Nógrád Megyei Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-10 / 34. szám

1993. február 10., szerda MEGYEI KÖRKÉP HÍRLAP A TV2 nem mutatta be a levegőszennyezésről szóló filmet Nem politikai okok miatt Február 8-án este 7 órakor szinte minden salgótarjáni, aki aggódik a környezetünk egyre romló állapota miatt, leült a te­levízió elé és várta, hogy a TV2 adásában bemutassák a város szennyezettségéről szóló do­kumentumfilmet. De hiába, mert a tarjáni állapotokról nem­hogy egy film, egy mondat nem hangzott el. Megtudtuk, hogy a háttérben nincsenek politikai okok, egy­szerűen műsorszerkesztési megfontolások miatt döntöttek úgy, hogy a filmet egy későbbi időpontban mutatják be, várha­tóan két héten belül. Korona nem vész el, csak... Letétbe kerül A volt közös csehszlovák va­luta, a korona szétválasztása kö­rüli bonyodalom bizony meg­zavarja az átlag magyar polgárt, ha felesleges pénzét a szom­szédos Szlovákiában óhajtja el­költeni. Milyen koronát kaphat kemény magyar forintjaiért cse­rébe az utazni vágyó? Erről ér­deklődtünk a salgótarjáni IBUSZ kirendeltségen, vala­mint a Nógrád Tourist illetéke­seinél. Az IBUSZ-nál elmondták, hogy tőlük semmilyen koronát sem lehet vásárolni január 20-a óta. A magyar és a szlovák nemzeti bankok közötti megál­lapodáson múlik, hogy mikor cserélik át a felülbélyegezetlen koronákat. Az utazási iroda egyébként eddig is az államközi szerződésekben kialkudott tu­ristaárfolyamon váltotta a koro­nát, amelynek teljes készletét nemrégiben - további intézke­désig - az IBUSZ-bankba szál­lították át. A Nógrád Touristnál az új, felülbélyegzett koronát korlát­lan mennyiségben váltják be. A régit is, de csak akkor, ha a kuncsaft tőlük vásárolta és ezt bizonylattal is igazolni tudja. A visszavásárlás egyébként kizá­rólag az 1992. augusztus 1 -je utáni valutára vonatkozik. De mit tegyen az, akinek el­kallódtak a szükséges papírjai? Az IBUSZ és a Budapest Bank megyei irodái letétbe helyezik a koronát, s ha a központtól meg­kapják az ellenértéket, akkor kártalanítani tudják az ügyfele­ket. Koronája hát - legyen az régi vagy új - senkinek el nem vész, csak átalakul... csíky Közös nevezőn az érdekek Mihálygerge nem csupán a fogorvosi rendelő jobb ki­használása, hanem a litkei iskola működtetése érdeké­ben is megbeszéléseket foly­tatott a szomszédos község­gel. Oda ugyanis mihály- gergeiek is járnak. Nehezí­tette az együttműködést, hogy Mihálygerge -a fog­orvosi rendelő miatt - anyagi gondokkal küzdött. A napokban viszont meg­egyeztek, azaz meghatároz­ták, hogy a többletköltség­ből mennyit kell vállalni. Mennyit ér a veszett fejsze nyele? (Folytatás az 1. oldalrólj a bejelentésünket már nem áll módjukban elfogadni.- Akkor feladták?- Még nem. Visszamentünk az ügyvédhez, aki az előző leve­let is írta, és a Szerencsejáték Rt. budapesti főigazgatóságától azt kértük, hogy válogassák ki a miénket a nyeretlen szelvények közül, hogy azt a nálunk lévő fogadószelvénnyel összehason­lítva a nyereményt igazolhas­suk.- A válasz?-Ezt idézhetjük: „Az, hogy az önök szelvényének száma nem szerepelt az általunk kia­dott hivatalos nyereményjegy­zékben, bizonyára azért történt, mert a jelzett számú szelvény esélytelen volt (nem volt rajta értékelhető találat), vagy be sem érkezett hozzánk. Ennek utólagos ellenőrzése ez idő sze­rint már valóban lehetetlen, a nyeretlen szelvényrészeket hat hétig őrizzük meg, az elmúlt év 43. heti nyeretlen lottószelvé­nyek fogadási és ellenőrző szel­vényrészeit december hó első felében miskolci igazgatósá­gunk már selejtezte.”-Lőttek már ennek a pénz­nek, nem gondolja?- Nem lőttek, mert nem ha­gyom annyiban. Ők követték el a hibát, nem mi. Elsumákolták ezt a pénzt.