Nógrád Megyei Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-29 / 126. szám

La vei Könyvtár Egotárján sajat Értekeinket — oldal HIRLA BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPI 1992. MÁJUS 29. PÉNTEK III. ÉVFOLYAM 126. SZÁM ÁRA: 9,60 FORINT v*. ^C/f «É MAGYAR HITEL BAN K RT az érték forrása Neves jelenlévők az értelmezésen Göncz Árpád köztársasági el­nök részt vesz az Alkotmánybí­róság június 4-i, csütörtöki zárt, teljes ülésén, amelyen a testület megkezdi az alkotmányértelme­zés tárgyában benyújtott minisz­terelnöki indítvány tárgyalását. Az ülésre meghívást kapott An­tall József miniszterelnök, Sza­bad György, az Országgyűlés el­nöke, Solt Pál, a Legfelsőbb Bí­róság elnöke, Balsai István igaz­ságügy-miniszter és Györgyi Kálmán legfőbb ügyész. Minden nagyon szép(?) Magyarországon lényegében befejeződőben van a stabilizáci­ós időszak. Ennek alapvető cél­kitűzéseit ugyanis sikerült elérni. A külgazdasági egyensúly jelen­tősen javult, a nettó adósságállo­mány 14 milliárd dollár alá csök­kent, az első negyedévben több mint 400 millió dolláros aktívum alakult ki a folyó fizetési mérleg­ben. Az export továbbra is gyor­san növekszik. A Kelet-Európá­ba irányuló export viszont nagy­mértékben lecsökkent — mond­ta a Pénzügyminisztérium állam­titkár-helyettese a IV. control- ling-konferencián. Megtámadták a civilben lévő rendőrt A rendőrség eljárást indított G. Sámuel31 eves nyírmihálydi, N. László 28 éves, N. Róza 14 éves budapesti lakos, valamint a hajléktalan 23 éves M. Ritáéllen, mert a szerdára virradó éjszaka a Nyugati pályaudvaron megtá­madták a szolgálaton kívül és polgári ruhában lévő T. István rendőr törzszászlóst, és elvették autóstáskáját, amelyben 5700 forintját és okmányait tartotta. Önmaga felrobbantásával fenyegetőzött Eljárást indítottak Sz. István 39 éves büntetett előéletű haj­léktalan ellen is, mert Debrecen­ben szerdán délután a polgár- mesteri hivatalban azzal fenye­f etőzött, hogy amennyiben nem ap segélyt, akkor egy általa ké­szített szerkezettel, amelyhez egy benzinespalackot erősített, felrobbantja magát. A Vörösmacska bár Fődtft-jnef) l ej te (és/ (Szombaton: ' Lambada verseny Fődíj: 2.000.-Ft _• ..............-............WW9 B ll Az akácfák virágzásával egyidejűleg megkezdődött a méhészek nyári nagy munkája. Felvételünk a Cserhát hegységben Herencsény község határában készült: Magyar Árpád és Mészáros Tibor per­getik az akácmézet. Fotó: Rigó Tibor Magyarországra érkezett John Major Csütörtök délelőtt hivatalos látogatásra Magyarországra ér­kezett John Major. A brit kor­mányfő a Visegrádi Hármak or­szágait érintő körút befejező ál­lomásaként érkezett Budapest­re. Délelőtt ünnepélyes külsősé­gek között katonai tiszteletadás­sal fogadták John Major brit mi­niszterelnököt a Kossuth Lajos téren. A magas rangtí vendég tiszteletére a brit és magyar nem­zeti lobogókkal díszített téren felsorakozott a Magyar Honvéd­ség díszegysége. A brit és a ma­gyar himnusz elhangzása után John Major vendéglátója, Antall József társaságában ellépett a katonák sorfala előtt. Ezután a Parlamentben meg­kezdődtek a magyar-brit kor­mányfői tárgyalások. Antall Jó­zsef és John Major először négy- szemközti megbeszélést folyta­tott, majd a kíséretükben lévő