Nógrád Megyei Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-08 / 108. szám
BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1992. MÁJUS 8. PÉNTEK III. ÉVFOLYAM 108. SZÁM ÁRA: 9,60 FORINT BANK RT A vállalkozók bankja. Várja Tisztelt ügyfeleit! Salgótarján, Pásztó, Rétság. Bős—Nagymaros: az utolsó kísérlet Felmondjuk az államszerződést... A magyar kormány tegnapi ülésén úgy döntött, hogy 1992. május 25-i hatállyal megszünteti Magyarország és Csehszlovákia 1977-es államszerződését a bős-nagymarosi vízi erőmű építéséről. A hírt Mádl Ferenc tárca nélküli miniszter jelentette be a kormányülésről szóló sajtótájékoztató vendégeként. A miniszter elmondta azt is, hogy Magyarország kívánatosnak tartaná, hogy május 15-ig még egyszer tárgyalóasztalhoz üljenek Jan Carnogurskyval, a csehszlovák tárgyaló küldöttség vezetőjével és az Európai Közösség prágai, illetve budapesti nagyköveteinek jelenlétében még egyszer kérjék Csehszlovákia hozzájárulását a vízlépcső ügyében tervezett vizsgálatokhoz a korábban feltételként szabott moratórium mellett. Amennyiben ez az utolsó magyar kísérlet sem talál meghallgatásra csehszlovák részről, akkor Budapest átadja Prágának a megszüntetéséről szóló szóbeli jegyzéket. Katonai csúcs Karlovy Varyban A HM-ből származó információ szerint csúcstalálkozót tartanak szombaton Karlovy Varyban a Visegrádi Hármak védelmi miniszterei. Az egynapos munkatalálkozón a magyar, a csehszlovák és a lengyel védelmi miniszter a közép-európai térség biztonságpolitikai kérdéséit vitatja meg, összegzi az együttműködés eddigi eredményeit és áttekinti a háromoldalú kapcsolatok fejlesztésének további lehetséges területeit. Vitára alkalmas Az Országgyűlés kulturális bizottsága nagy szavazattöbbséggel általános vitára alkalmasnak találta a rádióról és a televízióról szóló törvény tervezetét. A bizottság tagjai közül csupán a szabad demokrata képviselők tartózkodtak a szavazástól, ellen- szavazat pedig nem volt. Az Országgyűlés várhatóan a jövő hét keddi ülésén kezdi meg a törvénytervezet általános vitáját. Nyugati minőségű Ladák Az oroszországi Lada gyár stabilizálni szeretné helyzetét a magyar piacon, és ezért változtatni kíván régi értékesítési gyakorlatán — jelentette be a Hun- gano Lada Kft. vezetője. Alek- szander Zvegincev elmondta, hogy a jövőben ugyanolyan minőségben szállítják a kocsikat, mint amilyet eddig Nyugatra szállítottak, és a szervizellátást is saját kézbe kívánják venni. Perverz rablók A rendőrség eljárást indított K. Pál 28 éves és K. József 26 éves mélykúti lakosok ellen, mert szerdára virradóan Jánoshalmán a nyitott ajtón bementek K. Ferencné 80 éves nyugdíjas lakásába, ahol megtámadták az idős asszonyt, akivel K. Pál erőszakosan közösült. Az asszony súlyos sérüléseket szenvedett és a helyszínen meghalt. Tömeges balesetek A mentőktől kapott tájékoztatás szerint szerdán este a 70-es úton Szabadbattyán és Kőszár- hegy között egy mikrobusz és személygépkocsi karambolozott. Egy személy életét vesztette, és öten — közöttük négy német állampolgár — könnyű sérülést szenvedtek. Miskolcon ugyancsak szerdán este egy mentőautó és egy külföldi személy- gépkocsi ütközött össze. A totál- káros mentőautóban két mentős és egy ápolónő súlyos sérülést szenvedett, s a kocsiban inkubátorban szállított csecsemő köny- nyebben megsérült. A személy- gépkocsiban két személy szenvedett könnyebb sérülést. BLÄCK JfiCK az Etesi Művelődési Házban minden pénteken és szombaton 8.00-05.00-ig. május 8-án, pénteken DISCO - SHOW, I 9-én, szombaton vendég 23.00-tól ZOLTÁN ERIKA “Gyere el Te is!" A bárnaiak szeretnének előbbre lépni Mit tehet egy^ munkanélküli a cigányokért? Soós Károly a Barnán élő, jelenleg állástalan grafikus a helyi cigányszervezet patronálásával új pezsgést vitt annak életébe. Nemrégiben kimozdultak a községből is: Pál József országgyűlési képviselő közbenjárásával ellátogathattak a Parlamentbe, ahol a Horváth Aladár képviselővel való találkozásuk új reményeket csillantott fel. Vezetőjük javaslatára ekkor határozták el, hogy a falu önkormányzatánál kijárják a képviselő által ajánlott lehetőség támogatását. A halmozottan hátrányos helyzetű kisebbségnek adható pénz elnyerésére kívánnak pályázni, napközi, kéttannyelvű oktatás bevezetésére, óvodai cigánycsoport foglalkoztatására. Szándékukat, céljaikat a helyi pártok képviselői, a pap, a polgármester, az iskolaigazgató, is megismerhette azon a fórumon, melyet a napokban rendeztek meg. Itt kérték a szükséges formanyomtatványok beszerzését és ügyük felkarolását. Összefogásuk igen, de bizonyos törekvéseik nem arattak osztatlan sikert. Hadik József polgármester úgy látja: Soós Károlynak nem reálisak az elképzelései.