Nógrád Megyei Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-21 / 197. szám

BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1992. AUGUSZTUS 21. PÉNTEK III. ÉVFOLYAM 197. SZÁM ÁRA: 9,60 FORINT OL•»*„>, ÍFW X MAGYAR HITEL BAN K RT az értén forrasji Új telefonszámunk: 16-166, 16-532 (6645) Szerencsétlenség a kisvonaton Az osztrák hatóságok hivata­los tájékoztatója szerint három magyar állampolgár vesztette életét, és 17 magyar sebesült meg a szerdán Bécsújhely közelében történt vasúti szerencsétlenség következtében. Egy Bécsújhely­ről Puchberg felé tartó kisvonat, amelyen a MÁV Vezérigazgató­sága turistaszakosztálya által szervezett 27 fős csoport is uta­zott, frontálisan ütközött egy ve­le szemben haladó teherszerel- vénnyel. A sérültek közül ketten még életveszélyes állapotban fekszenek egy osztrák kórház­ban. Egyeztetés a médiákról Szerdán került sor Göncz Ár­pád köztársasági elnök és Kato­na Tamás, a Miniszterelnöki Hi­vatal államtitkára közötti meg­beszélésre a médiatörvényről. A majdnem egyóráés tanácskozás után mindketten egyetértettek abban, hogy a kérdés nem oldha­tó meg magas szintű paktumok­kal, hanem az országgyűlésnek kell e fontos tömegtájékoztatási eszközökkel kapcsolatban dön­tést hoznia. Letartóztattak két bőrfejűt A diplomataverő bőrfejűek bűnügyében a Pesti Központi Kerületi Bíróság — helyt adva a Fővárosi Főügyészség indítvá­nyának — szerdán letartóztatta egy hónapra M. Zs. és K. L. fia­talkorú budapesti lakosokat. A védők az ügyészi indítvány el­utasítását kérték. A bíróság a nyomozás adatai és a gyanúsítot­tak meghallgatása alapján meg­alapozottnak találta az ügyész­ség indítványát, s ezért az előze­tes letartóztatás elrendeléséről döntött. A letartóztatott gyanú­sítottak és védőik a bírói döntés ellen fellebbezést jelentettek be, azt a Fővárosi Bíróság bírálja el. Jövőre 60 milliárd lesz a tb-hiány Az előzetes számítások szerint jövőre mintegy 560 milliárd fo­rint bevétele lesz a társadalom- biztosításnak, ezzel szemben mi­nimálisan 620 milliárd forint ki­adással számolnak. A hiány je­lentősen csökkenthető lenne, ha a társadalombiztosítástól ide­gen, de jelenleg annak forrásai­ból finanszírozott szociális ellá­tásokat kiemelnék a tb hatáskö­réből — hangzott el az Egészség- biztosítási Felügyelő Bizottság szerdai sajtótájékoztatóján. Sür­gető lenne a „profiltisztítás”. A társadalombiztosítás jelenleg olyan ellátásokat is fedez, ame­lyek finanszírozása a szociálpoli­tika keretében az állami költség- vetés feladata lenne. Ezek össze­ge mintegy 40 milliárd forint — hangzott el a tájékoztatón. Augusztus húszadikára, az államalapító Szent István napjára Nógrádban is beérett a termés, kisült az új kenyér. A magyar nemzet nagy ünnepén legszebb viseletűket öltötték magukra a varsányi lá­nyok és asszonyok is. Rigó Tibor felvétele Szent Istvánra emlékeztek országszerte A hazáért mindhalálig Augusztus húszadikára zászlódíszbe öltözött az ország. Az ál­lamalapító Szent István király ünnepén - mely március 15-ike és október 23-ika mellett harmadik nemzeti, egyben állami ün­nepünk - a legkisebb falvaktól a legnagyobb településekig, ter­mészetesen Nógrád megyében is, rendezvényekkel emlékeztek e jeles nap tiszteletére. Csütörtökön