Nógrád Megyei Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-27-28 / 151. szám
1992. június 27-28., szombat-vasárnap MEGYEI KÖRKÉP HÍRLAP 3 Lélekharang a nógrádi mozik felett (Folytatás az 1. oldalról) csökkenése miatt azonban 1992 első négy hónapjában a veszteség már 2.2 millió forintot tett ki. Az előrejelzések szerint, a ráfizetés összege június végéig eléri a 11 millió forintot! Ezen a ponton a vállalat működése, a moziüzemeltetés finanszírozása már elemi akadályokba ütközik, s ezért kezdeményezte a vállalat igazgatója a megszüntetést. A tájékoztatóból kiolvasható volt: a vonatkozó törvények értelmében az önkormányzatok tulajdonába kerülő mozik, vetítőhelyek nagy valószínűséggel értékesítésre kerülnek vagy bérbe adják azokat. A vélhető veszteségeket követően, egyre szélsőségesebb üzleti módszerekkel, műsorpolitikával kísérlik majd meg a holnap mozis vállalkozói a nyereséges üzemeltetést. Ennek a folyamatnak a veszélyei, s a meglévő moziinfrastruktúra lepusztulásának kockázatai nyilvánvalóak. Kényelmes fotelban terpeszkedünk Erdős Ish’án irodájában. Beszélgetésünk alatt az ég csatornái is megnyílnak. Mintha a felhők is a mozit siratnák ... Van-e alapja a pletykának?- Olyan szóbeszédet is hallani a városban, hogy azért vált oly sürgőssé a vállalat felszámolása, mert ön át akarja pasz- szolni a piacot a megye kapujában toporgó nyugati érdekeltségű filmforgalmazóknak.- A pletykának annyi valóságalapja van, hogy több ajánlat is a városháza asztalán fekszik a salgótarjáni Apolló hasznosítására. Köztük van az amerikaimagyar érdekeltségű Intercomé is, amely májusig vállalatunkat is ellátta filmmel. Akkor arra hivatkozva, hogy tartozunk nekik, leállították a filmszállítást. Tehát azzal a céggel, amely a szóbeszéd alapját adhatná, nem vagyunk igazán jóban. Márpedig, ha az lenne a céljuk, hogy kedvezzünk nekik, akkor az együttműködésre törekednének, s nem ellenkezőleg.-Mikorra tehető a vállalat felszámolása?-A vagyonátadást követően napokon belül kimondják a csődhelyzet miatt a vállalat jogutód nélküli megszűnését.- A vállalat megszűnése után milyen perspektívát lát a mozizásra Nógrádban?- A salgótarjáni városházán, - mint említettem, - ott van több filmforgalmazó szándék- nyilatkozata az Apolló mozi hasznosítására. Ha a városháza nem figyel, akkor meg is szerzi a mozit valamelyik ajánlattevő.- S ez miért lenne baj?- Véleményem szerint az lenne a megoldás, ha az Apolló dolgozóiból hoznának létre egy kicsiny, de ütőképes csapatot, amelyik a vállalat nélkül, a költségeket leszorítva az ura lenne a mozinak, s nem kiszolgáltatottja mondjuk egy vegyesvállalatnak, amely már parancsnokol, ha ide beteszi a lábát. Én azért szorítok, hogy igenis tartsák meg az önkormányzatok a mozikat a szellemiség érdekében. A salgótarjáni városházán Ercsényi Ferenc alpolgármestert sikerült elérni.-Alpolgármester úr, az Apolló mozi városi tulajdonba kerülése napok kérdése. Mit kezdenek vele?- Ajánlatok, érdeklődők vannak vannak a filmszínház üzemeltetésére, de egyelőre nem tudunk lépni, mivel a vaJúlius 2-án a tarjániak kérdezhetnek Fórum a városi televízióban A korábbi viharokhoz képest - talán éppen ez év elejétől - határozottan csendesebb a salgótarjáni önkormányzat és környéke. Lehet erre azt mondani, hogy az új polgármester, a normális irányítás érdekében kialakult konszenzus, vagy az országos ügyek/botrányok vidéket tompító hatása az, amely ezt a viszonylagos csendet teremtette. Ez akár szubjektív megítélés is lehet. Persze szó nincs arról, hogy a botrányok nagysága, a kínos ügyek száma határozná meg az önkormányzat munkájának minőségét. Ám