Nógrád Megyei Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-26-27 / 228. szám

6 HÍRLAP HÉTVÉGI MAGAZIN 1992. szeptember 26-27., szombat-vasárnap NÓGRÁD,™ HÍRLAP Az űrhajó nem (lesz) apácazárda Amikor kiderüli, hogy az Endavour amerikai űrhajó fe­délzetén - a történelemben elő­ször - egy házaspár is utazik, sokan azt hitték, hogy a tudo­mány végre a legpikánsabb kozmikus témával is foglalko­zik: azzal, milyen lehet a nemi élet a világűrben. A NASA azonnal tisztázta, hogy most er­ről nem lesz szó: Jan Davis és a férje, Mark Lee több okból nem ilyen megfigyelések alanya. Például azért sem, mert most még nem is lesz mit megfi­gyelni. tekintettel az űrhajó be­osztására és a legénység vi­szonylag népes számára. Cape Canaveralban, a NASA központjában azonban azonnal megnyugtatták a világot: ami késik, nem múlik. Az űrhajózási centrum szex-kutató teamje (mert ilyen is van!) gondosan szeretné megvizsgálni, milyen lehet a szex odafent, a megér­tőén kacsintó csillagok világá­ban. Patricia Santy doktornő, az említett orvoscsoport tagja kije­lentette: „egy űrhajó nem apá­cazárda”. A küszöbön álló hosszabb űrutazásokon sor ke­rül arra, hogy egy „megfelelő beosztású”, tehát egy-egy pár számára elkülönített hálóhe­lyekkel rendelkező űrhajóban tanulmányozzák a kozmikus szex izgalmas tapasztalatait. Igaz ugyan, mondta a szóki­mondó orvos-asszonyság, hogy manapság egy tapasztalatlan pár is képes intim együttlétre „akár egy 1957-es Chevrolet kocsi hátsó ülésén is”, de a világűr­ben, különös tekintettel a súly­talanság állapotára, „a dolog technikailag lényegesen körül­ményesebb”. Lebegve ugyanis - ismerte be dr. Santy - nem könnyű megtalálni azt a pózt, ami lehetővé teszi a vágyak be­teljesedését. De - ígérte - az ő csoportjának az is a feladata, hogy „laboratóriumban szimu­lált kísérletekkel ebben is segít­séget nyújtson”. A doktornő beszámolt egy már 1979-ben elvégzett, az ak­kori Szovjetunióban természe­tesen szupertitkos kísérletről. Az oroszok öt nőstény és két hím patkányt repítettek a csilla­gok közé és lenti műszerekkel követték az alanyok szexuális viselkedését. Azaz követték volna, ha lett volna mit. A derék állatkáknak a kozmoszban egy­szerűen nem volt „szexuális vi­selkedésük”. Szerencsére fejlett emberi lényeknél ilyen veszély nem fenyeget. A homo sapiens minden áldozatra kész a tudo­mányért - persze, ha tud. Mit válaszoljunk a földönkívülieknek? Mi történik, ha „ET” nem hazatelefonál, hanem fel­hívja a Földet? A tudósok ezt a „komoly esetet” nem akar­ják átengedni Steven Spiel­berg hollywoodi filmrende­zőnek, hanem dolgoznak a földönkívüli lények üzene­tére adandó megfelelő vála­szon.- Sokan azt hiszik, hogy ez ostobaság, de nekünk ala­posan meg kell fontolnunk a feleletet - mondja John Bil- lingham, a NASA tudomá­nyos központjában. - Ez nemcsak a tudósokat és mér­nököket érintő kérdés, mivel a válasz az egész Föld-boly­gót fogja minősíteni. A hír­adás intelligens élőlények­hez menne egy olyan boly­góra. amely talán billió és billió kilométerre van a Föl­dtől. A kutatók már keresik a világűrből érkező jeleket. Ha valamikor is a Földre irányí­tanának egy üzenetet, az fel­tehetően válaszként érkezne olyan elektronikus informá­ciókra, amelyek a földi hír­közlés kezdete óta jutottak ki az univerzumba. Elméletileg ezeket a jelzéseket foghatják olyan élőlények, akik elég intelligensek és kíváncsiak is ahhoz, hogy válaszoljanak rá. „Erre az esetre kell felké­szülnie a Földnek” - véli Bil- lingham professzor. Az első rádióhullámok már elérhették a Naprend­szerünk közelében lévő csil­lagokat. a válasz tehát elmé­letileg már úton lehet felénk. került néhány szót váltanunk a fiúkkal, akiket egy-egy kénye­sebb kérdésnél, illetve annak megválaszolásánál szóvivőjük, azaz édesanyjuk helyettesített.