Nógrád Megyei Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-04 / 29. szám
4 HÍRLAP LÁTÓHATÁR 1993. február 4., csütörtök Franciaország, Marokkó, USA, Ausztria, Anglia, Olaszország, Málta, Kanada: ezekben az országokban töltött hosz- szabb-rövidebb időt - összesen negyvennégy esztendőt - Faludy György költő, a neves műfordító. Először 1938-ban a közeledő fasizmus ellen védekezett az emigrációval, másodjára viszont 1956 végén, a recski munkatábor nyomasztó terhével a lelkében indult neki a nagyvilágnak. Több évtizeden át alig lehetett tudni róla bármit is, noha mindig igen aktívan dolgozott. Elsősorban a „kalóz.” kiadásban terjesztett Villon-fordításai tették ismertté a nevét. A figyelem akkor sokszoro- zódott meg személyisége és költészete iránt, amikor 1988 elején bemutatták Böszörményi Géza és Gyarmaty Lívia filmjét, amelyben Faludy a kanadai tengerpart szikláival a háttérben mondja el kalandos élete történetét. Talán még a felvétel idején sem hitte el, hogy valaha hazatérhet még egy olyan Magyar- országra, amely az ő képzeletében élt. Pedig akkor már nem is volt olyan messze az a pillanat, amikor ismét magyar földre léphetett, s átélhette a kedves fogadtatás mámoros élményét. Rájött, hogy nagyon sokan ismerik és szeretik, annak ellenére, hogy nem élt itthon. Ezek után természetesként adódott számára a végleges visszatelepülés gondolata, amely 1989-ben be is következett. Mostanában azonban felröppent egy hír miszerint Faludyt „hazavárják” újra Kanadában. Györffy Miklós a Gondolat-jel mikrofonjával a kezében azért kereste meg az idős költőt, hogy megtudakolja, igaz-e a szóbeszéd. A beszélgetés során kiderült, hogy Faludy György - bár három év óta sincs önálló lakása, bár a „régiek” közül sokan egy baráti kézfogásra sem méltatják - nem érzi magát boldogtalannak, mert az utcán, a villamoson magyarul beszélnek az emberek, s mert a hetven alatti generáció is olvassa műveit. Ugyanakkor van benne keserűség is az Eötvös József', Kemény Zsigmond, Deák Ferenc, Jászi Oszkár által jövendölt demokráciát, a sajtószabadságot ért sérelmek, a jövő teljes bizonytalansága miatt. Valóban komolyan gondolkodik rajta, hogy ha a sajtót, a televíziót, a rádiót monopolizálják, ismét, immár harmadszor is - elhagyja hazáját. Egyelőre azonban még azt üzeni kedves kanadai barátainak, hogy vár. Mi pedig - irodalomszerető olvasók - vele együtt bízunk abban, hogy végül is nyolcvan- három évesen nem kell újra vándorbotot vennie a kezébe. * * * Kívülről, messziről nem lehet megítélni, hogy Mikó István milyen igazgatója volt az Arizona Színháznak. Abból, hogy szimpatikus, sokoldalú színész, még nem következik, hogy direktornak is bevált. Erre is persze csak következtetni lehet abból, hogy a fővárosi önkormányzat nagy többséggel nem neki, hanem Törőcsik Marinak és „csapatának” - Eperjes Károlynak, Garas Dezsőnek, Taub János rendezőnek és másoknak - szavazott bizalmat. Kíváncsian vártam - gondolom nem egyedül, a kései óra ellenére - a hétfő esti Játéktér című műsort, amelyben az előzetes program szerint a fentiek mondták volna el elképzeléseiket pályafutásuk legújabb állomásáról. Sajnos azonban nem mondták el, mert meg sem jelentek a képernyőn. Indok: nem tudták az idejüket összeegyeztetni. Nincs okom kétségbe vonni, hogy így volt, de ennek az új stábnak - akár még foghíjasán is - csak be kellett volna mutatkoznia, még akkor is, ha igazából majd a produkciók beszélnek helyettük. A Játéktér persze nem maradt el, s nem is volt érdektelen. Verebes István - két színész Mar- gittay Ági és Szervét Tibor társaságában - beszélt a „színház- csinálás műhelytitkairól” s meglehetősen eredeti gondolatokkal, információkkal rukkolt elő. Szerinte a magyar színészek folytonos pszichikai kiszolgáltatottságban, az ideiglenesség tudatában élnek s ebből fakad az örökös bizonyítási vágyuk. Ha már képtelenek teljesíteni, senkit nem érdekel, hogy korábban mit értek el. Elmondta, hogy Ruttkai Éva halála előtt két nappal tizenkét órát feküdt a földön, mert nem volt pénze, hogy egy gondozót fogadjon maga mellé. Ugyanakkor Verebes nem misztifikálta a színészmesterséget. „Mindössze” egy eszköznek tartja az emberré válásban, az élet humanizálásában. A jó színház is ebben segít - véleménye szerint. Igaza van.