Nógrád Megyei Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-21 / 197. szám
1992. augusztus 21., péntek NÓGRÁD MEGYE SZENT ISTVÁN NAPJÁN HÍRLAP 3 Megáldották a városi zászlót Pásztori Megújulni hitben és erkölcsben „A harangok nevét zengik Szent István királynak”, adta tudtul mindenkinek az augusztus húszadikai ünnepségre szóló meghívó Pásztón. Mint kiderült, nem csak a harangok szóltak nagy királyunkról, hanem a 10 órakor kezdődött szabadtéri szentmisén, amelyet a cisztercita kolostor udvarán tartottak, a nagy számú érdeklődő előtt a misét celebráló Szántó József, a Szent Lőrinc templom plébánosa is, aki első királyunkat örök példaként állította népe, s népe önkormányzatai elé, mondván: lehet tanulnunk tőle, hisz Szent István örökségül nem csak hazánkat hagyta ránk, de a krisztusi hitet is. Ha nem tudunk megújulni hitben és erkölcsben, akkor felmorzsolódunk, eltűnünk a népek palettájáról. Épp ezért, hogy mindez ne következhessék be, mindkét örökségünkre ügyelnünk kell. Szántó József szentbeszédének utolsó részében mondotta a jövőnk szempontjából legfontosabbnak, legmegszívlelendőbbnek tartott gondolatait:- Magyarország boldog és erős ország csak úgy lehet, ha a krisztusi szellem a család és a közélet minden szféráját átjárja. Ne feledjük, mindig akkor gyengült az ország, amikor ezeket a gondolatokat elfelejtettük. Kérjük Szent István király közbenjárását, hogy legyen boldogabb jövőnk, s Istennél üdvösség számunkra. A délután folyamán dr. Dob- rovoczky István polgármester mondott ünnepi köszöntőt, majd több kulturális eseményre is sor került. így megnyitották a Boroska Praksa András képzőművész özvegye által adományozott alkotásokból összeállított kiállítást, amelyet a városi könyvtárban tekinthetnek meg az érdeklődők, s amelyet Tóth Sándor országgyűlési képviselő ajánlott a tárlatlátogatók figyelmébe. A délután további részében, „Augusztusi csillagok” címmel, Bessenyei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas kiváló művész és Varga Miklós rockénekes lépett színpadra, akiket a Rockszínház művészei kísértek. Szabadtéri szentmisét tartottak csütörtökön a városban Búcsú Szentkúton Misék és vásár Szent István napi búcsút tartottak csütörtökön Mátraverebély- Szentkúton, ahová a hagyományoknak megfelelően többszáz zarándok érkezett az ország számos részéből. A szentmisék mellett a hívők a kirakodóvásáron bibliai témájú könyvek sokaságából is válogathattak. Kazár augusztus 21. Rendezők: községi önkormányzat, SZDSZ, MSZP, MSZMP helyi szervezete, bányász szak- szervezet, Lakitelek Alapítvány, textilipari szakszervezet, Váci Kötöttárugyár művelődési háza. 9.45 Térzene 10.00 Hagyomány- őrző együttesek felvonulása 10.30 Ünnepély 14.00 Polgármesteri köszöntő 14.30 Képzőművészeti kiállítások megnyitója 15.00 Hagyomány- őrző együttesek fesztiválja 21.00 Xenon-bál Berkenye Tárlat Augusztus 20-a alkalmából a községben több ünnepi rendezvényt is tartottak. A sportversenyek, a teniszpályavatás, a bemutató teniszmérkőzések közül is kiemelkedik az a képzőművészeti kiállítás, amelyet a kultúr- házban nyitottak meg, és szeptember 30-ig látogatható. Ba- csur Sándor, Braun László, Debre Györgyi és Grauszman József először mutatkozhatnak be a nyilvánosság előtt, de Ko- pócsy Judit, az ötödik kiállító már több tárlaton is részt vett. Érdeklődők a kiállításon Igazán vidám a vidám vásár Salgótarjánban Csak folyvást, folyvást, kezdődik az előadás! Ha kígyóbűvölőket, tűznyelőket nem is láthatunk a múlt év után idén is megrendezésre került, s eddigiekben sikeresnek bizonyult vidám vásárnak, azért nincs oka panaszra a megye- székhely ünnepelni, önfeledt kikapcsolódásra, szórakozásra vágyó lakosságának, s mindazoknak a vidékieknek, akik eljöttek a tóstrand mellett kialakított szórakozó-centrumba. Vélhetően azok is elégedettek, akiknek pénztárcája szabott volna határt, hogy egy ilyen több napos rendezvényen - esetünkben négy napot és egy estét magába ölelő vidámság-sűrítményről van szó - egy ilyen show-n résztvehessenek. De itt nem kerül pénzbe csak az üdítő, esetleg egy-egy fagyi, vagy Vizsláson a hétköznapok munkájáról is beszélt a szónok A sportversenyek kerültek a középpontba Az augusztus 2o-iki rendezvényen a bányász dalárda műsora után Sándor Tibor polgár- mester köszöntötte a község képviselőtestülete nevében a szépszámú megjelentet. A rövid megnyitót követően Bársony András, a Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezetének országos elnöke mondott ünnepi beszédet. Megemlékezésében nem csak államalapító királyunk emlékét hangsúlyozta, hanem kiemelte: a legfontosabb a hétköznapok munkája. Beszédének további részében szólt a munkahelyteremtő beruházások megvalósításának fontosságáról, hangsúlyozva: nem tudnak szívből ünnepelni azok, akiknek kivették a szerszámot a kezükből. A nap további programjában gyermekek játékos vetélkedői következtek és sokféle sport- versenyt is rendeztek. A bányász dalárda műsor közben A tarjáni vidám vásáron már Éles István humorista műsorán is „telt ház” volt. csoki, hisz belépődíjat nem szednek a vendégseregtől. Csak nézni, nézelődni szórakozni kell a tisztelt vendégeknek. Ha a tavalyi vidám vásárral összehasonlítjuk a mostanit, szembetűnő a különbség, méghozzá az idei javára. Szervezés, programbőség, látogatottság: mindmind '92-őt hozza ki nyertesnek. Hogyan is mondta az egyik családapa?- Végre jól érezzük magunkat. Színes forgatag, mosolygós emberek, együtt a család. Úgy látszik néhány an rájöttek: ha már sokunknak nem lehet munkája, s nehezebb a kenyérre valót megkeresni, legalább cirkusz legyen. Ez a mostani ilyen jó mulatság. Pajor András plébános szentelte meg az új kenyeret Mohorán frissek voltak A kenyér a közös nevező Frissek voltak a mohoraiak: már reggel fél kilenckor megkezdődött a Szent István-napi program, az új kenyér megszentelésének szertartásával, az elesett hősök emlékművénél. Az ünnepség a Himnusszal kezdődött, majd a község polgármestere ünnepi beszédében méltatta í. István életútját: érzékeltette, micsoda nehézségekkel kellett megküzdenie az államalapítónak, hogy eZt a nomád életmódhoz szokott népet valahogyan beillessze az európai kultúrába, amely nehéz feladat volt, de eredményre vezetett. A mohoraiak kilenc óra körül szentelték meg az új kenyeret:- Ezek a kenyerek az itt élő emberek egységét is jelképezik - mondta Pajor András, római katolikus plébános -, hiszen közös gond a mindennapi megélhetésért, a mindennapi kenyérért való harc. Ez az a közös nevező, mely valójában mindany- nyiunkat összetart. A kenyér- megáldás tehát megszentelése mindennapi munkánknak is. Az összeállítást készítették: Balázs József, Faragó Zoltán, Földesi László, Gyurián Tibor, Hídváry Péter, Pócs Viktória, Rigó Tibor, Vallus Tibor, Vaskor István