Nógrád Megyei Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-07 / 5. szám
8 HÍRLAP ÉG-IGÉRÖ 1993. január 7., csütörtök Mit ígér a kétarcú isten-király? Január. Ami a szó eredetét illeti, tudnunk kell, hogy az óitáliaiknak volt egy pásztor-királyuk, akit Zan néven tiszteltek. (Ezt a latin nyelv későbbi alakulása éppúgy Janná formálta, mint ahogy az ugyancsak Z-vel kezdődő Zeus páterből a latinban idővel Juppiter lett.) Nos, ezt a Zan vagy Jan királyt a későbbi korok istenné avatták, s kettős fejjel - egy szakállassal és egy szakálltalannal - ábrázolták, amelyek tarkójukkal illeszkedtek egymáshoz. Az a kettős fej a Napot és a Holdat, a nappalt és az éjszakát jelképezte, illetve a kettő egyesülését ábrázolta. (Később a szakálltalan fej is szakállassá vált, s most már úgy magyarázták, hogy Jan isten-király voltaképpen őrszem, előre is és hátra is figyel, a múltra és a jövőre, és éjjel-nappal őrzi a kapukat. Kultuszát Numa Pompilius római király (aki egyébként a régi rómaiak egész vallási életét megszervezte) terjesztette ki. A monda szerint a római Fórumot, amely jelképesen a latin népcsalád otthona volt, odavezető kapukkal építtette körül, ezek voltak az úgynevezett Janus ívek. A legrégebbi ilyen kapu állítólag az alvárosból vezetett a Fórumra, különleges Ja- nus-kultusz színhelyévé lett. Itt állították fel az isten érc szobrát, s ennek a kapunak pedig a későbbiekben szimbolikus jelentése lett. Ha ugyanis a római haderők kivonultak a városból az ellenség elé, akkor itt meneteltek kifelé. Ilyenkor ki kellett nyitni a kapu szárnyait, tehát a nyitott Janus-kapu háborút, a zárt pedig a békét jelentette. Janus isten-király aztán minden kezdetnek lett a szerencse istene. később pedig már a világegyetem terem- tőjeként is őt tisztelték, s biztos ami biztos, az emberi születés védőjévé is őt tették. Mint a kezdések védőistene, a hajnali órákat is neki szentelték, és elnevezték Pater Matutinusnak, a Hajnal Atyjának. Numa Pompilius pedig, amikor az addig tíz hónapos évről áttért a tizenkét hónaposra, az esztendő első hónapján is neki „adta” Mensis Januárius (Janus hónapja) néven. Január azóta az új lehetőségek kezdetét jelképezi. Ilyenkor mi magunk is számadást készítünk, és terveket - bár ma már egyre szerényebbeket - szövögetünk. Erről, az új év kilátásairól - melyek természetesen elválaszthatatlanok az előző év történéseitől - beszélgettünk néhány fiatallal. Színes képeslapok Tamási Péter Hi! Steve Blame is here, and this is the MTV news. (Sziasztok! Itt Steve Blame beszél, ezek pedig az MTV hírei.) Ugye, ismerős? Aki nézi a Music Television adásait, tudja, miről és kiről van szó. Vagy ha a másik MTV-re (a Magyar Televízióra) gondolok, Geszty Péter jut az eszembe. És a Rapü- lők. Micsoda csapat, úgy is mondhatnám, hogy szuperszó- nikus! Jó, jó, de mi végre e hosszas bevezetés, egyáltalán honnét keveredtek ide ezek a híres fickók, és főleg miért? A megoldás pofon egyszerű, mindössze négy betű: Cápa. Egyszer talán ő is egy népszerű TV-adás vezetője lesz. De ne vágjunk a dolgok elejébe! Ha ezt a nevet írom le, Tamási Péter, jó, ha két tucat ember bólint Salgótarjánban, hogy igen, ismerjük őt. Ez végtére is érthető, mert a városban legtöbben csak így ismeri: Cápa. Közvetlen, jópofa srác, nem nehéz vele összehaverkodni. Tavaly a Dimenzió klub discojá- ban is feltűnt, mint disc jockey, többeknek talán innét ismerős. A disco, igen, ez a mániája, na, meg a rap. Csakhogy most ezek egyelőre szünetelnek. (Azért nem kell szigorú önmegtartóztatásra gondolni, egyszerűen csak az ésszerűség határain belüli lemondásról van szó. Mert most muszáj.)- Idén érettségizek, utána az ötödik osztályban szeretnék tovább tanulni. Ebben az évben ez az egyik legfontosabb célom.-Az egyik, vagyis van egy másik nagy terved is?- Igen, bár ez most még csak álom. A tarjáni városi tv-ben akarunk Janusch Péterrel és Széli Lászlóval közösen egy műsort csinálni, amely elsősorban a város fiataljainak szólna.- Mondanál bővebbet erről a programról?- Nem szívesen, majd akkor, ha megvalósult az elképzelés.- Rendben, akkor váltsunk témát, de ne menjünk túl mesz- szire! A tervetekről jut eszembe, itt, Salgótarjánban bizony ráférne a fiatalokra, hogy valaki „felrázza őket álmukból”. Sokan panaszkodnak, hogy semmiféle diákélet nincs a városban.- Szerintem is így van, de ez nem csak rajtunk múlik. Azt hiszem, hiányzik egy hely, ahol leülhetnénk, beszélgethetnénk, vagy egyszerűen csak megismerkedhetnénk egymással.- Igen, de az első lépést nektek kellene megtennetek, s ebben esetleg a műsorotok is segíthetne.-Lehet, de nincsenek illúzióim, nem hiszem, hogy pár ember és a TV meg tudná váltani a világot... Lehet egyszínű fekete, a másik oldalán mindössze két szóval: felejts el! Vagy rózsaszín, melyre szépen formált betűkkel csak annyit írtak : szeretlek. Ahány szín, annyi variáció: kifejezhetjük mit akarunk és el- küldhetjük azoknak, akiket illet az üzenet. Többnyire egyszerű dolgunk van, mikor a válaszadáson a sor. De nem mindig. Egy katona, ha rossz hírt kap, nem mehet haza, hogy megbeszélje a dolgokat. Számára egyetlen út marad: a várakozás. Katonaság. Más életforma, más világ, de terveket az itteniek is szövögetnek. Varga Istvánnal - aki most éppen Nagyorosziban, a 87. Bem József Légvédelmi Tüzérezred sorállományú katonája - beszélgettünk az elképzeléseiről.- Az, hogy négy és fél hónapja besoroztak, alapvetően meghatározza a ’93-as elképzeléseimet. Csábítanak ugyan továbbszolgálónak, de őszintén megmondom, nekem nincsenek ilyen ambícióim.- Mielőtt nagyon elkanyarodnánk a távoli jövőbe, térjünk vissza a mába. Most szilveszterkor itthon voltál. Karácsonyra is hazaengedtek?-Nem. A századparancsnok beosztott bennünket, én az év utolsó napjaiban kaptam szabadságot. .. pedig már korábban szerettem volna haza menni... és nem csak a szüleim miatt.-Nagyon elhallgattál, megtudhatom, hogy miért?- Nem szívesen beszélek erről, mert tényleg érzékenyen érintett a dolog. Elég annyi, hogy egy lányról van szó. Vagy talán volt szó . . . Varga István- Szomorú befejezése ez egy évnek, de ahogy elnézlek, elég hamar túltetted magad a dolgokon, jól nézel ki...-Jól? Pedig még most sem találom a helyem. De mint mindent, ezt is túl lehet, és túl kell élni!- Egyébként optimista vagy?-Igen. Bízom abban, ha leszerelek, sikerül egy stabil életet kialakítanom.-Azt hiszem, a reménykedés manapság elég kevésnek számít.- Holott szerintem fontos, hogy valaki hogyan áll egy feladat megoldásához: ha úgy indulunk neki, hogy nem tudjuk megcsinálni, akkor könnyebben fel fogjuk adni.- Ebben sok igazság van. Részben ehhez kapcsolódna az utolsó kérdésem: mennyire derűlátóak a terveid? Ha nyolc hónap múlva leszerelsz, mihez kezdesz?-Erre egy mondattal válaszolhatok: tovább szeretnék tanulni valahol. Befejezetlen történet a szerelemről Egymásra utalva Virágh Judit és Takó Gyula Az egyik leghíresebb klasz- szikus mű, a Romeo és Júlia jutott az eszembe. „.. .dobd el neved, és én sem leszek többé Capulet.” Ki ne emlékezne Júlia szavaira, és ezek mögöttes értelmére: igen, egy bizonyos ponton túl még saját családját is megtagadja az, aki szerelmes, ilyenkor mindent képes felégetni maga mögött. Nem lehet kikerülni ezt a hasonlatot, ha a salgótarjáni Virágh Judit és Takó Gyula közös történetéről van szó. Az ő regényüket idestova két és fél éve írja az élet, ami egyéni pályájukat is meghatározza. Jutkának, aki idén érettségizik a salgótarjáni egészségügyi szakközépiskolában, most a tanulás a legfontosabb, mert az egészségügyi főiskolán szeretne továbbtanulni. Rögtön adódik a kérdés: mi lesz akkor a Gyulával való kapcsolattal?