Nógrád Megyei Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-25-26 / 175. szám
BÁTONYTERENYE ÉS KÖRNYÉKE HÍRLAP 5 Bátonyterenye és környéke Káplánlakás • Kisterenye. A római katolikus plébánia területén lévő régi káplánlakást tatarozni már nem lehetett, lebontották, és újat építenek helyette. Az építkezésen munkanélküliek dolgoznak. Információink szerint az anyagi lehetőségek elégtelensége miatt ebben az évben biztosan nem készül el az új épület. Fogadónapok • Bátonyterenye. Romhányi Gyula jegyző 29-én 8-tól 12 óráig a kisterenyei ügyfélszolgálati irodán, 13-tól 16 óra 30-ig a városházán, Nagy Mihály polgármester augusztus 5-én 8-tól 12 óráig a városházán, 13-tól 16 óra 30-ig az irodán tart fogadónapot. Hétfői számunkban „Rétságés környéké” összeállítással találkozhat a kedves olvasó Aratás után, átalakulás előtt Csak a veszteség biztos Tartanak a tárgyalások Mátraverebély-Szentkút. Közismert, hogy a ferences rendház igényt tart a szentkúti szociális otthon épületére. Az egyház által visszaigényelt, és a visszaadásra kijelölt épületek között szerepel az ingatlan, de a tárgyalások még folynak. A végleges döntéshez szükség lesz a megyei közgyűlés állásfoglalására is. Három község ivóvize A rekkenő hőségben zajló aratás a vége felé közeledik a Kis-Zagyva Völgye termelő- szövetkezet gabonatábláin. A termés gond nélkül a tárolókba kerülhet, hiszen idén nem termett akkora fölösleg, mint tavaly. A tarlókról megrakottan távozó teherautókat látva az embernek az az érzése, hogy minden rendben van a téesz há- zatáján. Ez azonban egyedülálló lenne az országban... Mi a va-, lós helyzet? Ezt próbáltuk megtudni Lucfalván Tuza Istvántól, a téesz elnökétől.- A május végi esőzések miatt a termés végül is jobb lett, mint amilyenre számítottunk. Szerencsés helyzetben vagyunk az értékesítéssel, hiszen partnereink a teljes gabonamennyiséget átveszik tőlünk. Vannak azonban súlyos gondjaink is. Idén megszűnt az állami támogatás - tavaly még 10,5 millió forintot kaptunk, mint kedvezőtlen termőhelyi adottságú terület. Ez évtől egy fillér sem jár.- Mit tudnak tenni a talpon- maradás érdekében?- A költségek csökkentésével kísérletezünk. Ezért idén biztosítást sem kötöttünk, vállaltuk a kockázatot. Sajnos a mi dim- bes-dombos környékünk akármilyen szép is a szemnek, a síkvidékhez képest alaposan megdrágítja a gazdálkodást. Az üzemanyag- és a gépalkatrész költségek nálunk közel a duplájába kerülnek, mint a kedvezőbb adottságú helyeken! A növényvédő szerek és műtrágyák használatát is mérsékelnünk kellett. Hitelt is csak olyan kedvezőtlen kamatterhek mellett vehetünk igénybe,-amit egyszerűen képtelenség kigazdálkodni!- Mekkora területet művelnek meg ez évben?-Elvetettünk 800 hektárt, a többi termőföldet ugaroljuk az idén. Vigyázúnk azonban arra, hogy nehogy túlságosan elgazosodjanak és tönkremenjenek az érintett szántók. Egyébként a szövetkezet gazdálkodásával kapcsolatos igazi gondok csak idén jelentkeztek!- Mi ennek az oka?-Viszonylag későn, 1989ben vezettük be az átalánydíjas elszámolást melléküzemágainknál. Nem ment persze mindegyik egyformán jól, de kiegészítették egymást a gazdálkodó szervezetek. Sajnos az átalány- díjas elszámolás megszűnt, és vissza kellett állni a régi rendre. A már említett kedvezőtlen adottságok, az állami támogatás megszűnése, az üzemanyag- és alkatrész árak emelkedése, a felvásárlási árak ingadozása mellett lehetne sorolni a különféle nehézségeket. Nem is beszélve az időjárásról... Idén azonban bármit is csinálunk, mindenképpen veszteségesek leszünk! A kintlévőségeink összege meghaladja a tíz millió forintot, tartozásunk viszont alig van.- A szövetkezeti átalakulás hogyan érinti a Kis-Zagyva Völgye téeszt?