Nógrád Megyei Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-04 / 53. szám

HÍRLAP 1993. március 4., csütörtök A dohányzás ellen Az Egyesült Államokban vár­hatóan olyan nagy adót vetnek ki a dohányárura, hogy egyes ciga­rettamárkák ára akár meg is dup­lázódhat — jelentette a Reuter. Leon Panetta, a Fehér Ház költ­ségvetési hivatalának igazgatója egy televíziós műsorban el­mondta, hogy Clinton elnök cso­magonként akár 2 dollárt is kite­vő cigarettaadó bevezetését ter­vezi az egészségügyi ellátás re­formjához szükséges bevételek egy részének előteremtése és a dohányzás visszaszorítása céljá­ból. Az adóval a kormánynak nemcsak bevételek előteremtése a célja, hanem az is, hogy leszok­tassa az embereket a cigarettáról, és megszüntesse a dohányzás okozta egészségügyi problémákat. Svájci szavazás Vasárnap a svájciak ismét sza­vaznak, ezúttal többek között ar­ról, hogy el kell-e törölni azt az 1928-ból származó törvényt, amely betiltja a kaszinókat az or­szágban. Új kaszinók létesítése és a tétek szabad megválasztása évi 150 millió frankot (9 milliárd forint értéket) hozhatna az ál­lamháztartásnak, s az összeget a nyugdíjalapra fordítanák. A még érvényben lévő törvény tiltja uj kaszinók és játékházak létesíté­sét és működtetését Svájc terüle­tén, és a meglévőkben a legma­gasabb tétet 2 frankra szorította, amit 1958-ban 5 frankra emel­tek. A turizmus felelősei szorgal­mazzák leginkább a kaszinók nyitását. Mini-OPEC A volt szovjet köztársaságok túlnyomó többségének részvéte­lével megtartott kétnapos szurgu- ti tanácskozáson létrejött egyez­mény értelmében a felek több­szintű kooperációval próbálnak gátat vetni az orosz kőolajterme­lés összeomlásszerű zuhanásá­nak. A máris „mini-OPEC” névvel illetett együttműködés során három felállítandó szerve­zet hangolja majd össze a köztár­saságok tevékenységét: a kor­mányfők gáz- és olajipari taná­csa, egy hasonló, miniszteri szin­tű testület és egy állandó titkár­ság. A titkárság székhelye a szi­bériai olajipar fővárosában, Tyu- menben lesz. Tajvan Megbékélés Kínával Lien Csan, Tajvan új kor­mányfője röviddel hivatalba lé­pése után a megbékélést ajánlotta fel Kínának, és úgy nyilatkozott: a Pekinghez fűződő kapcsolatok eddiginél gyorsabb ütemű javu­lását óhajtja. Legőszintébb kívánságunk, hogy úiraegyesítési programunk mielőbb középső szakaszába légjen — mondotta a parlament előtt Csan, aki az elmúlt szomba­ton foglalta el hivatalát. A Reuter jelentésében emlé­keztet, hogy a tajvani kormány, amely az 1949-ben véget ért kí­nai polgárháború óta hangoztat­ta, hogy a szigetnek Kínával tör­ténő újraegyesítését akarja, 1991-ben bejelentette: ennek a folyamatnak megvalósítására egy háromlépcsős programot fog követni. Az elképzelések szerint a középső fokozatban Tajvan és Kína legitim politikai valóság­ként ismernék el egymást, es közvetlen légi, hajózást, kereske­delmi és postai-távközlési kap­csolatokat létesítenének. Mind­erre korábban a tajvani vezetés negyven éven át nem volt hajlan­dó. Ugyancsak a brit hírügynök­ség jelentése szerint kedden le­mondott hivataláról Vego Csi- ang tábornok, a tajvani Nemzet- biztonsági Tanács főtitkára, a sziget korábbi nacionalista veze­tőjenek, Csang Kaj-seknek még egyetlen élő fia. A 76 esztendős politikus ezentúl elnöki tanács­adó lesz. Kína Kényszerű agglegénysors Kínában a legfrissebb nép­számlálási adatok szerint 3 7 mil­lió agglegény van. A 25-50 éves életkorú nemzedékben tizenöt­ször annyi a magányos férfi, mint az egyedülálló nő. A tarstalan férfiak máris népes hada bizo­nyára tovább növekszik a jövő­ben, mivel az ázsiai országban az utóbbi évtized folyamán évente átlagosan 3,6 millióval több fiú született, mint lány. A kínai agg­legények hada helyi demográfu­sod becslése szerint hetvenmilli- ósra nő az ezredfordulóig. A nemek közti egyensúlyt nem valamiféle biológiai elhajlás borította fel, hanem a népesség­korlátozó politika, amelyet a megélhetést fenyegető túlnépe­sedés ellen találtak ki. Az állam az egygyerekes családmodellt népszerűsíti, sőt büntetéseket ró ki a többgyerekes családokra. Ezek bizonyos szociális kedvez­mények megvonásától a kilakol­tatásig és a munkahelyi elbocsá­tásig terjednek. Ezek a kényszerítő eszközök azonban csak városon hatéko­nyak. Az önállóan gazdálkodó parasztbérlőket nem lehet kiten­ni a házukból, sem munkahe­lyükről. Mivel a kínai közfelfo­gásban a leánygyerek nem gye­rek, a falusi szülők fittyet hány­nák a népességkorlátozásnak, fa /W4 KAMATOZÓ JEGY TAVASZVÁRÓ VÁSÁR fii í j -• Salgótarjánban a PECSKO ÁRUHÁZBAN: Férfi fél szabadidő cipő 1350.