- Hogyan lehetne elkerülni az elveszett szelvényekkel kap­csolatos panaszokat? Nem segí­tene, ha számítógépen ellenő­rizhető lenne az összes szel­vény?-Nem lenne az igazi, mert számítógépre is csak azokat tudnánk felvinni, amik hozzánk beérkeztek - felelte Nádas An­tal, a Szerencsejáték Rt. buda­pesti főigazgatósága személyi feldolgozási osztályvezetője. - De amit a fogadók bedobnak, az be is érkezik. Sok olyan fogadó van, aki úgy óv, hogy a szel­vényt fel sem adta. Szóval nem mindig úgy van, ahogy ők állít­ják. Ezt most nem erre a konkrét esetre mondom. Előfordul, hogy azt állítják, száz szelvényt adtak fel. Ebből mi 99-et meg is találunk, csak pont azt az egyet nem, amin a nagy nyeremény van.-A mi panaszosainknak azt mondták, lehet, hogy két szel­vény összetapadt, és így az övék is a nyeretlenek csoportjába ke­rült.- Ilyen elképzelhető, volt már rá példa. Ezért van óvási határidő. De érdekes módon mindig csak azok a szelvények nem érkeznek be, amikkel sokat lehet nyerni. Hát, ennyi. Sokra nem men­tünk, mert az útközben valóban elveszett szelvényekért sem a posta, sem a Szerencsejáték Rt. nem vállal felelősséget. Vagyis ez a szerencsejáték kettős sze­rencsejáték. Nincs tehát olyan megoldás, ami az összes érintett felet védi? Van azért. Egyes af­rikai országokban egyáltalán nem lottóznak. Dudellai Ildikó Az egészséges ivóvízért Hont. A terv megvan, az öt­ven százalékos céltámogatás el­nyeréséhez szükséges pályáza­tot beadta a község önkormány­zata. Ha megkapják a kért ösz- szeget, akkor hozzákezdenek az egészséges ivóvizet biztosító mintegy 30 milliós vízműháló­zat előkészítő munkálataihoz. Az e témát tárgyaló falugyű­lésen a jelenlévők döntő több­sége igent mondott a tervekre s vállalja az általa fizetendő hoz­zájárulást is. Ez ingatlanonként 30.000 forintot jelenthet. Ki le­het fizetni egy összegben, vagy tízéves részletfizetéssel, ked­vező kamat mellett, A hálózatot Drégelypalánkkal közösen va­lósítják meg. A szakszervezet sérelmez, az önkormányzat cáfol A költségvetési vita margójára Február 8-án tárgyalta Salgó­tarján Város Önkormányzatá­nak képviselő-testülete az 1993-as évi költségvetés-terve­zetét, melynek szerves részét képezte az oktatási intézmé­nyekre vonatkozó összkiadás is. Az előterjesztés és az elfogadás vélt, illetőleg valós hiányossá­gairól Horváth Antalné, a Peda­gógusok Szakszervezete Nóg­rád megyei titkára tájékoztatta lapunkat.- A helyi önkormányzat vál­tozatlanul úgy dönt a költségve­tésről, hogy a demokrácia lege­lemibb szabályait is figyelmen kívül hagyja - szögezte le be­vezetésképp a titkárnő. - Itt sze­retném idézni az 1991/XX-as törvény 100-as paragrafusának 3.bekezdését, amely kimondja, hogy az intézmény költségveté­sének módosítása előtt a pol­gármester, a megyei közgyűlés elnöke az intézmény dolgozó közösségeivel és a szolgáltatást nyújtó vezetőkkel köteles kon­zultálni, illetőleg őket a válto­zásokról tájékoztatni. A múlt év decemberében sort kerítettek ugyan egy egyeztető tanácsko­zásra, ám az ott felvetett ösz- szeghez képest most elképesztő javaslattal rukkoltak elő. Konk­rétan arról van szó, hogy 3 %-kal megnyirbálták a kiadáso­kat és további egyharmaddal csökkentették az ún. jubileumi jutalmazásokra tartalékolt pén­zeket. Pedig a közalkalmazottak jogállásáróf szóló 1992/33. számú törvény kimondja, hogy az önkormányzatnak ez ügyben is konzultálni kell (kellett volna) az érintett szakszerveze­tekkel. Ez nem történt meg, így mi - a megyei és a városkörzeti szakszervezet - levélben kértük az érintetteket, hogy adjanak módot az érdekegyeztetésre. Ebből mindössze annyi valósult meg, hogy a költségvetési vitát megelőzendő, a polgármester úr ismertette a levél tartalmát a képviselőkkel. Ők azonban a döntést minden érdemi párbe­széd nélkül hozták meg. Ennek „köszönhetően” az eredeti 808 millió 28 ezer forint 792 millió 873 ezerre zsugorodott; s olyan költségekkel is számol, mint az étkeztetési díjak, a felújítási költségek, vagy a meghosszab­bodott felmondási időből fa­kadó pluszkiadások. Bratinka Gábor, a művelő­dési osztály vezetője egy január 18-ai testületi üléssel érvel, amelyen a képviselők megsza­vazták. hogy a bér és dologi költségek 3 %-kal csökkennek, az egyéb térítések bevételei el­lenben 5 %-kal növekednek 93-ban.