-Természetesen együtt mennénk - vágja rá szinte azonnal a fiú. Ezen a ponton tehát összemosódnak a dolgok. Nehezen válaszhatók el Jutka hétköznapjai a barátja életétől. Idestova két és fél éve kezdődött a történetük. Egy szokványosnak induló hazakísérésből kerekedett ki a romantikus novellába illő kezdet.-A Salgói várhoz kirándultunk. Meglehetősen rendhagyó túra volt. Már az sem volt normális. hogy sötétedett, mikor elindultunk négyesben, Jutka, az unokahúga, a barátom és én - emlékezett vissza Gyula. - Elemlámpával botorkáltunk az úton, Judit meg belém kapaszkodott, hogy el ne essen. A végén már nagyon el volt zsibbadva a karom, de nem szóltam, ezt csak később meséltem el neki. Ezen aztán fantasztikusan sokat nevettünk. Szóval így kezdődött. S hol tartanak most? Hogyan látják a jövőjüket?- Milyen terveim vannak? - kérdezi szinte önmagától is Gyula. - Teljesen normális, átlagos elképzelések ezek, azt hiszem. Nyilván szeretnék munkát találni, (mert jelenleg sajnos, ez nincs), megnősülni, családot alapítani és jó lenne egy kis ház is. Ezeket tervezgetjük, csakhogy borzasztóan távoli minden. Miből jöhetnének ezek össze? Kölcsönökből? Aztán az ember élete végéig nyögheti a kamatokat...- De ami talán most a legfontosabb, hogy a barátnőm édesanyjával kibéküljek - mondja kis szünet után. - Tudom, hogy sok oka van, amiért neheztel rám, de mégis szeretném, ha leülhetnénk egyszer, hogy megbeszélhessünk sok mindent... Jutka csak bólogat, Gyula szavait hallgatva. Igen, igen, nagyon jó lenne, ha kibékülnének.- Ahogyan most állnak a dolgok, az nagyon rossz - sóhajtja végül Jutka. - Anyukám nem nézi jó szemmel, hogy Gyulával járok, így az adódó gondjaimat vele nem tudom megbeszélni. Nagyon kellemetlen, mintha két tűz között élnék. Tudom, hogy édesanyám a javamat akarja, ugyanakkor Gyula a barátom, valahogy hozzá is tartozom. Vele persze, sok mindent meg lehet beszélni, de nyilván nem mindent. Legtöbbször nem fordulhatok senkihez, teljesen egymagámban kell eldöntenem mindent, ami néha nem egészen sikerül. Epilógus: Tudom, hogy a szülők, csak az élet keserű tapasztalataitól akarják megóvni gyermekeiket. De biztos, hogy védeni kell őket? Hiszen tetszik vagy nem, a nehézségek is benne vannak az életben, és lehet, hogy a felnövekvőket nem óvni, inkább felkészíteni kellene arra, hogyan nézzenek szembe a még oly keserű dolgokkal is. írd meg a problémáidat! iktor álaszol „Már a szilveszter előtt is veszekedtem anyámmal, mert nem akart elengedni a barátaimhoz. Teljesen úgy kezel, mintha még kislány lennék, pedig elmúltam már 16 éves. Szerintem ő még a középkorban él, nem lát tovább az orránál, mert akkor észre kellene vennie, hogy megváltozott a világ! De ő nem jutott el a XX. századba. A másik meg, hogy állandóan azzal a szöveggel jön, amíg az ő kenyerét eszem, azt kell csinálnom, amit mond. Na, kész. Ez valódi matt, nem? Mit mondhat erre az ember? Csak állok ilyenkor és hápogok nagy dühösen! Azért, mert ő az anyám, még neki sem lehet mindent, nem? Ilyenkor gyakran visszaszólok néhány „kedves” szót, mert ne higgye azt, hogy engem csak úgy zsebre lehet rakni! Na, ott azért még nem tartunk! így sikerült végül is kiharcolnom, hogy Szilveszterkor elengedjen. De csak részben