Nógrád Megyei Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-10 / 58. szám
1993. március 10., szerda PÁSZTÓ ÉS KÖRNYÉKE HÍRLAP 5 Rendelési idő • Csécse. A háziorvos a következő időben rendel a településen. Hétfő: 11.00-12.00 óra. Kedd: 8.00-10.00 óra. Szerda: 15.00- 16.00 óra. Csütörtök: 8.00- 9.00 óra. Péntek: 15.00- 16.00 óra. Kiállítás • Szurdokpüspöki. A helyi hagyományőrző együttes gondozásában helytörténeti kiállítást nyitottak meg a napokban. Az érdeklődők a régi tornateremben tekinthetik meg a kiállítást, amely keddenként 18-20 óráig, míg más naptokon igény szerint látható. Bérbe adják a málnást • Vanyarc. A helyi mezőgazdasági szövetkezet bérbe adja a málna termő területét. A leendő vállalkozóktól 250 forintot kérnek soronként, az Uzsa felé eső parcellából. A részletekről Ivánszki Miklós szövetkezeti elnöknél lehet érdeklődni. Áramszünet • Mátraszőlős. A közvilágítás korszerűsítése miatt március 15-éig, ahogy az ÉMASZ szakemberei a munkával haladnak előre, olyan mértékben kerül sor napközben egyes szakaszokon az áramszünetre. Héra-alapítvány • Szurdokpüspöki. A Héra-alapítvány felhívására az önkormányzat közölte annak a nyolc családnak a nevét, akik nehéz anyagi körülményeik miatt nem tudták villanyszámlájukat kifizetni. A felterjesztésre nemrég megérkezett az alapítvány válasza. A nyolc család - akik között van három vagy több gyereket nevelő szülő és kettő vagy több gyermeket egyedül nevelő szülő - részére gyermekenként 500 forintot utaltak át az önkormányzatnak. Pásztó és környéke Állatklinika Pásztón Jó otthoni háttérrel, szülői rábeszélés nélkül A tari gyerekek zöme továbbtanul Zsolnai-féle program a jobbágyi általános iskolában Minden gyermek fejleszthető Az általános iskola vezetősége az idén három osztályban - kettő első és egy második - a Zsolnai-féle értékközvetítési és képességfejlesztési program alapján foglalkozik a gyerekekkel egyéni képességük mind teljesebb kibontakoztatása érdekében. A program alaptelve, hogy minden gyerek a saját szintjén fejleszthető. Ez a kisiskolásoknál azt jelenti, hogy az íráson, olvasáson és számoláson kívül megismerkednek a vizuális környezeti kultúrával, megtanulnak furulyázni, a másodikosok pedig a matematika keretében a sakkozás alapvető követelményeit ismerik meg. A népművészetet választók saját maguk készítik el alkotásaikat. dött híreket, mert a felvételire készült. Ebben segített neki édesanyja, az osztálytársak közük Kiss és Nagy Anita, Bazsó Tímea, valamint matematika tanáruk Veres Jenó.- Anyu, apu örült, amikor bejelentettem, hogy erdészgépész akarok lenni. Mivel ide nem vettek fel, másodikként a mezőgazdasági gépszerelő szakmát választottam - kapcsolódik a beszélgetésbe Balogh Attila.-Valamilyen formában kötődsz a mezőgazdasághoz?- Igen, szeretem az erdőt és az állatokat. Odahaza van lovunk, tehenünk meg birkánk. Az iskolai szünetekben segítettem a szüleimnek az állatok gondozásában és etetésében.- Együtt jelentkeztem Sulyok Szilviával, Kiss Andreával és Tóth Erikával a salgótarjáni Táncsicsba - folytatja Nagy Anita. — Erika kivételével mindannyiunkat felvettek. Szüleim csak annyit mondtak, jó iskola. A számviteli szakon tanulok majd. Döntésem előtt három iskolában jártam a nyitott napok keretében, ahol megismerkedtem a lehetőségekkel. Igazából a pásztói postaforgalmiba szerettem volna bekerülni.-Még nem kaptam meg az értesítést, hogy felvettek-e vagy sem a Nagybátonyi 209-es számú ISZI-be. A faipari technikumban asztalos szakmát fogom elsajátítani. Odahaza már eddig is készítettem szerszá- mosdobozt, kis széket. Akiknek megmutattam, azoknak tetszett, főleg ha meg is kapták. Apu eleinte azt akarta, hogy katonai iskolába menjek. A nagy követelmények miatt nem vállaltam. Végül ő is belenyugodott a választásomba. Egyedi darabokat akarok majd gyártani, mert abban jobban tudok gyönyörködni - zárja gondolatait Kosik Tamás.-Általában jó a felvételi arány, a végzett gyerekeknél. Nyolcvan-kilencven százalékukat az általuk megjelölt első helyre felveszik. A döntés előtt a szülők és a gyerekek meglátogatták az általuk kért iskolát, a nyitott napokon s azon kívül négy-öt fős csoportokban pedagógus vezetésével. Olyan gyerekekről van szó, akiknek jó az otthoni hátterük is — állítja Tóth Lászlóné igazgató. Venesz Károly Élet, erő, egészség Szekrényugrást gyakorolnak testnevelés órán a pásztói Dózsa György Általános Iskola ötödikes diákjai. Kép: Gyurkó P. Még mindig nincs benzinkút a községben A lakosság becsapva érzi magát Palotás. Másfél évvel ezelőtt a Pásztó és Vidéke ÁFÉSZ vezetősége a gazdaságtalan működésre és egyéb okokra hivatkozva bezárta a községben az általa működtetett benzinkutat. Ezt követően a maglódi Hir- gépker Kft. vállalkozott az üzemeltetésre. Ügybuzgósága csupán 8-10 hónapig tartott, ugyanis tavaly, az ősz kezdetén a kft. vezetője bejelentette, hogy felújítási - átépítési munkák miatt átmenetileg szünetelteti a benzinkutat. ígérete szerint a munkálatok befejezése után, novemberben újra a lakosságot szolgálja a korszerűsített benzinkút. Erre azonban mind a mai napig nem került sor. Az önkormányzat többszöri megkeresésére sem válaszolt a kft. vezetője. A testületnek tudomására jutott, hogy már több vállalkozó jelentkezett a kút megvásárlására, működtetésére. Egyezségre a jelenlegi tulajdonos által kért magas ár miatt eddig még nem került sor. A lakosság becsapva érzi magát, s az önkormányzatot hibáztatja a jelenlegi helyzetért, a kilátásta- lanságért. Az önkormányzatnak viszont nincs semmiféle joga arra, hogy a tulajdonost a kút eladására kényszentse. Állatorvosi ügyeletek A Nógrád Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás 2. számú egészségügyi kerületének főorvosa szerint az állatorvosi ügyeletek március hónap folyamán a körzetben az alábbi időpontokban illetve helyeken lesznek: 12-én és 15-én ár. György Zsolt és dr. Baboss Csongor tart ügyeletet, péntek délután 5 órától hétfő reggel 7 óráig. Az előbbi Cserhátszentivánon, az utóbbi Kállón található. 19-én és 22-én az ügyeletes állatorvos Pásztón dr. Bene Tibor, Palotáson pedig dr. Osgyán Béla. 26-én és 29-én Pásztón dr. Boros Imréhez, Kálión pedig dr. Baboss Csongor állatorvoshoz fordulhatnak azok a gazdák, akik beteg állataikat mielőbb szeretnék egészségesnek tudni. Boros doktor műtét közben. A jobbágyi önkormányzat főállású állatorvosa a Pásztón élő dr. Boros Imre. Feleségével, Alapi Évával, aki korábban egészségügyi dolgozó volt, kicsit szokatlan vállalkozásba kezdtek, amikor kutyaklinikát nyitottak.- Honnan jött az ötlet? - kíváncsiskodtunk a napokban, a frissiben berendezett pásztói magánrendelőben.-Mivel két főállású állatorvost Pásztó nem tudott eltartani, így Jobbágyi körzetében, ahová Szurdokpüspiöki is tartozik, vállaltam munkát. Meglepődtem, milyen sok esetben kell kutyáknál beavatkoznom. A műtéteket általában nem máshol, mint konyhaasztalokon kellett elvégezni. Mivel ez az állapot tarthatatlan volt, jött az ötlet: csináljunk egy állatorvosi-rendelőt - meséli az előzményeket Boros doktor, miközben egy tacskót fektetnek fel a műtőasztalra, hogy a kutyust megszabadítsák farkaskörmeitől. Körülkémlelünk. Egy gyógyKép: Rigó Tibor szerekkel zsúfolt szekrényen állapodik meg pillantásunk.- Allatgyógyszertárt is működtetnek?-Igen, mivel korábbi években Salgótarjánba kellett utazni a gyógyszerért.- Mennyire ismert a klinika?-A megye távolabbi részeiről is megkerestek már bennünket. Az azért túlzás lenne, hogy csak kutyákkal foglalkozunk, hisz minden állatfajtát gyógyítunk.- Minden szakmának megvannak a maga sztorijai. Biztos, hogy ön is tud mesélni egyet.- Nem tartozom a tréfás emberek közé. Feleségemmel együtt tagjai voltunk a pásztói ön- kormányzat képviselő-testületének, de különböző nézeteltérések miatt önként lemondtunk mandátumunkról...- Mi ebben a sztori?