Nógrád Megyei Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-04 / 53. szám

BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1993. MÁRCIUS 4. CSÜTÖRTÖK IV. ÉVFOLYAM 53. SZÁM ÁRA: 13,80 FORINT Tudja-e Ön, hogy ha ezen a helyen jelenteti meg a j hirdetését, c\»u,» n 15 fillért fordít arra, hogy üzenete eljusson egy olvasóhoz? Hirdessen itt! Megéri! Törvény a gazdasági kamarákról A kormány mai ülésén foglalkozik a Polgári Tör­vénykönyv egyes rendelkezéseinek módosításával, valamint a gazdasági kamarákról szóló törvény alapelveivel, illetve annak előkészítésével. A Kormányszóvivői Iroda szerdai tájékoztatása szerint a kabinet előterjesztést hallgat meg a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatásának igénybejelentési, döntés-előkészítési és elszámolási rendjéről. Ugyancsak szó lesz a helyi önkormányzatok folyamatban lévő címzett és céltámogatásáról, to­vábbá a támogatási célok 1993. évi rangsorolásá­ról. (MTI) Számvetés a biztosítókról A magyar biztosítók díjbevétele az elmúlt év­ben mintegy 30 száza­lékkal csökkent 1991- hez képest — mondotta szerdai sajtótájékoztató­ján Asztalos László, az ÁBF elnöke. A bevétel zsugorodása miatt a biz­tosítóintézetek meg­kezdték a veszteséges szolgáltatásaik felszá­molását az országban. Három évvel ezelőtt például még a gépkocsik 74, ma már csak mint­egy 15-20 százalékára kötöttek casco biztosí­tást. Csökkent a kárkifize­tések összege, tavaly mintegy 42,5 milliárd forintot tett ki. Ez 26 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. (MTI) Viráglopástól a sírkőrablásig Vadállati pusztítás a temetőkben Idős, meggörnyedt ember hajladozik a salgótarjáni régi köz­ponti temetőben szerettei síremléke fölött. A hideg elől fóliával bugyolálta be a drága műmárványt. A vázában fagyott virág kókadozik, de mellette már becsomagolva friss szegfücsokor dí­szeleg. Tétova mozdulatában is benné van bizonytalansága: - Nem hagyom itt. Ugyanis már többször ellopták a drága pénzen vett virágot amit hoztam a gyermekeim sírjára. Üj nagykövetek Göncz Árpád, a Magyar Köz­társaság elnöke szerdán fogadta Siemon Ake-t, az Elefántcsont­parti Köztársaság, Gabriel Ndi- hokubwayo-t, a Burundi Köz­társaság és Aly Gueladino Ka- mará-t, a Mauritániái Iszlám Köztársaság űj magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagyköveteit, akik átadták neki megbízólevelüket a Parlament Nándorfehérvári Termében. Az előfizetők ingyen kapják Megjelent az 1993-as Buda­pesti Telefonkönyv. Az európai szabványokhoz igazodó telefon­könyvet a budapesti távbeszélő­előfizetők ingyen kapják meg. Az új, 483.000 alapadatot rend­szerező, kétkötetes telefonkönyv tartalmazza az előfizetők egy év alatt 42.500-zal gyarapodott tel­jes listáját, és az ugyanezen idő­szak alatt keletkezett csaknem 100.000 adatmódosulást. Az új telefonkönyv nem tesz különb­séget rövid és hosszú magán­hangzók között, és megkönnyít­heti a keresést az is, hogy számos intézmény, szolgáltatás külön fe­jezetbe gyűjtve található meg. A budapesti általános telefon­könyvet a szakmák adataival ki­egészítő Arany Oldalak új ki­adását a kiadók szeptemberre tervezik. Tűz az óvodában Az Ikarus gyár XVI. kerület Baross Gábor utca 32-36. szám alatti óvodájában szerdán reggel tűz keletkezett