Nógrád Megyei Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-08 / 108. szám
Kiket is képviselnek a szerbek? A jugoszláv küldöttség státusának tisztázatlansága miatt tegnap ismét nem sikerült megkezdeni Helsinkiben azt a tanácskozást, amely az Európai Biztonsáf i és Együttműködési Értekezlet eretéocn a bosznia — hercegovinál válságra próbálna megoldást ajánlani. Nem sokkal a megnyitó után az elnöklő csehszlovák fődelegátus berekesztette a zárt ajtók mögött folyó ülést, miután heves szópárbaj robbant ki arról, valójában kiket is képviselnek az egykori Jugoszlávia nevében megjelent szerb diplomaták. Frantisek Janusnak, a csehszlovák delegáció vezetőjének közlése szerint az 52 ország képviselői most nem hivataloskonzultációk útján próbálnak valamilyen kompromisszumos formulát kidolgozni. (MTI) Busht már várták... Számos embert letartóztatott csütörtökre virradóra a rendőrség Los Angelesben a szálloda előtt, ahol George Bush és kísérete lakik. Az elnök szerda este azért érkezett a kaliforniai nagyvárosba, hogy megismerje az elmúlt napok zavargásai okozta károkat és tanácskozzék Los Angeles és a polgárjogi szervezetek vezetőivel. Szállodája előtt többszaz fős tömeg gyűlt össze, tiltakozva az ellen, hogy a rendőrség nem lépett idejében fel a gyújtogatások, fosztogatások ellen. Moszkva: Kabul Is a veszteséglistán Győzködik Líbiát Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár úgy döntött, hogy Líbiába küldi személyes megbízottját. Vlagyimir Petrovszkij főtitkár-helyettesnek arról kellene meggyőznie a líbiai vezetőket, hogy hajtsák végre az ENSZ Biztonsági Tanácsának Líbiával kapcsolatban hozott határozatát. Afganisztáni feloszlatás Az afganisztáni ideiglenes vezetés első rendeletéivel feloszlatta a kommunista pártot, a volt kormányt, a volt parlamentet és a megelőző rendszer titkosrendőrségét. Egyben bejelentették, hogy „népi bíróságot” fognak felállítani „az áruló, kommunista tisztségviselők” elítélésére. Izraeli bojkott Izrael bojkottígéretének megfelelően nem küldi el delegációját a közel-keleti békefolyamat keretében induló többoldalú tárgyalások két helyszínére: Brüsz- szelbe, ahol a regionális kérdések közül a gazdasági fejlesztés, és Ottawába, ahol a menekültprobléma kerülne napirendre. Mint a jeruzsálemi külügyminisztérium szóvivője szerda este közölte, a döntésről szóban tájékoztatták az EGK 12 tagországa, illetve Kanada izraeli nagykövetét Kurd kampány — áldozatokkal Kedd este óta tizennégyen haltak meg a kurdok által ellenőrzött iraki Csamcsamál városban, a választási kampány során megszaporodott zavargásokban. A Kurdisztáni Front — a térség de facto kormánya — szerdán több intézkedést is hozott, önmérsékletre szólítva fel az érintetteket. Megfigyelők szerint a mind hevesebbé váló összetűzések veszélyeztetik a május 17-re tervezett első szabad kurdisztáni választás megtartását. Kabul és az új afgán vezetés immár menthetetlenül távolra sodródik. Nem a világtól, még kevésbé a környező muzulmán államoktól. Moszkvától távolodik, szélsebesen, s ebben nemcsak a brezsnyevi döntés utáni tizenhárom év a ludas, maguk az orosz vezetők is. A moszkvai sajtó az elmúlt napokban mind hangsúlyozottabban marasztalja el ezért a felelősöket, bár egyelőre bűnbakokot még nem kerestek. Nadzsibullah bukása előrelátható volt. A félresikerült orosz diplomáciai manőverek azonban súlyos károkat okoztak Oroszországnak. Legutóbb a Megapolis Expressz című hetilap villantott fel érdekes részleteket ezekről a tétova lépésekről. A lap jól értesült forrásokra hivatkozva közölte: loan Andronov, aki Alekszandr Ruckoj alel- nök személyes megbízottjaként Kabulba tartott, a külügy sürgős táviratára kénytelen volt visszafordulni, elszalasztva ezzel az utolsó alkalmat, hogy közvetlenül tárgyaljon az ellenzékiekkel, még mrelott azok bejutnak Kabulba. A külügy esek az utolsó pillanatig életképesnek vélték a ka- buli kormányt, s ezért vetették latba befolyásukat. E zűrzavar láttán egyértelmű a kérdés: ki kit irányít Moszkvában, hiszen Ruckojt nem más, mint Borisz Jelcin elnök bízta meg az afgán ügyek kézbevételével, mindenekelőtt azért, hogy elérjék a még mindig fogságban lévő szovjet katonák szabadon bocsátását. A mudzsahedinek bevonulásával azonban ez a téma is háttérbe szorult, az ellenzék a hatalmon marakodik, ki figyel most az orosz követelésekre? A sajtó a szélesebb értelemben vett moszkvai Afganisztán- politika átgondoltságát is hiányolja, minduntalan párhuzamot vonva az ezzel szemben tapasztalható amerikai aktivitással és következetességgel. Érthetetlennek véli, hogy az az ország, ahol tizenötezer egykori szovjet katona vesztette életét, egyszer- csak perifériára kerüljön a moszkvai diplomaták szemében. Arról nem is beszélve, hogy Oroszországhoz sokkal közelebb van, mrnt az Egyesült Államokhoz. További presztízsveszteség, hogy az afganisztáni rendezésben korábban egyenrangú szovjet felet mára gyenge orosz utód váltotta fel. Washington ezen a pályán is egyedül maradt. A trónbeszédből kiderült Következik a vasút, majd a szénbányák Folytatódik a privatizáció Nagy-Britanniában II. Erzsébet angol királynő szerdai trónbeszédéből kideriilt: a brit kormány — az ellenzék rendúletíen ellendrukkersége közepette — rendületlenül folytatja az állami tulajdon eladásának 13 éve Margaret Thatcher kezdeményezte folyamatát. Legközelebb az államvasutak, a British Rail szolgáltatásait privatizálják és sorra kerülnek a British Coal-hoz tartozó szénbányák is. A brit kiárusítás szelleme azonos a magyaréval, vagy a többi kelet-európai privatizációéval: erőteljesen csökkenteni akarják az állam pénzügyi és politikai felelősségét a gazdaságban, növelni akarják az állami bevételt, és erősíteni a piacgazdaságot. A gyakorlat azonban aligha hasonlítható össze. Nagy-Britanniában többnyire profitáló óriásvállalatokat adnak el, amelyek vagy eleve is világcégek voltak (például a British Petroleum, vagy a British Aerospace), vagy azzá válhatnak és válnak (például a British Telecom, vagy a British Gas). Nem a kormánynak kell felkutatnia, rábeszélnie a lehetséges vevőket, éppen fordítva: a befektetők versengenek a lehetőségért. Az eladás módszere a nyilvános részvénykibocsátás és jegyzés — közvetlen értékesítés csak egy-két kivételes esetben volt. Másfelől a brit kormánynak nem 2000-nél is több vállalatot, hanem csak néhány tucatot kell eladnia. Magyarországon uralkodó volt az állami szektor, ám Nagy-Britanniában 1979-ben, a folyamat kezdetekor is csak a GDP töredéke származott az állami tulajdonból. 1979 óta 42 állami vállalat ment át részben vagy egészben, egy vagy több szakaszban magántulajdonba Nagy-Britanniában. E cégek háromnegyede a közszolgáltatásokban működik. Az eladásokból eddig 35 milliárd font volt a költségvetés bevétele. A rekorder a British Gas, az állami gázművek volt, amely 1987-ben 5,4 milliárd fontért kelt el. A kormány terveiből az tűnik ki, hogy a következő öt évben évente átlagosan is 5-5 milliárd font költségvetési bevételre lehet számítani a kiárusításokból. A közszolgáltató cégek privatizáció utáni tarifapolitikáját és a szolgáltatásuk minőségét független testületek ellenőrzik. A gázművek felügyeleti szerve például éppen szerdán fenyegette meg perrel a British Gas-t, ha záros határidőn belül nem csökkenti legalább 4,3 százalékkal a gáz árát 18 millió hazai fogyasztója számára. Igaz, ez is csekély ahhoz képest, hogy a British Gas beszerzési árai az utóbbi hat évben 8 százalékkal csökkentek, tarifái viszont 19 százalékkal nőttek. Ez arra vall, hogy az állami monopóliumok pusztán magánmonopóliummá alakítása Nagy-Britanniában sem gyógyír minden fogyasztói panaszra. De a kormány törvényhozási úton, új működtetési engedélyek kiadásával törekszik a hagyományos egyeduralmak megtörésére is. Ez érinti például az 1984-ben és az idén két részletben privatizált British Telecom vonalait, és a British Rail pályáin is futhatnak majd más cégek vonatai. Mostanáig az állami egységek közel kétharmadát eladták Nagy-Britanniában, és ezzel az állami tulajdon hozzájárulása a GDP-hez 14 százalékról 3 százalékra csökkent. Az 1979-es másfél millió állami munkahelyből 800 ezer átkerült a magángazdaságba. 13 évvel ezelőtt az 57 millió lakosú Nagy-Britanniában a felnőtt lakosság 3 százalékának volt részvénye, ma ez az arány tartósan 20 százalék fölött van. A részvényeket megtartó kisbefektetők több mint felének privatizált cégekben fekszik a pénze. Ez sem jelzi azonban a privatizációkban résztvevők tényleges számát. Egy-egy nagyobb részvénykibocsátásra öt-nyolcmil- lióan is jelentkeznek. Nem ritka a tízszeres túljelentkezés a lakosság köréből. A visszaszámlálás után persze kevesebbnek jut részvény. Az intézményi befektetőkkel szemben a magánbefektetőket részesítik előnyben, az utóbbiak közül pedig azokat, akik kevesebb részvényt kértek. Majd a vevők közül is sokan már a tőzsdei forgalom első napjaiban eladják papírjaikat. A többségnek néhány száz vagy ezer fontnyi profit jut — erről a várható piaci ítélethez képest mértéktartó elsődleges részvényár- megállapítás gondoskodik. A kormány eldönti, hogy az elsődleges eladásban a privatizált cégek részvényeiből mennyi kerülhet külföldre. A külföldi részesedés a tőzsdei forgalomban azután szabadon változik. A külföldi részesedést eddig csak a British Aerospace repülőgép- és hadianyaggyártó cég esetében korlátozták hosszú távra is. Az elmúlt 13 évben 1,2 millió tanácsi lakást is eladtak, további 12 milliárd fontért. A lakástulajdonosok aránya 52 százalékról 67 százalékra nőtt Nagy-Britanniában. (MTI) Ahol az étkeinket nemesítik (Folytatás az 1. oldalról) — Tapasztalataik szerint mennyire versenyképes a magyar zöldség a belföldi és nemzetközi piacokon? — A kilátásaink nem túl biztatóak. A holland, az olasz portékával aligha tudjuk felvenni a versenyt. Ennek az az egyszerű magyarázata, hogy a volt szocialista piacokon nem támasztottak minőségi követelményeket, így ott nagy mennyiségben is el lehetett adni a kevésbé tetszetős zöldfélét is. Ehhez alkalmas volt a hazai feldolgozói háttér is. Ma azonban — sajnos — hiába sikerül szín- és ízanyagban jó termést előállítani, ha a konzervgyárak berendezései nem képesek ezt olyan „köntösbe öltöztetni”, hogy megállja a helyét a nyugati üzletekben is. Itt mondom el azt is, hogy 8-10 évvel ezelőtt az országban 28-30 ezer hektár területen termesztettek zöldborsót, tavaly ez 8-10 ezer hektárra csökkent. — Ha ez a tendencia tovább folytatódik, veszélybe kerülhet az önök léte is? — Bármilyen nehéz helyzetben is vagyunk, én bizakodom. Nekünk is váltanunk kell. A jó minőségű étkezési zöld- és sárgaborsófajták termesztését kell előtérbe helyeznünk. Ehhez megfelelő adottságokkal rendelkezünk. Támaszkodhatunk a tapasztalt szakembergárdára és a kutatónk, Csizmadia László hozzáértésére. Ő jó ideje eredményesen végez kísérleteket a rezisztencia-nemesítés területén, magyarul a különböző fajták betegségek elleni ellenállóképességét szeretné fokozni. — Hány embernek nyújt megélhetést az intézet? — Tavaly 40 dolgozónk volt. Itt, helyben jelenleg öt család él, a többiek Selypről, Zagyvaszántóról, Palotáshalomról jönnek naponta. Az ország kutató intézetei közül az elmúlt évben még nekünk is sikerült* nyereséges évet zárni. Az idei esztendő — ha nem is hoz látványos eredményt — a dolgozóinknak változatlanul biztosítja a munkalehetőséget. Az is bizonyos, hogy az utánpótlással sem lesz gond, hiszen fiatalok is akadnak a munkások között. (b. k.) Nem emelik a dijat (Folytatás az 1. oldalról) A biztosításfelügyelet vezetője hangsúlyozta: évi 3 millió szerződésről, 20 milliárd forintos piacról van szó. Komoly szakmai és politikai felelősség hárul tehát az illetékes hatóságokra és szervezetekre. Be kell látni azt is, hogy mindenképpen módosítani kell a jelenlegi jogszabályt, amely szerint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás soha nem lehet nyereséges. Ha ugyanis ez nem történik meg, félő, hogy a biztosítók majd nem lesznek hajlandók ezzel az üzletággal foglalkozni. Ehhez ugyanis joguk van, mert a biztosítás megkötése csak az ügyfelekre és nem a biztosítókra nézve kötelező. Az A VF-nek az a javaslata, hogy kalkuláljanak nyereséget a díjba, de azt azonnal úgynevezett bonus tartalékba helyezzék, vagyis a tárgy évet követően ebből az összegből adjanak díjkedvezményt a balesetmentesen vezető autósoknak. Becslések szerint a Magyarországon illegálisan működő osztrák biztosítók 20-60 ezer közötti szerződést kötöttek eddig, ami azt jelenti, hogy ezen az úton évente 300-600 millió schilling áramlik ki az országból — mondotta Asztalos László. A magyar kormány szerint a legjobb megoldás az lenne, ha ezek a cégek legálisan jelennének meg az országban. ígéret van arra is, hogy ennek feltételeit a magyar hatóságok gyorsított eljárással teremtik meg. Mindezt már közölték az osztrák biztosító intézetekkel, érdemi választ azonban eddig nem kaptak. Gondot okoz az is, hogy a magyar állampolgárok nem tudják: devizajogszabályokat sértenek azokkal, ha Ausztriában hamis osztrák lakcímet bemondva, schillingért kötnek biztosítást. A biztosítók és a brókerek azonban tisztában vannak azzal, hogy Magyarországon csak itt kiadott engedéllyel lehet biztosítási tevékenységet folytatni. A Magyar Biztosítók Szövetsége rövidesen összeállítja azoknak a személyeknek a listáját, akik életbiztosítás illegális kereskedelmével foglalkoznak, az APEH is vizsgálni fogja ténykedésüket. (MTI) Szeptembertől: földet a kárpótlási jegyekért Más igazságtételt (Folytatás az 1. oldalról) A három frakció korábban hangoztatott és most megerősített véleménye szerint: egy, a Göncz Árpád köztársasági elnök által is kezdeményezett bizottság kompetenciájába azonban csak az elmúlt évtizedek eseményeinek, és egyes személyek politikai felelősségének kivizsgálása tartozhat, nem pedig a büntetőjogi felelősség megállapítása. A koalíciós képviselőcsoportok javasolják: a kormány dolgozza át korábbi, 1990-ben a Parlament elé terjesztett, határozatijavaslatát, amellyel egy politikai felelősséget vizsgáló bizottság felállítását kezdeményezte és készítsen újabb javaslatot, amely tartalmazná az 1990-es dokumentum alapelveit, a köztársasági elnök egy történelmi tényfeltáró bizottság felállítását célzó kezdeményezését, valamint az azóta benyújtott képviselői javaslatokat. Kónya Imre szerint Göncz Árpád kezdeményezése után várható, hogy az ily módon átdolgozott határozati javaslat általános támogatást élvez majd a Parlamentben. Az egyeztető bizottság ülésén ezen kívül Kónya Imre tájékoztatta frakcióvezető társait az MDF képviselőcsoportja hétvégi ülésének témáiról. Bejelentette: a tanácskozás középpontjában gazdasági politikai és szociálpolitikai kérdések állnak, továbbá — kormánytagok részvételével — elemezni kívánják az elmúlt két év gazdasági folyamatait, valamint a jövő gazdaságpolitikájának főbb szempontjait. Egy kérdésre válaszolva Kónya Imre határozottan cáfolta, hogy a hétvégi frakcióülésen szó lenne Kupa Mihály pénzügyminiszter esetleges menesztéséről, mivel — mint mondta — szó sem lesz személyi kérdésekről, hiszen ezek nem is tartoznak a frakció kompetenciájába. A három frakcióvezető csütörtöki ülésén hangsúlyozták: rendkívül nagy súlyt kell helyezni a mezőgazdaságra, ezen belül a mezőgazdasági tulajdonváltás meggyorsítására. A frakcióvezetők javasolni fogják a kormánynak: növeljék meg a megyei kárpótlási hivatalok dolgozóinak létszámát. Ezzel kapcsolatban állást foglaltak amellett, hogy lehetőleg már szeptembertől földhöz kell juttatni a kárpótlási jegyek tulajdonosait. Az az igény is megfogalmazódott: a kárpótlási hivatalok azoknak az ügyeit sorolják előre, akik maguk kívánnak földjeiken gazdálkodni. A Nemzetközi Vöröskereszt napja Talán nincs is még egy világnap, amelyet nem egy eseményre, nem egy nemzetközi szervezet alapítására, hanem egy ember születésnapjára emlékezve tartanának. A Nemzetközi Vöröskeresztes Napot ugyanis azért ünnepük május 8-án, mert 1828- ban ezen a napon született Henri Dunant, a Nemzetközi Vöröskereszt svájci megalapítója. Dunant már a krími háború idején felfigyelt a sebesültek szomorú sorsára, majd az olasz szabadságharc kitörésekor a csatatereken, kivált a solferinói ütközet után látottak megdöbbentették. A sebesültekkel akkortájt ugyanis nemigen foglalkoztak, közülük nagyon sokan megmenekülhettek volna, ha megfelelő egészségügyi ellátásban részesülnek. Dunant tapasztalatait a „Solferino emlékei” című könyvében összegezte, s elhatározta egy nemzetközi segélyszervezet létrehozását. Kezdeményezésére magán- társaság alakult Genfben, majd 1863-ban Dunant megalapította a Sebesült Katonáknak Nyújtandó Segély Nemzetközi Bizottságát, a Nemzetközi Vöröskereszt elődjét. Dunant, aki egyik alapítója volt az Interparlamentáris Uniónak is, tevékenységének elismeréseként 1901-ben Nobelbékedijat kapott. Az általa létrehozott segélyszervezet, valamint a háborús felek magatartását szabályozó 1864-es — és az iraki háborúban oly sokat emlegetett — Genfi Egyezmény gyorsan teijedt az egész világon, s ma is alapvető szerepet játszik az egészségügyi problémák megoldásában. (A Genfi Egyezményt egyébként szintén Dunant fogalmazta meg.) Magyarország 1881-ben csatlakozott a vöröskeresztes mozgalomhoz. A Nemzetközi Vöröskereszt legfőbb szerve a Nemzetközi Konferencia, koordinációs szervei pedig a Képviselők Tanácsa és az Állandó Bizottság. A legutóbbi, a 25. Konferenciát 1986. október 23-31-én tartották Genfben. A 26. Konferencia színhelye 1991. november 29. és december 6. között Budapest lett volna, de a palesztin tag- szervezet részvétele körüli vita miatt a tanácskozást elhalasztották. A Nemzetközi Konferenciákon a nemzeti társaságok képviselői, a Genfi Konvencióban részt vevő kormányok képviselői, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának és a Vöröskereszt Társaságok Ligájának képviselői vesznek részt. A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága a nemzetközi jog által elismert intézmény. Konfliktusok idején minden alkalmasnak látszó kezdeményező lépést megtehet, amennyiben a résztvevő felek hozzájárulnak a bizottság bekapcsolódásához. A bizottság eddig több mint 120 nemzeti'vöröskeresztes társaságot ismert el. A bizottság kizárólag svájci állampolgárokból áll, székhelye Genf. Tevékenységének elismeréseként a szervezet a Vöröskereszt Társaságok Ligájával együtt 1963-ban Nobel-bé- kedijat kapott. A Nemzetközi Vöröskereszt segélynyújtó tevékenységében az 1991-es esztendő rekordév volt. A legtöbb támogatást Afrika kapta, a segélyakciók megnövekedését az afrikai éhínség, a háborúk, az Öböl-válság, az ázsiai természeti katasztrófák, valamint a korábbi kommunista országok társadalmi és gazdasági zavarai tették szükségessé. Ä Nemzetközi Vöröskereszt 1991- ben mintegy 263 millió svájci frankot fordított — 45 különböző nagyobb akció keretében — összesen hatmillió ember megsegítésére. (MTI)