Nógrád Megyei Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-21 / 197. szám

2 HÍRLAP NÓGRÁD MEGYE SZENT ISTVÁN NAPJÁN 1992. augusztus 21., péntek Palóc szőttes Hollókőn Óriási érdeklődés a népművészet iránt A nyár végi kánikula ellenére kora reggeltől hatalmas tömeg gyülekezett Hollókőn, a szabad­téri színpad környékén. A Palóc Szőttes Népművészeti Talál­kozó az idén sokkal több ven­déget vonzott, mint tavaly, bár akkor a pápa egyidejű látoga­tása miatt esett vissza a forga­lom. A Palóc Kulturális Társu­lás rendezésében megtartott idei program sorrendjében már a 19—ik volt. A Szécsényi Városi Művelődési és Ifjúsági Centrum munkatársait köszönet illeti a rendezvény érdekében kifejtett szervezőmunkájukért, amely­hez a hollókőiektől is kaptak némi segítséget. A tíz órakor kezdődő, egész napos rendezvényt a község polgármestere, Nagy Ignác nyi­totta meg, majd Korill Ferenc, a Nógrád Megyei Közgyűlés el­nöke mondta el köszöntő sza­vait. A rendkívül hosszúra nyúlt program látogatói sokkal job­ban jártak, ha a nézőtér feletti erdő árnyékából figyelték az egymást követő népi- és ha­gyományőrző együttesek, cso­portok és kórusok bemutatkozó előadásait. Több éves szokás szerint a műsort a Hollókői asszonykórus műsorával nyitották meg. Ezt követően a hollókői ifjúsági csoport, majd az ugyancsak he­lyi illetőségű gyermekcsoport lépett a színpadra. Őket a szécsényi Boróka Néptáncegyüttes követte, majd a Kaláris asszonykórus követ­kezett Karancslapujtőről. Ők a Karancs-völgyének népdalai­ból adtak elő egy népdalcsok­rot. A Nagylóci gyermektáncs- csoport tavaly alakult újjá hosz- szabb szünet után, de az Oláh Dezső vezette kis társaság idén már több rendezvényen is sze­repelt. A közeli településről so­kan elkísérték őket - talán ezért is arattak akkora sikert. Utánuk a Mátraszelei asz- szonykórus lépett a színpadra, majd pedig a felvidéki Rozs­nyóról érkezett ,;Búzavirág” népi táncegyüttes. Őket a Nóg­A litkei általános iskola gyermektánccsoportja nagy sikerrel mutatkozott be A Nógrádsipeki pávakör palóc népszokásokat elevenített fel rádsipeki pávakör, és a pásztói Muzsla táncegyüttes követte. A délelőtti program zárásaként az erdélyi Nyárád népi együttes lépett színpadra. Az ezt követő programszü­netben néhány érdeklődővel si­került szót váltani.- Miért keresték fel ezt a ren­dezvényt?- Néhány évvel ezlőtt vol­tunk már itt, és akkor nagyon tetszett. Tulajdonképpen nem is voltunk biztosak benne, hogy idén is megtartják, csak talá­lomra jöttünk - mondta a buda­pesti Kajzer Zsolt.- Valamikor én is népi táncos voltam, nagyon érdekel a nép­művészet ezen ága azóta is- fej­tegetne a hatvani Nagyné Banos Mária. A látogatók többsége azon­ban nyilván nem így vágott neki a csütörtöki napnak, hiszen dél­után is folyamatosan érkeztek a vendégek. Létszámukat dél kö­rül másfélezerre becsültük. A délutáni program résztve­vői a következők voltak: Kazár­ról az asszonykórus és a Ha­gyományőrző együttes, a palo- tási Kenderike néptáncegyüttes, a Nógrádmegyeri asszonykórus, a szécsényi Csilingelő gyermek- tánccsoport, a herencsényi Ha­gyományőrző népdalkor, a Rozmaring népdalkor, részben Szurdokpüspökiből, részben Pásztóról, a varsányi Ifjúsági néptánccsoport, a Salgótarjáni Zeneiskola népzene tanszaká­nak növendékei, valamint a Mórahalmi parasztkórus. A színvonalas, változatos programot nyújtó előadások az erdélyi és az alföldi együttesek meghívásával színesebbé tették a palóc a kultúra e jelentős se­regszemléjét, melynek bízvást remélhetjük, hogy az elkövet­kezőkben folytatása következik. Bátonyterenye: hit kell, bizalom, akarat és kitartás Balassagyarmat: ökumenikus szertartás, illusztris megyei vendégekkel Egymással egyezzünk ki! Kisterenyén, a Művelődési Házban 10 órakor kezdődött az augusztus 20-i ünnepség. A Himnusz elhangzása után Orosz Tamás, a város alpolgármestere mondott ünnepi beszédet. Mint hangsúlyozta, Szent István ki­rály és az új kenyér ünnepén a legfontosabb dolgok, amit érez- nünk kell a hit, a bizalom, az akarat és a kitartás, hiszen ezen elkötelezettségek nélkül, Szent István nem teremthette volna meg a biztos jövőt ennek a kis népnek. Sajnos - fűzte hozzá kissé kesernyésen -, napjaink­ban sokunkból hiányoznak ezen tulajdonságok, helyükben a meddő ellenségeskedés és egy­másra mutogatás dominál. Ki­emelte: számunkra sorskérdés, hogy vezetőinkben mennyire bízunk meg. Igazán elkelne már végre egy új, „magyar-magyar” kiegyezés... Ezután Nagy Mihály, Bátony­terenye polgármestere lépett a publikum elé, és köszöntő sza­vait követően egyéni és kollek­tiv elismerést adott át. Bátony- terenyéért tett munkássága el­ismeréseként pecsétgyűrűt és oklevelet nyújtott át Somogyi László nyugdíjas tanárnak, majd kollektív elismerésképpen a bátonyterenyei 3-as iskola tantestületének képviselője ve­hette át az oklevelet. Emlékgyűrű dr. Várkonyi Józsefnek Ünnepeltek a ma főispánjai Pest megye önkormány­zata, valamint Jász-Nagy- kun-Szolnok-, Pest-, Nógrád megye Köztársasági Megbí­zotti Hivatala együtt tartotta Szent István napi megemlé­kezését a pesti megyeháza dísztermében. Az augusztus 19-iki rendezvényen dr. Kálmán Attila, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtitkára mondott ünnepi beszédet. Dr. Skultéty Sándor c. ál­lamtitkár, köztársasági meg­bízott tolmácsolta a dr. Bo- ross Péter belügyminiszter üdvözletét és átnyújtotta a belügyminiszter dicsérő okle­velét dr. Papp Editnek, a Köz- társasági Megbízott Szolnoki Területi Hivatala osztályveze­tőjének és dr. Luczai Zsu­zsannának, a Pest megyei hi­vatal főmunkatársának. A belügyminiszter emlék­gyűrűt adományozott dr. Vár­konyi Józsefnek, a Köztársa­sági Megbízott Nógrád Me­gyei Területi Hivatala vezető­jének, melyet a BM központi ünnepségén vehetett át. Dr. Skultéty Sándor szavai szerint az egykori főispáni hi­vatal a kormányzati munka egyik fontos tényezője volt. A megújuló magyar közigazga­tási rendszerben ehhez hason­lóan nagy szerepet tölt be a köztársasági megbízott és an­nak hivatala. Szakszerű, ma­gas színvonalú munkájukat ezért is szeretnék folytatni. Elődeik megbecsülésének kívánnak hagyományt terem­teni azzal, hogy az egykori Pest-Pilis-Solt-Kiskun, il­letve Nógrád vármegye meg­ajándékozzák. Dr. Tiborcz- szeghi Oszkár belügyminisz­teri főtanácsos, valamint töb­bek között a salgótarjáni dr. Erdődi Gyula és dr. Benkó János vehettek át ajándéko­kat. Az utolsó Pest megyei fő­ispán, Zsamay Kálmán már eltávozott az élők sorából. A vármegyéről szóló reprezen­tatív könyvet özvegye vette át. Gazdára találtak a Szontágh Pál-díjak is Nógrád megye második leg­nagyobb városának illusztris vendégei voltak az ünnepen: a város polgármestere, dr. Né­meth György bevezetője után a köztársasági megbízott területi hivatalának vezetője, dr. Vár­konyi József emelkedett szó­lásra.-Az istváni életmű nagysá­gát semmi sem tudta feledtetni a Kárpát-medencében - emlékez­tetett felszólalásában a szónok. - Hiszen őt szólítja a régi egy­házi ének, őt szólítjuk ma - s őt szólították az elmúlt századok emberei, akik itt születtek, itt él­tek, és itt haltak meg: ahol tatár és török dúlt, ahol nagyhatal­mak seregei vívták harcukat, s ahol a XX. század barna, zöld és vörös diktatúrái számunkra idegen, totális eszméket próbál­tak ránk erőltetni, igazolva ez­zel hódító, leigázó politikájukat. Ám a magyarság valamennyi nehézséget átvészelte, hiszen már végérvényesen a múlté az az ország, melynek legutóbbi iga „köszönhető”. Korill Ferenc, a megyei köz­gyűlés elnöke ezen az ünnepsé­gen adta át a Szontágh Pál-díja- kat a Civitas Fortissima-kömek, dr. Samu István orvosnak, és dr. Szomszéd András főlevéltáros­nak. Az egyházak képviseletében Kalácska Béla evangélikus es­peres, Róka Lajos református lelkész, Vendrey Gábor római katolikus plébános és Sághy Fe­renc római katolikus kanonok méltatták az ünnep jelentőségét. Hiszen, ha István akkor nem ismeri fel. hogy nincs más esé­lye a magyarságnak az Európá­hoz csatlakozáshoz, csak a ke­reszténység felvételével. S ha mostanában szóba kerül az oly’ gyakran emlegetett Európai Ház, akkor nem szabad megfe­ledkezni arról, hogy abban az „építményben” államalapítónk­nak nagyon sok „építőköve" benne van. Természetesen az ökumeni­kus szertartás nem múlhatott el az új kenyér megszentelése nél­kül, melyet Sághy Ferenc vég­zett el. Ä megjelent vendégek­kel dr. Németh György kóstol­tatta meg az általa megszegett kenyeret. Nagyon színes, változatos programok, szórakozási lehető­ségek közül válogathattak a gyarmatiak a nap hátralévő ré­szében is: a sport iránt érdeklő­dők egy önvédelmi csoport ka­rate-bemutatója, a gyerekeket legalább a nevében Föld körüli utazásra invitáló vidám műsor várta. Dr. Németh György polgármester szegte meg az új kenyeret Magyarnándorban tűzijáték is volt Ünnepi kenyéráldás Az augusztus 20-ai megem­lékezések Magyarnándorban a bearatás megünneplésének régi hagyományai szerint zajlottak. A reggeli zenés ébresztő után a római katolikus templomban ünnepi szentmisén és kenyérál­dáson vehettek részt a szép számmal egybegyűlt hívek, amelyet Ipolyi Károly, plébános celebrált. A misét ünnepi nagy­gyűlés követte, a helybeli hősök emlékművénél. Délután különféle előadáso­kat tartottak, többek között ha­gyományőrző együttesek léptek fel, majd nótagála következett, ami este nyolctól szabadtéri bál­lal folytatódott. Ennek megsza­kításaként gyönyörködhettek a helybeliek a nap szó szerint vett fénypontjában: a tűzijátékban. Az összességében mintegy 100 ezer forintba kerülő ren­dezvény programjait díjmente­sen látogathatták az érdeklődők. Sokan voltak az ünnepi szentmisén

Next

/
Thumbnails
Contents