- Az oktatási bizottság feb­ruár 3-i ülésén, ahol a költség- vetés második variációját tár­gyaltuk, a pedagógus szakszer­vezet tisztségviselői is jelen vol­tak. A szándékról tehát tudtak, s a véleményezési jogkörükben őket senki sem gátolta. Az más kérdés, hogy a döntés az ő érve­ikkel nem egyezett, de hadd te­gyem hozzá: látszott a név sze­rinti szavazásnál a képviselők vívódása. Ezt a 18 igen, 6 nem és 1 tartózkodással elfogadott költségvetési vita is prezentálja. A 22 millió lefaragása a műve­lődési ágazatról nyilván nem győzelem. cs. k. e. Népfőiskola a Gedőc-tetőn Salgótarján. A TIT Orszá­gos Szövetségének Nógrád Me­gyei Oktatási Bázisán az ország 19 megyéjéből fogadnak üdülő­ket. A vendégnévsort természe­tesen a TIT- dolgozók vezetik, akik a téli és a tavaszi szünetben kizárólagos jogot kapnak az itt tartózkodásra. A június 1 -je és augusztus 31-e közötti főszezo­non kívül - ha nincs éppen köz­ponti rendezvény, vagy egyéb szervezett program - nívós szál­láslehetőséget kínálnak az ér­deklődőknek a Gedőc-tetőn. Az itt rendezett tanfolyamok és konferenciák sora ebben a hónapban egy háromnapos nép­főiskolái rendezvénnyel egészül ki: február 25-étől 27-éig olva­sóköri vezetőknek tartanak to­vábbképzést. Farsang az óvodában A farsangi rendezvények időszaka van az óvodákban is. Gyurkó Péter felvétele a salgótarjáni Meredek úti Mesekert óvodában tegnap rendezett játékdélutánon készült. 2 Helyi televíziózás A videózás, a video-szakkép- zés, a helyi televíziózás hazai és nemzetközi problémáiról ren­deznek kétnapos tanácskozást Kecskeméten február 12-én és 13-án. Az országos rendezvény szervezői között van többek kö­zött a Dán Kulturális Intézet is. A résztvevők, - köztük a nóg­rádi szakemberek megvitat­hatják a speciális magyar prob­lémákat, regionális gondokat, de egyúttal mód nyűik arra is, hogy a kis országok - pl. Dánia, Hollandia gyakorlatával meg­ismerkedjenek, tapasztalatokat cseréljenek. (Jj horgászrend Mátraterenye. Február 13-án, szombaton délelőtt 9 órakor tart közgyűlést a Tóaljai Bányász Horgász Egyesület a homokterenyei művelődési házban. Ezen beszámolnak az egyesület munkájáról, javasla­tot tesznek a horgászrend mó­dosítására és az idei feladatok sorában szó lesz a '93-ra terve­zett társadalmi munkákról is. Traffipax • Február 10-én, délután 2 és este 10 óra között Salgótarján belterületén, valamint a 22. számú úton Salgótarján és Kis- hartyán, a 23. számú úton Sal­gótarján és Nádújfalu térségé­ben számíthatnak az autóval közlekedők traffipaxos ellenőr­zésre. Látogatási tilalom • Salgótarján. Az influenzás megbetegedések miatt február 9- étől a Madzsar József Nógrád Megyei Kórházban az egész in­tézmény területére kiterjedő lá­togatási tilalmat rendeltek el. A járvány megszűntéig az inté­zetbe kizárólag a süfgős ellátást igénylőket veszik fel; az egyéb felvételre előjegyzett betegektől türelmet és elnézést kémek; az érintettek gyógykezelését a kórház vezetősége a legrövi­debb időn belül átütemezi. Hallássérülteknek • Salgótarján. A hallássérül­tek Nógrád megyei szervezete 40 órás alapfokú jelbeszédtan- folyamot indít március hónap­ban az Arany János u. 6. sz. alatt. Jelentkezni