- csongrádySzép gondolat volt __ . .. A magyar kultúra napján megtartani azt a hagyományossá vált hangversenyt, melyen a zenei pályára került zeneiskolai növendékek szerepelnek a salgótarjáni zeneiskolában. Az igen színvonalas és sokféle hangszert megszólaltató színes hangverseny, igazi ünnepi hangultatot adott január 22-ének. Ismét bizonyították a koncerten fellépő művészjelöltek - és a már hivatásosok is -, hogy érdemesek voltak arra a bizalomra, amivel zeneiskolai tanáraink egykor innen a salgótarjáni zeneiskolából erre a szép, de nagyon nehéz pályára irányították őket. Az 1956 januárjában városunkban beindított zeneoktatásra emlékeztet a minden évben sorra kerülő volt zeneiskolai növendékek hangversenye. Evről-évre bizonyítják ezek a rendezvények, hogy milyen fontos és meghatározó szerepet tölt be a város kulturális életében a zeneiskola. A legutóbbi koncerten fellépők: Somogyi Zoltán (fagott), Szabó László (klarinét), Csekei Tamás (nagybőgő), Gyulavári Adrienn (fagott), Bodon Ferenc (kürt), Kovács László (zongora), Becze Szilvia (oboa) felejthetetlen perceket szereztek a közönségnek. A kiválóbbnál kiválóbba produkciók közül igen nehéz kiemelni egyeseket. Mégis külön is kell szólni Kovács László nagyszerű technikával és magas muzikalitással megformált Chopin: b-mol szonátájáról, valamint a zárószámaként Becze Szilvia által megszólaltatott Haydn: C-dur oboaverseny I. tétléről. A versenyművet a Nagybátonyi Kamarazenekar kísérte Torják Vilmos irányításával, aki szintén a salgótarjáni zeneiskolában kezdte tanulmányait egykor, a kamarazenekar több más tagjával együtt. Dr. Bélyei Lajosné Gerontológus az idegrendszer öregedéséről Feledékenység ellen - szellemi aerobic Idősödik a világ, és kivált Európa. Tanúság rá a felvételen látható világhírű francia közgazdász, az új francia frank atyja. Antoine Fina nemrégiben ünnepelte 101. születésnapját - jó egészségben. Tagadhatatlan, hogy az idősödő szervezet alkalmazkodóképessége szellemi-lelki téren fokozatosan csökken, a szervezetet irányító, működését ösz- szehangoló idegrendszer fölött sem múlnak el nyomtalanúl az évek. A közhit az öregedés számlájára ír olyan tulajdonságokat, mint a házsártosság, a nehézkesség, a koncentráló képesség csökkenése, az emlékezés zavara, az összeférhetetlenség, stb. Vitathatatlan, vannak öregek, akikre mindez jellemző. De vannak fiatalok is! S a tapasztalatok azt igazolják, hogy ki milyen fiatal volt - olyan lesz idősen is. Magyarul is megjelenik Eddig a világ számtalan országát járta már be a New York-i Bonanza Books kiadó híres angol nyelvű kiadványa a tNagy Horgászkönyv. Az idén »őszön magyarul is megjelenik ez a páratlan kiadvány. A szerkesztők minden eredeti amerikai anyagot átvesznek, ami a hazai horgászoknál érdeklődésre tarthat számot. A káprázatos fotók mellett számot kaphatunk az édesvízi halak és tengeri óriások fárasztásáról, partra vagy csónakba húzásáról. Rajzokkal szemléltetik a dobástechnikákat, leírják a végszerelékek készítését, a horgászmódszereket és sok más egyebet. Végül nemcsak a fogási módszerekről olvashatunk, hanem a haltisztítás és a füstölés rejtelmeibe is elvezet a szerző. Az Akadémia főtitkárhelyettese a külföldi munkavállalásról Agyelszívás, vagy tapasztalatszerzés? A jövőben sem eresztjük le a sorompókat a szakemberek előtt Tudományos életünk súlyos gondja az elvándorlás, a szellemi élet kiválóságainak külföldre távozása. Az „agyelszívást” a nálunk sokkal gazdagabb országokban is a tudomány színvonalát veszélyeztető jelenségnek tekintik, és nagy erőfeszítéseket tesznek megakadályozásáért. Mi a helyzet nálunk? - kérdeztük Csurgay Árpád akadémikustól, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettesétől. Sikeres szereplés- Alapvetően pozitívumnak tartjuk, hogy a kutatóintézetekben és egyetemeken dolgozó legkiválóbb kollégáink járják a világot és - túlzás nélkül mondható- mindenütt sikeresen szerepelnek. Komoly figyelmeztetésnek kell vennünk azonban, ha a magyar tudomány egy-egy fontos műhelyében, például a Szegedi Biológiai Központban, a Budapesti Központi Fizikai Kutatóintézetben vagy egyik-másik egyetemen elnéptelenednek osztályok, tanszékek, mert a kutatók fele egyidejűleg külföldi munkavállalásra kényszerül. S persze nem zárható ki, hogy egy részük nem is jön vissza, hiszen a tapasztalatok szerint csaknem 15 százalékuk erre az elhatározásra jut.- Az Akadémia azt a gyakorlatot szeretné meghonosítani, hogy a kutatók osszák meg idejüket itthoni és a fogadó országban lévő munkahelyük között. Ahogy például világhírű közgazdászunk, Komái János évek óta teszi: az esztendő egyik felében itthon, másik felében a Harvard Egyetemen folytatja kutató munkáját. A jövőben is zöld út E törekvés jegyében született az MTA és a Finn Tudományos Akadémia között olyan megállapodás, amely évente öt magyar tudósnak kínálja a lehetőséget, hogy 6 hónapot itt, 6 hónapot ott dolgozzon. Előrelépést ígér ezen a téren az Akadémia közgyűlése által megtárgyalt és elfogadott terv, amely szerint külön intézetet hozunk létre azoknak a külföldön tevékenykedő világhírű magyar tudósoknak, akik hosz- szabb időt töltenének el nálunk. Az intézetben biztosítjuk számukra a megfelelő munkafeltételeket, a szükséges infrastruktúrát s azt is, hogy közvetlen kapcsolatba kerülhessenek mind a magyarországi, mind pedig a környező országok kutatóival. illetve azok tudományos műhelyeivel. Mindez talán jelzi, hogy nem korlátozni, inkább segíteni akarjuk tudósaink külföldi munkáját, nemzetközi tapasztalatszerzését. Viszont minden módon és formában támogatjuk azt, hogy a határainkon túl „befutott” magyar kutatók tartsák a szakmai és munkakapcsolatokat az itthoni kollégákkal, a hazai tudományos élettel. Nyilvánvaló, hogy az elvándorlás elleni igazán hatékony eszköz a jobb anyagi megbecsülés lenne. Az ország jelenlegi gazdasági helyzetében azonban ezen a téren semmi rendkívülit nem ígérhetünk. A nehézségeket talán érzékelteti, hogy míg 2 évvel ezelőtt a bruttó nemzeti termék 2,5 százaléka jutott tudományos célokra, addig az idén ez az arány mindössze 1,18 százalék. A kutatók fizetése relatíve olyan alacsony, hogy valóban hivatástudat és önfeláldozás kell a pályán maradáshoz. Optimista vagyok Ennek ellenére sem vagyok borúlátó a tudomány jövőjét illetően, mert közép- és főiskoláinkon, egyetemeinken nagyon sok olyan ígéretes fiatal van, aki az eltávozottak helyébe léphet. Azok. akik - mint jómagam is — egyetemeken tanítanak, tudják: a mai diákok legalább olyan tehetségesek, sőt, talán tehetségesebbek is, mint a mi generációnk. - mondta befejezésül a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese. B. Szabó László Az életkor növekedésével tehát az idegrendszer elemei, szerkezeti részei kopnak, hiányosan működnek. Ezért csökken például a reakciókészség, az idegi éberség, lankad el hamarabb a figyelem, válik nehézkesebbé a tanulási folyamat. E folyamatok előre haladtával a környezet, a család helyzete is nehezül. Figyelemmel kell lenni az idős ember egyéniségére, személyiségére - már csak arra gondolva is, hogy a ma fiataljai is előbb-utóbb megöregszenek. Természetesen az időseknek is tekintettel kell lenniük az együttélés szabályaira, jól lehet, a csökkent idegrendszeri működés az alkalmazkodás képességét is megnyirbálja. Az idegi teljesítőképesség megőrzéséért legjobb eséllyel azok vehetik föl a harcot, akik folyamatosan dolgoztatják szürkeállományukat, nem hagynak föl a szellemi tevékenységgel. Ne gondoljunk itt sokismeretes egyenletek megoldására vagy bonyolult logikai produkciókra; az idegrendszer edzésben tartható rendszeres olvasással, kulturális élmények befogadásával is. Egy-egy jó könyv, színdarab, színvonalas koncert vagy film szinte szellemi aerobic, frissítő agytorna, amely elősegíti a mentális képességek megőrzését, az ideg- rendszer épségben tartását. Azok