aminek Debreczeni Tibor volt az apostola.- Hogyan került kapcsolatba Balassagyarmattal ?- Egy véletlen folytán. A vá­rosban már 5-6 éve megrendez­ték a Madách Imre Irodalmi Színpadi Napokat, s történt, hogy Debreczeninek és az azóta elhunyt kiváló szakembernek, Bicskey Gábornak valamilyen konfliktusa támadt a helybeli­ekkel, s nekem kellett, mint új A népművelő rendező embernek helyrehozni a dolgo­kat. Akkor még Hemerka Gyula volt a művelődési ház igazga­tója és Mészáros Ágnes a mű­vészeti előadó. Nekiláttunk a szervezésnek, és amikor három év után az úgynevezett lírai ora- tórikus műfaj kimerült, akkor újítottunk. Fábián Zoltán íróval és Debreczeni Tiborral együtt kitaláltuk, hogy a baráti szocia­lista országok irodalmát kellene bemutatni. így is történt. S mindjárt a lengyelekkel kezd­tük, mert a lengyel művek hal­latlanul népszerűek voltak a magyar amatőrök között. A bemutatóknak óriási sikerük volt. Nagy segítséget kaptunk a Lengyel Kultúrától. Aztán jött a szovjet, az NDK-beli irodalom és a többi ország. És mintha a történelem előrevetítette volna a képét, nem megszűntek, de el­fogytak a baráti országok. Ak­kor következett a kamarajáté­kok fesztiválja, és versmondó versenyeket is rendeztünk. Amikor Kecskeméthy Lilla lett az igazgató, és jubileumhoz ér­kezett a Madách Imre Irodalmi Színpadi Napok, akkor azt mondtuk, ne legyen előzsűrizés, hanem aki jön, jön és bemutatja amit tud.- Merész elképzelés volt, mert ezek az elözsűrizések in­kább politikai, mint esztétikai mérlegelést jelentettek.- így van, és erről nagyon sok mindent lehetne mesélni. Egy Becket darab egy alka­lommal első lett, s akkor az Ac- zél-titkárságról telefonon érdek­lődtek, hogy miért éppen Bec­ket darabja nyert. Korill Ferenc visszatelefonált, hogy: mert ez volt a legjobb! Sok hasonló, ma már humorosnak tűnő dolog is történt. Közben megalakult a nem hivatásos színházak szövetsége, ami azt jelenti, hogy egy kicsit az intézeti feladatokat is átvette. S ekkor találták ki, hogy legyen egy összmagyar fesztivál, ame­lyet a másik évben a meghívá­sos, hagyományos fesztivál kö­vet majd. Tehát a határon túlról és hazulról is bemutatkoznak az együttesek. Ennek jegyében született meg az idei januári szemle is.- Több mint húsz éve jelen van az eseményeken itt az Ipoly-parti városban. Milyenek a benyomásai?- Csak a legjobbakat tudom mondani. A város vezetői, pol­gárai, diákjai és a megye kultu­rális vezetői is mindig maguké­nak érezték, -bármilyen for­mája is volt a bemutatóknak -, a négynapos eseményt. Nagyon jó házigazdák a gyarmatiak és meggyőződésem, hogy csakis kisvárosban szabad fesztiválo­kat rendezni. Volt egy nagyon kedves kollégám, Dévényi Ró­bert, aki együttesével rendsze­resen szerepelt Balassagyarma­ton. Ő a Nyírjes szerelmese volt. Lehetett bármilyen nehéz próba, szoros nap, mindig talált legalább egy félórát, hogy ki­menjen a Nyírjesbe. Egyszer nyáron megnézem a Nyíijest, hogy megértsem barátom nosz­talgikus kötődését.-Ebben a nehéz gazdasági helyzetben hogyan látja az ama­tőr színjátszás jövőjét? Van a fesztiváloknak jogosultságuk?