Nógrád Megyei Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-07 / 5. szám

1993. január 7., csütörtök NŐI DOLGOK HÍRLAP 9 Evés előtt szabad beszélgetni! Tanácsok szülőknek „Egyet a mamáért, egyet a papáért?” Dán szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy a szülők a legelképesztőbb eszközökhöz tudnak nyúlni, ha gyermekük nem óhajt enni. „Egyet a mamáért, egyet a papáért... ” — próbálják, de az ilyesfajta módszerek hosszú tá­von hasztalanok, és szükségte­lenek. A dán egészségügyi hiva­tal most kiadott egy füzetet, teli jótanácsokkal a gondterhelt szü­lőknek. Ezek között efféle ja­vaslatok lelhetőek fel:-Ne féljenek attól, hogy a gyermek éhen pusztul. Nincs rá példa, hogy a gyerek merő dac­ból éhezett volna.- Soha ne ígérjenek fagylal­tot, cukorkát, vagy más nya­lánkságot jutalom gyanánt;- Ne figyeljen rá, ha barátok, rokonok beleszólnak nevelésbe;-Hagyjanak fel azzal, hogy az „egyet a mamiért, egyet a papáért... ” címszó alatt sze­replő módszerekkel próbálják rávenni evésre a gyermeket;-Hagyják békén a gyerme­küket. Biztos oka van rá, hogy nem akar enni;- Kicsi adagokat tegyenek a tányérra, csak annyit amennyit a gyerek általában meg is eszik;- Ne főzzön külön a gyerek számára. Olyan nagy dolog lenne, ha olyat főzne mindenki­nek, amit a gyerek se utál?- Ha a gyerek már elég nagy, hagyja, hogy az maga töltse meg a tányérját;- Próbáljon meg kellemes hangulatot teremteni az asztal­nál. Grethe Andresen táplálko­záskutató úgy véli:- Rengeteg probléma adódik abból, hogy egy gyereknek vál­tozó az étvágyuk: egyszer keve­set esznek, másszor többet. Marlene, te csodálatos! A gyerekeknek szükségük van szertartásokra: a közös ebéd, vagy az együttes kirándu­lás például segít összekötni a családokat és feloldja a feszült­ségeket. Ami első hallásra ha­gyománynak, sőt zagyvaságnak tűnik, az gyakran a valóságban az egészséges családi élet alap­pillére lehet.- Az a gyerek, aki olyan csa­ládban nő fel, ahol például szí­vesen ülnek meg különböző ün­nepeket, felnőttként sokkal el- lenállóbb lesz - mutatta ki dr. Steven J. Wolin amerikai pszi­chológus.- Az viszont sajnálatos, hogy egyre több olyan család van, ahol ezt nem tehetik meg - álla­pította meg dr. Michael Lewis, a new brunswicki Robert Wood Johnson Medical School tudo­mányos kutatója. Amerikában például már csak a családok egyharmada eszik rendszeresen együtt.- Az öt és hét év közötti gye­rekek különösen igénylik a csa­ládi rituálékat. Ezek azt az ér­zést adják a gyereknek, hogy biztonságban és védett helyen van. Azt is látja, hogyan műkö­dik egy család. Ez döntő lehet személyiségük kialakulásában - mondja dr. Barbara Fiese, pszichológus. Példaképpen New Yorkban bemutattak egy ideális családot. Itt az estebédet csengővel jel­zik, ima közben megfogják egymás kezét és evés előtt be­szélgetnek. Ezt az alkalmat szánják arra, hogy beszéljenek egymással, nevetgéljenek, meg­tudják, mi történt aznap a má­sikkal vagy éppen megtárgyal­ják egymás problémáit. Ezeknek a szokásoknak ren­geteg érzelmi előnye van. Sok­éves vizsgálattal dr. Wolin és Linda Bennett a Memphis-i Ál­lami Egyetemről bebizonyí­totta, hogy az ilyen szertartá­sosnak tűnő alkalmak főként akkor igazán sikeresek, ha azok előkészítésénél és megvalósítá­sánál az anyának fontos szerep jut. O szervez, megbeszél és mindent széppé akar tenni. Ez már a tavasz! Van ahol már a tavaszra készülnek. A felvételünkön látható La­roche kreáció - a hölgy gyönyörű „felsőrésze” csak plusz dísz - fi­nom, fémszerü anyagból készült. FEB-fotó Hölgyekkel történt Ennek a vetélkedőnek nincsenek igazi győztesei Négy éves hadifogság után hazatér a férj. A feleség kedve­sen fogadja, majd rövid beszél­getés után azt mondja:- Csókold meg a kisfiúnkat!- Hány éves ez a gyerek? - kérdi a férfi.- Kettő.- Értem. Hosszú volt a vára­kozás és a fényképem álmodban megerőszakolt - válaszolja frappánsan a férj. Hogyan öltöztessük gyermekünket? A koldus kéregét. Bemegy az egyik házba és alamizsnáért kö­nyörög.- Kenyér nincs itthon, pén­zem nincs. Mit adjak? - kérdi az asszony.- Adjon valamit, amit a férje már nem használ.- Rendben van, a fürdőszo­bában fürödjön meg és utána jöjjön a hálószobába - közli az as'szony igen kedvesen. Akit még mindig sokan és nosztalgiával csodálnak: Marlene Di­etrich, aki állítólag a világ legszebb és legjobb lábú nője volt - a táncban is. FEB-fotó Nőnek a jövedelemkülönb­ségek, nő a veszélye annak, hogy a szegénység és a gazdag­ság jelképes falai a gyermekkö­zösségeket is megosztják. Gya­korló pedagógusok a meg­mondhatói, mennyi konfliktus, rossz ízű rivalizálás forrása a tú- löltöztetés, az iskolai divatozás, a nyakló nélkül osztogatott zsebpénz. A tehetős szülők többségében talán föl sem merül a gondolat, hogy a méregdrága farmer, edzőcipő, vagy a jó osztályzatot honoráló gavalléros ajándék mi­lyen kétes értékű versengést in­díthat el. A meggondolatlan szülői bőkezűség egyik termé­szetes következménye - az irigység. A társak, a kis barátok, barátnők érthető reakciója ez, hiszen nekik nincs olyan „menő cuccuk”, mint mondjuk X-nek, vagy Y-nak, nem futja napon­ként új szerelésre, mint például Z-nek... A „ha neki van - nekem mi­ért nincs” kérdést bizony nehéz a kispénzű szülőnek megvála­szolnia. Ha kesergő csemetéjé­nek megveszi az olyannyira kért méregdrága márkás holmit, esetleg a kosztpénzből, a vil- lany-gázszámlára félretett tarta­lékból kell elvennie. Ha pedig Angliában nem divatolnak az iskolákban. Mindenkinek kötelező a köpeny. FEB-fotó az áldatlan versengés folytató­dik, az ő gyereke a vert me­zőnyben lesz... Dehát ez olyan sajátos vetél­kedő, amelynek nincsenek igazi győztesei. A butikból öltöztetett gyerekek ugyanakkor úgy kár­vallottak mint akik testvéreiktől örökölt viseletes ruhákban jár­nak. Az iskolai divatcsatákat megsínyli az egész gyerekkö­zösség. A pedagógusok önmaguk ke­veset tehetnek azért, hogy a hi­úság vására kívül maradjon az iskola falain. A megelőzés kul­csa a szülők kezében van. Sokat segíthetnek, ha például idejében tanítgatni kezdik fiúknak, lá­nyuknak az igények és a lehető­ségek összehangolásának tu­dományát. Ha az első pillanattól kezdve, amikor a gyerek fel tudja fogni, hogy mire való a pénz, beavatják a családi gaz­dálkodásba — magukkal viszik vásárolni, magyarázzák nekik, hogy mi mennyibe kerül, mennyit kell dolgozni érte. Hasznos, ha a nyíló eszű gyere­kek előtt nem tabu téma a szü­lők munkája, fizetése, a pénz beosztásának napi gondja, azaz az otthoni gazdálkodás. A fokozatos beavatás nyo­mán azután maguktól is rájön­nek, hogy zsebpénzükből, meg­takarításaikból, esetleg önálló keresetükből mire költhetnek. Felismerik, hogy ruhának, já­téknak, egyéb holminak első­sorban használati értékére, s annak megőrzésére érdemes ügyelniük. Megértik, hogy ők is, szüleik is csak addig nyújtózkodhatnak, ameddig a takaró ér. S biztos, hogy a „menő cuccok”, az isko­lai divatsikerek valódi értékét ezt követően helyesen tudják megítélni. Dr. Kecsmár Ilona Asszonysorsok • • Összetartozás A nap besütött a busz abla­kán, lehunytam a szemem és egyszerűen élvezetem a mele­get. Vártam, hogy végre indul­junk, mielőbb Balassagyarma­ton akartam már lenni. Ekkor azonban hirtelen egy hang ki­szakított ebből a csöppnyi bé­kéből. A bal szeme sarkából láttam, egy idős kalapos nénike ácsorog az ülés