-Az új alapszabályzattal kapcsolatosan korai lenne még bármit is mondani, hiszen csak szeptember végén tervezzük a bevezetését. A közelmúltban tartottunk tájékoztatót a kilépni szándékozóknak a licitálás és a kiválás lehetőségeiről. Nem minden érintett ismeri ugyanis pontosan ennek a módját.-Sokan akarnak kilépni a szövetkezetből?- Eddig 17-en jelentették be kiválási szándékukat a csaknem 400 tagból. Összesen ötmillió forintot kívánnak kivinni a 135 milliós összvagyonunkból. Aki önállósodni akar, annak természetesen nem áll az útjába senki, de a jogszabályban meghatározottakat mindig szem előtt kell tartani! így például nem vihető ki lakóépület vagy pénz. Azt sem engedhetjük meg, hogy valaki felélesi céllal használjon fel vagyont! A legtöbben egyébként gépekhez szeremének hozzájutni.-A kárpótlás hogyan érintette a téeszt?- Mintegy kilencezer aranykorona értékű termőföldet igényeltek vissza, de az eredeti kívánalmak valamivel meghaladták a szövetkezet jelenlegi föld- tulajdonát ... Bonyolítja a helyzetet, hogy természetvédelmi területeken nem lehet privatizálni, nálunk pedig ilyen is van. A közelmúltban némileg módosították a jogszabályt, ami szerint ha nem tudnak felajánlani helyette megfelelő csereterületet, akkor a nem országos jelentőségű természetvédelmi területeken hozzá lehet jutni privatizált termőföldekhez. Remélhetőleg a mi esetünkben is sikerül megtalálni a mindkét fél számára elfogadható megoldást! A jövő tehát kifürkészhetetlen. A talponmaradás esélyei és lehetőségei teljesen ismeretlenek, valami azonban egészen biztos: mivel enni muszáj, mezőgazdálkodásra is mindig szükség lesz! Faragó Zoltán A vezetékes ivóvízellátást Dorogháza, Nemti és Szuha ön- kormányzata közösen igyekszik megoldani. A három község képviselő-testülete a közelmúltban döntött a beruházás megvalósításáról. Az állami támogatás elnyerése céljából augusztus 19—éig kell pályázatot benyújtaniuk. Az 1,7 millió forint érBátonyterenye. Korábban megírtuk, hogy a nagybátonyi mozgalmi házba szeretne költözni a kisterenyei munkaerőszolgálati iroda, de nem sikerült megegyezniük az épületben működő pártokkal. Megegyezés máig sem születékű tervezési munkálatok Bóz- vári József tervező vezetésével már megkezdődtek. A legmesz- szebbmenőkig igyekeznek figyelembe venni az érintett települések egyéb közműhálózatainak fejlesztéseit is. A ivóvízvezetéket úgy alakítják ki, hogy a szennyvíz- és a gázhálózat építését a jövőben ne akadályozza. tett, ezért 29-én 16 órakor az iroda tájékoztatót tart a pártok számára, és ezen az elhelyezés kérdése is felvetődik majd. Az iroda a képviselő-testület segítségét kéri, hiszen egyezség nélkül továbbra is a szabad ég alatt várakoznak az ügyfelek. Egyelőre nem költöznek Tudok egy olyan mozit! Ma olcsóbb a mozilátogatás. Talány, hogy mit énekelnének Mátraverebélyben egy mai Rozikának. Rozika legyen a talpán, aki rábólint arra, hogy „gyerünk a moziba be!”. Mert sok mindent lehet csinálni abban a moziban, de filmet nézni biztosan nem. Lehet például kukucskálni az egykori gépházból. A még felismerhető színpad és nézőtér őrzi a régi programok emlékét. Jó időben fázni sem kell, mert a tető lyukai áteresztik a napsugarat. De aki Verebélyben moziba akar menni (a közkedvelt hátsó lépcsőn), az óvatosan lépkedjen, mert megtapasztalhatja, fotó: gyurkó hogy ahol nagy a szükség, közel a segítség! Persze, relatív a dolog. A mozilátogatásnak ez a formája lényegesen olcsóbb, mint a hajdani, és ha a (még létező) mozikban vetített filmekre gondolunk, talán nem is rosszabb. Visszatérve Rozikára és a mozgóképszínház korára: lehettek az akkori filmek akármilyen bárgyúak, feltételezhető, hogy nem nyilvános vécében vetítették őket. Máskülönben a Rozália név kiment a divatból, nyugodtan átadhatjuk tehát a múltnak a mozit is. Ha valaki sajnálja, akkor gondoljon csak a legutóbbi idők jegyáraira! Falusi turizmus Szuha festői környezet» ben található a Mátra Iá- bánál, ezért á helyi ön- kormányzat a nagyszerű adottságok kihasználására gyermekcsoportokat nyaraltat a községben. Egyszerre negyven ven- dégnek tudnak szállást \ biztosítani az általános iskolában. Az idén folyama- tosan, hat csoportban érkeznek ide a látogatók. Az utolsó turnus augusztus 12-én foglalhatja el szálláshelyét. Az étkeztetést a s polgármesteri hivatal szervezésében, az óvoda konyhájáról oldják meg. Pillanatnyilag Doboz község általános Iskolájának tanulói töltenek Itt felejthetetlen napokat. Garázstelkek megvétele Bátonyterenye. A garázshelyek új közterülethasználati díjának megállapítása során született az a döntés, hogy az önkormányzat lehetővé teszi a jelenlegi bérlők számára a garázshelyek megvásárlását. A hivatal megkezdte a garázshelyek felmérését, megosztását. Az elidegenítés több ütemben történik, mivel a földrészek megosztása jelentős munkát igényel. Az első ütem elkészült, ez a Kossuth úti garázssoron a 478-tól 568-ig terjedő sorszámú garázsokat érinti. A garázshelyek árát a képviselő-testület 300 forintban állapította meg négyzetméterenként. Az átlagos teleknagyság 20 és 23 négyzetméter között van. Meddig tart még a kárrendezés? Rejtjelezett nyugdíjkiegészítés Nemrégiben egy kisterenyei bácsika keresett fel a szerkesztőségben. Hadifogolyként három évig dolgoztatták az Uraiban, és bár saját elmondása szerint egészsége nem károsodott, a kényszermunka miatt kárpótlásért folyamodhatott. Időben meg is tette persze, és kapott is valami kis nyugdíjkiegészítést, de most úgy hallotta, hogy pótlólagosan is igényelhető valamilyen kárenyhítés. Nos, eddig rendben is lenne a dolog, de zsebéből előkerül egy boríték, amiben a pótkérvény található. Megnézem, meglehetősen nyakatekert iromány, nem hetvenen túli idős embereknek találták ki, az biztos. Az igazi csapás akkor ér, amikor udvariasan megkér, hogy töltsem ki neki! Nem mintha nem segítene az ember, ha tud, de a kérvény szemlátomást mindent elkövet, hogy bonyolítson a kérdéseket megfejteni próbáló életén. Összesen 61 rovat, az egyszerű és primitív „lánykori név”-től az „önszántamból vettem részt az 56- os szabadságharc és forradalom leverésében”-ig számtalan érdekes feladvány. Ismerem jól a bürokráciát, de azért ez már túlzás. Az öreg lelkesen egyetért, és újra kérlelni kezd. Átnézem tehát a használati utasításként mellékelt, apróbetűs akármit. Mintha a kalózok elásott kincsét próbálnám betájolni egy rejtjelezett térképen, de aztán hozzáfogunk. A bácsi volt olyan előrelátó, hogy magával hozta a szükséges iratokat. Rövidesen kiderül, ha valaki nagyon akarja, éppen meg lehet csinálni... Szerencsémre van egy csomó rovat, amit nem kell kitölteni, így aztán röpke másfél óra alatt összevágjuk a kérvényt! Tulajdonképpen már örülök is, hogy segítettem a rászorulónak, de a kisördög nem hagy nyugton. A különféle kárrendezési ügyek vajon meddig fognak még elhúzódni? Aki hivatalból ezzel foglalkozik, annak az az érdeke, hogy a lehető legtovább! Ellenkező esetben ugyanis állás nélkül maradnak a bonyolult kérdéseket szerkesztő munkatársak, az aktatologatók- és fektetge- tők, az őket kiszolgáló személyzettel együtt, a sofőrtől a takarítónéniig. Ami ugye nem jó, mert nő a munka- nélküliek tábora, de a segély még mindig olcsóbb lenne, mint a költségvetésből eltartani a nevezetteket! ÓZ Őszi döntés Lucfalva. Két szakértői vélemény is életveszélyessé nyilvánította a felvételünkön látható régi téesz-központot. A termelőszövetkezet tulajdonában lévő épületet le kellene bontani, de sem erre, sem az újjáépítésre nincs pénze a szövetkezetnek. Az önkormányzat megkereste a téeszt, de arról a tagság csak az új szövetkezetté válás után tud dönteni, hogy átadják-e az ingatlant az önkormányzatnak, és ha Igen, mennyiért? A szeptemberi közgyűlésen erről Is tárgyalnak majd. fotó: gyurkó