egyházi cere­móniával emlékezett az állama­lapító Szent Istvánra Székesfe­hérvár, ahol a nagy király fel­építette a középkori magyar ál­lam legszentebb, legjelentősebb helyét, a bazilikát, ahol évszá­zadokon át őrizték a királyi ha­talom jelvényeit, ahova ezrek zarándokoltak minden évben az uralkodók által megtartott au­gusztus 20-ai törvénynapokra. Budapesten az Országház előtt, a Kossuth Lajos téren, a Magyar Köztársaság állami zászlajának ünnepélyes felvo­násával kezdődött meg csütör­tökön reggel a Szent István napi ünnep. Ezt követően egy árpád­kori egyenruhába öltözött könnyűlovas bandérium két nemzeti zászlót vett át a parla­menti díszszázad tagjaitól, s az Alkotmány utca, Bajcsy-Zsi- linszky út, Vörösmarty tér, Március 15. tér, Erzsébet híd, Clark Ádám tér útvonalon vitte a Budai Várba, a Szent István szoborhoz, ahol Antall József miniszterelnök mondott ünnepi beszédet, s aki szavait hazafias gondolattal zárta: „A hazáért mindhalálig”. (A Nógrád megyében rende­zett Szent István napi ünnepsé­gekről, valamint a Hollókőn rendezett Palóc szőttesről és a tarjáni vidám vásár eseményei­ről a 2-3. oldalon olvashatnak összeállítást.) Fő cél: a vidéki szakemberek támogatása Az Amerikai-Magyar Orvosszövetség sajtótájékoztatója Az Amerikai-Magyar Orvosz- szövetség segíthet abban, hogy a magyar orvosok megismerjék az amerikai orvosi kutatások ered­ményeit, illetve bekapcsolódja­nak egyes kutatásokba — jelen­tette ki Jávor András, a Népjóléti Minisztérium államtitkára az Amerikai-Magyar Orvosszövet­ség szerdai sajtótájékoztatóján. Krisztinicz Levay Irén, a szö­vetség elnöke ismertette a 24 éve alakult szervezet eddigi tevé­kenységét és terveit. Elmondta: legfőbb céljuk, hogy összekötő szerepet töltsenek be magyaror­szági és amerikai, illetve kanadai egészségügyi intézmények, ku­tatási központok és magánsze­mélyek között. Ennek érdeké­ben tanulmányi alapítványt hoz­tak létre, amely pályázat alapján minden évben két-három fiatal orvosnak biztosít lehetőséget ar­ra, hogy két-három hónapot Amerikában töltve ismerkedjen szakterülete ottani gyakorlatá­val. Krisztinicz Levay Irén sze­rint ugyanis a szaktudás hazánk­ban is megvan, csak az egészség­ügy rendszere teljesen más, mint Amerikában. Éppen ezért nagy segítséget jelenthet, ha fiatal gyakorló- és kutatóorvosok ilyen tanulmányúton vehetnek részt. Gál Kamil, a szövetség igazgató- sági tagja hozzátette: céljuk első­sorban a fiatal és a vidéki sza­kemberek támogatása, mivel a professzorok és jó nevű orvosok eddig is megtalálták a módját a külföldi egészségügy tanulmá­nyozásának. Krisztinicz Levay Irén végül bejelentette: a napokban hozták tudomására, hogy az Amerikai- Magyar Orvosszövetség várha­tóan pénzügyi támogatást kap a Fehér Háztol, ez lehetővé teszi a tanulmányi alapítvány tevé­kenységének továbbfejlesztését. Egészségügyi szakdolgozók találkozója Legfontosabb a gondoskodás Magyarországon új ra fel kell fedezni az ápolást, mint hiva­tást, mert jó hagyo­mányai az utóbbi években sajnos fele­désbe merültek — mondta Jane Salva­ge, az ENSZ Egész­ségügyi Világszerve­zete (WHO) Európai Irodájának ápolási főtanácsadója az MTI-nek. Az egész­ségügyi szakdolgo­zók ma kezdődő V. kongresszusára érke­zett