Nógrád Megyei Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-13-14 / 139. szám
6 HÍRLAP MÁTRATERENYEI ÖSSZEÁLLÍTÁS 1992. június 13-14., szombat-vasárnap NÓGMDÉHMAP Pályázat idején a nógrádi múzeumokról A Nógrád megyei múzeumi működés átszervezése a megyei közgyűlés múlt év végi határozatát követően második állomásához érkezett. Jelenleg az intézmények igazgatását célzó pályázatok beadási időszaka tart. A megyei múzeumügyről többféle szinten fogalmaztak meg állásfoglalást, a múzeuló- gusoktól egészen a minisztériumi vezetésig. A megyei múzeumigazgatás a szervezetiséget, annak tovább éltetését tartja elsődleges szempontnak, és a közelmúltban jelentkező problémákat lényegében a kevesebb pénzre vezeti vissza. A szervezetiség elsődlegessége politikai motiváltságának és némiképp bürokratikus szempontnak tekinthető. Elsődleges érdekünk a múzeumi funkciók minősítési ellátása, a kulturális szerepvállalás megvalósítása. Ehhez képest a szervezetiség szempontja a maga helyén, mint eszköz-problematika merülhet föl. A Nógrád megyei múzeumi szervezet egy olyan sajátos képződmény, mely messze esik az országosan tipikus formától, sőt egyedi fejlemény a megyei múzeumi szervezetek sorában. Nincs még egy megye az országban, ahol a múzeumok kü- lön-külön egy-egy múzeológiai profilt testesítenének meg, mint nálunk (Salgótarján: történeti, Szécsény: középkori történeti- és régészeti, Pásztó: természet- tudományi, Balassagyarmat: néprajzi múzeológia). A szakmai tevékenység ilyen széttelepítése mellett azonban a múzeumi infrastruktúra koncentrált. Olyan, mintha a múzeumi szakmai tevékenység lényegében egy helyen, egy közös intézményben valósulna meg. A megyei szervezet történetének kutatása során világossá vált, hogy annak e sajátos alakulását jelentős részt politikai szempontok érvényesülése eredményezte. De a jelen problémáját is jelenti, hogy e befolyás csökevényesen és modell szinten gyakorlatilag máig sem szűnt meg teljesen. Az elmúlt bő két évtized egyenlőtlen fejlesztése, szervezetépítése azt eredményezte, hogy „fönt”, a központi, igazgatói szinten a működésnek minőségileg - és mennyiségileg is — jobb feltételei alakultak ki, mint a többi múzeumnál. Mindez nem választható el a közelmúlt politikai folyamataitól: azoknak a politika terén is tetten érhető fejleménye. Ugyanakkor ellenezhető, ha most is politikai döntések hatására történne a szervezet átalakítása, vagy megszűntetése. Szakmai oldalról a múzeumi szervezet jövőjére tekintettel kétféle értelmes fölvetést látok, mely a szakmai szuverenitás elvén alapul. Az elsőt ideálpolitikus alternatívának nevezném. Ez esetben az egyes intézmények szakmai funkciói alapján - az infrastruktúrát mellőzve - történne az éves költségvetés szétosztása a négy megyei múzeum között. Ez a három nagy intézménynél hasonló nagyságú költséghányadot jelentene, a pásztói múzeum esetében kevesebbet. Ez esetben az intézmények saját belátásuk szerint, külön megyei igazgatási gondoskodás nélkül határoznák meg működésük gazdasági, szakmai összetevőit. Ennek során az egyes intézmények érdekei természetes módon, önállóan artikulálódnak, s ez alapján kü- lön-külöri mérlegelnék a működéshez szükséges szolgáltatások optimális biztosítási módját. így a központosított megyei műhelyek versenyeztetve lennének a városi intézmények számára helyben elérhető infrastruktúrával és máshonnan, akár a fővárosból elérhető szolgáltatásokkal. Több szempontból is nyilvánvaló, hogy az ideáltipikus mód nem jelenthet azonnali gyakorlatot, de fölvetése - későbbi bevezethetőséggel - előre mutató lehet. A versenyhelyzet perspektívája rögvest ösztönözné a megyei szolgáltató részlegeket, hogy folyamatosan teljes megyei tevékenységet folytassanak. A helyi intézményeket is ösztönözné, hogy tájékozottak legyenek a szolgáltatások különböző típusú lehetőségei terén, optimális működésük érdekében. E versenyhelyzet bevezethetőségének késleltetése azért is szükséges, mert a múzeumi szervezet nemcsak különböző kulturális funkciók ellátását jelenti, hanem munka- vállalók foglalkoztatását is. Véleményem szerint munkavállalói szolidaritás nélkül nem létezik jó alternatíva. A munkavállalói érdekek mamximális figyelembe vétele és képviselete azzal együtt is elsőrangú, hogy a munkahelyek szervezeten belüli megoszlása összefügg a fejlesztésnek az egyenlőtlenségével. Eszerint már kialakult szervezeti-működési rendszer kombinálódna folyamatosan a helyi város adta lehetőségekkel. Modellváltásra van szükség. Ma még részben tovább élnek a centralizált működési modell megnyilvánulásai, nem szűnt meg a döntési, cselekvési jogkörök „megyei” monopóliuma, a három „vidéki” múzeum „fiókintézményként” működése. Például a múzeumok jegyárait ma is a megyei múzeumigazgató rendelkezése szabja meg és nem az adott múzeum kínálata és a felé irányuló kereslet. A Palóc Múzeum márciusban megnyitott állandó kiállítást is a megyei igazgatóság diktálta módon bonyolítottuk le és éppen e módszer kritikájaként a minisztérium több mint félmillió forintot vont vissza a már leutalt támogatásból. Mindez akkor, amikor elemi feltételeink hiányosak. Az is az eddigi működés kritikája, hogy az elmúlt évek megengedhetetlenül alacsony hatásfokú karbantartó-felújító munkája nyomán elégtelen a külső műtárgyraktárak állapota. A szécsényi régészeti raktár helyzete pedig már nem is a megyéhez, hanem az égbe kiált. A megyei közgyűlés dönti majd el, hogy a vezetői kinevezésekkel milyen irányba kívánja mozdítani a nógrádi múzeumügyet. De valójában az irányt lényegében már eldöntötte az elmúlt év novemberi határozatában, amikor az önállóbb működés és az intézményi egyenjogúság mellett voksolt. Limbacher Gábor muzeológus Balassagyarmat, Palóc Múzeum A ház asszonya: Tolnay Klári Tolnai Klári nem egyköny- nyen állt rá, hogy beengedjen minket az otthonába; abba a lakásba, amelybe nem bejutnunk - kár lett volna. Mert kedves, meleg és főképp: békét árasztó. Tolnay Klári nyilván ezt a békét igyekszik őrizni - több-keveseb sikerrel -, amikor megpróbálja távol tartani magától a külvilágot.- Tudjuk, hogy valaha apácának készült, most, íme, szerzetesi magányt igyekszik kialakítani maga körül?- A színházi elfoglaltságon kívül nemigen mozgok emberek között, nagyon jól elfoglalom magam itthon. Szeretem a könyveimet, a keresztrejtvényeimet, a virágjaimat, a lakásomat. Sajnos annyira nem lehet bezárkózni, hogy ne tudjam, mi történik odakinn; a tévén, a rádión át ide is bejön a világ, és az bizony elég borzalmas ahhoz, hogy ne vágyjak nagyobb „mozgalomra”. Egyébként mindig is volt bennem hajlam arra, hogy magamba vonultán éljek, ami elég nevetségesen hangzik olyasvalakitől, akit évente ezrek meg ezrek látnak „nyüzsögni” a színpadon. Ez valóban furcsa ellentét, de már a zárdában megmondta a kedves nevelő apácám, hogy „nem leszel te apáca, neked valami egészen más dolgod lesz az emberekkel.” Ide lyukadt ki a dolog: színész lettem.- Egy kis palóc jött fel Pestre, ahol aztán egy rózsadombi villában élt férjével, Rát- honyi Ákos fdmrendezővel. Nem volt ez nagy váltás?- Nem, mert - hogy fogalmazzam úgy, hogy ne hangozzék nagyzolósan? - Mohorán nekünk egy kis kastélyunk volt. Úgyhogy én megszoktam a jólétet. Mit is mondok? jólétet? - hiszen tönkrementünk mi ott alaposan -, de mindenesetre kellemes, szép környezetben éltem. Az elemit ott, Mohorán, parasztgyerekek között végeztem, s egész Nógrád kedves volt nekem. Gyakran kérdezik tőlem, mitől vágok ilyen harmonikus, nyugodt, mitől nincs bennem semmi színészi hiszti, s mindig arra jutok: a vidám gyerekkoromtól, a kiegyensúlyozott családi életünktől. Én akkortól csak szépségre emlék: szem vissza, és ez megragad az emberben, az egész lényét befolyásolja.- A rózsadombi villát aztán a háború alatt rommá bombázták.- Szó szerint, a földig. Amikor Budán még lövöldöztek, de ez az oldal már felszabadult, összeszedtek minket, kibombázott színészeket, és az egyetlen katonai pontonhídon áthoztak teherautóval Pestre. Színházi öltözőkbe költöztünk be, ki, hol talált egy lyukat, ott húzta meg magát. Pestnek akkoriban volt egy Debreczeni nevű polgár- mestere, aki nagyon szerette a színészeket, sorra utalta ki nekik az elpusztultak, elmenekültek lakásait. Engem ide nyomott be, két házzal arrébb Bajor Gi- ziéket, a másik oldalamra Pándi Lajost, Karády a Bástya utca sarkán lakott. Szabó Sanyiék velem srégen szemben, szóval ez a Debreczeni egész kis színész-negyedet csinált a környékből. Bútoraim nem maradtak, amit a villából átmenekítettem, az szinte semmi volt: a könyveim egy része és üveges, angol könyvszekrény, ami még az apámtól maradt rám amit itt látsz, az mind örökség; amikor a családban meghal egy öreg nagynéni, valami mindig átkerül hozzám. Nem értékes, de olykor szép darabok, sze- dett-vedett dolgok, szeretem őket.