- Tudomásom szerint - s az érvényes jogszabályok értelmében - a remélt pluszpénzt akkor kaphatnák meg, ha az óvodában és az iskolában tisztán cigánygyermekekből álló osztály lenne. De ilyen nincs. Mindamellett rajtam nem múlik, én eljuttatom a nyilatkozatukat. Hogy mennyiben szolgálná a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatását a cigány nyelv oktatása? A kérdésre egyelőre nem lehet biztos választ adni. Az mindenesetre sejtet valamit, hogy a cigány diákok magyar nyelvtudása szerényen szólva nem kifogástalan. Másrészt az érintettek köreiben is akadnak, akik némi fent- tartással kezelik a kisebbség „debütálását a közéletbe”.- Sok szép dolog elhangzott azon a fórumon, s ez rendben is van. Viszont az a helyzet, hogy annak idején én, de azóta a gyerekeim sem érezték hátrányát a származásunknak. Soha nem választottak külön, nem szóltak meg bennünket...- mondta Babolcsai István, a cigányság egyik képviselője. Gál Imre iskolaigazgató nem gördít akadályt a napközi indítása elé, a bejelentés mégis mellbevágta.- Szinte sokkoltak az elhangzottak. Ugyanis a nemrégiben megszüntetett napközinkbe három gyerek kivételével cigány- tanulók jártak, akiknek az ön- kormányzat finanszírozta az étkezési térítési díjat. Tehát lényegében nekik tartottuk fenn, s utóbb, mivel kevesen voltak azok, akik ténylegesen hozzájárultak a költségekhez, bezártuk. (Folytatás a 3. oldalon) Gépjármű-felelősségbiztosítás Nem emelik a dijat Az idén nem emelik — vagy legalábbis nem a biztosítók által követelt mértékben — a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások díját, már csak azért sem, mert a hatályos kormányrendelet módosítását, amely szerint a díj egész évre szól, valószínűleg nem tudják időben végrehajtani — mondotta Asztalos László az Állami Biztosításfelügyelet vezetője tegnapi sajtótájékoztatóján. Hozzátette: ha mégis időben, azaz május végén napvilágot látna a kormányrendelet módosítása, a biztosításfelügyelet akkor sem egyezne bele a követelt 43,5 százalékos díjemelésbe. Asztalos János indoklásul elmondta: a biztosítók arra való hivatkozással számítanak a nagymértékű díjemelésre, hogy másfél évvel ezelőtt állapította meg a pénzügyi kormányzat a most fizetendő összegeket, s ha figyelembe vesszük az infláció mértékét és a bevezetés költségeit, akkor számításaik szerint az elmúlt évben 700 millió forint veszteség érte a gépjármű-felelősségbiztosítással foglalkozó cégeket. Csakhogy három nagy Mintegy negyven dolgozót foglalkoztatnak itt (Fotó: Perl Márton) Kutatóintézet két megye határán Ahol az étkeinket nemesítik Ha kisétálunk hazai piacainkra, s a zöldségeket végigpásztázzuk, minden bizonnyal azt a termést választjuk ki, amelyik nagyobb, húsosabb, frissebb társainál. Az a retekcsomó a csábosabb, amelyikben öklömnyi gumók piroslanak, az a sárgarépa, amelyik kamyi hosszú, és így tovább. Ezzel szemben a nyugateurópai piacokon jó ideje más szemmel válogat a vevő. Számára gyanús az óriásira nőtt zöldség, s sokszor esztétikai szem- pontból is elveti a gigantikus méreteket. S hogy mire való ez az összehasonlítás? Csupán arra, hogy meghallgassuk az igazi szakember véleményét a hazai zöldségtermesztésjelenlegi helyzetéről. Beszélgetőpartnerünk a Heves és Nógrád megye határában lévő Újmajori Zöldségtermesztési Kutató Intézet igazgatója, Nadoniczki György. — Elöljáróban talán néhány szó az intézet helyéről és szerepéről. Ez az állomás 1958-59- ben alakult kertészeti kutatóként. Akkoriban elsősorban a zöldségek nemesítésével, honosításával, s