szakértő azt is el­mondta: a társada­lomnak végre fel kell ismernie, az ápoló nem az orvos asszisz­tense, hanem a gyó­gyításban speciális szerepet vállaló sza­kember. Hozzátette: csakúgy, mint a többi európai országban, Magyarországon is azt gondolják, hogy az egészségügy szín­vonala az eszközök fejlettségével mérhe­tő. Elfelejtik, a beteg csak akkor érzi jól magát, ha emberi gondoskodással ve­szik körül. (MTI) Megnyílt a III. Világkongresszus „Magyarságunk megőrzendő gazdagság A hazai tíz és a határainkon túli 5 millió magyar jelképes ta­lálkozásakor felkeli tárulnia an­nak a múltnak, amely nemcsak a közös nyelv és műveltség révén egyesít bennünket, hanem a kö­zösen újraélhető sorsban is. Hisz, akik megrendülés közben ismer­nek egymásra és magukra, azok néma tekintettel is közölni tud­ják a másikkal: Isten hozott haza, Isten hozott közénk — kezdte a Magyarok III. Világkongresszu­sát megnyitó beszédét Csoóri Sándor szerdán a Budapest Kongresszusi Központban. Hangoztatta: a magyarság számára ez az idő nem a kényel­mes konferenciák ideje, hanem a Í éltámadásé. A magyarság lét- larcot folytat Erdélyben, Szlo­vákiában, Kárpátalján és a Vaj­daságban, még az anyaország­ban is. Egy népet nemcsak külső erők, háborús ellenfelek sodor­hatnak végveszélybe, a belső ba­jok is: a rossz megosztottság és az egymásra kényszerűen hatalmi harc. Hangsúlyozta, az ember­nek egyre nagyobb kényszere tá­mad kiáltani: — Uraim, baráta­im a haza veszélyben van! Fel­hívta a figyelmet, hogy a ma­gyarságnak végre össze kell fog­nia. Végül kijelentette, hogy na­gyobb az az erő, amely összeköti a magyarságot, mint az őket el­választó részigazságok ereje. A Csoóri Sándor mondott ösz- szetartozás gondolatát emelte ki Antall/őz.se/miniszterelnök is a világkongresszust köszöntő be­szédében. A békeszerződések nyomán az utódállomokhoz ke­rült magyar etnikum sorsának alakulásáról szólva a miniszterel­nök hangsúlyozta: a kisebbségi kérdés nem tekinthető egyetlen országban sem belügynek. „A jövő más lesz, mint a múlt. A jövőnek a munkán, a megérté­sen, az együttműködésen és a tisztességen kell alapulnia” — hangsúlyozta a a határon túl élő magyarság nevében szóló Teller Ede atomfizikus. Ágoston And­rás, a VMDK elnöke megrázó szavakkal ábrázolta a vajdasági magyarok helyzetét a polgárhá­ború dúlta Szerbiában. Tőkés László királyhágó-melléki refor­mátus püspök Ézsaiás próféta üzenetét intézte a Magyarok III. Világkongresszusához. „Igazság által leszel erős, ne gondolj a nyomorra!” Magyarságunk gaz­dagság — mondotta, amely meg­őrzésre érdemes. A megnyitón bejelentették: megalakul a Magyarok Ifjúsági Világszövetsége. (MTI) 587 ezer munkanélküli Július végén 587 ezer munka- nélkülit regisztráltak az Orszá­gos Munkaügyi Központban. A munkanélküliségi ráta így 10,9 százalék. Június végén 40 ezerrel keve­sebben voltak munka nélkül, arányuk 10,1 százalék volt. Nagyban emelkedett júniusról júliusra a regisztrált pályakezdő munkanélküliek száma, 25 ezer­ről több mint 47 ezerre. A hónap során 27 ezer 500-an kerültek ki az ellátási rendszerből, és közü­lük több mint 15 ezren tudtak is­mét elhelyezkedni. (MTI) Támadás húsvágó bárddal, vasvillával Apagyilkosok Nyomozást rendeltek el ismeretlen tettes