a 20 négyzetméte­res alapterületű földszinti öltöző­ben. A gyermekek az első emele­ten tartózkodtak, s az óvónők baj nélkül kimentették őket az épü­letből. A tűzoltók egy fecsken­dővel gyorsan eloltották a tüzet. A gyermekek közül természete­sen senki sem sérült meg, viszont egy óvónő füstmérgezést szenve­dett, és a mentők kórházba szál­lították. Az eddigi vizsgálatok szerint feltehetően dohányzás okozta a tüzet. Tinédzserek támadtak A X. kerületben három isme­retlen 15 év körüli fiú a Körösi Csorna Sándor út 18. szám alatti ház előtt kedden a déli órákban késsel megfenyegette N. Tamás 13 éves tanulót, és dzsekijének átadására kényszerítette. Az anyagi kár 3400 forint. Mindent megpróbáltam - folytatja odakötöztem a csok­rot a vázához. Hiába, másnap már csak a hűlt helyét találtam, vázának is, virágnak is. Nem a szél fújta el, az biztos. Közeleg a nőnap, s ilyenkor megszapo­rodnak a viráglopások. Sok te­metői ismerősöm elsírta már panaszát, hogy rendszeresen el­tűnik a virágja, frissen vett ko­szorú, a síremlékhez tartozó kőváza. Állandó pótlásuk sem olcsó. Nem beszélve a belső ke­serűségről, a lélek fájdalmáról. Vajon hová menjünk, kihez forduljunk panasszal? Ha valaki ismeri a salgótar­jáni temetők állapotát, akkor az Tóthné Katona Dóra temető­gondnokság-vezető. A fiatal kertészmémöknő mindössze néhány hónapja fáradozik azon, hogy munkatársaival - ami raj­tuk múlik - biztosítsák a holtak nyugalmát. Beszélgetésünk elején siral­mas hírt közöl: az új közteme­tőben ismeretlen személyek le- döntötték a közelmúltban fiata­lon elhunyt festőművész, Hege­dűs Morgan síremlékét. De az­tán később érkezik a telefon: vé­letlen szerencsétlenségről van szó, nincs benne szándékosság. Az „elkövető” jelentkezett a temetőgondnokságon és vállalja a síremlék helyreállítási költsé­geit. Ilyenek is vannak, de saj­nos nem ez a jellemző, mint ahogyan ez Tóthné Katona (Folytatás a 3. oldalon) Menedzserképzés Második évfolyamát kezdi az European Business School, amely vállalkozóknak és üzle­tembereknek nyújt egyetem utáni közgazdasági továbbképzést. A menedzserképzés egy evvel ez­előtt kezdődött meg Budapes­ten, de a második tanévben már Tatabányán is indítanak tanfo­lyamot. A menedzseriskola ok­levelét valamennyi nyugat-euró­pai országban elfogadják. Ilyen diplomát tavaly 25 magyar vál­lalkozó szerzett, míg az idei tan­folyamnak 48 hallgatója lesz. Az oktatást a Külkereskedelmi Fő­iskolával, illetve a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájával együttműködve végzik. Az elő­adók kétharmada neves német- országi egyetemek, például a ho- henheimi egyetem, a frankfurti Goethe Umversitaet, a münche­ni Ludwig-Maximilian egyetem, illetve a németországi EBS taná­rai. A hazai EBS-menedzseris- kola létesítését a németországi Vorwald GmbH tulajdonos igaz­gatója és magyar cégek által tett alapítvány finanszírozza, de a képzést a német kormány, illetve a Német Szövetségi Külügymi­nisztérium is támogatja anyagi­lag. Striciket füleltek le Szekszárdon Szekszárdon kiterjedtprostitú- ciós hálózatot számoltak fel. Fia­tal lányokat nagy kereset ígéreté­vel csábított egy négytagú strici­banda, majd veréssel, rúgások­kal és napokig tartó szobafog­sággal kényszerítették őket arra, hogy főként