előtt. Leülhe­tek? - kérdezte. Természete­sen, biccentettem és ismét for­dultam volna kifelé, hogy él­vezzem a napsugarakat, mikor az apró asszonyka megszólalt:-Tudja kedves, régebben más volt a világ. Ránéztem a nénikére. Drapp kabátkája alól kikandikált a horgolt csipkegallér, barna csizmája, régimódi fekete csa- tos retikülje, elegáns kesztyűje és faragott fejes esernyője olyan benyomást tett rám, mintha a század elejéről maradt volna itt. Az egész úgy festett, mint egy látomás. Ki lehet ez az asszony, és milyen tapaszta­latok írták az arcára azt a né­hány barázdát? - ezek a gondo­latok egyetlen pillanat alatt, mint egy érzés villantak át raj­tam, mert a néni már kezdte is mesélni a hajdan volt, talán meg sem történt életregényét.- Jóval a háború előtt történt, akkor még Kalondán laktunk (ma Szlovákia területén van - fá). Azt mondták, szép lány voltam, de mit törődtem én az­zal! Igaz, sok legény szaladt utánam, volt egy lovász fiú, a Pócsik Józsi, hej de sokat bán­kódott az miattam, de hiába, mert engem csak János úrfi él­tetett. Szép, fess fiatal legény volt, jóképű, határozott, tudta mit akar. A falu összes lánya, még a szomszédos községbe valók is, mind a kegyeit keres­ték, bele voltak habarodva, ő meg nem restellt velük szóra­kozni. Megpróbálta az én feje­met is elcsavarni.- Jól emlékszem arra a nyárra. Olyan forróak voltak a nappalok, hogy még a legyek­nek sem volt kedvük száll- dosni, így estére mindannyian a munkától és a melegtől fárad­tan hajtottuk álomra fejünket. Az egyik éjjel azonban seho­gyan sem tudtam elaludni, hi­ába forgolódtam, hiába voltam kimerült. Egyszer csak hallom, valaki a nevemet suttogja: Emma, Emma. Először azt hit­tem, csak képzelődök, de mi­után újból hallottam a hangot, hát kikászálódtam az ágyból, óvatosan, nehogy húgaim fel­ébredjenek, és kimentem. Az ajtó előtt már várt Pócsik Józsi, ő szólongatott. Éppen mondani akartam neki, hogy jobban te­szi, ha engem békén hagy, mi­kor a sötétből előlépett a fiatal János úr. Tudtam, hogy mit akar, hogyne tudtam volna, mi­kor széltében-hosszában más­ról sem hallott az ember, mit a János úrról és az ő „csínytevé­seiről”. Csakhogy engem sem kellett ám büszkeségért a szomszédba szalajtani! Határo­zottan odaléptem elé, és meg­mondtam neki, nem olyan va­gyok, mint a többi lány, engem ugyan nem szerez meg! - aztán sarkon fordultam, és otthagy­tam őt. Talán a visszutasítás, ta­lán mert a hiúságát megsértet­tem, de attól a naptól fogva megváltozott. Már nem érde­kelte őt más lány, csak nekem üzengetett nagy titokban, de én nem válaszoltam neki. Tudtam, nincs a mi szerelmünknek jö­vője, mert szegény lány va­gyok. Tudtam ezt, mégis na­gyon szíven ütött, mikor meg­nősült - azt beszélték az apja nógatására vette el azt a gazdag kisasszonyt. Szomorú lettem, de nem beszéltem senkinek bá­natom okáról, eltitkoltam azt a világ szeme elől. Később aztán elköltöztünk a faluból, mert apám Balassagyarmaton talált munkát. Férjhez mentem, Gyarmaton telepedtünk le az urammal. Sok év telt el a há­zasságkötésem után, de a régi emlékek nem halványodtak, pedig hosszú ideig nem hallot­tam János úr felől. Végül telje­sen váratlanul összetalálkoz­tam Pócsik Józsival. Tőle tud­tam meg, hogy mikor eljutott hozzájuk a férjhez menetelem híre, János úr természete na­gyon megváltozott, kötekedő, mogorva ember lett, meggyűlt a baja mindenkivel, aztán el­költöztek a vidékről. Azóta senki nem hallott felőlük. Ak­kor értettem meg, Jánost én már soha nem felejthetem el. Tudtam ez az én sorsom. Ké­sőbb - talán az idő, talán a megszokás -, a férjemet meg­kedveltem, de a szívem mindig Jánosé maradt. fenyvesi-

Next

/
Thumbnails
Contents