a nyugdíjasok, akik nem végeznek rendszeres munkát, már csak anyagi okokból is igyekeznek hasznos elfoglaltságra szert tenni. Nekik külön is figyelmükbe ajánljuk a tényt: számtalan példát ismerünk arra, hogy értékes, sőt kimagasló szellemi termékek idős fejekben születtek. Az időmilliomos pedig tegyen róla, hogy megfogyatkozzanak a tétlenség órái. Ha másként nem, úgy, hogy rányitja szemét önmagára, családjára, szélesebb környezetére, s az érdeklődés, a külvilágra való figyelés szellemi edzőpályáján kondicionálja idegsejtjeit. Dr. Vértes László a Magyar Gerontológiai Társaság főtitkára Gondolatok a pedagógusok továbbképzéséről Holtig tanul az ember Az évezredes bölcselet, miszerint nincs befejezett tudás, az utóbbi évtizedekben nem csupán szónoki fordulat volt, hanem az oktatásügy legelevenebb gondja. Az iskolának — legyen az általános, közép, vagy szakmunkásképző - ma is az lenne az egyik legfőbb feladata, hogy megtanítson tanulni. Ám amióta ez az „egész életen át tartó tanulás” gyakorlati kérdéssé vált, azóta folyik róla a vita. Gondoljunk csak az iskolai tananyagok, tankönyvek újabb és újabb reformjára, a fél- és negyedmegoldású törzs- és kiegészítő anyagok címkéjű felosztásokra, a túlterheltség körül dúló vitákra. S miközben a magyar oktatásügyben tért nyert a holtig tanulni, a „permanens képzés” szemlélete, szembetűnővé vált a probléma, hogy miközben a tanítványokat örök tudász- szomjra kívánjuk nevelni, a pedagógusok „egész életen át tartó tanulásáról” alig-alig esik szó. Végül is őszintén bevallhatjuk, hogy az évente 4-5 alkalommal megtartott szakmai tanfolyamok nem voltak elegendőek ahhoz, hogy eredményesnek minősíthetnénk. Most jöhetne a zsurnalisztikái fordulat: bezzeg most már másként van, vagy lesz. Kár, hogy ujjongó „bezzegelésre” semmi okunk. Nem hiszem, hogy van olyan oktatással foglalkozó intézmény, ahol a pedagógusok ne várnának szakmai segítséget, ennek ellenére a továbbképzéseken résztvevők számá csökkenő tendenciát mutat. Mi lehet az oka az érdektelenségnek? A továbbképzések szervezését bonyolító szakemberek szerint sok iskolában az igazgatók nem ismertették a jelentkezési felhívást, így sok pedagógusnak nincs is tudomása a lehetőségekről. Az igazgatók titkolózása persze meg is érthető, hiszen a helyettesítést nekik kell megoldaniuk. A tapasztalatok szerint a lehetőségekhez képest nincs kellően igénybe véve a szaktanácsadói hálózat sem, holott a jó felkészültségű szaktanácsadók nagy segítséget jelenthetnének az oktatásban. Érthetetlen, hogy miért csak kevesen kérik a segítségüket, végül is az intézményeknek egy fillérébe sem kerül a szakértő kihívása. A régóta rebesgetett nemzeti alaptanterv megalkotásával nagy felelősség hárul majd a tantestületekre, hiszen - a helyi sajátosságok szem előtt tartásával - nekik kell elkészíteni a tantárgyi terveket, amit csak magas szintű szakmai tudással, önálló gondolkodással rendelkező pedagógus közösségek tudnak majd jól megoldani. Noha késik is az új oktatási törvény az iskolák vezetésének számolniuk kellene ezzel a feladattal, s nagyobb hangsúlyt fektetni a pedagógusok szaktudásának szinten tartására, fejlesztésére, hiszen ez nem csupán a pedagógus érdeke, de társadalmi érdek. S mivel társadalmi érdek, megnőtt a szerepük a helyi önkormányzatoknak, ők képviselik a társadalmi ösztönzést a nevelő-oktató munkában, nagy mértékben múlik rajtuk, hogy a tantestületek milyen eredményességgel tudnak megfelelni feladatuknak. Kazinczi Anikó Közgyűlésre készülnek Éves közgyűlésére készül a salgótarjáni Nógrádi Történeti Múzeum baráti köre. Legutóbb, január végén ennek jegyében tartották meg vezetőségi ülésüket. Értékelték a kör múlt évi tevékenységét, elfogadták a közgyűlés elé kerülő vezetőségi beszámolót, illetve az idei programtervezetüket. Szomorú aktualitást kölcsönzött az összejövetelnek, hogy a baráti kör egyik alapító tagja, Zeisler György 85 éves korában elhunyt, a résztvevők az ő emléke előtt is tisztelegtek. A múzeum barátainak közgyűlésére február 22-én kerül majd sor.