studtam győzni, mert mindössze hajnali egy óráig tartott a „kimenőm”. Most őszintén, a legjobb hangulatban hagyjam ott az egészet? Hát én csak fél háromkor mentem haza, ebből meg óriási botrány kerekedett, azt mondta, többet nem mehetek ilyen helyre. Csakhogy nemsokára lesz a barátnőmnek, Vicának a szülinapi bulija, ahol ott lesz az a srác is, aki nekem nagyon tetszik. Feltétlen el akarok menni, most mit csináljak?" Kedves „Pásztói Madonna” jelige. Nem hiszem, hogy édesanyád rosszat akarna neked, ezt elhiheted! Csak félt, aggódik érted, talán mert meg akar óvni attól, hogy meggondolatlanul nagy butaságokat csinálj. (Az persze, más kérdés, hogy édesanyádnak ezt így kell-e csinálnia.) De szerintem ő sem gondolja azt, hogy néhanapján égbekiáltó bűn lenne mulatni. Azt tanácsolom tehát, próbálj megegyezni az anyukáddal, mert türelemmel mindenkit meg lehet győzni! Ha pedig legközelebb tovább akarsz maradni, azt is beszéld meg vele. Talán megérti, hiszen ő is volt valamikor fiatal lány. Amikor ő még kislány volt Diáklány az utolsó padban Egy nő lehet szép, de okos? — nagyon félrevezető a mondás. Önkéntelenül is ez jutott az eszembe, amikor Karácsonyáé Sándor Gabriellával, a salgótarjáni Hotel Karancs igazgató asszonyával beszélgettem.- Kisterenyén nőttem fel, és azt hiszem, boldog lehetek, hogy ilyen családban. Megannyi kedves emlékről Sándor Gabica esett szó. Felelevenedtek kirándulások, túrák, kiadós beszélgetések, családi összejövetelek, régen elmondott mesék hangulata.-Esténként, mikor eljött a várva-várt lefekvés ideje, apukám mindig olvasott nekünk valamit. Öcsémmel ilyenkor amilyen gyorsan csak lehetett, bújtunk az ágyba, hogy hallgathassuk az érdekes, izgalmakat ígérő történeteket. Emlékszem, a kedvenc olvasmányunk a Rejtelmes sziget volt. S ha befejeződött egy rész, mindig könyörögtünk, még egy oldalt csak még egyet, míg végül el- álmosodtunk és elaludtunk. Nagyon kötődtem a családunkhoz, általános iskolában talán ezért is voltam kicsit visz- szahúzódóbb, mint a többiek. Arra határozottan emlékszem, hogy a tanító néni, mert jó tanuló voltam, a hátsó padba ültetett, hisz velem kevesebbet kellett foglalkozni, mint a gyengébbekkel. Mivel pedig az olvasás volt a legkedvesebb időtöltésem, ennek az lett az következménye, hogy ha egy izgalmas könyvbe belekezdtem, tanítási időben is csak azt bújtam.- Később is megmaradt ez a szenvedélye?-Természetesen. Talán ezzel függött össze, hogy a középiskolában magyar-latin tagozatos voltam, és orvosnak készültem. De az életem tele van vargabetűkkel. Az érettségit követően - bármennyire is hihetetlennek hangzik - zöldségtermesztési szaktechnikumba kerültem, később dolgoztam is ebben a szakmában pár évig. De rá kellett eszmélnem, ez nem nekem való hivatás. Ekkor végeztem el a kereskedelmi és vendéglátóipari főiskolát, annak mindkét szakát.- Végül egy kérdés erejéig ismét kanyarodjunk vissza a gyermekkorához. Mi az, amit ennek az időszaknak, a családjának köszönhet?- A mérhetetlen tudásvágyat. amit az édesapám oltott belénk. Szüleim a második világháborúban mindenüket elKarácsonyné Sándor Gabriella vesztették, a semmiből kellett újra megteremteniük mindent. De ők nem nekikeseredetten próbálták elvégezni a feladataikat, hanem alázattal, nagy szorgalommal és kitartással. Apukám úgy él bennem, mint aki mindig tanult, gyakran láttam őt olvasni. Sokszor mondogatta, hogy a vagyonát, a pénzét elveszítheti az ember, de a tudást senki el nem veheti tőlünk. Azt hiszem, ennél jobb útmutatást még a mai világban - mikor sokan a gyors meggazdagodásban látják a kiutat - is nehéz találni. -fenyvesiCápa a tévében