kormánytagok részvételével ple­náris tárgyalásra ültek le. Dél­után Majort fogadta Göncz Ár­pád köztársasági elnök is. Antall József magyar kor­mányfő és John Major, Nagy- Britannia miniszterelnöke a tár­gyalásokat követően közös nyi­latkozatot írt alá az Országház delegációs termében. Ennek tartalmával a lapunk 2. oldalán található írásból ismer­kedhetnek meg. (MTI) Szervezett munkavállalás Újabb lehetőségek Németországban Az idén 40 százalékkal nő a németországi munkalehetőségek száma — mondta Kozma Miklós, a Magyar Köztársaság németor­szági nagykövetsége kereskedel­mi osztályának főtanácsosa. Míg 1991-ben 10 ezer, idén már 14 ezer dolgozó — amiből 6 ezer építőipari — vállalhat mun­kát vállalkozói szerződés kereté­ben. A német-magyar gazdasági kapcsolatokban 550 magyar cég vesz részt, és a tavalyi forgalom 4,3 milliárd márka volt, amiből 5-600 millió márka származott a vállalkozási tevékenységekből. Nagyon sok magyar munkavál­laló azonban nincsen tisztában a németországi igényekkel. Ezért a német munkaügyi hivatalok az év második felétol olyan tájékoz­tatót íratnak alá minden egyes munkavállalóval, amelyben a jo­gokat és kötelezettségeket egya­ránt ismertetik. Németország évekkel ezelőtt munkavállalási stopot vezetett be. Kivételt képeznek azonban a két ország kormányközi megál­lapodásán alapuló vállalkozói szerződések. A német hivatalok­ban az elmúlt években ugrássze­rűen nőtt a külföldi munkaválla­lók kérelme, míg 1989-ben 7800 engedélyt adtak ki, 1991-ben mar 44 ezret, amihez nem elég a meglevő apparátus. Ezért a kér­vény beadása és a tényleges en­gedély kézhezvétele között mini­mum öt hét eltelik. Elhangzott: az éves kontingenst meg lehet hosszabbítani. Törvény még mindig nincs A magyar vasút jövője A MÁV-nál jövőre már el kell különíteni a pályahálózatot és magát a vasúti üzemet, mégpe­dig úgy, hogy a pálya és minden helyhez kötött létesítmény fenn­tartása és fejlesztése az állam fel­adatkörébe kerül, a MÁV pedig az árufuvarozásért, a személy- szállításért és a járműiparért lesz felelős — mondta Kálnoki Kis Sándor, a közlekedési tárca he­lyettes államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján. Elhangzott: a tárcát gyakran érték olyan vádak, hogy szinte kizárólag a közúti közlekedéssel foglalkozik. A látszat azonban csalóka. Ennek mindössze az az oka, hogy a közutat érintő törvé­nyek mar 1988 óta lehetőséget adtak a nagyfokú liberalizálásra, a monopóliumok lebontására, a privatizálás lehetőségére, míg a vasúti és a hajózási törvény máig sincs elfogadva. Hamarosan azonban jelentős változás várható e területen is. Már elkészült a vasút távlati fej­lesztési programja, s megtörtént — a svájci Knight Wendling cég által — a vasút teljes átvilágítása is. Az úgynevezett szintentartó program — melyben szerepelnek a beruházás, karbantartás és fel­újítás költségei is — az 1993-95 közötti időszakra ez évi árszinten mintegy 60 milliárd forintos költséggel számol. A finanszíro­zásban az állami költségvetés mellett megjelenik a vasút által fizetett pályahasználati díj, kül­földi hitelek, s a koncessziós tőke. A hazai tudományos kutatás előnyére Támogatás műszerekkel Az Országos Tudományos Kutatási Alap, az OTKA a világbanki hitel hozzájárulására alapozva 1991-ben pályázatot hirdetett a kutató, fejlesztő és felsőoktatási intézmények számára műszerközpon­tok létesítésére, illetve továbbfejlesztésére — mon­dotta az MTI-nek Andorka Rwdo//akadémikus, az OTKA Bizottság elnöke. A pályázatra igen nagyszámú — a rendelkezésre álló 1,6 milliárd forintnyi keretet jelentősen megha­ladó, mintegy 7 milliárd forint beruházási igényű— pályázat érkezett be. A pályázatok elbírálásának első szakasza most zárult le. Az OTKA Bizottság a keretösszeg több mint felének, mintegy 844 millió forintnak az odaítéléséről határozott. Az első sza­kaszban már a korábbi években megalakított mű­szerközpontok továbbfejlesztéséről és néhány új műszerközpont létesítéséről döntöttek. A hazai tu­dományos kutatás hatékonyságát és technikai fel­tételeit jelentősen javító támogatás 55 intézmény között oszlik meg — mondotta Andorka Rudolf. Ezek között egyetemek, akadémiai kutatóhelyek, ipari és mezőgazdasági kutatóintézetek, egészség- ügyi intézmények és közgyűjtemények, múzeumok egyaránt vannak. Legnagyobb — 45 százalékos — arányban az egyetemek részesülnek a beruházási támogatásból. A vidéki és a budapesti intézmények között 55-45 százalék a támogatás megoszlásának aránya. A Világbankkal kötött megállapodás alapján a pályázat keretében beszerzendő műszerek az OT­KA tulajdonában vannak, az intézmények ezeket tartós használatra kapják meg. A még el nem bírált pályázatok értékelése is intenzíven folyik, és július 15-ig az OTKA Bizottság további 500 millió forint­nyi műszerbeszerzési keret odaítéléséről dönt. (MTI) Konkoly Thege Dezső szerint alaptalanok az aggodalmak T elefonfejlesztés magánkézben A megalakulása óta eltelt bő öt hónapban úgyszólván egyfoly­tában vitatéma megyénk első magánerős telefonhálózat-építő társasága, a Kelet-Nógrád COM Távközlési és Telekommuni­kációs Részvénytársaság. Sokan úgy vélekednek, nem valósul­nak meg az elképzelések, s majdan kizárólag a rendszeren belül lehet telefonálni, mert a MATAV nem engedi meg, hogy a társa­ság rácsatlakozzon az általa kiépítésre kerülő országos digitális gerinchálózatra. Vagyis az igénylők úgyszólván kidobják pén­züket az ablakon. Az érdeklődők kérdéseikkel több alkalommal keresték fel szerkesztőségünket, s a legutóbbi ülésén a salgótar­jáni képviselő-testület is megtárgyalta a sokakat érdeklő témát.- Jómagam is hallottam a tár­saságunkkal kapcsolatos plety­kákat - mondta Konkoly Thege Dezső ügyvezető igazgató. - Erős az ellenpropaganda, vala­kik mindenképpen szeretnék el­hitetni a közvéleménnyel, hogy képtelenek leszünk vállalkozá­sunknak megfelelni. Márpedig mi megépítjük és 1993. decem­ber végére üzemképessé tesszük a rendszerünket.- Konkoly úr, cáfolja meg a híreszteléseket!? Hol tartanák feladatuk végrehajtásában?-Először azt mondanám el, hogy további két önkormányzat lépett be a társaságunkba, s így számuk 67-re gyarapodott. (Ä megyei közgyűlés is részvé­nyese az rt.,-nek. - K.L.) így hét kivételével mindazokon a településken lesz hálózatunk, amelyek a 32-es körzetszámhoz tartoznak. A kérdésre vála­szolva: tizenöt-tizenhét hónap az építési idő, s tartjuk a megva­lósíthatósági ütemtervet.- Hallhatnánk erről kicsit bővebben?- Május 22-én hoztam el a Műszertechnika Részvénytársa­ságtól az öt változatban kidol­gozott megvalósíthatósági ter­vet, s közülük a Magyar Távköz (Folytatás a 3. oldalon) Életjáradékra válthatók a kárpótlási jegyek Kormányszóvivői tájékoztató A kormány rendeletet alko­tott a kárpótlási jegyek életjára­dékra váltásának szabályairól — közölte Juhász Judit szóvivő a kormányülés határozatait ismer­tető csütörtöki tájékoztatón. Eszerint a kárpótlási jegy tu­lajdonosai a jogosultságuk meg­állapítását követő 60 napon be­lül dönthetnek arról, hogy a je­gyeket át kívánják-e váltani élet­járadékra, vagy sem. Amennyi­ben az életjáradék mellett dönte­nek, s a jegyet átruházzák az Or­szágos Társadalombiztosítási Felügyeletre, ezt a döntést visz- szavonni már nem lehet. Az így átadott kárpótlási jegy a jogosult halála esetén sem követelhető vissza, függetlenül attól, hogy fo­lyósították-e az életjáradékot. Áz összeg megállapításánál a kárpótlási jegy kamattal növelt névértékét veszik alapul. A pénzt a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság havonta, utólag utalja ki. Aki az életjáradék mellett dönt, ezt az igényét külön formanyomtatvá­nyon, a lakóhely szerint illetékes társadalombiztosítási igazgatási szervnél jelentheti be. Amennyi­ben a kérelmező állandó lakhe­lye külföldön van, akkor az ügy­ben a Budapesti és Pest Megyei Társadalombiztosítási Igazgató­ság az illetékes. A rendelet sze­rint az Országos Társadalombiz­tosítási Főigazgatóság Orvosszak­értői Intézetének I. fokú orvosi bizottságához kell fordulniuk mindazoknak, akik munkaké­pességük legalább 67 százalékos elvesztése miatt igényelnek élet­járadékot, ám nem tudják ok­irattal igazolni, hogy ezen álla­potuk 1991. december 31-én fennállt. A munkaképesség elbí­rálásánál a társadalombiztosítási törvénynek a rokkantsági nyug­díjat igénylők vizsgálatára vo­natkozó szabályait alkalmazzák. A kabinet elfogadta és hama­rosan az Országgyűlés elé ter­jeszti az idei vagyonpolitikai irány­elveket. Abban rögzítik az ez évre érvényes privatizációs célo­kat és szabályokat. így célul tűzik a külföldi befektetők érdeklődé­sének erősítését és a hazaiak tu­lajdonszerzésének támogatását, valamint a foglalkoztatáspolitika hatékonyabb érvényesítését. A szabályok sorában pedig ki­mondják, hogy a hazai befekte­tők vagy belső munkavállalói csoportok ajánlatait előnyben kell részesíteni a külföldiekkel szemben. (MTI) Fórum a fiatalokéit A kormány Ifjúságpolitikai Kabinetje május 27-i ülésén — amelyen több ifjúsági szervezet is részt vett — döntött az Ifjúság- politikai Egyeztető Fórum létre­hozásáról. A kormányzat, az ifjúsági, va­konzultatív, véleményező hatás­körű fórum várhatóan június kö­zepén tartja alakuló ülését. A kormányzat célja, hogy „az ifjú­ság problémáit, igényeit közvetí­tő ifjúsági szerveződések lehető­séget kapjanak érdekeik intéz­ményes képviseletére, egyúttal a rendszerváltozásnak a korosz­tályt érintő legfontosabb kérdé­sei tekintetében a döntés-előké­szítésben való szervezett, rend­szeres közreműködésre”. BhKCK 3KCK L C K 3 K C K BLACKJACK DISCO SHOW * Értesítjük kedves vendégeinket, hogy a DISCO május 29-én és 30-án felújítás miatt zárva tart. Nyitás: május 5-én A felújított Black Jack Discoban is sok szeretettel várjuk minden kedves vendégünket! ____________________r»»)

Next

/
Thumbnails
Contents