vetőmag-előállítással foglalkoztunk. Az éghajlati adottságok s a hatvani konzervgyár közelsége miatt itt a zöldborsófajták kísérletezésére esett a választás. A mai napig ez a fő növényünk, úgy, mint Makón a vöröshagyma, Kalocsán a fű- szerpaprika, Kecskeméten pedig a paradicsom, az uborka. — Ez azt jelenti, hogy az intézet 142 hektárnyi területén kizárólag zöldborsóféléket termesztenek? — Nem egészen. Elővete- ményként búza kerül a föld egy részébe, a vetésforgószabályt betartva pedig olyan kertészeti növények, amelyeknek a magját értékesítjük. De emellett a fő növény a zöldborsó. Jelenleg 32 fajtát vetettünk el egy időben, azonos körülmények között. Június elejére tervezzük a termés- bemutatót, amire számos hazai és külföldi szakember érkezik hozzánk. (Folytatás a 2. oldalon) Nem menesztik Kupa Mihályt Másik igazságtételt A koalíciós egyeztető bizottság ülése Kétszer több embercsempész Április végéig 7600 határsértőt fogtak el. Ez mindössze 5 százalékos növekedés, viszont az embercsempészek száma majdnem kétszeresére emelkedett az elmúlt év hasonló időszakához képest — mondta az MTI érdeklődésére Zubek János határőrségi szóvivő. Hozzátette: ez azt jelzi, hogy egyre több külföldi állampolgár „szervezetten” próbál Magyarországra szökni. Alátámasztja: 50 százalékkal nőtt az elfogott határsértők száma az ilyen szempontból egyik legforgalmasabb magyar — román határszakaszon. biztosítónál az APEH is megvizsgálta a felelősségbiztosítás helyzetét, a kiadások és a bevételek alakulását egyaránt. A Hungária, az ÁB és a Coloniál Biztosítóval lezajlott vizsgálat egyértelműen azt mutatta: nem veszteségük lett belőle, hanem éppen ellentétesen körülbelül 150 millióforint nyereségre tettek szert a kötelező gépjármű- felelősség- biztosításból. Ezért az Állami Biztosításfelügyelet ragaszkodik ahhoz, hogy a biztosítók felülvizsgálják korábban elkészített számításaikat, rövid időn belül pontosabb adatokat szolgáltassanak. (Folytatás a 2. oldalon) Javaslatot tesznek az igazságügy-miniszternek: hívja összejövő hétre azt a hatfős, az igazságügy-miniszterből, a belügyminiszterből, a három koalíciós frakcióvezetőből és a legfőbb ügyészből álló grémiumot, amely meghatározza az igazság- tételre vonatkozó, a Zétényi — Takács törvényjavaslatot felváltó javaslat alapelveit. Az MDF-, a 35-ös és a KDNP-frakció vezetője — Kónya Imre, Pásztor Gyula és Fű- zessy Tibor — részvételével tegnap Budapesten tartotta ülését a koalíciós egyeztető bizottság. Kónya Imre, aki a bizottság ülése után a sajtót tájékoztatta, ezzel kapcsolatban kijelentette: az új törvényjavaslat — az alkotmánybíróság döntését figyelembe véve — kifejezésre juttatná, hogy a diktatúrában elkövetett, és az elmúlt időszakban nem üldözött súlyos bűncselekmények tetteseit bíróság előtt kell felelősségre vonni. Ehhez azonban a büntetőeljárás módosítására van szükség, hogy a bíróság az esetleges elévülés ellenére valóban megvizsgálhassa: az adott személy elkövetett-e az emberiesség elleni bűncselekményt. Az M D F- frakcióvezető rámutatott: más kérdés a szintén szükséges történelmi tényfeltárás. Ezzel kapcsolatban kijelentette: Magyarország 40 évig „titkok birodalma” volt, tehát ki kell vizsgálni mi is történt valójában. (Folytatás a 2. oldalon) Már júliusban: Differenciált nyugdíjemelés Már júliusban 3-18 százalékos, január 1-jéig visszamenőleges nyugdíjemelésben részesülhetnek az 1988-ban, vagy előtte nyugdíjba vonulók, ha a kormánydöntést követően június 5-ig a Pária- ment is jóváhagyja a kompenzációt. Az egyes nyugdíjemeléseket a nyugdíjba vonulás ideje és a szolgálati idő szerint differenciáltan határozzák meg. Az Érdekegyeztető Tanács szakbizottsága egyetértésével a Népjóléti Minisztérium ilyen mértékű emelésre tesz javaslatot a kormánynak. Összességében 1 millió 650 ezer nyugdíjas számíthat átlagosan 560 forintos nyugdíjemelésre, az emelés minimuma viszont 200 forint. Erre a differenciált emelésre 10,1 milliárd forint áll rendelkezésre. A dolgozói körben várható 19,5 százalékos nettó átlagkereset emelkedést ezen felül az éves kétszeri nyugdíjemelés követi.