Nógrád Megyei Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-23-24 / 19. szám
1993. január 23-24., szombat-vasárnap MADÁCH IMRE SZÜLETÉSÉNEK ÉVFORDULÓJÁN HÍRLAP Madách verses levele Szontagh Pálnak A(lsó) Sztregován, 1857. febr. 7-én Üdvözlet Pál barátomnak! Te komolyan veszed nagyon, barátom, Megátkozod az embert és világot Pedig mindennek jobb hasznát veheted Igaz, hogy őrülésig bús világunk Még azután nevetségessé.lesz Első szakán már én kersztűlmentem, S most szívem a kacajban majd,elvesz. Tréfának tlézi isten is világát. Tréfának ember, amit csak mível, Különben régen szép mindenségéböl, Mint dögfekélyt, úgy lökte volna el- Ha híres férfiakat látsz vezetni Komoly arccal egész országokat, S magasb lényekként nézvén áhítattal Reájok, törpének hiszed magad, Hiszed, bölcseség rejlik lépteikben, S ki őket fel nem fogja, az te vagy, Kacagj, kacagj, mert a nagy férfiak mind Egy szállal sem különbek, mint magad. Ha szent ügy zászlóját látod kitűzve, S alatta hangzik ihletett beszéd, Mig lelkesült csapat gyülöng alája, Felfogva hűn a szónak szellemét: Kacagj, kacagj, mert minden egyes tudja, Hogy a zászló csak vastag ámítás, Néhány deáké csak az elv és a gúny, A többiek érdeke más és más. S ha a szent ügy zászlója végre győze S magasztos érzés támad kebledben, Várj kissé és kacagj, mert aki győze, Mint a legyőzött, épp ollyá leszen- Ha látsz anyának gyermeket hizelgni, S kebledben ébred tiszta kéjsugár, A természet szavára - óh, kacagj fel, Tudd, hogy csínt tett, avagy játékot vár- Ha látsz haldoklót istenéhez térni. Elfogja lelked nála áhitat, S egy ember végórájának látása Tárgyai sok titkos göndolatra ad, Kacagj, kacagj, a bűnös Istenhez tért, Hogy az Istent is megcsalhassa még, Hívén, hogy hosszú bűneit lemosni Egy percnyi bűnbánása már elég. És jő a pap, áldást mond a halottra, Buzgón hajolnák meg vén térdei, Kacagj, mert míg az ajakak mozognak, A temetési díjt számolja ki.------Te komolyan veszed nagyon, barátom, Az életet, ne vedd, mert jaj neked. Kacagj velem, míg a sok kacagásban Szived kigyógyul, avagy megreped. Ölel igazi barátod M. I. Újra elolvastam a Pálnak töltött mérget. Miért nem tartám azt magamnak? Eh, mit! E méreg igazság, ha tragédia is, s az emberi természet sohasem tagadta meg magát, és Ádám a teremtés óta folyvást csak más és más alakban jelen meg, de alapjában mindig ugyanazon gyarló féreg marad, a még gyarlóbb Évával oldalán. Székfoglaló értekezés a Kisfaludy Társaságban, 1862. Az aesthetica és a társadalom viszonyos befolyása Madách önarcképe (rajz) De hagyjuk el az aesthetika széles birodalmát, s maradjunk csak nyilatkozásának azon egy neménél, melyet élő szóval vagy írott betűvel gyakorol. Hozzászoktunk azon balítélethez, hogy az aesthetika jogosultsága csak az úgynevezett szépirodalom határáig terjed. Tudományos tárgyalásokban elnézzük a legalaktalanabb alakot, sőt a műgond, a tetszető csín már gyanút költ sokakban a tartalom mélysége iránt. Megyei jegyzőkönyveinkben hemzsegnek a legbotránykozta- tóbb kifejezések; politikai szónoklatainkban az ízlés minden lépten-nyomon új sérelmet szenved; napilapjaink végre versenyezni látszanak a műformák elhanyagolásának netovábbjában. Itt volna már valóban az ideje, hogy mind e tárgyak feletti uralmát az aesthetika érvényre hozza, s külalakokra nézve épp úgy kritikájának bírószéke elé vonja, mint bármely szépirodalmi művet; sőt még szigorúbban annál, mert a nemzet ízlésének rontására, a szép érzékének eltompítására erősebben működnek egy szerény körében elhangzó, rosszul sikerült dalnál s egy alig hallgatott esetlen elbeszélésnél. ... az író nyegle könyvárus nyerészkedő segédkezése mellett küldi művét világba, oly közönség elé, mely még csak alakulni fog. Ki tudja, ki fogja még azt a könyvet olvasásra is méltatni? így majdnem ideális személyül tűnik csak fel a költő előtt egész olvasóközönsége, melynek elismerése nem gyönyörködtet, rosszalása nem riaszt és mindkettő egyaránt nem buzdít, nem emel. Az irodalom is kenyérkeresetté lett minden egyébbel. Vajh hányán lehetnek, kik egy kötet nagy, szép és új gondolatokkal tölthetnének meg, de a könyvárus ívszám fizet, s egy kötet helyett húsz jő létre. A nemes bor, melynek egyes tiszta cseppjei megrészegítenék kedélyünket, elmosódva a tengernyi ízetlenségben, csak émelygő undort szül. - Az arany, mely elég lett volna egy tömör művészi serleg alakítására, egy papíros górszobrot csak vékony arany füsttel fog bevonni, mely napról-napra kopik, míg elfogy. - Óh, hányán cserélik be így koszorújokat egy darab kenyérért. Hányán élnek egy rövid kényelmes életet ne- vök örök dicsősége árán. 170 éve, 1823. január 21-én született Madách Imre • • Madách, az Ördögi komédia szerzője Miért is kezdtem emberrel nagyot. . . yy „Az élet rövid - a halába sokat nem adok - Ha van öröklét, akkor éppen rövid idő a halál, ha nincs annál rosszabb" 1843-ban Madách Imre írta le e sorokat, barátjának Szontagh Pálnak. Mindössze húsz éves volt ekkor, ám azt a szemléletet, amely ebben a levélrészletben kifejeződik, az életmű egészére is jellemzőnek, jelképes értelműnek véljük. A madáchi eszme- és gondolatrendszer mélyén az élet-halál kettőssége vagy még inkább egysége áll, s éppen az a madáchi alapvető kérdés, hogy mi az emberiség sorsa, azaz mi is az ember lehetősége. A létezésnek van-e - Madách szerint kell legyen- több értelme, mint amit egyik epigrammájában a Közönséges ember címűben felvázolt: „ Világra lett, nőszült és elvesze Ezért kár volt emberré lennie.” Madách Imre fő művében, Az ember tragédiájában kereste a lehetséges választ végső kérdéseire. „Bölcső s koporsó ugyanaz" - mondja a kar a Tragédia XI. színében, a londoni vásárban, folytatva azzal a gondolattal, hogy az emberiség sorsát az ember teremti meg, a „nagy művet” (melyet pedig az Úr már az I. színben befejezettnek nyilvánított) magának kell megalkotnia. Madách Imre fényképe A Tragédia alkotója nem volt tragikus költő. Legalább is nem abban az értelemben, hogy valami fáradt életidegenség, komor szívfájdalom jellemezte volna. A filozófus költő nem tragikus, hanem drámai lélek volt. Drámai alkat, hisz az ellentéteket próbálta gondolkodásában összefogni. A tragédia Luciferé éppen mert ilyen az ember - azért csalódott. Lucifer - aki a dráma elején mint a teremtésből „osztályrészét” követelő lép elénk - legvégső szavaiban erről beszél: „Miért is kezdtem emberrel nagyot, Ki sárból, napsugárból összegyúrva Tudásra törpe, és vakságra nagy." Madách szellemiségének a tragikum mellett a komikum, a humor, az irónia, sokszor az önirónia, sőt a cinizmus is része volt. „A komikum és tragikum elve csak egy lehet, a sírás és nevetés nagyon rokon" - vallotta Madách Imre, és sokszor csak a megközelítés módja, a szemlélet, az ábrázolásmód mikéntje dönti el, hogy sírunk, vagy nevetünk. Nem véletlen, hogy a Tragédiával kapcsolatban is utalt erre a költő, abban az Erdélyi Jánosnak címzett levelében, melyben műve miatt mentegetőzni, szabadkozni kényszerült: „Inkább írtam legyen rossz Ember tragédiáját, melyben nagy s szent eszméket nem sikerült érvényre hoznom, mint jó Ördögi komédiát, melyben azokat nevetségessé tettem.” A költő születésének évfordulóján kevésbé közismert munkáiból: verseiből, tanulmányaiból, és levelezéséből adunk közre válogatást. Ezek az írások az összetett szellemiségű gondolkodót, a tragikus látásmód helyett a komikus, az élesen ironikus szemléletű alkotót idézik fel, a madáchi életműben arra bizonyos „Ördögi komédia” részleteinek meglétére utalva. Útravaló verseimmel Sokat, sokat értem már életemben, Tömérdek bút küldött reám az ég, De hála Isten, a sors éjjelében Ragyogó csillagom is volt elég. Érintve elválás, halálnak árnya, Majd újra édes emlék ringatott, S feláldozó rokon szívet talála Kietlenben a bús elhagyott. Hittem, kétkedtem, vágytam és lemondtam, Mosolygtam, sírtam, múlton és jövőn, Tündérek játsztak vélem napsugárban, Kísértetekkel jártam sírmezőn. Sokan szerettek és sokat szerettem, Bántottak is, de szümben nem maradt Fulánk. Baráti serleggel nevettem, És más ha sírt - szememből könny fakadt. Láttam lezúgni nagy napok viharját, Dicsőség, börtön ismerős velem, Ha napsugár avagy villám futá át Sszívet, elzengé azt énekem. Elzengte akaratlan, mint madárka. Kit nem kérdünk, ha dali, mit éreze. Nem kérdik, az ősz búcsúzó avarja Miért halvány, piros vagy fekete. Csak azt hallgatják, hódító-e hangja, Csak azt nézik, ragyog-é a levél, Ki gondol a madárra és a fára, Ki a költőre, hogy mi sorsban él? S ha lesz már, ki vélem sírt s örüle, Ha nem lesz már többé, kit érdekel: Vajon, hogy e dalt épp így fejti lelke, Min ment keresztül a költő-kebel; Mert nem ha újat mond, ér szívhez a dal, Csak hogyha azt, mi benne szúnyadoz, Életre költi - vágyainkkal él-hal, Mosolyt a kedvnek, búnak könnyt ha hoz. E dőre könyvből is csak úgy lesz ének- Vegyen hát minden, ami illeti, Borágat, rózsát vagy ciprust füzérnek - Vegyen, ha szíve dallal van teli. És míg öröm, hú, hit meg kétkedés lesz, Tél és tavasz, ifjúság, szerelem, Míg szent eszmékért ember harcol, érez, Mindebből osztályrész jutand nekem. Politikai beszéd az országgyűlésre, 1861. A helyzethez-Valóban állapotaink rendkívül nevetségesek volnának, ha nem lennének oly nagyon szomorúak. Aztán még csodálja valaki, hol vette magát egyszerre irodalmunkban, kedélyünkben a humor - , mintha nem vettük volna azt meg elég drágán. A politikusok első bűne a népszabadság ellen hasonló az első lopáshoz. Sok, elég jót ígérő pálya kezdete az, mely aztán a Golgotán végződik. Hasonló a hógörgeteghez, mely midőn tisztán, játszva indul meg a lejtőn, megborzadna magától, ha látná, mennyi szemét, mennyi rémület fog ragadni hozzá, míg rombolva jutand a völgy fenekére! Ne csodáljuk aztán, ha az ily politikusok a szabad szót, melyben lelkiismeretök riado- zását vélik felismerni, igyekeznek eltávolítani magoktól. Pál cár is ukázt adott ki, hogyha fejről van szó, a kopasz, ha orról, a fitos kifejezés mellőztessék halálig való kancsukázás büntetése alatt. Az ukáz megtartott, de a cár azért kopasz s fitos orrú maradt. S csak a mi uraink, akik a sors kérlelhetetlen végzése által kényszeríttetnek ismét s ismét a legmerevebb abszolutizmushoz visszatérni, hagynák meg a sajtó szabadabb mozgását? - Nem, ők kik a bibliai erkölcsöket és igazhitűséget any- nyira szenvelgik, azt már csak azért sem fogják tenni, mert hisz Éliás próféta is negyvenkét gyermeket tépetett szét medve által, mert őt kopasznak csúfolták. Hogyan is tehetnének máskép? El fognak hallgattam mindent, mint azt a megyei jegyzőkönyvek megcsonkításával, az egyes végzések kinyírésével elég gyermekes modorban megkezdték. - S mindőn majd így elfog hallgatni minden, az emberi vágyak progresszív fejlődésénél fogva nem fogják még beérni ezzel. Szót is fognak kívánni, hízelgő szót, mely lelkiismeretűket el is csitítsa; s követni fogják Psaphon lybiai nagyúr példáját, ki azt óhajtván, hogy Istennek tartsák, számtalan madarat tanított be e szavakra: Psaphon nagy Isten, s Lucifer - (íyenes László az ősbemutatón szabadon bocsátá őket, dicsőségét hirdetni. - A mi uraink is tanítanak már egy nagy kalitkamadarat hasonló frázisra - Eddig még minden jól mehet, de mi következik aztán. - Kezdik tehát tán újra a Bach-rendszer felelevenítésével. Csakhogy jól gondolják meg, hogy az egyszer meghalt eszme sehol sem ébreszthető nehezebben új életre, mint éppen a politikában. Homlokán hordja az a próbabélyeget, hogy nem életre való. Jól gondolják meg, hogy ugyanazon eszköz, ritkán teszi meg másodszor a szolgálatot. - Bizalmatlansággal nyúl mindenki hozzá. Minden kormány többé-ke- vésbé hasonlít a madárijesztőhöz, mely csak addig hat, míg az első madár reá ül. A föld is állt századokig, s e teóriából folyt a tudomány minden okoskodása. - Galilei megszólalt, s a föld elindult. - Ilyen esetben pedig csak a kielégített népek ragaszkodása pótolhatná kellően a kormányférfiak lába alól kisikló alapot. Sztregova, a Madáchok ősi fészke Fotó: Buda László A bevezetőt írta és Madách műveiből válogatott: Kovács Anna