március else­jéig lehet ugyanazon a címen. Közvetett életmentés • Szécsény. Február 11-én, csütörtökön reggel 9 órától a városi művelődési és ifjúsági centrumban véradó napot tarta­nak és várnak mindenkit, aki segíteni akar másokon; Az új földosztás előtt • Magyarnártdor. Február 10- én szerdán 15 órától a műve­lődési házban a helyi szövetke­zet részjegytulajdonosai i köz­gyűlést tartanak, ahol a földren­dezéssel kapcsolatos kérdések^ ről esik szó, s megválasztják a földkiadó bizottságot. Bizottságválasztás • Nagybárkány. Javában tart a földkiosztó bizottságok szerver zése, - lucfaLvaLközpontta.1 -,.a Kis-Zagyva mezőgazdasági termelőszövetkezet kiosztásra igényelt területeire. A bizott- ságválasztásokatlaz e térségben érdekelt hat település lakosai­nak bevonásával oldják meg. Összesen 17 bizottságot hoznak létre, melyek közül az elsőt feb­ruár 11-én 17 órákor Nagybár- kányban a községháza épületé­ben választják meg. Közgyógyellátás • Nógrádsáp. A község képvi­selő-testülete legutóbbi ülésén döntést hozott á közgyógyellá- tási igazolványok szétosztásá­ról. Ennek értelmében idén is mintegy hatvan rászoruló sze­mély részesülhet az egyenként körülbelül egyezérháromszáz forint értékű szociális támoga­tásban. Fogadónap • Bátonyterenye. Tóth Sándor országgyűlési képviselő február 12- én. pénteken 10 órai kezdet­tel fogadónapot tart a városháza épületében. MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Nógrád Megyei Hírlap című napilapot ­- - tv\ V»-'- • - • -HtC­______ ._________példányban .h ónapra. Művészeti ankét Balassagyarmat. A Horváth Endre Galériában már január 8-ától látható az a képzőművé­szeti kiállítás, amely Sváby La­jos festőművész munkásságát mutatja be, s február 28-ig te­kinthető meg. Ma, február 10-én délután fél ötkor maga a művész látogat el az Ipoly-parti városba, hogy tárlatának hely­színén közönségével találkoz­zon. A művész, aki jelenleg a Képzőművészeti Főiskola rek­tora, napjaink művészetének időszerű problémáiról, illetve saját munkásságáról is beszél, továbbá válaszol a közönség ál­tal megfogalmazott kérdésekre. Kíváncsiskodó Még nincs rendelet Kíváncsiskodónk mai kér­dését Szabó Sándorné salgó­tarjáni olvasónk tette fel: a nemrég elfogadott szociális törvényben szereplő lakhatási támogatást milyen formában lehet igényelni az önkor­mányzattól? A választ dr. Hajdú Katalin­tól, a helyi önkormányzat egészségügyi- és szociálpoliti­kai osztályának vezetőjétől tud­tuk meg:- Az említett törvényt de­cember 30-án fogadta el a Par­lament, a Magyar Közlönyben január 27-én jelent meg, s mindezt helyileg ki kell egészí­teni speciális adottságokhoz igazodó önkormányzati rende­letekkel. (Ebben pontosan sza­bályozva lesz az is, hogy a lak­hatási támogatást milyen felté­telek mellett, milyen lakásnagy­ság, komfortfokozat és így to­vább, kaphat valaki.) A fenti kérdésre pontos választ adni csak az említett helyi rendelet elkészülte után lehet, ez utóbbi­ról pedig időben értesítjük a la­kosságot. * A Nemti határában lévő vasúti átjáró útburkolata rossz állapotban van, kátyús, nehéz rajta közlekedni. A MÁV illetékesei közel egy éve ígéretet tettek arra, hogy megjavítják a burkolatot, de azóta sem történt semmi. Mi­ért? Várható-e egyáltalán, hogy valamikor megcsinál­ják? - kérdezte egy Nemtiben élő olvasónk. A választ hol­napi számunkban olvashat­ják. Kérem az alábbi címre kézbesíteni: Megrendelő neve: _____________ C íme: (város, község, irányítószám) utca, házszám: _ Az előfizetési díj: egy hónapra 319.- Ft, (3 lapszámot ingyen kap) egy évre 3388.- Ft (60 lapszámot ingyen kap!) aláírás A megrendelőlapot bélyeg nélkül, a helyi postahivatalok részére kérjük feladni.

Next

/
Thumbnails
Contents