-től 2190.- Ft-ig Férfi száras szabadidő cipő 1790.-től 3900.- Ft-ig Női textil kínai cipők 480.-tól 550.- Ft-ig Gyermek textil cipők 22-34-ig 350.-től 728.- Ft-ig Női komfort papucs 46Ó.- férfi 490.- Ft Bébi száras bőrcipő 574.- Ft EGYES NŐI SZANDÁLOK ÉS PAPUCSOK 50% ENGEDMÉNNYEL Női szövetek divatos színekben 479.-től 980.-Ft-ig GARDENIA függönyök most érkeznek a legújabb mintákkal. Ára 109.-től 1020.- Ft-ig ÚJDONSÁG: műszőrme sima 682.- mintás 893.- Ft Női import szövet kabátok sok színben és fazonban. FIGYELMES AJÁNDÉK TIMES KARÓRA 1490.-től 2450.-Ft-ig fali órák 750.-től 2400.-Ft-ig Haj és arcápoló kozmetikumok, kívánság szerint díszcsomagolásban! az ÉVI DIVATHÁZBAN: Egyes női fehérneműk, hálóingek, pizsamák 40-50 % engedménnyel. Lányka blúzok, már 350.-Ft-tól Női harisnyanadrágok sláger áron! amíg legalább egy fiúutóduk nem születik, aki továbbviszi a család nevét és gazdaságát. Csak akkor érik be az államilag enge­délyezett egykével, ha mindjárt fiú sikerül. így a tipikus kínai pa­rasztcsaládban fiú mindenkép­pen van, lány azonban nem ok­vetlenül. Az állami tervezés sok ország területén siklatott már ki termé­szetes folyamatokat, ám ilyen ál­lamilag előidézett szocioökoló- giai egyensúlyvesztésre még nem sok példa akad. A létfeltételeket fenyegető túlnépesedés problé­máját kétségtelenül kezelni kell, de a Kínában alkalmazott gyógy­módnak, úgy látszik, kedvezőt­len mellékhatása is van. Leépítés a balti flottánál Negyven százalékkal csökken az orosz balti flotta állománya, amely a Szovjetunió összeomlása után elveszítette fő bázisait — nyilatkozta Vlagyimir Jegorov tengernagy, a flotta parancsnoka a Krasznaja Zvezdaban kedden megjelent interjújában. Jegorov közölte, hogy a 240 hadihajóból álló flotta állományából az el­avult rakétás tengeralattjáró cso­portot még az idén leépítik. A Lettország, Litvánia és Észtor­szág területén fekvő korábbi szovjet tengerészeti bázisokról visszavonják a tengeralattjárókat — tette hozzá a tengernagy. Kim ír Szén beteg Kim ír Szén egészségi állapo­tának hirtelen rosszabbodásáról közöl hírt a dél-koreai hírügy­nökség, beszámolva arról, hogy Észak-Korea sürgős megbízatás­sal delegációt küldött Kínába a phenjani vezetőnek szükséges f yógyszerek beszerzésére. Kim ezelőorvosai közül négyet küldtek el Kína egyik nyugati tartományába, hogy gyógyszere­ket vásároljanak. Ennek, vala­mint „megbízható” források közlése alapján írja azt a dél-ko­reai hírügynökség, hogy a 80 éves vezető állapota hirtelen rosszra fordult, s feltételezhető­en koszorúér-megbetegedésben szenved. Kérdőjelek Pokoli távlatok? Robbanásos merénylet Kairó központjában — négy halott. Vasúti terrorcselekmény 10 áldozattal a Csecsen Köztársaság te­rületén. IRA-akció Észak-Londonban — a hulladékgyűjtőbe rejtett pokolgép másfél tucat embert sebesített meg. Kivont karddal vagdalkózó támadó Jeruzsálemben — itt is két halott a szomorú eredmény. Mindez alig 48 órán belül játszódott le az el­múlt hét végén. A New York-i Világkereskedelmi Központban elkövetett dinamitos merénylet pedig felfordította az amerikai metropolist, s kis híján csakugyan „pokoli toronnyá” változtatta a gigászi felhőkarcolót. Újabb erőszakhullámra kell felkészülni? Ezt kérdezik a szak­értők, elsősorban persze az Egyesült Államokban, ahol hosszú évek óta a mostani volt a legsúlyosabb pokolgépes akció. Akadt olyan német lap, amely így fogalmazott: „egy bomba, amely megváltoztatta a világot”, hiszen hasonló események mindeddig jórészt a Közel-Keleten, Észak-írországban vagy mondjuk Baszkföldön játszódtak le. Ráadásul továbbra is homályos a me­rénylet háttere, bár a legtöbben a délszláv polgárháborúval hoz­zák összefüggésbe a történteket. Tényleg egy horvát militáns szervezet a felelős? Vagy ellenke­zőleg, egy szerb csoport? S mi a céljuk? Miként akatják befolyá­solni Clinton elnököt: a fokozott jugoszláviai szerepvállalásra vagy éppen a háttérben maradásra? Vagy a kábítószer-maffia a tettes? Sok a kérdőjel, kevés a válasz. Ám épp a robbanások dö­reje figyelmeztet: a terrormozgalmak veszélyessége mit sem csökkent, sőt, földrajzilag még szélesebb körben kell számolni és harcolni velük. Különben — ha most nem is vált pokoli toronnyá a New York-i felhőkarcoló — pokoli távlatokkal nézhet szembe a világ. Szegő Gábor Ferenczy-Europress Elutasított kérés Az ENSZ szankcióbizottsága elutasította a Pa­lesztinái Felszabadítási Szervezet (PFSZ) kérését, amellyel a csoport 50 millió dollárnyi iraki kőolaj- export engedélyezéséért fordult a világszervezethez; a PFSZ hivatkozása szerint Bagdad az összegből a palesztin menekülteket segítené. A hírt a PFSZ egyik vezetője jelentette be Tuniszban, nevének el­titkolását kérve az AP-DJ hírügynökségtől. A "Nógrádi Mecénás Alapítvány" 1993. évi pályázata Az alapítvány célja: nógrád megye, mint meglévő történeti-kulturális egység hagyományait ápolni, közösségeit, kutatóit, művészeit, közművelődését, s minden más értékteremtő munkálkodásban résztvevő polgárait, intézményeit támogatni. A pályázat keretében visszatérítendő, vagy vissza nem térítendő támogatás kérhető programokhoz, tevékenységekhez:- települések (településrészek) hagyományainak, közösségeinek (egyesületeinek, népfőiskoláinak, iskoláinak stb.) az amatőr művészeti mozgalmak értékes törekvéseinek életben tartásához,- önképző körök, alkotó közösségek, egyéni szellemi alkotó folyamatok konkrét céljainak megvalósításához, ösztöndíjakhoz, a kisebbségi,etnikai konfliktusok kezelhetőségének, azon belül is az erőszakos megnyilvánulások nevelés útján való visszaszorításának kérdésköréhez, illetve ennek történeti elemzéséhez,- a megye arculatát alakító, különös jelentőséggel bíró rendezvények megszervezéséhez,- a helyi nyilvánosság íy formáinak bevezetéséhez,- új közművelődési kezdeményezésekhez. A pályázat néhány oldalban (maximum 2+1 oldal költségvetés) világosan fogalmazza meg a tevékenység célját, megvalósításának módjait, eszközrendszerét, közművelődési program esetén azt, hogyan történik a pályázat által érintettek bevonása. A leírásból tűnjön ki, milyen perspektíva áll a program, a terv előtt, s az kiket érint. Az alapítvány csak saját forrással is rendelkező pályázót részesít támogatásban. (Egyéni pályázó, alkotó röviden vázolja eddigi munkásságát és programja megvalósítása érdekében eddig végzett anyagi, szellemi befektetéseit. Pl: publikációk jegyzéke, katalógusok, képzőművészeknél három alkotás stb. Kiadvány megjelentetését csak kész - lektorálható - kézirat esetén támogatjuk, nagyobb írásmű - kutatási program - támogatására már elkészült fejezetrész ismeretében vállalkozunk.) Ösztöndíj legfeljebb 2 évre pályázható. Az alapítvány intézmények, egyesületek, szervezetek fenntartási, felújítási, karbantartási, ügyviteli feladatait nem támogatja, eszközbeszerzésre csak kivételes esetekben (pl.: ha a tartalmi cél eszik így valósítható meg) nyújt segítséget. A támogatást elnyerőkkel az alapítvány szerződést köt, s az összeg felhasználásáról el kell számolni. A pályázatot három példányban kell benyújtani! Benyújtási határidő: 1993. március 31. A kuratórium címe: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 192. Postacím: 3101 Salgótarján, Pf: 95. Érdeklődni lehet a fenti címen, vagy a 32/10-022/203-as Közművelődési Központban. telefonszámon, a nógrád Megyei Salgótarján, 1993. február 25. Nógrádi Mecénás Alapítvány Kuratóriuma

Next

/
Thumbnails
Contents