-Az, hogy korábban a polgármester úr kutyáját is mi,Jeleztük”, azonban lemondásunk után nem hozta vissza utókezelésre ... - zentai A tari általános iskola nyolcadik osztályát az idén 18-an fejezik be. Vajon merre visz az útjuk, milyen pályát választottak maguknak? Közülük Agasvári Zsolttal, Sulyok Szilviával, Balogh Attilával, Nagy Anitával és Kosik Tamással beszélgettem. Elsősorban arra voltam kíváncsi, milyen szerepük volt a szülőknek, a testvéreknek, a rokonoknak a pályaválasztásban.- Én magam döntöttem - állítja Ágasvári Zsolt, akit elektroműszerésznek vettek föl a Gyöngyösi Vak Bottyán Szak- középiskolába. Másfél évvel ezelőtt döntöttem el, hogy ezt a szakmát választom. Odahaza eddig is különböző dolgokat szerelgettem. A testvérem is elektroműszerész. — Szüleim csak annyit mondtak: próbáld meg - folytatja Sulyok Szilvia, akit 4,9-es átlaggal a Salgótarjáni Táncsics Mihály Kereskedelmi és Szakközépiskolába vettek fel és újságíró akar lenni. Eddigi múltja, tevékenysége, lapunk diákpanoráma rovatához kötődik, ahol tavaly több információja jelent meg. Az idei oktatási évben nem külA szabadság emlékműnél Szurdokpüspiöki. Az önkormányzat szervezésében ünnepli a község lakossága a tavaszi nemzeti ünnepünket, március 15-ét. A program szerint a Szabadság-téri emlékműnél Kovács József polgármester méltatja a jelentős történelmi eseményt, majd az önkormányzat, az üzemek, az intézmények és a magánosok elhelyezik koszorúikat, virágaikat. A hivatalos ünnepség befejeződése után a helyi általános iskola tanulói, valamint a helyi hagyományőrző együttes tagjai közösen adnak műsort. Ezt követően majd az Estam zenekar szórakoztatja a megjelenteket. Pinceklubbal gazdagodott Szarvasgede Kell egy hely, minden faluban, ahová esténként betérhetnek a fiatalok, ahol összejöhet a település népe, ha mondanivalójuk van egymás számára, s ahol jól érzik magukat az emberek korra, nemre való tekintet nélkül, úgy, hogy tudják, nem egy füstös lebujbán töltik az idejüket. Érezték ezt a szarvasgedeiek is, mert a polgármesteri hivatal alatti pincéről úgy döntöttek: átalakítják a község polgárai számára. Szolgálja a köz céljait. A kisiskolások társasjátékoz- hassanak, a nagyobbak nyüstölhessék a számítógépet, lehessen videózni, zenét hallgatni vagy ha arra szottyan valakinek a kedve, belelapozhasson néhány újságba, esetleg baráti diskurzust folytathasson a barátaival, egy pohár üdítő mellett. A pinceklubot múlt év végén adták át rendeltetésének, a ge- dei lakosság legnagyobb megelégedésére. Először azok számára szerveztek egy kellemes estét itt, akik társadalmi munkában vállaltak oroszlánrészt a létesítmény kialakításában. Megérdemelték, hisz egy olyan Napközben is működik a klub. Jobbra a klubvezető. Kép: Rigó kulturált közösségi helyet teremtettek a falu számára, ahol szakköri foglalkozásokat és különféle társadalmi eseményeket, így falufórumot, közmeghallgatást is rendezhetnek. A hivatal vigyáz arra, hogy a klub jelenlegi állapota ne induljon időnek előtte a pusztulás felé, ezért nem foglalkoznak azzal, hogy disco rendezését engedélyezzék. Mint Kurunczi Sándor klubvezetőtől megtudtuk, nem is lenne igazán igény erre, mivel a helyi fiatalok a környező, nagyobb települések bevált discóit látogatják. Maradjon csak ez a pinceklub a kultúra nyugodt, csendes szigete. A klub állandó programjai. Hétfő: iskolásoknak játék, zene, vetélkedő. Szerda: videómozi. Péntek: zeneklub. Szombat: szabadprogramok, mint horgászszakkör, video, számítógépes játékok, zene. (vt) SU*UK. »--------A UTÓSZALON - Márkaszerviz Pásztó, F5 u. 9. Tel/fax: (32)60-270 Maruti 800 DX katalizátoros 569.000.- Ft SWIFT 1,0 GA katalizátoros 730.000.- Ft SWIFT 1,0 GC katalizátoros 759.000.- Ft SWIFT 1,3 GA katalizátoros 799.000.- Ft SWIFT 1,3 GC katalizátoros 830.000.- Ft SWIFT 1,3 GL katalizátoros 850.000.- Ft Sedan 1,3 GL katalizátoros 1.135.000.- Ft Sedan 1,6 GLX katalizátoros 1.392.000.- Ft Vitara 1,6 JLX katalizátoros 1.789.000.- Ft Garancia: 3 év vagy 100.000 km Részletfizetés: 50 % előleg 36 hónap Lízing: 30 % előleg 36 hónap futamidő SUZUKI A mi autónk.^ Holnapi számunkban „Bátonyterenye és környéke” összeállítással találkozhat a kedves olvasó