külföldi turisták­nak, de esetenként helybeli férfi­aknak is szexuális szolgáltatást nyújtsanak — erről tájékoztatták szerdán az újságírókat a városi rendőrkapitányságon. A szeren­csétlenek, többségükben diáklá­nyok közül eddig tizenöten tet­tek vallomást. A legfiatalabb kis­lány, akit prostitúcióra kénysze­rítettek, még nincs 14 éves. A ta­rifa 200 német márka, vagy 10- 12 ezer forint volt. A lányoknak jóformán semmi nem jutott eb­ből. Egy gyanúsított előzetes le­tartóztatásban van, egy őrizet­ben, kettő pedig szabadlábon várja a büntetőeljárás folytatá­sát. Soczó László városi rendőr- kapitány hangsúlyozta, hogy a rendőrség következetes munká­val számolta fel a bűnszövetke­zetet, mert ez a fajta bűnözés előbb-utóbb kitermeli a kábító- szeres és az emberélet elleni bűn- cselekményeket is. Kanada a Tavaszi Fesztiválon Harmincnyolc kanadai elő­adóművész és harminchat kép­zőművész érkezik Budapestre, il­letve képviselteti magát a Tavaszi Fesztivál Welcome Canada ren­dezvénysorozatán — mondta De­rek Fraser nagykövet, Kanada és a fesztivál közös szerdai sajtótá­jékoztatóján. A Néprajzi Múzeum ad ott­hont a Woodland indián őslako­sok és Bill Reid haida indián szobrász művészetét bemutató kiállításoknak. A nagykövet ki­emelte, hogy a Budapest Kong­resszusi Központban tartandó nyitóhangversenyen fellép Mau­reen Forrester operaénekes. Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy az Örökmozgó és a Szind- bád Moziban díjnyertes angol és francia nyelvű kanadai filmeket mutatnak be. A művészek részvételét a fesz­tiválon a kanadai kormányok és üzleti körök is támogatták — tet­te hozzá Derek Fraser. Üzletem­berek és vezető bankok képvise­lői érkeznek Budapestre, és a fesztivál ideje alatt magyar-ka­nadai bankárkonferenciát ren­deznek. A Kanadában élő különböző nemzetek amellett, hogy saját hagyományaikat ápolják, létre­hoztak egy közös kultúrát. A mai magyar viszonyok között ez fon­tos üzenete lehet az eseményso­rozatnak — ezekkel a szavakkal zárta a sajtótájékoztatót Klen- jánszky Tamás, a Budapesti Ta­vaszi Fesztivál igazgatója. A bíróság megrótta a mohorai polgármestert Elássák a csatabárdot? A Salgótarjáni Stromfeld Aurél Műszaki Szakközépiskola újabb számítástechnikai tanteremmel gazdagodott az év első hónapjá­ban. A tizenöt új gépet a helyi illetőségű Professional Kft. üze­melte be. Felvételünkön Fiikor Mátyás szaktanár a 3. a osztály tanulóit segíti a munkában. Gyurkó Péter felv.- Nem érek rá, sietek - rázott le gyorsan tegnap délután Ba­lassagyarmaton a megyei bíró­ság egyik tárgyalójából kijövet Vidámi József, a mohorai MDF-szervezet vezetőségi tagja, aki feleségével együtt kezdeményezett magánindítvá­ny as eljárást rágalmazásárt és becsületsértésért Mohora pol­gármestere, Fajcsik József elten. A tárgyaláson a bíróság elő­ször a felek békítését kezdemé­nyezte, amelynek sikertelensé­gét követően ismertették az ügyet. Ebből megtudhattuk, hogy Fajcsik József az 1990. évi önkormányzati választáso­kon elnyerte a polgármesteri címet. Ennek okán fokozatosan megromlott a kapcsolata Vi­dámi Józsefnével, aki korábban a település tanácselnöke volt. A választási küzdelmek során a vádlott, egy az Új Nógrád 1990. szeptember 10-ei számában írott cikkben, Vidámi Józsefre és Vidámi Józsefnére nézve olyan megnyilatkozásokat tett, amelyek miatt magánvádas in­dítványt kezdeményezzenek Fajcsik József ellen. Mivel a vádlott a balassagyarmati városi bíróság korábbi elmarasztaló határozatával nem értett egyet, felmentésért folyamodott. Dr. Horváth Emil tanácsa szerdán a következő ítéletet hozta: a megyei bíróság az I. fokú bíróság végzését, a pró­bára bocsátással összefüggő ré­szében hatályon kívül helyezi, és a vádlottat megrovás bünte­tésben részesíti. A megyei bíró­ság elvi éllel a következőket szögezte le. Demokratikus jog­államokban, a szólás és annak tipikus formája a vélemény- nyilvánítás szabad. Csak külö­nösen súlyos, ugyancsak alkot­mány védte esetek indokolhat­ják a véleménynyilvánítás jogi korlátozását. Ilyen eset a becsü­let és a jóhír megsértése. Az újságcikk egésze nem va­lósíthat meg becsületsértést és rágalmazást, még akkor sem, ha az a magánvádlók egyéni érzé­kenységét sérti. Részeiben ele­mezve viszont megvalósulhat a törvényi tényállás. Ezért helye­sen járt el az I. fokú bíróság, amikor megállapította a becsü­letsértést és rágalmazást. Kifo­gásolható, és a vádlott mellett szóló körülmény, hogy a három esetből kettőben nem volt kéz­zel fogható a valóságbizonyítás. A ítélet hallatán Fajcsik Jó­zsef örömmel és elégedetten nézett össze az érte izguló fel­eségével, míg Vidámi József az ügyvédjével történt gyors szó­váltás után, mint a bevezetőben említett volt, gyorsan elköszönt. Bilecz Endre képviselő ismét az MDF soraiban politizál A békából királykisasszony lett Dr. Bilecz Endre, Balassa­gyarmaton élő, független képvi­selő kedden bejelentette, ezen­túl az MDF-csoport keretein be­lül kívánja parlamenti munkáját folytatni. Mint ismeretes, a ho­natya - aki miután az MDF-ből kilépett annak idején az SZDSZ színeiben került a par­lamentbe, majd 1992 januárjá­ban elhagyta frakciót, s a füg­getlenek soraiba ült át. Ekkor a Nógrád megyei sza­baddemokraták pártjuk elha­gyása miatt lemondásra szólítot­ták fel a képviselőt, aki annak idején a döntését a következők­kel indokolta: „Képviselői mandátumomról a jelenlegi par­lamenti ciklusban nem kívánok lemondani, megkezdett mun­kámat belátható ideig független törvényhozóként folytatom. A magyar Országgyűlés 14. füg­getlen képviselője leszek (...) A független képviselői munkát azért választom tiszta lelkiisme­rettel, mert a demokratikus rendszerváltás ügyét így tudom leghasznosabban elősegíteni.” Az óriási vihart kavart nyi­latkozat nyomán az SZDSZ megyei választmányának tagja, Gusztos István fanyar humorral kommentálta a képviselő vála­szát: „Dr. Bilecz Endre úgy döntött nem mond le. Igaz nem az SZDSZ jutott be Bilecz listá­ján a parlamentbe, hanem ő az SZDSZ-én, a kívánság tehát jo­gosnak is nevezhető, de Ma­gyarországon ilyen körülmé­nyek között még senki sem mondott le. Ennyi a lényeg. És a többi? Választói akarat, vállal- hatatlan „új” SZDSZ-es alapér­tékek (...) - hókuszpókusz, abrakadabra! Sokszor kell el­mondani, a választók talán elhi­szik: a békából királykisasszony lehet.. Dr. Bilecz jelenlegi döntésé­nek indokolásában elmondta, szerinte a Demokrata Fórum mind következetesebben szol­gálja a magyar demokrácia és a magyar nemzet ügyét. (F.Á.)

Next

/
Thumbnails
Contents