az lehetséges, hogy a városlakó véleményét igen. Mert lehet, hogy ha túl nagy a „zaj”, az a baj, néha meg a túl nagy csend a gyanús. Mi a helyzet most a városházán? Június másodikán a Salgótarjáni Televízió élő adásában eme, látszólag egyszerű kérdésre is keresik majd a választ többen is. A fórum jellegű műsorban Salgótarján polgármesterét és alpolgármestereit faggatja majd a (városban közvetlenül érintett és érdekelt,) Nógrád Megyei Hírlap, a Tarjáni Tükör és az STV egy-egy munkatársa. Már ha engedik őket szóhoz jutni a tarjániak. Ugyanis kérdéseket akár máris fel lehet tenni telefonon mind a három szerkesztőség telefonszámain. Talán még a levél is célhoz ér. De! Először a Salgótarjáni Televízió történetében, a kíváncsiskodó a helyszínen is kérdezhet, személyesen is mondhat véleményt! A fórumot (az időjárástól függően) vagy a Fő tér egyik sarkából vagy tévé épületének egyik terméből közvetíti az STV. Dr. Zsély András polgár- mester, Detre Jenő és Ercsényi Ferenc alpolgármesterek vállalták, hogy állják a sarat. A munkájukhoz is fontos, hogy megtudják: mi feszíti, mi érdekli a salgótarjániakat? Tessék tehát kérdezni, június másodikán a város vezetői válaszolnak! Újmise Ludányhalásziban Június 27-e nagy nap lesz a ludányhalászi egyházközség életében: a falu szülöttje, Süléi László szombaton 11 órától tartja újmiséjét a település római katolikus templomában. Kalácska Ferenc plébánosnál érdeklődtünk az eseményről:- Süléi László a tizedik, akit pappá szenteltek a helybeliek közül. Az újmisés Esztergomban végezte el a szemináriumot. Az ünnepi alkalomból Végh Bertalant, a Dominika szigetére elszármazott, szintén ludányhalászi születésű szalézi atyát is meghívták az újmisére. Kalácska Ferenc szerint ilyen esemény két évtizedenként fordul elő egy-egy egyházközség életében. Erre szokták mondani a régiek: „egy újmisés áldásért érdemes elkoptatni egy új csizmát is". gyón, a mozi épülete nincs a kezünkben. Nem tudom mire vélni ezt a késedelmet a vagyonátadással. Amint ez megtörténik, azonnal pályázatot írunk ki a mozi üzemeltetésére. Késik a vagyonátadás A vagyonátadás kérdéséről megkérdeztük dr. Várkonyi Józsefet, ezúttal mint a Nógrád megyei Vagyonátadó Bizottság vezetőjét.-A megyei moziüzemi vállalat felszámolása kapcsán felvetődött: a vagyonátadó bizottság késedelme az oka, hogy még nem került pont az önkormányzati tulajdonba kerülő filmszínházak sorsára.-A vagyonátadás egy csapatmunka. Nem csak a VÁB az, amely ezt gyorsítani tudja, mivel lényegében az önkormányzatokon múlik, hogy a vagyonátadáshoz szükséges nyilatkozatokat a bizottság mikor kapja meg. 1991. október közepén a megyei közgyűléstől kaptunk egy levelet, amelyben azt kérték, hogy a VÁB több közüzemmel, a lista élén említve a moziüzemi vállalatot, addig ne foglalkozzon, amíg a közgyűlés megállapodás útján nem rendezi a vagyonátadást. Csak januárban kaptunk információt, hogy az egyezségi tárgyalások során a közgyűlés az érintett önkormányzatokkal nem tudott megegyezni. Ezért megindítottuk a moziüzemi vállalat vagyonátadását. A törvény szerint június 7-éig kellett az önkormányzatoknak nyilatkozniuk: kérik-e a vállalat településükön működő közműhányadát. A hónap közepéig az ügyben érintett harminc önkormányzat közül tíztől nem kapPásztó. A városi önkormányzat által meghirdetett, Tittel Pál Általános és Középiskolai Kollégium intézményvezetői állására vonatkozó pályázati felhívásra, az 1992. március 31-ei beadási határidőig, öt pályázat érkezett. A beérkezett pályázatokat a polgármester május 9-én adta ki tűk meg a határozatott!) Egyébként hangsúlyoznom kell: a