- Fegyverekkel!- Mi a kedvenc ételed?-■A tökfőzelék.- Szereted az állatokat?- A kutyákat, főleg a dober­Nem tudom, hogy miért, de az ifjú hölgyekre rájár a rúd. A lapunk hasábjain meghirdetett gyennekszépségverseny máso­dik fordulójában sem rúgtak labdába, ugyanúgy, mint ahogy helyezetlenek maradtak az el­sőben is. Szokás szerint - talán már így is mondhatjuk - az ifjú úriemberek vitték el a pálmát, akiknek legszebbnek bizonyuló képviselői tegnap délután kísé­rőikkel együtt felkeresték szer­kesztőségünket. A szavazatok összeszámlá- lása után a következő eredmény alakult ki: harmadik lett Kiss At­tila Salgótarjánból, és második helyezést szerzett Bocsa Zoltán Lucfalvárói. A korcsoport győz­tese, azaz a korcsoport legszebb Nógrád megyei pályázója pedig Bacsa György - milyen furcsa véletlen - szintén Lucfalváról. Az eredményhirdetés után si­gós közül ő a legidősebb. A változatosság kedvéért mint második helyezett, ő is egy sky-bike tulajdonosa lett a Tel- coshop jóvoltából. Az első helyezett, a szépség­király szintén lucfalvai, és Ba­csa vezetéknevű. Olvasóink ez­után méltán gyanakszanak arra, hogy rokonok, és mint kiderült, joggal, hiszen valóban testvé­rek, és ráadásul hasonlítanak is egymásra.- A szépség önöknél családi vonás?- kérdeztük meg éde­sanyjuktól.- Atlaggyerekeknek tartom őket, - mondta - akik nem szebbek, de nem is csúnyábbak, mint mások. Azt kell monda­nom, hogy ez jellemző csalá­dunk minden tagjára ... Ezek után a korosztályos Mr, Nógrádnak is feltettünk néhány kérdést.- Mi a kedvenc ételed?- A paprikáskrumpli.- Mivel szoktál játszani?- Az autókat szeretem. Főleg a matchboxokat.- Szereted az állatokat?- Igen. A kutyákat és a macskákat nagyon. Nekünk is van egy kutyánk, a Cézár.- Annyira szereti, hogy a leg­Balról jobbra: Kiss Attila, Bacsa Zoltán és Bacsa György, a három nyertes. A gyorsan barátkozó gyerekek közösen ismerkednek a Telcoshop által felajánlott sky bike-al. A három győztes az eredményhirdetés után tortával ünnepel­hette meg megyére szóló sikerét. Fotó: Gyurkó Péter A harmadik helyet meg­szerző Attila keménykötésű, bá­tor srácnak tűnt már ránézésre is. A szokásos, bárgyú, „mi le­szel. ha nagy leszel” kérdésre határozottan vágta rá:- Kommandós!-Mi egy leendő kommandós kedvenc tantárgya?- A testnevelés!- Mit szeret nézni a tévében?- A kommandós filmeket! De szeretem a horrort is ... Édesanyja utóbbiak ellen erősen tiltakozott, mondván, hogy ilyet fia még nem is látha­tott. de mint kiderült, a szom­szédban is van videó, megfelelő kazettákkal együtt...- Mivel szeretsz játszani? Újabb fordulójához érkezett a gyermekszépségverseny Eredményhirdetés a III. korcsoportban Bacsa György, az első helyezett a Lurkó-divat ajándéktárgyait vehette át: olyan ruhát választhatott, amilyet akart. mannokat! Nekünk is van egy tacskó, a Morzsi. Még csak egy éves, nincs kiképezve . . .- Rendőr a nagyapja, és én is annak készültem - teszi hozzá mosolyogva az édesanyja - on­nan ez az indíttatás ...- Ha lesz még szépségver­seny, azon is elindulnak?- Megpróbáljuk akkor is. hi­szen ez egy érdekes és jó játék. Attila jutalma a Telcoshop ál­tal felajánlott sky-bike lett. A második helyet a lucfalvai Bacsa Zoltán szerezte meg, aki igen szerény fiatalembernek bi­zonyult, de előre megtudtuk, róla, hogy nagy sportember.- Mit sportolsz?- Labdarúgást.- Mi szeretnél lenni?- Autószerelő.- Mit szeretsz enni?- Húslevest, borsófőzeléket.- Milyen filmeket szeretsz?- A Tini ninja teknőcöket... Mint Bacsa Zolitól megtud­tuk, nősülésre egyelőre még nem gondol, bár a három dobo­szívesebben magával hozta volna ide is - mondja nevetve az édesanyjuk.- Mi leszel, ha nagy teszel?- Focista!- Nagyon mozgékonyak, szeretnek sportolni nind a ket­ten - teszi hozzá a mama.