- Ez volt Darvas Ivánnal közös otthonuk is?- Iván először a mellettem lévő garzonba költözött be, azA művésznő a nappali beszélgetősarkában tán később áttörtünk ide egy dupla ajtót. Amikor börtönbe csukták azt a részt elvették tőlünk - tőlem, mert nem voltam jogosult rá, tőle meg, mert egy „börtöntöltelék” mégúgy sem -, s akkor visszafalaztuk az ajtót.- Egyszer azt nyilatkozta: kedvenc helye a konyha.- Kicsit azért is, hogy kíméljem a szobát - ezt még a paraszt Mohoráról hoztam magammal. Nekem nincs állandó személyzetem, magam tartom rendben a lakást, vigyáznom kell rá, ha azt akarom, hogy úgy nézzen ki ahogyan kinéz. Meg aztán: én magam főzőcskézek, és bizony eléggé „egy-ügyű” vagyok. Ne értsd félre, nem hülye, hanem egyszerre csak egy ügyre tudok koncentrálni, és ha kint fölteszek valamit, s aztán bejövök ide tenni-venni, teljesen elfelejtem, hogy a konyhában valami már rég lesült, lefőtt, odaégett, csak a szagra ébredek föl, hogy: te jóisten!, honnan jön ez a büdös? Úgyhogy inkább ott rendeztem be magamnak egy kis asztalkát, ott foglalkozom a dolgaimmal: rejtvényezek, könyvelek, küszködöm az adóívemmel.- Amikor bejöttem egy fészket mutatott a szoba ablakpárkányán; gerlemama ült rajta.- Minden évben visszajönnek hozzám a gerlék. Amíg a kicsik - nyamvadt, ronda, ázott kis vacakok - szárnyra nem kapnak, addig lehúzott rolóval élek, mert ha felhúznám a mama megrémülne és otthagyná a tojásokat. Csodálatos nézni, ahogy ezek a kis, arisztokratikus madarak élnek. Úgyhogy dehogyis húzom fel a redőnyt, dehogy csapkodom az erkélyen a szőnyeget! Csak üljön itt nyugodtan a gerlemama, és keltse ki fiókáit - hogy jövőre is legyen élet az ablakpárkányomon. * A riport elején azt írtuk: Tolnay Klári otthona békét árasztó. Lám, ez olyannyira így van, hogy - még az ég madárkái is tudják. Bors Edit (Az írás a Lakáskultúra című folyóirat 1992/3. június-júliusi számában jelent meg.) Nógrád megyei fotósok Ausztriában Igazi megtiszteltetést jelentett az ausztriai St. Pöltenben rendezett fotókiállításra szóló meghívó a Nógrád Megyei Fotóklubnak. Az osztrák városban hetven alkotással szerepelhettek a megyénkbeliek, osztrák, német, francia, valamint cseh és szlovák fotós kollégáikkal együtt. A képet készítő tizennyolc szerző közül tizenketten utaztak el Nógrád megyéből, május 21-én. Fogadtatásuk rendkívül kedves, meghitten közvetlen és protokolltól mentes volt. A látogatás első napjának estéjén zajlottak a diavetítések, nagy sikerrel. Környei Gyula, a Fancsik házaspár, Homoga József, Kovácsáé Maczkó Ilona, Buda László, Csömör Imre műsorait a vendéglátók őszinte örömmel nézték végig, megállapítva, hogy van mit tanulni tőlük. A képeken, távolról, a hegyek ölelésében mindenkinek tetszett Salgótarján. Az osztrák fotósok bizonyára nem csalódEgyütt a nógrádi csapat St. Pöltenben A fotókiállítás megnyitóján nak majd akkor sem, amikor eljönnek augusztusban a salgóbá- nyai fotóstáborba, méghozzá nagyobb számban a tervezettnél. Valaki azt mondta, hogy náluk már olyan rendezett minden, hogy időnként hiányzik a „vadregényes” táj. Ha ez valóban így van, minden feltétel adott arra, hogy itt jól érezhetik magukat. A nemzetközi kiállítás megnyitója, melyet a látogatás más-- napján rendeztek, egyik legnagyobb eseménye volt a kultúr- fesztiválnak. A St.Pölteni polgármester Willi Grúber úr köszöntötte a kiállítókat és a vendégeket. Emlékül plakettet nyújtott át a fotóklubok vezetőinek, köztük Homoga Józsefnek. A zsúfolt programba sikerült beiktatnunk egy St. Pölten-i városnézést, melynek során megcsodálhattuk e szép település nevezetességeit, gyönyörű épületeit, hangulatos utcáit, tereit. Rövid búcsú után a kalandozó magyarok, azaz a Nógrád Megyei Fotóklub tagjai hazaindultak, különösebb „harci” zsákmány nélkül, de sok-sok emlékkel, tapasztalattal és szakmai sikerrel. F. Csaba Mária Egy jellegzetes St. Pölten-i épület
