Nógrád Megyei Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-23-24 / 19. szám
6 HÍRLAP HÉTVÉGI MAGAZIN 1993. január 23-24., szombat-vasárnap Nógrád szerelmetes festője Réti Zoltán képei a sziráki kastélyban Érdeklődök a tárlaton Az első januári munkás hét végén fontos képzőművészeti kiállításnak adott helyet a sziráki Kastély Szálló. Megnyílt Réti Zoltán — évtizedek óta Balassagyarmaton élő - festőművész Magyar tájak című akva- relltárlata, melyet Félicie de Gérando-Teleki, a galéria háziasszonya megnyitóbeszédében többek között az alábbiak szerint méltatott: Réti Zoltán képei harmonikus színekben, lágy vonalakban, a formák kecses balettjében nemcsak a magyar falut, a nógrádi tájat, a palóc embert ábrázolják különlegesen szenvedélyes aprólékossággal, de a földpárából, a fák árnyékából, a levegő sóhajaiból kisugárzó eredeti magyar szívet és lelkületet is. Igazat kell adnunk a külföldi, főként francia képzőművészeti stúdiumokat végzett kiállításszervezőnek. Az idén hetven esztendős mester huszonhat látható műve határtalan ember- és tájszeretetről, tiszta látásról, a művészi eszközök érett, stílusos használatáról tanúskodik, bepillantást engedve Réti legutóbbi évtizedének alkotóműhelyébe. A legkorábbi munka 1980-ban, a legfrissebb a múlt évben készült. Valamennyi ihletője - a tárlat címének ellenére - a szülőföld, a Nógrád megyei táj és lakója, a Mikszáth Kálmán által is annyira becsült és szeretett „jó palóc”. S ez aligha véletlen, hiszen a művész is e földből, ezek közül az emberek közül vétetett. így válik természetessé és érthetővé az a vallomása, melyet festői pályájának elejéről őrizünk. Mint nemzedékének többségét, az ő pályafutását, emberi-alkotói kibontakozását is megtörte, késleltette a második világháború. A képzőművészeti főiskolát kellett otthagynia, hogy eleget tegyen a behívóparancsnak. Sorsa Németországba vitte, Schleswig-Holste- inbe, a Keleti- és az Északi-tenger közötti földnyakra, s az egykori viking erődítményben, Haithabuban esett fogságba. S ott éppen akkor - a korábban kezdett ásatások részeként - emeltek ki az iszapból, földből egy csinos hajót, egyikét azoknak a történelemkönyvekből ismert típusoknak, amelyekkel a népeket rettegésben tartó, kíméletlen és vad vikingek egészen messze vizekre is elhajóztak. Ebben az ősi városkában, Haithabuban rendezte élete első kiállítását az ifjú Réti Zoltán 1945 őszén, Tetszést aratott sorstársai és a helybeliek körében, ugyanúgy, mint pár hónappal később, a szökése után Münchenben. Mert rajzolt és festett a bajor hegyek között is, amelyek annyira emlékeztették régen látott, vágyott szülőföldjére, hogy hiába volt minden marasztalás, hazarángatta - ahogyan saját maga emlegeti - a nógrádi friss fű és föld illata. Szoros szálakkal kötődik ma is a megyéhez, s minden ellenkező vélemény, lehetséges pejoratív közelítés ellenére vállalja a lokálpatrióta jelzőt. Nem érzi magát rövidlátó, korlátolt embernek, aki az orrán túl nem lát. Sokkal inkább érzi magát boldognak és gazdagnak, akinek otthona, háza és hazája van. S teheti ezt azért, mert lokálpatriótaként is mindig érdekelte az ország meg a világ dolga. Réti Zoltán végzett kántor csak 1969-ben fejezte be 1943-ban megkezdett tanulmányait a képzőművészeti főiskolán. Akkor már egy másik művészeti ágban is ismertséget szerzett: a zenében. Zenetanári diplomáját - szolfézs, zeneelmélet és karvezető szakon - 1953-ban kapta. Ennyi életrajzi adatból is kitűnik, hogy a művésznek kacskaringós, ám érdekes és sokrétű életpálya jutott. A furcsaság végigkísérte születésétől kezdve. Elmeséli egyik kisfiúkori kellemetlenségét, amikor a gimnázium igazgatója a tanárok és a diákok nyilvánossága előtt pirított rá, mert nem tudta pontosan megmondani a születésnapját. Persze ezen ő Alkotás és áhitat lepődött meg a legjobban. Mi az, hogy ő nem május 13-án született? Mindig ekkor ünnepeltek. Igen ám, csakhogy a hivatalos papírokon a 14-e szerepelt, ezt a dátumot látta az okiraton az igazgató. Az eltérésre a fiú e kínos eset után otthon kapott magyarázatot: a babonás jegyző azt tanácsolta az örömében engedékeny apának, hogy egy nappal későbbi dátumot írjanak az anyakönyvbe, egyetért vén abban, hogy hátha a baj így elkerüli a gyereket. A szerencsével - amint visz- szaemlékszik a zenetanár festő - nem is állt hadilábon. Ennek tudja be, hogy nem végzett vele gránát, golyó vagy bomba a fronton, pedig nagyon-nagyon csapkodtak körülötte. Többször már a vég érzete kínozta, no most itt van. mert mellette landolt a gyilkos eszköz, aztán valami miatt mégsem robbant fel... Sikerült megszöknie a fogságból is, hazakerült ... S lehetne folytatni a sort. Amikor ' nyomatékosan rákérdezek, szerencsésnek érzi-e magát, habozás nélkül igennel válaszol. Pedig nagyon rosszkor, a legnagyobb nyomorban született, a családnak - édesanyja mesélte - sokszor ennivalója alig volt, bár ő ebből nem érzett semmit. Hiába az anyák varázsló asszonyok! ... A Horthy-rendszerben üldözték az édesapját, akivel ugyanezt tették a Rákosi-érában, de igazából később sem felejtették el, hogy bensejében aktív, meg- győződéses szocdemszív dobogott. Réti Zoltán sziráki tárlata a hónap végéig látható. A festő ars poeticája nagyon egyszerű. A különböző művészeti kísérleteket, noha számossal már ifjú korában, Németországban kapcsolatba került, hidegen hagyták. A szakmai tudást, képzettséget, a realista ábrázolást tartja fontosnak, meg a szépséget, az örömöt. Ugye, milyen szép a világ, milyen csodálatos, menynyire lehet örülni, hogy élünk, hogy most nem lőnek, nem bombáznak - mondja felvillany ozottan, mert ezt szeretné kifejezni, közvetíteni a képeivel. Közben azért szomorú is, és sajnálja az emberiséget, amelyik a nyugalom, a szeretet, a béke értékeit nem tudja élvezni, értékelni. Ezekről a gondolatokról bővebben olvashatunk majd önéletrajzi visszaemlékezésében, amelynek megírására készül, s amely bizonyára értékes kortörténeti és általános emberi ismeretekkel, felismerésekkel szolgál a múlt zivataros évtizedei iránt érdeklődők számára. Réti Zoltán ugyanis nem csak a zenében és a festészetben bizonyította már kiemelkedő kvalitásait, hanem - gondoljunk a Rózsavölgyi Márkról írott könyvére - a zenei irodalomban, az írásban is. Sulyok László Réti Zoltán festőművész (középen) kiállításának megnyitóján dr. Kiss Tamással (balra), Balassagyarmat alpolgármesterével beszélget Kulcsár József felvételei A szabaddemokraták gyors intézkedéseket sürgetnek A mezőgazdasági válság még megoldásra vár Nyugdíjas-típuslakás: kicsi és kényelmetlen (FEB) „A mezőgazdaság 1991-ben kirobbant válságáért a történelem és a világpiac, a válság tartóssá válásáért viszont a kormány okolható” - állítják a szabaddemokraták. Szerintük a mezőgazdasági törvények erőszakoltak, átgondolatlanok, a kormány nem segíti kellően az élelmiszeripart, az új szövetkezeti formák kialakulását, a mezőgazdasági vállalkozásokat támogató hitelek, pénzügyi források megteremtését. Hogyan látja az SZDSZ a termelési gondok megoldási lehetőségeit? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Juhász Pállal, az Szabaddemokraták Szövetségének parlamenti frakciójának mezőgazdasági szóvivőjével.- Mit tenne az SZDSZ a gazdaságos tejtermelésért, a tejfogyasztás növeléséért?- Mindenekelőtt stabilizálni kellene mind a keresleti, mind a kínálati piacot. Az előbbit szociálpolitikai akciókkal, a kínálati oldalt politikai eszközökkel viszonylag könnyen lehetne stabilizálni. A termelők híján vannak az üzemi biztonságnak, ezért jó volna ha a telepeknek földet juttatnánk, ha bevezetnék a tejkvótákat és elfogadható árakat alakítanánk ki azokhoz. Meg kell szüntetni, hogy a tej minőségét a nagyüzemekben a fehértejtartalom szerint, a kistermelőknél pedig a tejzsír alapján vizsgálják. Az lenne a megoldás, ha azonnal beindítanánk a magántermelők társulásait, amelyeknek közös, mozgó fejőházaik, hűtőik lennének. Ha azt akarjuk, hogy hosszú távon rendeződjön az üzemi struktúra, akkor ezeket a lépéseket sürgősen meg kell tenni.- Hogyan lehetne ismét gazdaságos a hústermelés, mit lehetne tenni versenyképességünk növeléséért, az elveszített húspiacok visszaszerzéséért?- Más minőséget kíván a német, mást az amerikai és megint mást az olasz megrendelő. Ez a sokféleség összezavarja a magyar hústermelői rendszert. Ha ezen változtatni akarunk, akkor elsősorban közvetlen kapcsolatba kell hozni a feldolgozóüzemeket és tenyész- telepeket, hogy ne kerülhessen bizonytalanságba se a termelő, se a feldolgozó. Rontotta a húsipar verseny- képességét a megbízhatatlan takarmányozási rendszer is: vizenyős húsokat termeltek a gazdaságok. A ’80-as években igazán azért volt exportképes a magyar hús, mert gabonából voltunk jók. A mostani válságnak azonban pozitív hatásai is vannak. Kiderült, hogy meg kell szüntetni két-három vágósort, mert megengedhetetlen, hogy a húsipari vállalatok tönkretegyék egymást, álpiaci kapcsolatokra építsenek. Kiderült, hogy szükség van a tulajdoni összefonódásokra, az átszervezésekre, aminek eredményeként a húsipar végső üzemei nem a vágóhidak, hanem a készterméküzemek lesznek.- Elegendő lesz-e a gabonánk az idén, vagy importra szorulunk?- Nehéz kérdés. Mennyiségre elegendő az őszi gabonavetés. A minősége azonban gyenge. Ennek több oka is van. Az egyik például az, hogy a gazdaságok immár harmadik esztendeje spórolnak a műtrágyával. De említhetném a rossz állapotú gépeket, amelyekkel csak felületesen lehet elvégezni a talaj kezelését. Ezek azok a tényezők, amelyek miatt valójában mégis bizonytalan az idei termés.- Mit tart a legsürgetőbb teendőnek?- A mezőgazdaságban 1,4 millió család végez árutermelő mellékfoglalkozást. Különböző esélyekkel. Az a tragikus a dologban, hogy megrendelő szervezetek és információs rendszer nélkül a kistermelői szféra nem tud mozogni, egyeseknek megtérül a befektetés, másoknak nem. A magyar agrárpolitika legnagyobb baja az, hogy az utóbbi években a környezet alakítása elmaradt, helyette a föld tulajdonviszonyait változtatták, pedig fontosabb lett volna a környezet megváltoztatása: hitelszövetkezetek kialakítása, megrendelő és értékesítő szervezetek létrehozása. És nem utolsósorban külföldi tőke bevonása a feldolgozóiparban ahhoz, hogy stabilizálni lehessen a közel másfél millió egyénileg gazdálkodó család helyzetét. Újvári Gizella Különösen az idősebb generációk számára meghatározó a lakásviszonyok alakulása. Az aktív életszakaszon túl járók életformája ugyanis főként abban különbözik a fiatalabbaké- tól, hogy jóval ritkábban járnak el hazulról, s napjaik egyre nagyobb részét töltik otthonuk falai között. Helyhez - nem ritkán ágyhoz - kötve pedig nem csupán kényelmi, hanem létkérdés is a lakás komfortfokozata. A statisztikai fölmérések szerint a mintegy 2,7 millió nyugdíjas között vékony réteget képviselnek azok, akik aktív korukban bérlőként jutottak megfelelő otthonhoz, s aránylag jó körülmények között laknak. Nagy részük azonban megosztja otthonát gyermekével vagy unokájával. Napjainkban a saját tulajdonú lakások több mint kétharmadában élnek aktív keresők -jórészt nyugdíjasokkal együtt. A fennmaradó mintegy egyharmadban, továbbá a főbérletek 30 százalékában pedig kizárólag nyugdíjasok élnek. A lakásregiszterek szerint az országban jelenleg számontar- tott 30 négyzetméteres vagy ennél is kisebb otthonok 43 százaléka nyugdíjasoknak szolgál hajlékul. A 30-39 négyzetméter közötti lakásoknak már 45 százalékát idős, nyugdíjkoron túli emberek lakják. A magas korúak hátrányos helyzetét mutatja az is, hogy a komfort nélküli lakásoknak csaknem 50, a félkomfortosoknak pedig 40 százalékát nyugdíjasok „birtokolják”. Nehézségeiket tetézi, hogy ezek az alig fűthető, mellékhelyiség nélküli szoba-konyhás lakások nagy hányada még a század elején emelt házakban van, amelyeket évtizedek óta nfcm újítottak fel. Új őrület terjed Amerikában New Yorkban új őrület terjed. A bowlingtermeket, illetve egy részüket átalakítják, s óriási fém bow- linglabdákban gurítják egymást az emberek - egyelőre mág csak 5 láb távolságról, lefelé. De ahogy terjed a bolondéria, mind veszélyesebbé válik. FEB-fotó