- Mit szól hozzá, hogy az első két helyet megszerezték?- Öröm lenne külön-külön is, de azért mégis így az igazi! Nem maradt el a meglepetés egyiküknek sem.- Ha lesz folytatása a szép­ségversenynek, akkor is meg­próbálják? Igen, benevezünk legköze­lebb is, hiszen a gyerekeknek ez egy jó játék, nagy élmény. Gyuritól megtudtuk még, hogy szeret iskolába járni, és - figyelem, ifjú hölgyek! - máso­dik osztályos tanuló. Az első helyezettet a Lurkó­divat tetőtől talpig felöltöztette, Gyuri dzsekit, pólót, két nadrá­got. pulóvert választhatott ma­gának az üzlet kínálatából. Összeragadt selyemcukorkák és odvas fák magánya Fenyvesiné Unatényi Magdolna tűzzománcai Ahogyan az őszi napsütés oldja a beton kemény szürkesé­gét, úgy igyekszik ő is színessé, barátságossá tenni kuckóját a lakás egyik zugában. A zsúfolt­ság itt nem csupán az apró szoba méreteiből, hanem lakója sokoldalú érdeklődéséből, a műhelyszerepből adódik. A fes­tőecset, a félig és a már teljesen kész tűzzománc képek jól meg­férnek Fenyvesiné Unatényi Magdolna legszemélyesebb, legkedvesebb apró tárgyaival. Olyan ez. mint a bűvös rejtek­hely, ami az avatatlan elől el­rejti titkait.- Gyerekkoromban a nagy kertünk almafájának összehajló ágai között volt az én búvóhe­lyem. Ott különösen szerettem olvasni, mert ritkán zavartak meg. bár ha szükség volt rám, tudták, hol találnak - idézi fel nosztalgiával a múlt hangulatát. Épphogy beletemetkezett ol­vasmányaiba, kíváncsisága ha­marosan másfelé irányította a figyelmét: csábította a festészet és az agyagozás. De nem elége­dett meg a külső szemlélődés­sel, bele is kóstolt mindkettőbe.- Az agyagozáshoz valójá­ban szintén kislánykoromban, libapásztorkodás közben kerül­tem közel - meséli. - Később liszt-gyurmából próbáltam kis domborműveket formázni. Az utóbbival - pályakezdő óvónőként - kollégái körében aratott először elismerést, s eb­ből, illetve a személyével szemben megnyilvánult szak­mai féltékenységből adódott is némi bonyodalma.-A pasztellszíneket nagyon szeretem. Annak ellenére, hogy képzős koromban az egyik taná­rom megrótt, amikor meglátta: a zöld különböző árnyalatait festettem egy képre. Sohasem felejtem el a szavait: Unatényi, ez olyan, mint az összeragadt selyemcukorka! Mégis hatott rám a megjegyzése. S később volt, aki szóvá is tette, miért kü­lönülnek el egymástól olyan szigorúan a színeim ... Mostanában éjjel-nappal a tűzzománccal foglalkozik. Pe­dig mindössze öt hónapja kezdte el, ismerőse ösztönzé­sére. Kedvenc témája a magá­nyos, odvas fa. Jelenleg öt képe látható a megyei könyvtár eme­leti csarnokában. Örül, ha ajándékozhat ezek­ből, ugyanis adni nagyon szeret. Ha ideje engedi, novellákat ír, viszont a kerámiázásról lemon­dott, mert szerinte hiba, ha va­laki elaprózza magát. (Mihalik) KUKUCSKÁLÓ Kedves Olvasó! Új játékunkkal kopogtatunk be Önhöz ezen a szombat reggelen. Ha szeret fényképezni, és úgy gondolja, hogy az Ön által készített valamelyik fotó érdekes, vicces, nem mindennapi helyzetet örökít meg, küldje be ezt a képet szerkesztőségünk címére legkésőbb 1992. október 30-ig. A borítékra írja rá: "KUKUCSKÁLÓ"! Kérjük, a kép hátára is írja rá a nevét, címét. Felbélyegzett, megcímzett válaszborítékot is mellékeljen, hogy a fotót visszaküldhessük. A legérdekesebb képet közöljük a lap hasábjain. Hogy a játék érdekesebb legyen, kérjük, lássák el a fotót képaláírással és mi is mellétesszük majd a saját képaláírásunkat. A sorsoláson minden pályázó részt vesz függetlenül attól, hogy a beküldött fotót a lapban közzétettük-e. A sorsolásra - közjegyző jelenlétében - 1992. november 2-án kerül sor. A három szerencsés pályázó már a sorsoláson nyert fényképezőgéppel készítheti karácsonyi képeit!

Next

/
Thumbnails
Contents