- Feltétlenül meg kell tartani ezeket, mert a pártállami idők­ben ezeken a kis réseken mindig besugárzott az önálló magyar gondolkodás. Most, amikor egy viszonylag szabad világ jött el, visszalépni ezektől a formáktól iszonyú merénylet lenne. Persze minden megváltozott. A pártál­lami időben mindent „állam apuka” adott. Nem számítottak a milliók. Felét föntről, a többit meg a tanácstól kapta a rendező. Átváltozott a népművelés tá­mogatási rendszere, s általában pályázatokkal támogatják s cé­lokra adnak pénzt. Tagja va­gyok az Amatőr Színházak Nemzetközi Szövetségének. Sokáig az elnökségben is dol­goztam. Nyugaton úgy volt, hogy aki amatőrködött, az maga is áldozott erre. Nálunk alig volt önálló kezdeményezés, s most a dolog megváltozott. Tehát most nekünk kell sokmindent majd kitalálni és bizony kegyetlenség kimondani: szemléletet kell vál­tani, ami nagyon nehéz.- Örült a Madách díjnak?- Nagyon örültem. Úgy érez­tem, hogy ezzel megbecsülték azt a munkát, amit 1972 óta vé­geztem. Azt kell mondjam - és ez érdekes - hogy nekem Balas­sagyarmathoz külön kötődésem nincs, de ha a városba érek, mindig úgy érzem, hogy haza jövök. Szokács László A mosolyt nem pénzért adják Az ókorban még úgy hitték, a humor az emberi testben ke­ringő nedvek összessége; ará­nyuk, keveredésük szabályozza a kedélyállapotot, a vérmérsék­letet. Nem ez az észjárás beszél be­lőlem, amikor azt mondom: szikkadunk. Ámbár lehet, hogy óvatos kérdőjelet kellene ten­nem a szó után, lehet, hogy belső forrásaink elapadása csu­pán átmeneti folyamat. Az sincs kizárva, hogy azok a bizonyos nedvek csupán ideiglenesen ke­verednek rosszul egymással, belső világunkban túlságosan is fölerősítve indulatos hajlama­inkat. Az mindenképpen biztosnak látszik, hogy arányeltolódás következett be: sokkal köny- nyebben gurulunk méregbe és sokkal nehezebben nevetjük el magunkat. No, azért korántsem csak belsőnk előnytelen átalakulása, az a bizonyos sikkadás minden­nek az oka. Tudom: a kor, az élet, a világ, társadalmunk vál­tozásai sem a könnyedség irá­nyába mutatnak. Nem belőlünk pusztult ki a humor, a helyzet lett véresen komoly. Valószínű azért tenyészik annyi gond, nyomorúság, baj körülöttünk, mert megingott a hitünk. Ezzel együtt kiveszett belőlünk a ne­vethetnék. Nem ártana újragondolni a dolgokat, a mosolyban ugyanis van valami sajátos filozófia: mintha azt felelném a világnak, ha nem is békülök meg a képte­lenségeivel, ha nem is tudok változtatni rajtuk, azért nem hajtok fejet előttük, nem adom meg magam, azzal védekezem, ami ellen ő sem tud mit tenni. A világ megítélése alkat, jel­lem, szellemi alapállás dolga, ez határozza meg, hogy miképpen válaszolok a kihívásaira. A nevetés egyedül az ember kiváltsága, ha beletörődünk ko­runk zaklatottságába, helyze­tünk bizonytalanságába, úgy­szólván „mosolyszünetet” tar­tunk, akkor az életünk válik szegényebbé. S ez az elszegé- nyesedés nem anyagi termé­szetű, szellemileg fenyegető: a világhoz való viszonyunk ella- posodására utal. Valamennyi gondunkat, bajunkat nem az anyagi-gazdasági szűkösséggel kellene magyaráznunk, hiszen a mosoly nem váltható meg pénz­zel. Nem biztos, hogy a gazda­gabb ember derűsebb. Gazda­godás közben ugyanis szegé­nyedni is lehet. Jómagam azért optimista va­gyok: nemigen tudok elképzelni fölemelkedést, magasabb szintre jutást úgy, hogy közben az ember egyre szomorúbbá vá­lik. A szellem a magasban derű­sebb, onnan nézve reménykel­tőbb a világ. Persze a mosolyra, humorra nincs recept, talán csak annyi, hogy: vegyük a dolgokat kissé könnyebben, vagy ahogy mon­dani szokás: nem kell úgy mellre szívni. Kazinczi Anikó Sajtótájékoztató - unyi almasalátával Március 15-én: Magyar Tükör és Piros Pont Tegnap, március 9-én köze­béddel gazdagított sajtótájékoz­tatót tartottak Unyban, ahol két új hetilapot mutattak be. Mind­két hetilap első száma március 15-én jelenik meg. A sajtótájé­koztatón Végh Antal, a Magyar Tükör, és Csukás István, a Piros Pont főszerkesztője szólt a két új lap céljáról, mindenekelőtt a tartalmi elképzelésekről. A ha­zai lapstruktúrában a Magyar Tükör és a Piros Pont hézag­pótló szerepet kíván betölteni, a magas színvonalú közírás és szépirodalom közlésével. A bemutatkozó sajtótájékoz­tatót követő közebéd ugyancsak meglepetésnek számított, 12 fogásos menüjével, amely két- fenekű üstben főtt gyümölcspá­linkával kezdődik, a többi kö­zött, szerepel benne Bujdosó Dezső bácsi disznótorosa Per­bálról, unyi almasalátra, sza- mosháti kapros dübbencs, és végül döbbenet. A hetilapok leendő olvasói mégis úgy vélik, a „13. fogás”, vagyis az újságok tartalma, a kellemes meglepetés lesz a lé­nyeg. - mér KRESZ­tudorok Szécsény. A város és a vá­roskörnyék öt általános iskolá­jának diákjai mérték össze tudá­sukat a településen nemrégiben megrendezett KRESZ-vetélke- dőn. Az alsótagozatosak mező­nyében első helyezést ért el Bú­zás Gábor nagylóci tanuló. A második helyet a varsányi Pusz­tai Nelli, a harmadikat - szintén Varsányból - Dulai Violetta szerezte meg. A felsősök közül Kiss Gábor nagylóci diák érte el a legjobb eredményt. Második helyen végzett a nógrádmegyeri Toldi János, a harmadik a szécsényi Ferkó Gergely lett. Akiért az irat szól Útjára kelt egy irat, a nagy­lóci polgármesteri hivatal elöl­járóinak jóvoltából. Úticélja a társadalombiztosítási intézet. De amíg odaér, orvosok kezén kell átmennie. Sok orvosén. De az államigazgatási elöljárók vigyázó tekintetüket nem veszik le az aktáról. Mert akiért ez a papirat szól, az Magdus Sándor az állat- gondozó Zsunypusztáról. Nem hírneves ember, nem díszíti, soha nem díszítette mel­lét fényes kitüntetés, különö­sebb elismerést sem kapott soha senkitől, de ember! Mindmáig! Szarvasmarha gondozó, akit a hajnal ébreszt, a késő este kísér pihenőre, mert ő a jószágért van. Azért hét­köznap is, ünnepen is, ha úgy adódik éjjel is, meg nappal is. És ő teszi a dolgát szótlan, mert ez lett a kötelessége. Érte, Magdus Sándoré szól az irat. . . Eljutott szenvedése a hivatalhoz. Nem ő panaszko­dott. Segítséget sem ő kért. Be­letörődve sorsába, gondozta a szorgosan a gondjaiba vett jó­szágokat. Zsunyban, nem is olyan ré­gen, a polgármester szólította a puszta népét, menjenek, szól­janak gondjaikról, ha van. Az örömöket is szívesen megosztja velük az elöljáró. Mentek az emberek, de Magdus Sándor nem ment. Va­jon miért nem? Ki tudna hall­gatag gondolatába látni? Ta­lán restellte volna fájdalmát ki­teregetni? Emberi mivoltát, semmivé tevő keservét feltárni? Nem ment, hallgatott. Pedig akkor éjjel a legkisebb porcikáját is ízekre tépő fáj­dalmát csak az ordítása enyhí­tette. Az udvarra rontott, egy hasáb fával verte sajgó testét. A fájdalomtól sajog minden porcikája mérhetetlenül. El­romlott a látása. Hogy menet közben ne ütközzön, előre nyúj­tott kézzel közlekedik. Ezt is lopva, hogy senki ne láthassa. így él Magdus Sándor az ál­latgondozó .. . Nem az égiek hozták rá be­tegségét. Nem. A földiek tisz­tességgel végzett munkája köz­ben lett szerencsétlen. Őszi sze­les időben a hollókői dombok alatt tisztabúzát vetettek. Ke­nyérnek valót. Ott állt a vető­gépen farosként. Egyengette a gabonát, hogy szépen sorjáz­zon a barázdába. A gép fedelét nem is zárta le, jobb, ha földbe szem előtt hullik a mag. Dombra értek. Ott pajkosab- ban kergetőzött az őszi szél. Belekapott a vetőgépbe, s mintha felmarkolta volna a méreggel csávázott búzát, be­levágta Magdus Sándor sze­mébe. Egy életre elvesztette a látá­sát. Égyik szemét kioperálták, a másik pedig elhalványult. Soha többé nem jött rendbe. Csak annyira maradt jó, hogy a jószágokat el tudja látni. A nyugdíjon még innen, de az egészsége jóval is azon túl. Mert a szeme pusztulását a tes­tének minden porcikája szen­vedi. De most már az elöljárósá­gon neki kopogott az írógép. Útjára kelt egy irat, hogy az igazán meggyötört, szenvedő ember, aki soha magáért egy szót nem szólt, mentesülést kapjon. Csak az az akta elér­kezzék végcéljához! Magdus Sándor javára ... Bobál Gyula Fábián Gyöngyvér tárlata Fábián Gyöngyvér, salgótar­jáni születésű festőművész „Arc - más” című kiállításának ün­nepélyes megnyitójára került sor a közeli napokban Budapes­ten, a Duna Galériában. A tárlaton Molnár Zsolt - aki szintén salgótarjáni származású és egykoron a megyei lap mun­katársa volt - mondott megnyi­tóbeszédet. A kiállítás március 21-éig látható. Pályázat az áprilisi műemléki világnapra A műemléki világnap meg­tartását 1983-ban kezdemé­nyezte az ICOMOS elnöksége és az UNESCO még ugyanab­ban az évben elfogadta a javas­latot, így megrendezésére 1984 óta kerül sor Magyarországon és a világ számos országában. Hazánkban, és Nógrádban is immár kilenc éve lassan ha­gyománnyá válik április 18-án a műemlékekről, az építészeti örökségről való megemlékezés. Napjainkban a privatizálás és az ország nehéz gazdasági hely­zete számos veszéllyel fenye­geti épített örökségünket, ezért különösen fontos, hogy minél szélesebb rétegek figyelme irá­nyuljon a műemlékvédelem nélkülözhetetlenségére. Hisz nem maradhat fenn az a nemzet, amely elveszti történelmét, nem becsüli a régi korok embereinek keze munkáját. Ezért az ICOMOS magyar bizottsága és az Országos Mű­emlékvédelmi Hivatal pályáza­tot írt ki valamennyi magyar sajtóorgánum számára, a mű­emléki világnap tiszteletére. Nem a szerzők, hanem maguk a lapok pályázhatnak. A pálya- műveket április 30-áig lehet be­küldeni az Országos Műemlék- védelmi Hivatalba. Ismeri ön Európát? Europolitikai kislexikon (1.) Öreg kontinens fiatal államokkal Európát gyakran nevezik az ’’öreg kontinensnek.” Ez két­ségkívül helyénvaló elnevezés a földrész írott története és igazán nagy múltú kultúrája alapján, de a politikai térkép „újkori” mó­dosulása viharos változásokról tanúskodik az elmúlt há­rom-négy esztendő eseményei nyomán. A három felbomlott állam- szövetség, a Szovjetunió, Jugo­szlávia és Csehszlovákia helyén a kontinensen tizennégy, az Eu­rópa és Ázsia határán fekvő Kaukázusban további három új ország, vagy inkább régi-új or­szág jött létre. Á Media World által készített és több világlap hasábjain kö­zölt összeállítás a földrajzköny­veket helyesbíti a legutóbbi ada­tok alapján. Az alábbiakban az országnév és az ehhez fűződő esetleges megjegyzés után zárójelben a főváros, majd a területnagyság, valamint - népszámlálás híján - az egyelőre becsült lélekszám olvasható. Bosznia-Hercegovina (Sza­rajevó), 51,130 négyzetkilomé­ter, 4,5 millió. Cseh Köztársa­ság (Prága), 78.864 négyzetki­lométer, 10,4 millió. Észtor­szág (Tallin), 45.100 négyzetki­lométer, 1,6 millió. Fehér- Oroszoroszág, amely Belo­ruszként is szerepel a napi hír­adásokban (Minszk), 207,600 négyzetkilométer, 10,3 millió. Horvátország (Zágráb), 56,500 négyzetkilométer, 4,7 millió. Jugoszlávia, ez a hivatalos országnév a Szerbiából és Mon­tenegróból összetevődő Kis- Jugoszláviát jelenti (Belgrád), 102,173 négyzetkilométer, 10,4 millió. Lettország (Riga) 63,700 négyzetkilométer, 2,6 millió. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents