Nógrád Megyei Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-14 / 217. szám

A SZOCIÁLIS JÁRADÉKRA JOGOSULTSÁGRÓL — 4. oldal BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VAROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1992. SZEPTEMBER 14. HÉTFŐ III. ÉVFOLYAM 217. SZÁM (ÁRA: 9,60 FORINT Az első és második világháború 26 szuhai és mátraalmási áldozatának emlékművét szentelte fel vasárnap délelőtt dr. Kovács Endre püspök a szuhai templom udvarán. Az ünnepségen Tóth Sándor KDNP-s honatya mondott avatóbeszédet. Fotó: Gyurkó Péter Lemondott az értéktőzsde ügyvezető igazgatója Lemondott posztjáról Hardy Ilona, a Budapesti Értéktőzsde ügyvezető igazgatója. Lemondá­sát a Tőzsdetanács elfogadta. Nemcsak ügyvezetői tisztségétől válik meg október 15-étol, ha­nem ezzel járó tőzsdetanácsi tag­ságától is. Szintén lemondott Ke- pecs Gábor, a befektetők képvi­selője. Hardy Ilona funkciójától személyes ambíciói miatt válik meg, de továbbra is a hazai rész­vénypiac fehér foltjainak meg­szüntetésén kíván dolgozni, ma­gánpraxist folytatva. A tőzsdeta­nács az ügyvezető igazgatói funkcióval 1993 tavaszáig egyik szakemberét, Lotfi Farbodot bízta meg. Csaknem ezer újonc tett esküt megyénkben Avatón a im ii <m whm wwii 11 na i iüii i1 it ii >i ii ii / dandárnál Szombat reggel negyed kilenckor a rétsági polgármesteri hi­vatalnál, mint mindenkit, minket is ellenkezést nem tűrően irá­nyítanak a parkolóba. Innen gépkocsival nem lehet tovább menni. Tépik a parkolócédulát, s kérik a pénzt. Fizetünk, mehe­tünk a dolgunkra. A Hunyadi János lövészdandár-laktanya előtt már nagyon sokan várakoznak szülök, hozzátartozók, ba­rátok. A kapun belül a megszokott rend talán most még na­gyobb, mint máskor. Nem véletlen, hiszen ma van az újoncok ünnepélyes eskütétele. Mindenki arcán látni egy kis feszültséget, ami érthető. Tisz­tek és hovédek, a laktanya va­lamennyi dolgozója átérzi az esemény jelentőségét, s minden ilyen alkalom mindenki szá­mára megmérettetés,vizsga is. Miközben érkeznek a meghí­vottak, kilenc óra után beenge­dik a várakozókat is a lakta­nyába. hogy elfoglalhassák he­lyüket az alakuló tér körül. A té­ren már szabályos alakzatban várakoznak az újoncok, akik életük jelentős eseménye előtt állnak. Az alakuló tér kis emelvé­nyén elfoglalták helyüket az ünnepélyes eskütételre meghí- (Folytatás a 3. oldalon) PSE-BLC: Szűcs lövésének Nagy, Balázs és Andó állja útját A bajnokság állása: 1. Vác FC 5 4 0 i 12- 5 8 2. Vasas 5 3 2 0 9- 4 8 3. MTK 5 2 3 0 9- 5 7 4. Ferencváros 5 3 1 1 5- 3 7 5. Videoton 5 3 0 2 8- 5 6 6. Siófok 5 3 0 2 8- 7 6 7. Pécs 5 3 0 2 7- 6 6 8. NYVSC 5 2 2 1 6- 5 6 9. Diósgyőr 5 2 1 2 7-9 5 10. Kispest 5 1 2 2 7- 7 4 11. Csepel 5 1 2 2 5- 5 4 12. Újpest 5 0 4 1 2- 4 4 13. B.-csaba 5 1 1 3 6-8 3 14. Veszprém 5 1 1 3 4-11 3 15. Rába ETO 5 0 2 3 3-8 2 16. BVSC 5 0 1 4 2- 8 1 Labdarúgó NB II. Kiskőrösi Petőfi - SBTC-Salgglas 3-0 Labdarúgó NB III. Pásztói SE - Balassagyarmat 1-0, SKSE - Monor 1-2. Megyei I. osztály Szécsény-Romhány 3-0, Ersek- vadkert-Nagylóc 3-0, Bercel-Rimóc 6-0, Nézsa-Őrhalom 1-3, Rétság- Nagyoroszi 8-1, Mohora-Berkenye 3-1, Salgó Ölbíös-Karancsberény 3- 1, Karancslapujtő-Nagybátony 4-3, Kazár-SVT-Wamsler 0-2, Kistere- nye-Hasznos 1-4, Mátranovák-Pa- lotás 2-1, Somoskőújfalu-Tar 0-1. Totóeredmények x, 2, x, 1 1, x, 1, 2,1, x, 2 Kelendők az őrtornyok A