Nógrád Megyei Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-26-27 / 228. szám

1992. szeptember 26-27., szombat-vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP 7 Médiahajó ’92 Bródy János most nem énekelt, csak beszélgetett „Szálljunk fel! Én is akarom, így most jó ...” - bömböl a fe­délzet hátsó részén a két hatal­mas hangfal, hogy a médiaha­jóra érkező vendégek még jó 100-150 méterről is hallják az üdvözlőnek beillő nótát. A Duna-partról benyúló, sző­nyeggel borított pallón sora­koznak az ismert személyisé­gek. színészek, politikusok, művészek a sajtó képviselői, rádiósok, tévések, újságírók. S mindenki saját stílusának megfelelően lép a Táncsics fe­délzetére: Torgyán József, Spé- ter Erzsébet valósággal bevo­nul, Stefka István kimért ko­molysággal lépdel. Ami feltűnő, most nem csokomyakkendőt kötött. Nagy Feró persze kicsit elkésik, egyedül viharzik lefelé a deszkákon, szokásos fekete bőrkabátja lobog a szélben. Az indulásig még mindenki a helyét keresi - bár a „nagyok­nak” külön asztalok állnak ren­delkezésükre, rajtuk kis tábla, például: Vasárnapi hírek - min­denki szeretne a tűz körül helyet találni. Aztán ahogy múlik az idő, egyre nagyobb a zsúfoltság a Táncsicson, s csak akkor nyugszanak meg a kedélyek, amikor bejelentik, hogy a két „bárka” - a Hunyadi is csatla­kozott - Visegrádig együtt ma­rad. így alaposan meglepődünk, amikor 11 óra után megkezdik a matrózok a szétkapcsolást, s csak a legszemfülesebbeknek sikerül az utolsó pillanatban át­ugrani az egyik fedélzetről a másikra. Bár a Hunyadin is figyelem­mel kísérhetőek az eseménye­ket, a „nagy élet" a Táncsicson zajlik. Aki még sosem vett részt hasonló rendezvényen, most sa­ját szemével láthatja, amit eddig legfeljebb elmondások alapján tudhatott: Budapest Magyaror­szág legnagyobb faluja. Min­denki mindenkit ismer, s - leg­alábbis látszólag - mindenki mindenkivel jóban van. Szívé­lyes üdvözlések, hátbaveregeté- sek, kézcsókok, puszik, kézfo­gások. Az út első felében jó­részt szakmai klikkek alakul­nak. A színésznő az ismert ren­dezővel társalog. Benkő László (Omega) Szigeti Ferenccel (ex Kartágó) cseverészik, Ómolnár Miklós Oláh Sándorral telep­szik egy asztalhoz. Amikor aztán elszakad a szá­razfölddel összekötő köldök- zsinór. megváltozik a '92-es médiahajó aurája. Az ellentétek nem maradnak ugyan a parton, de a szócsaták szelídebbek. A kollektív tudatalattiban ott mo­toszkál: Emberek, egy csónak­ban evezünk. Gyilkolhatjuk egymást, háborúzhatunk, ha lé­ket ütünk, alattunk szivárog majd be a víz, tetszik, nem tet­szik együtt süllyedünk el. S mindez nem jelenti, hogy mindenben egyet kell értenünk, száműzzük magunk közül a vé­leménykülönbséget. A Táncsics nagytermében kemény viták folynak a sajtóról, a hatalomról, a tisztességről és a tisztességte­lenségről, ám a fedélzeten sze­líden villannak össze a szemek, barátságosak a mosolyok, őszinték a koccintások. A szendvicsekkel, üdítőkkel, borral, sörrel megrakott aszta­lok között serényen dolgoznak a különböző lapok tudósítói. Ahogy lassan már megszokjuk, a legnagyobb nyilatkozó Tor­gyán: hol itt, hol ott tűnik fel egy-egy újságíró mikrofonja előtt, s látszik rajta - szívesen csinálja. De mikrofonvégre ke­rül Nagy Feró, Bródy János, Spéter Erszébet is. Mire elhagy­juk Tahitótfalut, már mindenki mindenkivel beszélget. Talán meglepetés: Chrudinák Alajos, hosszú, s láthatólag igen meleg eszmecserét folytat Horn Gyu­lával. mint a régi jó barátok po- harazgatnak a fehérasztalnál. Thürmer Gyula is egyedül sétál a hajón, bujkáló mosollyal az ajkán, s Menyhárt Mészáros Lászlót, a Kacsa főszerkesztőjét is csak kevesen ölelték keb­lükre. Nógrád megye két legnépsze­rűbb közéleti embere (a beérke­zett közönségszavazatok alap­ján), Szigetvári János Salgótar­ján nyugalmazott rendőrkapitá­nya, önkormányzati képviselő (MSZMP) és dr. Várkonyi Jó­zsef, a köztársasági megbízott területi hivatalának vezetője (MDF) találkozhatott ezen az összejövetelen régi barátokkal, s bizonyára születtek új isme­retségek is ezen a nem minden­napi hajókázáson. A közéleti kavalkádban részt venni szá­mukra is maradandó élményt je­lentett. Mindketten lelkiismere­vénak és a sörnek. Bort csak azok kapnak, akik hajlandóak a felső teraszra felkapaszkodni. De az sem marad éhesen, aki egyúttal a vonalaira is vigyázni akar. Gyümölcs ugyanis korlát­lan mennyiségben fogyaszt­ható: dinnyétől, szőlőtől, kivitől és ki tudja még mitől roskadoz­nak a gyümölcsöstálak. Az ebéd azonban valljuk be, rossz hatással van a „munkamo­rálra”.. A Terrakotta-terem és a Kőtár ugyan megtelik a külön­böző előadások iránt érdeklő­dőkkel, ám a többség inkább a meleg napsütésben való sziesz- tázás részesíti előnyben. ... Lassan kezdenek vissza­szállingózni a hajóra az utasok, ahol délután folytatódik a kel­lemes ejtőzés. Persze inkább csak a fedélzeten. A nagyte­wm I t Torgyán József sem veti meg a jó magyar bort Deutsch Tamás rövid hajjal - volt, aki meg sem ismerte tesen látogatták a nagyteremben zajló különböző fórumokat, s a Nógrád Megyei Hírlap képvise­lőivel együtt felszabadultan be­szélgettek egymással, valamint jón tartózkodott -. és bekasszí­rozza a neki járó sikert Éles Ist­ván is a Torgyán-Hankiss paró­diáért. Este 11 óra. A színpadon a: Pa-dö-dö! Ellenállhatatlanok. A nóták szövege kétségkívül bu­gyuta, pillanatnyilag azonban Szabó Iván a kormánytagok képviseletében De vannak itt magányos szemlélődök is. Egy sokat fog­lalkoztatott férfi manöken - in­kább csak az arcát, mint a nevét ismeri a nagyközönség - látha­tóan nehezen találja a helyét, Spéter Erzsébetnek Peterdi Pál volt a hivatalos kísérője a horogra akadt politikusokkal, újságírókkal. Várkonyi József a Vigadó téri megállóban hagyta ,el a fedélzetet, Szigetvári János megvárta az utolsó állomást. A visegrádi ebédosztásnál nagy a tolongás. A festői törté­nelmi romok között felállított sátrak alatt mondhatni kitelje­sedik a demokrácia. Vezető po­litikus, színész, zenész, millio­mos üzletember, vidéki újsá­gíró, egyaránt tálcát ragad, beáll a kígyózó sor végére. Nincs ki­vétel, a türelem most mindenki­nek kötelező. Sokan vagyunk. Asztal nem jut mindenkinek, de nem is nagyon bánja senki. Jól esik szétszóródni a királyi pa­lota területén, protokollmente- sen leülni egy kőre az éppen „esedékes” beszélgetőpartner társaságában, vagy állva fala­tozni egy labilis fakorlát mel­lett. A töltött káposzta, a bél­szín, a különböző hideg húsok, saláták után nagy a keletje a ká­Chrudinák és Horn egy jóízűt beszélgetett remben egymást követik az elő­adások, porondon a magyar közszolgálati rádiózás, valamint a gazdaság és a nyilvánosság kapcsolatának kérdései. A gaz­dasági téma Visegrádról kor­mánytagot is hozott a Tán­csicsra. Itt van Szabó Iván ipari miniszter, s az előbb említett témakörben többek között Palo­tás Jánossal polemizál, aki szin­tén ebéd után érkezett. Á „nem­zet vállalkozója” nem is marad sokáig. Könnyű, gyors moz­gású, hófehér motorcsónak ta­pad a hajó oldalához, kíséri egy darabig, majd Palotás menet közben átszáll a vízitaxira, s búcsút int a maradóknak. Ahogy közeledünk Buda­pesthez, megoszlik a résztvevők hangulata. Van aki most kezd elfáradni, inkább csak a korlát mellett ülve nézi merengve a fehéren habzó Dunát, míg van­nak, akiknél most hág tetőfo­kára a hangulat. Hiába, szépen fogyott a sör, a bor ... De még mielőtt szó érné a médiahajó elejét el kell ismerni: a kultúrált alkoholfogyasztás ezen a napon egyeduralkodó volt. Természetesen sok érdeklő­dőt vonz az élő Hócipő műsora. Farkasháziék hozzák a szokásos formájukat, a megjelenő illeté­kes elvtárs (kell-e mondani, Koltai Róbert) azonban kissé fáradt, igaz nem is kapott magas labdákat. Fellép Markos György - egyébként végig a ha­ment, ez a szám nincs meg a magnón. Nem probléma. A két lány. a közönséggel együtt azért csak elénekli a refrént. Az utolsó felvonás az árve­rés, melynek tárgyait eszmei ér­tékük miatt ajánlották fel köz­ismert személyiségek. A bevé­telt - csakúgy mint az elmúlt esztendőben - a Heim Pál gyermekkórház kapja. Az egyik licitnél egy úriember márkával fizet, a kikiáltó, Nagy Feró a később felajánlott rubelt azon­ban már nem fogadja el, mara­dunk a forintnál. Kikötünk. Szárazföld. Mond­ják, itt biztosabban állhatunk a lábunkon. Talán. Mert ezen a hajón ott marad valami. Mond­juk a tolerancia. Mondjuk a megértés. Valami, ami jó volt. valami, ami fegyverletételre, tűzszünetre késztette a résztve­vőket. De lesz-e béke az utcá­kon? A földeken? Csütörtök hajnal van, innen az Újpesti rakparttól nem mesz- sze szombaton tüntetés volt. ma tüntetés lesz. Kellene még sok A Pa-dö-dö most is ellenállhatatlan volt ez a legkevesebb. Komoly fér­fiakat. asszonyokat ragad ma­gával a ritmus, dombolnak a lá­bak, zúg a taps. Nem is érhet véget a műsor, a közönség kó­rusban követeli: „Szása! Szása!”. Ám a nyúlfarknyi kon­cert természetesen playbackről ilyen hajó. Vagy inkább egy nagy hajó, amelyikre mindany- nyian ráférünk, amelyet nem akarunk meglékelni, amelyiken elférnének, jól megférnének egymás mellett mind a két tün­tetés résztvevői. Kell egy hajó. Ozsvárt Tamás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents