Nógrád Megyei Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-25-26 / 175. szám
Gorbacsov nem is Gorbacsov? Mihail Gorbacsov nem Sztavropolban született, hanem Ukrajnában, és feltehetőleg valódi atyja neve sem Gorbacsov volt — állt elő a mindenképpen szenzációs bejelentéssel Borisz Olejnyik ukrán író, a volt szovjet parlament nemzetiségi tanácsának ex- alelnöke. Olejnyik emellett még számos más, „meglepő” értesülést kíván közreadni most nyomdába került 161 oldalas könyvében, amely voltaképpen egy Gorbacsovhoz írt, ám a szokásosnál némileg hosz- szabbra sikeredett levél. Nos, Olejnyik tudni véli, hogy Gorbacsov Cser- nyigov ukrajnai város közelében látta meg a napvilágot, és nem Sztavropol egyik falujában, ahogy ezt eddig a világ is hitte. Édesanyja pedig nem az a molett idős hölgy, aki az első és utolsó szovjet elnökről készített filmben is feltűnt, és akire Gorbacsov szemlátomást hasonlított is, hanem a csemyigovi pártbizottság volt takarítónője, bizonyos Marija Pavlovna Jermolenko. Az viszont igen, hogy Marija Pavlovna éppen a tévén nézte az SZKP XXVII. kongresszusának megnyitóját, amikor elállt a szívverése, mert a főtitkár személyében saját fiát ismerte fel. Az idős hölgy nem volt rest, és az örömteli felfedezésről azonnal értesítette rég nem látott, ám nagy emberré lett gyermekét, Mihail Gorbacsovot, annak feleségét és vejét. S noha választ mind ez idáig nem kapott, bizonyos benne: a történelmet formáló politikus, homlokán az anyajeggyel, az ő fia. Nemi szerveket cseréltek Szexoperáció, kínai módra Kínai sebészek bejelentették, hogy — valószínűleg először a világon — olyan szexoperációt hajtottak végre, amelynek során kicserélték egy nő és egy férfi nemi szerveit. Mindez oly módon történt, hogy egy 23 éves asszonyba egy 30 éves férfi heréit operálták át, s egy — a hölgy gyomorfalából fabrikált — „álpéniszt” is kapott hozzá, míg az úriember megkapta a hölgy petefészkét — jelentette a Reuter, a műtétet végző pekingi orvoscsoport egyik tagjára hivatkozva. A műtétet a páciensek jól viselték, komplikáció nem merült fel. Csupán az exhölgy- nek kellett immunvédelmet csökkentő szereket adni, hogy megelőzzék a beoperált új szerv miatt fellépő kilökődési folyamatokat. A sikeres operáció után mindketten — a nőférfi és a férfi-nő is — remélik, hogy rövidesen találnak partnert a házassághoz. (Eddig magányosan eltek.) Moszkvában temették el? Hitler utolsó, hosszú útja Együttműködési megállapodás Gazdasági együttműködési megállapodást kötött egymással Horvátország és Bosznia-Hercegovina. Az egyezményt miniszterelnök-helyetteseik, horvát részről Mate Granic, boszniai részről pedig Hakiia Turajlic írták alá. A Két fél elhatározta, hogy a javak, a szolgáltatások és a toké szabad áramlásához szükséges feltételeket teremt, fejleszti gazdasági, s műszaki-tudományos kapcsolatait. Forintkötvények , A londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) körülbelül kétmilliárd forint névértékben bocsát ki forintkötvényeket Magyarországon az év vége felé, elsőként a nemzetközi pénzintézetek közül. A kötvényeket valószínűleg 5-7 éves lejáratra bocsátják ki rögzített kamatú szelvényekkel. Pesszimista oroszok Kelet-Európábán a magyarok és a lengyelek ítélik meg a legderűlátóbban gazdasági jövőjüket — állapította meg a Mintel, egy vezető brit piackutató cég új reprezentatív felmérésében. A legpesszimistábbak pedig Oroszország európai részének lakói. Hitler maradványai valójában nem Németországban, hanem Moszkvában nyugszanak, s ide hosszú hányattatás, többszöri szállítgatás után jutottak — ezzel a verzióval állt elő nemrégiben a Der Spiegel hasábjain Lev Bezi- menszkij moszkvai történész, aki a „ vezér ” ha Iá Iá val és eltem etésé- vel kapcsolatban a korábbiaktól merőben eltérő nézeteket vall. A különböző elméletek felállításához remek alapot nyújt, hogy a Führer halálának körülményei mind ez ideig kevéssé tisztázottak, nincs ugyanis szemtanú. A fegyverrel öngyilkosságot elkövető Hitler és Éva Braun holttestét — utóbbi méregampullától halt meg — állítólag benzinnel leöntötték és elégették. Kétkedők azonban mindig akadnak: ezek közé tartozik a most 72 éves Bezimenszkij is. Verziója szerint Hitler nem égett el, viszont halála után sem talált nyugalmat: sírját ugyanis állandóan cserélgették —feltételezhetően nyolc alkalommal. Hitler halálának körülményeit illetően Bezimenszkij maga inkább arra a változatra voksol, hogy Hitlerrel nem golyó, hanem méreg végzett. A történész — mint egykor a Vörös Hadsereg katonai felderítőszolgálatának tagja — maga is tapasztalhatta, hogy Hitler halálának valódi körülményeit a szovjet vezetés később sem akarta feltárni. Egyik kollégájának ez irányú akcióját az ötvenes évek végen Hruscsov leállíttatta. Bezimenszkij azonban nem állította le kutatásait, s így jutott el Viktor Abakumov tábornokhoz, aki a háború végén mind Sztálin, mind Berija kegyeit a legteljesebb mértékben elvezte. Abakumovot egy különleges csoport irányításával bízták meg, s ő volt egyebek között felelős Hitler körözéséért is. 1945 májusában Hitler elfogása helyett azonban már csak a Führer maradványainak azonosítását jelenthette Sztálinnak. A maradványokat állítólag még május 4-én kiásták, majd miután a dokumentálást elvégezték, ugyanabba a sírba visszaföldelték. Az akciót vezető csoport parancsnoka, Klimenko alezredes arra a következtetésre jutott, hogy az állítólagos holttest nem lehet Hitleré — az ugyanis stopolt zoknit viselt. Amikor azon- an Klimenko az alaposabb vizsgálatok végett a helyszínre vissza akart térni, már nem engedték oda, mivel a terület feletti ellenőrzést időközben az 5. rohamezred vette át. Klimenko tehát önálló akcióba kezdett. A testeket titokban ismét kiásatta, majd a 3. rohamezreddel először a plötzenseei börtönbe, majd a berlin-buchi állomáshelyre szállította. A maradványokat itt jegelve tartották, majd mikor továbbvándoroltak, a Führer részeit egyszerűen lőszeresládákba csomagolva továbbvitték, s Finow közelében ismét elföldelték. Közben vártak a moszkvai vezetés válaszára. — Megsemmisítéssel még várni kell — volt a válasz, így a részek továbbvándoroltak a Vörös Hadsereg lőszeresládáiban sírba be, sírból ki. Később Moszkva felülvizsgálatot rendelt el a maradványok ügyében, így azokat ismét kiástak, megmutatták a Moszkvából kirendelt illetékesnek, aki bizonyságul csupán a fogakat küldte Moszkvába Berijának. Ezután immár negyedszerre kerültek föld alá a részek, amelyek később a hadsereg vándorlását követve Rathenow-ba, Stendhalba, majd Magdeburgba kerültek. A történet ezzel véget is érne — állítja a történész —, van azonban még egy utolsó utáni felvonás is, amely már napjainkban játszódik. Amikor a német egyesítés már eldöntött tény volt, egy háborús veteránnak eszébe jutott, hogy felhívja Valentyin Falin KB-titkár figyelmét: a mag- deburgi sírnak nem szabadna a jövendő „Hitler-hívek” kezére jutnia. Falin — aki korábban bonni nagykövet volt — jelentést készített Vlagyimir Krjucskov KGB- főnöknek, aki intézkedett is. A maradványokat — állítja Bezimenszkij — sebtiben Moszkvába szálh'tották, és a lefortovói börtönben földelték el. Ha mindez igaz (lenne), akkor a sors sajátos fintora folytán Hitler földi maradványai most a nagy ellenfél, Moszkva ölében pihennek. Kérdőjelek Foszló Versailles? Igaza van-e dr. Milentijevics- nek, a New York-i egyetem, neve után ítélve nyilván délszláv származású professzorának, amikor nagyon kiélezetten így fogalmaz: „Jugoszlávia és tulajdonképpen Csehszlovákia is most fizet meg Versailles-ért”?Megítélés dolga. De tény, hogy az első (és gyakorlatilag a második) világháborút lezáró szerződéseit foszladozása része a világban végbement, általános zűrzavarral kísért változásoknak. S e szerződések leértékelődésének hatása — büntetésként vagy sem — érződik Európa egész keleti térségében. Mivé lett mára Versailles-Tri- anon? Bomlottak, bomlanak, komoly politikai gondokkal küzdenek olyan országok, amelyek helyzetét a világ akkori nagyjai, hitük szerint örök időkre, az egykori francia uralkodók kastélyaiban szabályozták. Tény az is, hogy a különböző államalakulatok nemzeti szétesése — eddig — nem lépte át az annak idején meghúzott nemzetközi határokat. De ez így is marad? A kérdés — ez is kemény valóság — éppúgy a levegőben lóg, mint az: nem lesz-e folytatása annak, hogy egy sor, a második világháborúhoz kötődő paktum és szerződés is „halott”? Hiszen ezek nyomán lettek függetlenek a volt szovjet balti államok, s bukkant fel lehetőségként Moldova és Románia esetleges szorosabb kötődése. Vagyis: nem inognak-e már az európai status quo újabb dokumentuma, a helsinki záróokmány egyes tartópillérei is?Erről szólni, lehet, kényelmetlen, de nem szólni mind veszélyesebb. Mint ahogyan arról is, hogy lesz- e erő, amely a foszladozó európai szerződéseket időben, közös akarattal újakra cseréli? S mi lesz addig az érintettekkel? (FEB) FOLYÓSZÁMLA NÉLKÜL MEGÁLL AZ ÉLET ... Egy cégnél az alapvető napi feladatokat sem tudják ellátni a bank nélkül, amely szakszerűen és naprakészen vezeti a cég folyószámláját. Az IBUSZ bank országos hálózata biztosítja, hogy partnereinél egyetlen pillanatra se álljon meg az élet. Az IBUSZ bank folyószámla két napon belül teljesíti az átutalást. A folyószámlán elhelyezett összeg kamatprémiummal együtt akár 20%-os kamatot is elérhet. Bp., IV.ker. Árpád u. 112., Bp., V. kér. József A. u. 18. Bp., VI. kér. Teréz krt. 1. Bp., VII. kér. Károly krt. 17-19. Bp., XI. kér. Bartók Béla u. 9. Bp., XIV. kér. Örs vezér tere (Sugár) Bp., XIV. kér. Ajtósi Dürer sor 10. Bp., XX. kér. Kossuth L. u. 32-36. Debrecen, Piac u. 11-13. 169-2912 117-3011 142-1337 122-7050 161-3440 163-4092 251-1666 128-5054 06/52-15-555 Salgótarján, Fő tér 4. Eger, Bajcsy Zs. tömb belső Győr, Szent István u. 29-31. Kalocsa, Szent István kir. u. 28. Kecskemét, Dobó krt. 9. Kőszeg, Városház u. 3. Mezőkövesd, Mátyás kir. u. 123. Miskolc, Széchenyi u. 3-9. Mohács, Szabadság u. 1. 32/14-356 06/36-11-451 06/96-16-006 06/64-62-012 06/76-28-033 06/94-60-376 06/40-12-481 06/46-325-623 06/71-11-532 Nyíregyháza, Országzászló tér 10. Pécs, Széchenyi tér 8. Salgótarján, Fo tér 4. Szeged, Klauzál tér 2. Szekszárd, Beloiannisz u. 1-3. Székesfehérvár, Ady E. u. 2. Tatabánya, Győri u. 1/a. Zalaegerszeg, Dísz tér 4. 06/42-12-122 06/72-12-157 06/32-14-356 06/62-26-533 06/74-15-293 06/22-11-510 06/34-10-897 06/92-11-458 Ez az ajánlat Önnek is szól! IBUSZ BANK FOLYÓSZÁMLA-VEZETÉS És az élet megy tovább ...