Nógrád Megyei Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-10-11 / 240. szám

BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1992. OKTÓBER 10—11. SZOMBAT-VASÁRNAP III. ÉVFOLYAM 240. SZÁM ÁRA: 13,80 FORINT . oivAM&fe Nyerje el töliíiilí - a SUZUKI-! Elhunyt Willy Brandt A második világháború utáni német történelem kiemelkedő szociáldemokrata politikusa, Willy Brandt csütörtökön este 78 éves korában rákban elhunyt. A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) tiszteletbeli elnökét hosz- szú szenvedés után Bonn melletti házában érte a halál. Milliós nyereményeső Visszaszámlálás napig még előfizetheti a novemberi Hírlapot! AUTÓT IS NVÉRHCT! N€ HABOZZON! Kuvaitban építenek Harminchárommillió dollár értékű transzformátor-alállomás építésére szóló kuvaiti tendert nyert el a Transelektro Kereske­delmi Részvénytársaság. A ver­senytárgyalást egy háborúban megrongálódott alállomás pótlá­sára írták ki, így a Transelektro feladatai közé tartozik a sérült létesítmény lebontása is. A szer­ződés szerint a bontást 6 hóna­pon, a teljes munkálatokat pedig 2 éven belül kell befejezni. Üjabb kisgazdapárt Független kisgazdapárti for­rásoktól az MTI pénteken úgy értesült, hogy október 6-án meg­alakult a Történelmi Független Kisgazdapárt. A bejegyzési ké­relmet az alapítók eg_y nappal ké­sőbbjuttatták el a Fővárosi Bíró­sághoz. Ezt megerősítette a bíró­ság illetékese, hozzátéve: ha az okiratot szabályosnak találják, akkor a mai gyakorlatnak megfe­lelően, körülbelül 2-3 hét alatt a párt bejegyezhető. Már címezik Hágába A bősi vízi erőmű ügyében jövő kedden, október 13-án Pozsonyban tárgyalóasztalhoz ülnek Ma­gyarország, Csehszlovákia és Szlovákia szakértői. A megbeszélések célja, hogy az érintett országok közösen forduljanak az Európai Közösséghez egy háromoldalú, szakértői vizsgálóbizottság felállítása tárgyában — jelentette be tegnap László Balázs kor­mányszóvivő. A magyar kormány szakértői eköz­ben folytatják a Hágai Nemzetközi Bírósághoz címzett magyar folyamodvány szövegezését és for­dítását. Amennyiben kedden Pozsonyban nem si­kerül eredményt elérni, Magyarország az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet válságke­zelő fórumához, az Európa Tanácshoz, az Európai Közösséghez és a Duna Bizottsághoz fordul. Előretekintő emlékbizottságok A kormány emlékbi­zottságot állít fel, mely­nek feladata, hogy elő­készítse a megemléke­zést az 1944-es esztendő eseményeinek ötvene­dik évfordulójára. Az újkori magyar történe­lem sorsfordító eszten­dejében olyan drámai eseményekre került sor, mint Magyarország náci megszállása, az ország szuverenitásának el­vesztése, a sikertelen fegyverszüneti kísérlet, a Szálasi-puccs, a nyilas­rémuralom, a tömeges deportálások, és abban az évben alakult meg Debrecenben az Ideigle­nes Nemzetgyűlés és az ország kormánya is. 1994-ben másik fontos évfordulóra is emlékezik az ország: március 20-án lesz száz éve annak, hogy meghalt Kossuth Lajos. A nagy politikus emléke előtti tisztelgést — a kor­mány csütörtöki határo­zata értelmében — szin­tén emlékbizottság ké­szíti elő. A tarjáni kollektíván már csak a külföldi tőke segíthet Borotvaélen táncolnak a bányagépesek Nem is olyan régen még 550 ember dolgozott az Országos Bá­nyagépgyártó Vállalat salgótarjáni gyárában. A múlt év január elsejétől önálló és Salgógép Anyagmozgatógépek és Acélszerke­zetek Gyára nevet viselő gazdálkodó szervezetnél azonban je­lenleg mindössze IS0-an keresik kenyerüket. Csak az utóbbi esztendőben kétszáz embert kellett bocsátottak el. A jövőre vo­natkozóan ma is teljes a bizonytalanság a bányagépben. A Salgógép ez év áprilisában öncsődött jelentett, miután tar­tozása elérte a 70 millió forin­tot. Az ezt követő egyezkedés során a hitelezők 1993. végéig adtak haladékot a számla kie­gyenlítésére.- Hogyan süllyedt ilyen mélyre a Salgógép? — kérdez­tem Kecskés Lászlótól, aki a múlt esztendő júniusában, pá­lyázat útján nyerte el az igazga­tói beosztást. — Ennek több oka van — kezdte válaszát. - Az önállóso­dással rendezetlenné váltak a piaci kapcsolatok, zuhanássze­rűen csökkent a megrendelés. Az elhasználódott gépekkel, fő­képpen a bányászatra szakoso­dott gyártási technológiával rendkívül nehézkes a termék­szerkezet-váltás. Két legna­gyobb megrendelőnk, a Nóg­rádi Szénbányák és a Mátraaljai Szénbányák tönkrement, tart a felszámolásuk. Ebben a súlyos helyzetben nem is lehet más cé­lunk, mint a megmaradás. Egyébként az idén, a második félévben tavalyhoz képest szá­mottevően növekedett a meg­rendelésünk. s havi átlagban 15 20 millió forint. Ez azonban még kevés, 30 millió kellene. — A megmaradásnak azonban előfeltétele, hogy megadják a 70 milliós adósságukat. Elkép­zelhető ez egyáltalán?- Kétségtelenül időzavarban vagyunk, s borotvaélen tánco­lunk. Mivel idehaza beszűkül­tek az értékesítési lehetőségek, ezért egyetlen járható útként maradt a nyugati export. A kül- kapcsolatok kiépítése azonban nem megy egyik napról a má­sikra. Kivitelünk emelkedése a jövő évben várható, ekkor kell tartozásunk több mint kéthar­madát is kifizetnünk. Jómagam optimista vagyok... — A törvény szerint december 31-ig kell a vállalatoknak át­alakulniuk, illetve, ha már meg­kötötték az ezzel kapcsolatos szerződést, akkor 1993. június 30-ig hajthatják végre a privati­zációt. A bányagépgyárban hol tart ez a folyamat?- Anélkül, hogy megnevez­ném őket, elmondhatom: több külföldi céggel tárgyalunk, s október 15-ig választjuk ki pri­vatizációs partnereinket. A dön­tés joga a vállalati tanácsé. El­képzeléseim szerint, decentra­(Folytatás a 3. oldalon) Az építőiparban Nem javul a munkavédelem Az építkezéseken általában nincs megfelelő munkavédelmi felszerelés, és kevés a munkavé­delmi ismeretekkel rendelkező munkavezető — hangzott el az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség teg­napi sajtótájékoztatóján. Csaknem 200 felügyelő ellen­őrizte október 6-án és 7-én or­szágszerte az építőipar munka­védelmi helyzetét. 856 építkezé­sen jártak, ennek során 15 és fél ezer munkavállaló munkakörül­ményeit és 3000 gép, berendezés állapotát vizsgálták meg. A leg­gyakoribb probléma a védőkor­lát hiánya. Emiatt a munkahe­lyek 29 százalékában intézked­tek a felügyelők. Sok helyütt sza­bálytalanul készítették el a mun­kaállványokat, és az állványok felénél nem végezték el a haszná­latba vétel előtti kötelező vizsgá­latot. Az ellenőrzéskor olyan há­zilagos gyártású teheremelő be­rendezést is találtak, amellyel személyeket is szállítottak, an­nak ellenére, hogy a berendezé­sen nem volt biztonságos fék, il­letve zuhanásgátló. Országos tapasztalat, hogy a villamos berendezéseket nem szabályosan telepítik. Az elosz­tószekrényeket nyitva tartják, és az ideiglenesen szerelt vezetéke­ket szabálytalanul, a földön, me­chanikai védelem nélkül vezetik. Többen használnak házilagos ki­vitelezésű keverőgépeket, ame­lyekről hiányzik az elektromos erintésvédelem és a védőburko­lat. A szabálytalanságok miatt a felügyelők 300 építőin: káltatóra több mint félmillió fo­rintos pénzbírságot szabtak ki. 701 balesetveszelyes gép mű­ködtetését és 192 dolgozó továb­bi foglalkoztatását megtiltot­ták. Vendégek és vendéglátók a vásár megnyitón Az országban elsőként Regionális vásár Magyarnándorban Huszonegy szlovák és har­minckilenc magyar gazdálko­dószervezet részvételével, ok­tóber 9-én megnyílt a háromna­pos Ipoly nemzetközi regionális vásár Magyarnándorban. Az általános iskolában ki- lencszáz négyzetméternyi alap­területen berendezett pavilo­nokban, a cserépkályhától a kismotorokig, az olajkályhától a természetgyógyász-termékekig sok minden megtalálható. Részt vettek az eseményen a Cseh és Szlovák Köztársaság budapesti nagykövetségének képviselői, Nógrád megye or­szággyűlési képviselői, a körzet településeinek polgármesterei. Herényi Lajos, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisz­tériumának államtitkára meg­nyitójában elismerését fejezte ki a vendéglátó község, valamint a cserháthalápi és a debercsényi önkormányzatoknak, hogy el­sőként az országban, - a ha­gyományteremtés szándékával- megszervezték ezt a vásárt, amelynek nem titkolt célja a magyar-szlovák közös útkere­sés szándéka. Az ehhez hasonló kezdemé­nyezéseknek, minden erkölcsi és anyagi segítséget meg kell adni - hangsúlyozta az államtit­kár. Dr.Zászlós Gábor követségi tanácsos, a szlovák kiállítók ne­vében megköszönte a meghí­vást és utalt arra, hogy a mos­tani regionális vásárnak az Ipoly túlsó oldalán is lesz foly­tatása. A vásár szombati programjá­ban szakmai előadások szere­pelnek, a kishatármenti együtt­működés és gazdasági kapcsola­tok fejlesztése jegyében. Hely- történeti kiállítás, szlovák és magyar nemzetiségi együttesek bemutatója, sportverseny is szí­nesíti a programot. A vásár október 11 -én, va­sárnap délután két órakor zárja kapuit. - szgys ­Palotáson, Magyarnándorban és Romhányban Kétkedéssel fogadják a mezőgazdaságot segítő kormányintézkedéseket Kárpótlási hivatalok támogatása A jövő évi költség- vetési törvényterve­zet 1 milliárd 639,7 millió forint központi támogatást javasol a kárpótlási hivatalok­nak, mintegy 10 szá­zalékkal kevesebbet, mint amennyit az idén kaptak. Tavaly, a kárpótlás kezdetének évében a hivataloknak még csak 236,6 millió fo­rint volt a kiadásuk. Erre az évre már 977 millió forintra emel­ték az előirányzatot, amelyet év közben a kárpótlás felgyorsí­tása érdekében 858 millió forinttal meg­emeltek. így az idei kiadás végül várha­tóan meghaladja az 1,8 milliárd forintot. A jövő évre java­solt előirányzatból az Országos Kárrende­zési és Kárpótlási Hi­vatal 665,5 millió fo­rinttal részesül. A kárpótlási hiva­talokban jelenleg mintegy 1500-an dolgoznak, ám nem kizárt, hogy a jövő év második felében — ha addig sikerül a kárpótlási igények döntő többségét elin­tézni — megkezdő­dik a létszámcsök­kentés. (MTI Az abortusz szabályozásáról Várhatóan kedden kezdi meg az Országgyűlés az abortusz sza­bályozásával kapcsolatos jogsza­bályok általános vitáját. Erről két tervezet is a Ház elé kerül. A kormány a magzati élet védelme címén, szabaddemokrata képvi­selők egy csoportja pedig a ter­hességmegszakításról szóló tör­vényjavaslatként nyújtotta be tervezetét. Az ügyrendi bizottság állásfoglalása értelmében a Ház a tárgysorozat meghatározásával dönti el, hogy a két tervezet kö­zül végül is melyiket tárgyalja. (MTI) A kormány őszi talajelőkészí­tési és búzavetési munkálatait elősegítő kedvezményes kama­tozású hitellehetőséget, bele­értve a 75 százalékos hitelvisz- szafizetési kormánygaranciát, a fémzárolt vetőmag után kapható 1500 forintot, az érintett szak­emberek sokféleképpen fogad­ták, értékelik. Szeretnék igénybe venni a felkínált lehetőséget a palotási termelőszövetkezet vezetői. Egyelőre csak propagandának tartják, mivel érdeklődésükre a számlavezető bankjuktól olyan választ kaptak, hogy ezzel kap­csolatban nincs semmiféle belső utasításuk. Pedig a nagyüzem vezetőiben munkál a felelősség a jövő évi kenyérnekvalóért. Az idei aszálykár a kalászosoknál elérte a 25 milliót, a napraforgó, kukorica és a cukorrépa betaka­rításánál 7 milliós aszálykárral számolnak. Jelenleg az üzem­anyagra, a vetőmagra úgy ka­parják össze a pénzt. Kétkednek a kormányhitel lehetőségében, mert a tavasszal beígért reorga­nizációs pénzből sem lett semmi. Ráadásul a bankok sem biztatják a gazdaságot jó hírrel. Nem csoda, ha ezek után úgy vélekednek, hogy a mostani kormánysegítség mézesma­dzag, ugyanolyan, mint a tava­szi volt. Az idő sürget. Néhány hét áll a búzavetés elvégzésére. A múlhatatlanul szükséges hitel- lehetőség elmaradása következ­tében nincs más megoldás, minthogy részben elhagyják a talajműveléssel kapcsolatos technológiai előírások egy ré­szét. Tervükben 1500 hektár őszibúza elvetése szerepel. Ez 260 hektárral több. mint az el­múlt évben. Az őszi árpától megduplázzák a tavalyi vetést: 200 hektáron kerül a földbe az ősziárpa magja. Szépséghiája a vetésnek, hogy mindkét esetben saját termésű vetőmag kerül a talajba. Ha megkapnák az ígért, ked­vezményes kamatozású garan­ciával biztosított hitelt, akkor az 5 milliót jelentene a magyar- nándori termelőszövetkezetnek. Ebből az összegből elvégeznék az őszi szántási munkálatokat, ötszáz hektáron elvetnék az őszibúzát, ezen kívül három hónapra megoldódna a munka­bérfizetés gondja. Mivel nem hitelképesek, a (Folytatás a 3. oldalonl

Next

/
Thumbnails
Contents