Nógrád Megyei Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-15 / 244. szám
1992. október 15., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP HÍRLAP Ne küldjék be előfizetési szelvényeiket! Olvasóink figyelmébe! Mint ismert, minden olyan olvasónk között, aki 1992 október 1 és 1993 január 31 között folyamatosan legalább három hónapra előfizeti a Nógrád Megyei Hírlapot, egy Suzuki Swift márkájú személygépkocsit sorsolunk ki. Bizonyára előfizetőink közül sokakat megtéveszt, hogy az „Októberi nyereményö- zön” pályázatunkhoz el kellett juttatni szerkesztőségünkbe az októberi előfizetést igazoló szelvényt, vagy OTP átutalási számot. Azóta is folyamatosan érkeznek hozzánk az - immár a novemberi előfizetési - szelvények. Ezúton hívjuk fel kedves olvasóink figyelmét, hogy ezeket ne küldjék szerkesztőségünkbe. A Suzuki Swift sorsolásán ugyanis - számítógépes adatnyilvántartásunknak köszönhetően - minden olyan előfizetőnk részt vesz, aki eleget tett, vagy tesz az akció indításában megfogalmazottaknak: tehát 1992 október 1 és 1993 január 31 között legalább 3 hónapon át - megszakítás nélkül - előfizetőnk volt, vagy lesz. Nógrádiak és bajorok (Folytatás az 1. oldalról) foglalkozó magyar szakemberek utazhatnak Bajorországba tapasztalatcserére. Őket követi majd 1994-ben német kollégáik nógrádi látogatása. Tovább kívánják erősíteni az iskolák közötti együttműködést, amely a sport, a kultúra, a diákélet minden területére kiterjed. A Bajor Ifjúsági Kör munkatársa külön is elismerően beszélt a most épülő, kőkútpusztai ifjúsági faluközösségről. Elmondta, ha anyagilag nem is, de tanáccsal és a helyszínen végzett munkával a jövőben még inkább részt kívánnak venni a bajor fiatalok csoportjai a falu- közösség megvalósításában. A kártérítés mértéke: a nyersanyag értéke A gyermek helyett egy kutya a fotókon A közelmúltban felháborodott panaszos kereste fel szerkesztőségünket. A salgótarjáni Müller László azt sérelmezte, hogy a Sooters fotó üzletébe kidolgozásra beadott negatív filmjén egészen mást talált, mint amire számított. A keresztelőn készített felvételek helyett egy kertben játszadozó németjuhász kutyát megörökítő sorozatot kapott vissza. A képen látható eb nagyon szép állat, de valahogy mégsem az igazi, a gyermek helyett. . . A Sooters salgótarjáni üzletének vezetője, Horváth József nem tagadta, hogy időnként előfordulhatnak tévedések.- Augusztusban a központi laborban történt kisebb számítógép meghibásodás, így keveredhettek össze a fényképek - mondta. Megpróbáltam ugyan előkeríteni a megfelelő tasakot a budapesti központban, de sajnos eredménytelenül. Nem ismerem ugyanis a fotók témáját, így az ott lévő, eltévedt borítékok közül sem sikerült kiválasztanom Müller Lászlóét. Egyébként akiknek hasonló problémájuk van, a központban utánanézhetnek fényképanyaguknak.- Gondolja, hogy mindenki ki tudja választani a magáét?- Mivel legfeljebb száz fásakról van szó, igen. Egyébként a filmkidolgozás kapcsán el kell mondanom, hogy amatőr filmek elkészítésére sehol sem vállalnak felelősséget, így csak a nyersanyag értékéig van lehetőség a kártalanításra ...- Miért kell előre fizetni?-Ez egy üzleti vállalkozás. Van itt olyan kidolgozott film, amiért fél éve nem jelentkezett senki. Ha nem előre fizettetünk, akkor ez a mi kárunk. Egyébként is, ez az előírás az országos hálózatban, és én itt csak üzletvezető vagyok. Mellesleg nagyon sajnálom a történteket, és elismerem a panasz jogosságát is. A kárvallott ügyfél, Müller László elsőként azt sérelmezte, hogy miért nem tájékoztatják előre az ügyfeleket arról, hogy nem vállalnak anyagi felelősséget a fényképek elkészítésének egyéb vonzataiért,- Meglehetősen sokba került a keresztelő - mondta. Én nem akarok Horváth József ellen hadakozni, de azt szeretném, ha megtérítené a 850 forintos tortát, és az 1200 forintos virágcsokrot, valamint célszerű lenne, ha kiküldene egy fotóst is a külsőségeiben megismételt szertartásra. Azt nem vállalhatom, hogy Budapestre utazzak utána nézni a felvételeknek, az útiköltség meglehetősen magas. A panasz tehát jogos. A kár megtérítésére azonban senki sem kötelezhető, az ellentmondás marad ... - Faragó Katasztrofális helyzetben a szövetkezetek (Folytatás az 1. oldalról) valamint az őszi vetések elősegítését célzó kormányrendeletek által biztosított preferenciákat a nógrádi mezőgazdasági szövetkezetek nagy többsége - mind az átalakultak, mind az átalakulás előtt állók - nem tudják igénybe venni, mivel a bankoknál nem jutnak hitelhez. A megye mezőgazdasági termelői számára érthetetlenek az ország mezőgazdasági üzemeinek több mint egyharmadát diszkriminá- lisan érintő kormányrendeletek. Pénz hiányában a szövetkezetek nagy része nem tudja elvégezni az őszi vetést előkészítő talajmunkát, a műtrágyázást és a vetést. Október első napjaiban minimális a megyénkben bevetett terület nagysága.- Milyen következménnyel járnak az említett problémák?- Ebben az évben a szövetkezetek szántóterületének tíz százaléka volt vetetlen. Jövőre ez az arány várhatóan eléri a 40-45 százalékot. A kárpótlásra kijelölt területeket - néhány üzem kivételével - a szövetke. zetek nem tudják, nem is kívánják hasznosítani.- A testület jelzései - néhány esetet kivéve - a visszaigazoláson kívül nem találtak sem meghallgatásra, sem pedig támogatásra.- Szövetségünk az év során több alkalommal jelezte a kormányzati szerveknek a megye mezőgazdasági termelőinek súlyos gondjait, ám eddig hem történt érdemi intézkedés a gazdaságilag elmaradott, kedvezőtlen természeti adottságú, válsággal küszködő termelők nehézségeinek enyhítésére.- Mihez kérik a miniszter úr konkrét segítségét?- Elnökségünk megítélése szerint, gyors állami, társadalmi segítség nélkül a teljes ellehetetlenülés, a munkanélküliek számának további gyarapodása vár a nógrádi mezőgazdasági termelőkre. Arra kérjük a miniszter urat, hogy a kormányban kezdeményezze, hogy a csődhelyzetben lévő, illetve fizetésképtelen mezőgazdasági termelők - megfelelő garanciák vállalása mellett - pénzügyi forrásokhoz jussanak az őszi vetési munkák elvégzéséhez. Venesz Károly Ne csak mi, önök is legyenek kíváncsiak! Hírlap-fórum Salgótarjánban Amint azt lapunk tegnapi számában megírtuk, ma 17 órától Salgótarjánban, a Nógrádi Történeti Múzeum földszinti tanácskozó termében „Élő-Kíváncsiskodó” című soroztunkban közéleti fórumot szervezünk a gondokkal terhes hőszolgáltatásról. Úgy gondoL tűk, a magunk módján akkor segítjük elő a problémák megoldását, ha hozzájárulunk a lakosság széleskörű tájékoztatásához. Helyi szakemberek és politikusok lesznek a vendégeink, ők fejtik ki véleményüket a témában, s válaszolnak a hallgatóság kérdéseire. Mert kérdések jócskán vannak annak ellenére, hogy a Nógrád Megyei Hőszolgáltató Vállalat felszámolóbiztosa elégségesnek találta a tarjáni képviselő-testületnek a hődíj emelésére vonatkozó közbülső döntését. Ennek bizonyítékaként a városban megkezdődött a hőszolgáltatás. Fómmunkra meghívtuk Varsányi István felszámolóbiztost, Valaska Józsefet, a Mátra Erőmű Rt. vezérigazgatóját, Detre Jenőt, Salgótarján illetékes alpolgármesterét, dr. Kuti Istvánt, a képviselő-testület gazdasági bizottságának elnökét, Tamássy Istvánt, a városfejlesztési és gazdálkodási bizottság elnökét, Csőke Bélát, a Nógrád Megyei Hőszolgáltató Vállalat igazgatóját, Csörge Lajost, a tarjáni erőmű vezetőjét, Tolmácsi Ferenc (SZDSZ) képviselőt és Ponyi Zsolt (FIDESZ) képviselőt, frakcióvezetőt. Találkozzunk tehát ma délután 5 órakor! (kolaj) Egy szécsényi tanácskozás apropóján Gazdakörök önszerveződése Az átalakuló mezőgazdaságban meghatározó szerepet vállalnak a magán- és társasvállalkozások. Mint korábban hírül adtuk, Szécsényben a földművelésügyi szaktárca képviselőivel, a gazdaképző egyesület és a gazdakörök országos szervezeteinek vezetőivel találkoztak nemrégiben megyénk egyéni gazdálkodói és az önkormányzatok képviselői. A rendezvényen összetett és bonyolult kérdések hangzottak el, melyekre szakszerű választ és magyarázatot kaptak a jelenlévők. Tapasztalható volt, hogy a parasztság a legkevésbé védett réteg, az önszerveződésükre sem helyeznek kellő hangsúlyt. Az egyéni utat vállaló gárda képviselete sok helyen nem megoldott, a gazdálkodással kapcsolatos ismeretük, adaptáló képességük pedig hiányos. Pedig a talpon maradás annak a függvénye, hogy miként kapcsolódik a piacgazdasághoz a magán és társasvállalkozás. A gazdaképzésben utat törő szécsényi szakközépiskola vezetése és szaktanárai arra törekednek, hogy a tudomány eszHalál Kozárdon Szerdán, a késő délutáni órákban jelezték a pásztói rendőrkapitányságon, hogy Kozárdon holtan találtak egy férfit az otthonában. A bejelentést a települést ellátó körzeti orvos tette, miután felmerült az erőszakos halál gyanúja. A rendőrségi ügyelet munkatársa érdeklődésünkre lapzártáig nem tudott az esettel kapcsolatban pontosabb információval szolgálni, ugyanis a helyszíni szemle az esti órákban is tartott. A hír nyomán lapunk munkatársai elutaztak Kozárdra, s így az ügy fejleményeiről a későbbiekben tájékoztatjuk olvasóinkat. Kíváncsiskodó Ma lesz a próbaüzem Salgótarján környéki kiskert-tulajdonosok, akik egyben áfész-tagok is, arra szeretnének választ kapni, hogy miért nem üzemeltetik a po- nyipusztai szeszfőzdét? Ugyanis, ha ez működne, nem kellene három-négyezer forintos fuvarköltséggel Mátrasző- lősre vagy Sóshartyánba vinni a gyümölcsöt. Aki válaszolt: Dóra Gyula, a salgótarjáni áfész elnöke.- A ponyipusztai szeszfőzde hűtővizét az acélgyár környéki forráskutakból nyertük. A nyári szárazság miatt ezek kiapadtak, s mivel máshonnan nem tudtuk biztosítani a hűtővizet, le kellett állnunk. Azóta Ponyipusztán fúrattunk egy kutat, amely reményeink szerint megoldja a szeszfőzde vízgondjait. Megnyugtató válaszom az, hogy már október 15-én, azaz ma megkezdődik a próbaüzem a ponyipusztai szeszfőzdében. Egy balassagyarmati olvasónk azt kérdezi az Emász illetékeseitől, hogy a Madách liget 6-7, számú épületek környékén miért nem égnek a közvilágítási lámpák? Ha mégis megjavítják, akkor sem tart ez a normális állapot 1-2 napnál tovább. Nem lehetne pontosabb és tartósabb munkát végezni? közeivel segítsenek a vállalkozó gazdáknak. A fórumon elhangzott, hogy a kárpótlási ügyek elhúzódása, a tőke és a kedvezmények hiánya, az információhiány akadálya a vállalkozásoknak. Nógrád megye korábban kezdeményező szerepet vállalt és valósított meg a családi jellegű termelésben. Ennek ékes bizonyítéka a bogyós gyümölcsök termelése területén található, de innen indult el a méhészek szövetkezése is. Többen szóltak a vállalkozásbarát környezet hiányáról, a mezőgazdaság területén is érezhető bűncselekményekről, melyek a termelő éves jövedelmét, is veszélyeztetik. A fórumon jelen volt a TV2 gazdaképző műsorának a stábja, élén dr. Bálint Györggyel és megjelent Pékár István, a Magyar Gazda szaklap főszerkesztője is, aki egykor a szécsényi technikum tanulója volt. Bálint György és Czudor István a szécsényi konzultációs központ igazgatója újabb segítséget ajánlott a megjelenteknek. Rácz András Fotósok díjazása Szép számú közönség előtt, szerdán este 6 órakor a salgótarjáni József Attila művelődési központ földszinti galériájában dr. Zsély András polgármester megnyitotta a 70 éve város Salgótarján fotókiállítást. Rövid köszöntőjében méltatta azt a kulturális szerepet, amelyet a város életében a Nógrád Megyei Fotóklub alkotógárdája betölt, majd átadta az alkotói díjakat. Dia kategóriában: Környei Gyula 3., Homoga József 2., Brunczel Tibor 1., fekete-fehér papírkép: Dr.Fan- csik János 3., Brunczel Tibor 2. és Ispán Béla 1., színes papírkép kategóriában: F. Csaba Mária 3., Brunczel Tibor 2. és Homoga József első helyezést érték el. Pályázatok Kálló. Pontosabban három sikeres pályázatról van szó, amelyeket nemrégiben nyert el a kállói általános iskola, illetve az óvoda alkotóközössége. A Népjóléti Minisztériumhoz benyújtott pályamunkák a gyerekek iskolakezdéséhez szükséges ruhanemű, tanfelszerelések beszerzésének, az óvodáskorúak beilleszkedésének elősegítésére készültek, különös tekintettel a cigány gyerekek helyzetére. A három pályázatot a minisztérium 456 ezer forintnyi összeggel jutalmazta. Traffipax • Október 15-én, tíztől este 8 óráig Balassagyarmat és Érsek- vadkert térségében a 22-es főúton, a 2-es út Rétság, Szendehely és Katalinpuszta, valamint Rétság, Nagyoroszi, Dejtár és Balassagyarmat közötti szakaszán lehet sebességellenőrzés. Mindszenti napok • Mátramindszent. A Mindenszentekről elnevezett települések részvételével Mindszenti napokat rendeznek a Csongrád megyei Mindszenten. A márta- mindszenti önkormányzat most kapta meg a rendezők meghívó- levelét, s a testület várhatóan csütörtöki ülésén dönt arról: tudják-e vállalni a részvételt. A virágok szeretete • Salgótarján. Október 15-én délután 16 órai kezdettel a Lo- rántfy Zsuzsanna Leánykollégiumban a balassagyarmati Nagy Márta művész-tanár akva- relljeiből és grafikáiból nyílik kiállítás. Közterület-fenntartás • Pusztaberki. A kistelepülésen mindössze 130-an laknak, de a munkanélküliségi ráta emelkedése itt is érezteti hatását. A helyi önkormányzat ezért a munkaügyi központtal közösen két fő közmunkást alkalmaz, közterület-fenntartási és tereprendezési munkálatok végzésére. Mivel szervezett hulladékelszállítás nincs a községben, a szeméttároló hely rendbetételével is ők foglalkoznak. Épül a vezeték • Mátraszőlős. Október 15-én, csütörtökön a község belső ivóvíz-hálózata újabb négy kilométeres szakaszának műszaki átadása történik meg. Most a Fel- szabadulás utca egy része, a Tanács út és a Posta tér kapcsolódik be a majdan 14.5 kilométer hosszúságban kiépítésre kerülő hálózatba. Rendezési terv • Pásztó. Elkészült a város általános rendezési terve, amely a polgármesteri hivatal II. emeletének 34-es szobájában megtekinthető. Az ezzel kapcsolatos állampolgári javaslatokat és észrevételeket ugyanoda lehet eljuttatni levélben, vagy megtenni személyesen. Elnézést a nyomda ördögéért! Lapunk ára változatlan Szerdán sűrűn csörögtek szerkesztőségünkben a telefonok, s olvasóink arról érdeklődtek, vajon miért került ezen a napon kevesebbe lapunk. Sajnálatunkra az érdeklődőknek csak annyit mondhattunk: a nyomda ördöge dolgozott, fejlécünkre a régi ár került. Árcsökkentés tehát nem történt, a hibáért pedig az Egri Nyomda Kft. lapkészítéssel foglalkozó dolgozóinak a nevében is elnézést kérünk olvasóinktól. 1 GE AT f Én meg akarom nyerni a SUZUKI []/1 SWIFT személygépkocsit, ezért megrendelem a Nógrád Megyei Hírlap című napilapot ________példányban________________________hónapra. K érem az alábbi címre kézbesíteni: Megrendelő neve:______________ Címe : (város, község, irányítószám) utca, házszám: Az előfizetési díj: egy hónapra 319.- Ft, (3 lapszámot ingyen kap) egy évre 3388.- Ft (60 lapszámot ingyen kap!) aláírás A megrendelőlapot bélyeg nélkül, a helyi postahivatalok részére kérjük feladni.