vasfüggöny utolsó marad­ványai is eltűnnek az osztrák­magyar határról: bécsi lapérte­sülések szerint eladják—jó pén­zért — azokat a fából készült őr­tornyokat, amelyek ma még a soproni határátkelő környékén a zöldhatáron állnak. Számszerint 26 van meg még ezekből, sokat ugyanis már le­bontottak. A burgenlandi tarto­mányi kormány szeretne kettőt megvásárolni közülük: a Fertő tó menti új nemzeti parkban állíta­nák fel őket. A bécsi Neue Kro­nen Zeitung úgy tudja, hogy ma­gyar részről is volt érdeklődés az egyenként 10 ezer schillingért árusított tornyok iránt: Sopron egyik nyilvános parkjában hir­detné a múltat. Több vadásztár­saság is jelentkezett már vásárlá­si szándékával. (MTI) „Egyetértés szükséges” Bízom abban, hogy a hisztérikus jelenségek ellenére az érdekössze­ütközést legélesebben megjelenítő csoportok az utolsó pillanatban visszariadnak az összecsapástól, s közösen sikerül,, kimászni ”a jelen­legi helyzetből. Mindezt Göncz Árpád mondta szombaton a Kossuth Rádióban vele készített beszélgetésben. Az elnök egyetértett azzal, hogy ma a szociális probléma okozza a legsúlyosabb gondokat. Bő teret szentelt a kisebbségi kérdésnek, ki­fejtve: ha egy etnikai vagy nemzeti kisebbség meg tudja fogalmazni önmagát, képes saját életét élni, sokkal veszélytelenebb a többség­nek, mintha nem nyújtják számára ezeket a lehetőségeket. Szóba került a Csurka-tanulmány is. Úgy fogalmazott: amíg a sze­mélye elleni támadások politikai szándékát meg tudja fejteni, addig könnyen viseli azokat, a durva, alpári hangú támadások önmagukat minősítik. Hozzátette, elmondhatatlanul sok példáját kapja a szere­tetnek. Igennel felelt arra, van-e ma itthon antiszemitizmus, ám — mondta — ez nem veszélyezteti a zsidóság létét. A vádról: a médiael­nökök felmentésének megtagadásával megsértette volna az alkot­mányt, közölte, véleménye szerint nem sértette meg az alaptörvényt, egyébként ennek megvizsgálására jól körülhatárolt jogi lehetőség van. Amíg ezt nem kezdeményezik, addig legalábbis nem illik őt al­kotmánysértéssel vádolni, arról nem szólva, hogy ez a vád rágalma­zásnak is tekinthető. Kedvező" gazdasági megítélés A kezdeményezés nemcsak rendkívül jelentős, megtisztelő, de a magyar gazda­sági átalakulás pozi­tív megítélésének is fontos jele — mon­dotta az MTI-nek Major István, az NGKM helyettes ál­lamtitkára azzal a hírrel kapcsolatban, hogy George Bush amerikai elnök Det- roitban kijelentette: ha a kongresszustól megkapja a felhatal­mazást, lépéseket tesz szabadkereske­delmi megállapodás létrehozására Len­gyelországgal, Ma­gyarországgal és Cseh-Szlovákiával. A helyettes államtit­kár szerint a nagysza­bású kezdeménye­zésről — miután az ilyen megállapodá­soknak sok variáció­ja létezik — szakmai állásfoglalást csak az amerikai elképzelé­sek részleteinek átfo­gó ismeretében lehet tenni. (MTI) Rendőrgyilkosság A Pest Megyei Rendőr-főka­pitányság tájékoztatása szerint vasárnap hajnali fél 3 körül Vác lakott területén Máté András r. zászlós, a Váci Rendőrkapitány­ság beosztottja, szolgálatteljesí- tés közben üldözőbe vett két fia­tal férfit, mert azok gépkocsilo­pással próbálkoztak. Az üldözés során az elkövetők egyike két késszúrással megsebesítette a rendőrt, aki a helyszínen meg­halt. Rövidesen elfogták a bűn- cselekmény elkövetésével alapo­san gyanúsítható K. Roland 17 éves monori lakost. Őrizetbe vették és emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt eljárást in­dítottak ellene. Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 37. játékhéten öttalála- tos szelvény nem volt. A lottónyeremények a jöve­delemadó levonása után a követ­kezők: négytalálatos szelvénye 25 fo­gadónak volt, nyereményük egyenként 527.048 forint. 3 talá­lata 2946 fogadónak volt, nyere­ményük egyenként 3727 forint. A kéttalálatos szelvények száma 104.999 darab, ezekre egyen­ként 125 forintot fizetnek. Az öttalálatos nettó nyeremé­nyösszeg: 6,588.103 forint. Szombaton Egerbe látogatott Peter Kaufmann, az Axel Springer Verlag (Hamburg) szociális igaz­f atója, dr. Bayer József, az AS-B, Martin Felaen- irchen, az AS-M ügyvezetője, valamint Nemes Pé­ter, az AS-B human managere társaságában. A ven­dégeket Gazsó László irodavezető es Kaposi Le­vente főszerkesztő tájékoztatta a Heves Megyei Iro­da és a Heves Megyei Hírlap munkájáról. A vendé­gek ezután megteKintették a lapkészítésben újdon­ságot jelentő számítógépes képátvevő- és feldolgo­zó rendszert. Felkeresték az Egri Nyomdát is, ahol Salamonná Papp Katalin és Gyöngy István igazgatóhelyettesek többek között bemutatták a Nógrád Megyei Hírla­pot a nyomdával összekötő adatátviteli berendezé­seket. Ézt követően a program városnézéssel, majd szilvásváradi kirándulással folytatódott. Ez utóbbi helyen a Hotel West szervezéseben lovasbemutatón vettek részt. Peter Kaufmann látogatása a tepélypusztai Hu­bertus Szállóban vacsorával zárult, amelyen megje­lent dr. Estefán Géza, az egri városi önkormányzat főjegyzője is. (Fotó: Pilisy Elemér) Német márkát 52,50-ért vesz a NÓGRÁD TOURIST (8202)1 Tragédia Túrán Tüntettek a község utcáin A Pest Megyei Rendőr-főka­pitányság tájékoztatása szerint szeptember 12-én délután 5 óra körül Túrán a Zsámboki út men­tén fekvő tsz-almáskertben — feltehetően szóváltás közben —, Varjú István túrái mezőőr söré­tes puskájával rálőtt Farkas Jenő és Farkas Jenőné túrái lakosok­ra. Mindketten a helyszínen meghaltak. A tettest a rendőrség rövid idő alatt elfogta, őrizetbe vette és emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt eljárást kezdeményezett ellene. Az eset nagy felháborodást váltott ki a községben. A cigány­lakosság egy része, többszáz tün­tető vonult fel az utcákon, s „gyilkos! ” kiabálással tiltakoztak a polgármesteri hivatal előtt. (MTI) Labdarúgó NB I. Vasas-MTK 1-1 (0-0) Fáy utca, 5000 néző, v.: Puhl. Gl.: Turbék (öngól. 70. p.), ill. Hámori (1 l-esből, 85. p.). Kispest-Újpest 1-1 (1—0) Kispest, 8000 néző, v.: Vad. GL: Plókai (28. p.), ill. Kecs­kés (70. p). Békéscsaba-Siófok 1-2 (0-1) Békéscsaba, 4500 néző. v.: Varga L. Gl.: Fodor (60. p.), ill. Kovács (4. p.), Varsányi (63. p.). Vác FC-BVSC 3-1 (2-0) Vác, 4000 néző, v.: Vavika. Gl.: Répási (2. p.), Répási (31. p.), Répási (87. p.), ill. Ara­nyos (öngól, 80. p.). Videoton-Diósgyör-3-0 (1-0) Székesfehérvár, 3000 néző, v.: Tóth. GL: Horváth F. (17. p.), Takács (50. p.), Lőrincz (76. p.). Ferencváros - Pécs 0-2 (0-2) Üllői út, 18 000 néző, v.: Szi­lágyi. GL: Kocsis (6. p.), Len­gyel (13. p.). Nyíregyháza-Veszprém 2-1 (1-1). Nyíregyháza, 8000 néző, v.: Hartmann. GL: Csehi Z. (15. p.), Tóth Gy. (67. p.), ill. Sülé (1. p.). Csepel-Rába ETO 1-1 (1-0) Csepel, 4000 néző, v.: Vágner L. GL: Somogyi (36. p.), ill. Szántó (50. p.). Peter Kaufmann Egerben

Next

/
Thumbnails
Contents