VÁB tulajdont ad át és nem a vállalat sorsa fölött dönt. A működésről való rendelkezés már az új tulajdonosra tartozik. Lássuk, hogyan élik meg a lélekharang mozik feletti kondu- lását a salgótarjáni Apolló dolgozói. „Vegetálunk...” Kocsárdi Nándor üzemvezető:- Vegetálunk, kínlódunk. Olyan filmeket kapunk, amilyenekre nincs érdeklődés. Jönnek a nézők, kérdik, milyen filmet játszunk a jövő hónapban? Mondjam azt az érdeklődőknek, menjenek Egerbe, ott megnézhetik az új filmeket? Itt az elseje és nincs jövő havi műsorunk! Az embernek tönkremennek ebben az idegei... A bizonytalanság a legrosszabb az egészben. Kellünk-e vagy sem az új tulajdonosnak? Tudja, most hol tartunk? Egy hét haladékot kaptunk az ÉMÁSZ-tól a villanyszámla ki- egyenlítésére. Ha nem fizetünk, márpedig bevételünk alig van, kikapcsolják az áramot. Mi pedig bezárhatunk...- Nem hittük volna fél évvel ezelőtt, hogy lesz olyan előadásunk, amikor tizenegy néző vált jegyet egy filmre - fakad ki magából az egyik jegyszedő. - Egyik reggel majd arra ébredünk, hogy az utcán vagyunk.- Mi is a vendégektől halljuk, amit tudunk. Ők kérdezgetik: tényleg megszűnik a mozi? - veti közbe a pénztáros nő. - Mondja, maga nem tud valami konkrétumot? A moziból kifelé jövet megszólítok néhány járókelőt: ők vajon mit szólnának, ha tényleg véleményezésre az érintett intézmény nevelőtestülete által választott bírálóbizottság elnökének. A testület május 26-án rendkívüli értekezleten véleményezte a pályázatokat, majd a szakmai követelmények maximális figyelembevételével azt a döntést hozta, hogy nem támogatja egyik pályázót sem. bezárnák az Apollót?- Nem járok moziba, engem nem zavarna.(Könyvárus a vasúti alújáróban.)-Pálfalvára jártam az ifjúsági házba. Nagyon fel voltam háborodva, amikor ott abbamaradtak a vetítések. Szomorú lenne, ha itt is erre a sorsra jutna a mozi, de nem tehetnénk róla .(Szombati Béláné)-Éz egy folyamat eredménye. (Egy közintézmény alkalmazottja)- A régi rendszerben nem volt ilyen. Most meg az élettől is elmegy az ember kedve. Megéltem 55 évet, de ilyen kilátástalan nem volt még a helyzet. (Negre János, parkolóőr) Csak emlék marad? Tehát: a moziüzemi vállalat megszűnik, a moziépületeket az önkormányzatok kapják, ha meglesz a vagyonátadás, amely üteme nem csak a VÁB-on múlik. A salgótarjáni városháza alig várja a pillanatot, amikor pályázatot írhat ki az Apolló mozi üzemeltetésére, a városlakók pedig nagyon sajnálnák a mozi bezárását, ami a filmszínház jelenlegi vezetője szerint, nem elképzelhetetlen. S mi a helyzet vidéken? Lesz-e arrafelé lehetőség moziba járni, vagy csak emlékét őrzik meg a mozizásnak? Sikerült beszélni majdnem valamennyi város polgármesterével. Kiderült, egy véleményen vannak: minden település érdeke, hogy a moziszolgáltatás megmaradjon. Abban is megegyezett állásfoglalásuk: előbb legyenek túl a vagyonátadáson, kerüljön az önkormányzatok tulajdonába a mozi. Aztán törhetik a fejüket a képviselő-testületek a megoldáson. Vallus Tibor Ugyanakkor a nevelőtestület egyhangúlag javasolta a képviselő-testületnek, hogy Vincze Ferenc jelenlegi igazgató kapjon megbízást az intézmény vezetésére. A testület elfogadta a javaslatot, így Vincze Ferenc igazgató vezetői megbízatását 1993. július 31-éig meghoszabbította. Traffipax • Június 27-én, szombaton 10 és 20 óra között Salgótarjánban, a Budapesti, a Bajcsy Zsilinszky, a Füleki, a Rákóczi, és a Kővár úton várható traffipa- xos ellenőrzés. Vasárnap, 28-án ugyancsak 10 és 20 óra között Salgótarján és Kishartyán térségében a 22. számú úton, Karancslapujtőn a 2206 számú úton, valamint a Salgótarján Bajcsy Zsilinszky út, Mátraszele, Homokterenye, Nádújfalu útvonalon számíthatnak az autósok a traffipaxos rendőrkocsi felbukkanására. Véradónap • Balassagyarmat. Június 30-án reggel 8-tól délután 4 óráig a helyi véradóállomáson (Rákóczi u. 126.) véradó napot tartanak. Svájci vendég • Salgótarján. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság meghívására ma a megyeszékhelyre érkezik Hans Jörg Ritter, a svájci Apenzell kanton rendőrfőnöke. Látogatása során tárgyalásokat folytat a megyei ön- kormányzati és igazságügyi szervek képviselőivel, megismerkedik a megyei rendőr-főkapitányság munkájával. Fajsúlyos témák • Balassagyarmat. A képviselő-testület június 30-án délután 3 órától tartja soron következő nyilvános ülését, melyen szó lesz a város telefonellátottságáról, a helyi foglalkoztatottságról és az itteni munkanélküliségről, s a majdani házi orvosi szolgálatról. Tanulók sikere • Ságújfalu. A község általános iskolai tanulói közül Dénes Erika a Kazinczy szépkiejtési versenyen vett részt, Virág Adrienn pedig az eszperantó nyelvi megmérettetésen lett országos második helyezett. Falugyűlés • Nógrádsáp. A helyi önkormányzat június 28-án, vasárnap 18 órára falugyűlést hívott ösz- sze. A közérdekű fórumon a víz-, gáz-, és telefonhálózat kiépítésének kérdéseiről, valamint az iskolaigazgató választás körül kialakult helyzetről tájékoztatják a lakosságot, illetve várják a véleményeket és javaslatokat. A kollégiumban marad az eddigi igazgató A polgármester készíti a borjúpaprikást Karancsság. A művelődési házban június 28-án, vasárnap az idősek napját rendezi meg az önkormányzat. Száztizennégy hetven éven felüli lakost várnak délután három órára az intézménybe, ahol az ünnepeiteket az iskolások köszöntik. A rendezvény fénypontja a friss borjúpaprikás lesz, amit maga a község polgármestere fog elkészíteni a vendégeknek. Kíváncsiskodó Tumultus a Csemegében Nagy Józsefné, salgótarjáni olvasónk érdeklődött arról, hogy miért alakították ki a Csemege üzletházban az önki- szolgáló rendszert? A péksütemények vásárlásánál ez ugyanis rendszeresen idegesítő sorbanállást, tumultust okoz. Az árufeltöltést végző dolgozók és a vevők nemegyszer egymást zavarják. A kérdésre Csábi Imréné, a Csemege bolt igazgatója adott választ.- Tavaly júliustól a Julius Meinl cég a partnerünk, az ön- kiszolgáló rendszer kialakítását ők határozták el, abban a hi- szemben, hogy ezzel a péksütemény vásárlás áteresztő képességét javítani tudják. Sajnos az elképzelés nem igazán vált be, a lehetőségeket behatárolja a hely szűkössége. Vásárlóink hosszú éveken keresztül megszokták a hagyományos működtetést, és ha valaki igényli, a jelenlévő eladók most is szívesen kiszolgálják. Annyit tudok ígérni, hogy a részvénytársaság vezetőségének legközelebbi látogatásán felvetem e problémát. Talán sikerül módosítani a gondolák elhelyezését. Á következő kérdést zagy- vapálfalvai nyugdíjas olvasónk tette fel: 1981-ben megbetegedett, és öt évvel később leszázalékolták. Nyugdíjba azonban csak 1990-ben ment, mert betegsége ellenére takarítónőként munkát vállalt. Azt szeretné tudni, hogy kap- hat-e idén nyugdíjemelést, és ha igen, mikor? Kedvet érez az újságíráshoz? Á. nyár idején nincs mit csinálnia? Szeretne megismerkedni a legkorszerűbb, számítógépes újságkészítéssel? Szívesen írna a megyében történtekről? HA IGEN, AKKOR EGYMÁSRA TALÁLTUNK! A NÓGRM HÍRLAP a nyár időszakára az újságíráshoz kedvet érző fiatalokat keres. A megjelent cikkek után kiemelt honoráriumot fizetünk. Érdeklődni: Hétfőtől péntekig,- kizárólag személyesen - a főszerkesztőnél. (Salgótarján, Erzsébet tér 6.)