ellen, aki a Komárom megyei Dadközségben, lakásában, eddig ismeretlen módon megfoj­totta Deák Ferenci5 éves nyugdíjast. A bűncselekményt — feltehe­tően — 16-án 12 óra körül követték el. Eljárást indítottak a jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó Szűcs Lajos 20 éves vecsési lakos ellen. Szűcs Lajos hétfőn vecsési közös la­kásukban, szóváltást követően egy húsvágó bárddal többször fejbe ütötte apját, Szűcs Lajos lakatost, aki a helyszínen meghalt. Őrizetbe vették és eljárást indítottak Végh Lajos 23 éves látrányi lakos ellen, aki kedden közös lakásukban szóváltás közben vasvillá­val, majd késsel összeszurkálta 53 éves apját, Végh Lajost. Az áldozat a helyszínen meghalt. Mindhárom gyilkossági ügyben az illetékes rendőrségek folytatják a vizsgálatot. rM77; Marad a Panoráma ismétlése De csak a kelet-európai magazin indulásáig Marad a Panoráma szombati ismétlése — tájé­koztatta Hankiss Elemér az MTI-t szerdán délután. Legalábbis addig—tette hozzá—amíg el nem indul az a kelet-európai magazin, amely a Panoráma szel­lemiségét, tartalmát hivatott kiegészíteni. A várhatóan október közepén, november elején, a TV2 programján induló műsor — a kelet-európai magazin — új fórumot biztosít a határon túl élő ma­gyaroknak az anyaországgal való kapcsolattartás­hoz. Ezen túlmenően — Hankiss Elemér reményei szerint — a közép-európai együttélés szellemét is sugározni fogja. Ennek érdekében a magazin készí­tésébe bevonják a határon túli magyar és nem ma­gyar stúdiókat és szellemi műhelyeket. Hankiss Elemér szerdán arról is döntött, hogy a jövőben a televízió belső ügyeivel kapcsolatos kom­mentárok és összeállítások csak elnöki engedéllyel kerülhetnek képernyőre. A munkatársaknak ter­mészetesen továbbra is joguk van véleményüket ki­fejteni a sajtó más orgánumaiban. A vajdasági magyarok 1944-es lemészárlásáról szóló filmmel kapcsolatban a televízió elnöke el­mondta: nem igaz, hogy megtiltotta a film levetíté- sét. A döntés — dokumentumokkal igazolhatóan — mintegy 10 hónapja Chrudinák Alajos kezében volt, ő azonban csak a közelmúltban bocsátotta a kazettát az elnök rendelkezésére. (MTI) Növekszik a vérhas fertőzések száma Tejtermékek teijesztik? Tovább növekszik a hasi meg­betegedések, vérhas fertőzések száma Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Az augusztus 15-ig jelentkezett 1500 beteget az utóbbi napokban újabbak követ­ték. A betegek száma továbbra is Szolnokon a legnagyobb. A kitenyésztett kórokozók bakteriológiai adatai egységes kórokozó törzsre, így közös ter­jesztő közegre utalnak. A jár­vány összképe az ivóvíz terjesztő szerepét kizárhatóvá teszi, a strandfürdők, a tiszai szabad­strandok vize sem lehet vétkes a fertőzésben. A megbetegedések kezdettől fogva a tejtermékek terjesztő szerepét valószínűsítik, noha a kórokozók kimutatása a tejtermékekben mindeddig nem sikerült. A járványra vonatkozó prog­nózis szerint várhatóan a hét vé­géig jelentkezhetnek elsődleges fertőzésből új megbetegedések és másodlagosan fertőzött, úgy­nevezett kontakt megbetegedé­sek is várhatók. A jelenlegi di- sentéria-járványos időszakban nem ajálják a tiszai szabadstran­dok és strandfürdők látogatá­sát. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents