Nógrád Megyei Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-19 / 117. szám

1992. május 19., kedd MEGYEI KÖRKÉP HÍRLAP 3 Környezetrombolás Herencsény-Liszkópusztán (Folytatás az 1. oldalról) takarmánymaradványok eltaka­rításáról senki nem gondosko­dott. Miként beadványában Szandai József méhész fogal­mazott, a téesz totális környeze­trombolást és -szennyezést vég­zett a területen. A közös hely­színi szemle után az önkor­mányzat felszólította a termelő- szövetkezet vezetését, április végéig szállítássá el a szemetet, állíttassa vissza az eredeti álla­potot, s gondoskodjon a szar­vasmarhák által megrongált magtár állagmegóvásáról. A ha­táridő már letelt, de minden ma­radt a régiben.-Ez nem az az eset, amiért én jöttem - mondtam a jegyző­nek -, ám itt is környezetszeny- nyezésről van szó. Visszamentem a polgármes­terhez, aki kérdezés nélkül mondani kezdte.-Gróf Bolza Antal bejelen­tése nélkül is tudjuk, a téesz községi belterületet tett tönkre, ennek megfelelően döntöttünk. A hatvanas évek elején még élő település volt Liszkópuszta, is­kolával, bolttal, kocsmával, csakhogy miután nem kapta meg az állami támogatást a vil­lany bevezetéséhez, az itt lakó háromszáz ember máshová köl­tözött. Komoly terveink volná­nak a térséggel, szeretnénk üdü­lőövezetté alakítani. Beszéltem is róla a hegy túloldalán lévő Terény polgármesterével, aki­vel elhatároztuk, támogatást ké­rünk elképzelésünk megvalósí­tásához. Külföldi üzletembere­ket is szeretnénk megnyerni, de ilyen mérvű környezetrombolás után hogyan mutathatnám meg nekik a különben gyönyörű tá­jat?! A termelőszövetkezet léte­zésének utolsó évében alaposan keresztbe tett nekünk.- Csakhogy gróf Bolza Antal levelében szanaszéjjel heverő állati maradványokról ír - vetet­tem közbe.- Igen? - lepődött meg a pol­gármester. - No, akkor nézzünk szét a helyszínen! Trabantba ültünk, s kisvár­tatva megérkeztünk a gróf által felemlegetett „mészégető” er­dőhöz. Párszáz lépés megtétele után pedig már a dögkút mellett álltunk, de bűzt nem éreztünk.- Az állatok bomlásakor vi­szont valóban bűz van a kör­nyéken - közölte kísérőnk -, mert a téesz emberei nem előí­rásszerűén kezelik a dögkutat. Nem öntik le mésszel a tetemet, ráadásul a fedelet sem helyezik rá a dögkútra. Megértem, csődbejutott a gazdaság, az elő­írások betartása azonban nem kerül pénzbe. Tovább kocsikázva kétszer is megálltunk, hogy gyönyörköd­jünk a kies tájban. Magyar Sán­dor lelkesen magyarázta:- Földgáttal lehetne elzárni a völgyet, s eképpen létrehozni egy néhány hektáros tavat. Majd kezdetét vehetné a telkek kiparcellázása. Aztán megérkeztünk Liszkó- pusztára, s igen szomorú lát­ványt tárult elénk. Kukoricaszi- lázs, szalma- és takarmányma­radványok mindenfelé. A téglá­ból épített magtár falát kikezd­ték szarvukkal a sóhiányban szenvedő szarvasmarhák.- Bizony időbe telik, mire eredeti állapotába lesz a terület- keresgett Magyar Sándor. - Pedig nagy lehetőség rejlik benne, mert a világörökségnek számító Hollókő hatása itt is ér­vényesül, s a szintén látogatott Buják öt kilométerre van légvo­nalban. Megvalósítható volna itt az intenzív vadtenyésztés. A magtár átalakítható vendégfo­gadóvá. A kérdésre, hogy mi lesz ak­kor, ha a téesz nem hajlandó el­takarítani a szemetet, röviden ezt felelte:- Bírságot szabunk ki az el­nökre. Benkó Lászlót, a Szabadság Tsz. megbízott elnökét is felke­restük.- A környezetszennyezésen nincs mit szépíteni, megtörtént- ismerte el, székében fe­szengve. - Bizonyára ismeri a helyzetünket, tudja csődeljárást kezdeményeztek ellenünk. Nincs pénzünk, máról holnapra élünk. Több tucatnyi embert voltunk kénytelenek munkanél­külire küldeni, a maradókkal pedig vetnünk kellett. Mostanra utolértük magunkat a munká­ban, gép is felszabadult. ígé­rem. két hét alatt eltüntetjük a szemetet. Hogy Bolza gróf azt állítja, Liszkópuszta közelében hosszabb időn át temetetlenül hevertek volna a döglött szar­vasmarhák? Egyetlen tehénről volt szó, amelyet csalinak kér­tek el a vadászok. Amikor érte­sültem a szabálytalanságról, azonnal intézkedtem. Az éppen a faluban tartóz­kodó gróf Bolza Antallal is si­került szót váltani. Kimért ud­variassággal fogadott bennün­ket.- Kik maguk, mit akarnak tő­lem? - kérdezte gyanakodva. Illendően bemutatkoztunk, majd közöltük jövetelünk célját:- Azért kerestük fel, hogy tá­jékoztassuk, sem a „mészégető” erdőben, sem Liszkópusztán nincsennek az ön által felpana­szolt szarvasmarha tetemeket - mondtam.- Akkor örüljünk neki - fel­elte lezserül a hetvenes éveiben járó férfi. - De nekem, mint a Nemzetközi Vadászati Tanács tagjának kötelességem már a gyanúnak is hangot adni. Vagy jobb lenne, ha eltussolnánk a környezetszennyezéseket? No, kíváncsiak még valamire? Ugyanis vendégem van. Értettük a „finom” célzást, egyébként sem akartuk gróf urat zavarba hozni. Mindenesetre kíváncsiak lettünk volna, mit szól az értesülésünkhöz, misze­rint Liszkópuszta közelében ép­pen az ő kedvéért vontatták fel a dombra az elpusztult tehenet, s hagyták ott vadászcsalinak. Mert ő rókát akart lőni. Aztán arra is választ szerettünk volna kapni, miképpen vadászhat ő évek óta engedély nélkül? De nem kérdeztünk semmit, inkább rosszkedvűen eljöttünk.- Bolza Antal szereti játszani a fontos embert - tudtuk meg Magyar Sándortól. - Azt hiszi, kitüntetés a falu számára, ha itt tölt néhány napot. Parancsol­gatni is szeret. A választások idején ellenem agitált, aztán ő volt az első, aki sietett gratu­lálni a győzelmemhez. Úgy vélte, ezáltal az embere leszek. Utasítgatott, ezt, meg azt csinál­jam meg neki. Végül egyszer elszakadt nálam az a bizonyos cérna, s megmondtam neki: gróf úr, nem vagyok a maga csicskása! Azóta nem éppen ba­rátságosan néz rám. Ez azonban már más téma. A lényeg: vizsgálódásaink során eltemetetlen állatokra nem buk­kantunk. de igenis totális kör­nyezetrombolásra és -szennye­zésre találtunk Heren­csény-Liszkópusztán. Ha semmi másra, ennek felfedezé­sére és a közvélemény elé tárá­sára jó volt gróf Bolza Antal felszólalása és levele. Kolaj László Bűnügyi krónika Agyonverte nevelőapját Két ember tragikus halála és egy kisgyermek súlyos balesete az elmúlt hétvége legszomo­rúbb bűnügyi krónikája. Május 16-án hajnalban P. Já- nosné salgótarjáni lakos egy já­róbottal bántalmazta 82 éves férjét, aki olyan súlyos sérülé­seket szenvedett, hogy röviddel kórházba szállítása után meg­halt. Ugyancsak szombaton, rö­viddel este 10 óra után, a fiatal­korú T. Imre bárnai lakos éde­sanyjával és a nevelőapjával szóváltásba keveredett. A csa­ládi vita során T. Imre ököllel többször is megütötte nevelőap­ját. aki a pörölyként rázúduló ökölcsapások következtében olyan súlyos sérülést szenve­dett, hogy a helyszínen életét vesztette. A kihívott mentők csak a halál beáltát tudták meg­állapítani. Mindkét gyilkosság ügyében a megyei rendőr-főka­pitányság vizsgálati osztálya folytatja a nyomozást. Új papír- és írószerbolt a Pécskő Áruházban Majálist rendeznek az Ipoly partján A rétsági Hunyadi János gépesített lövészdandár tiszti­kara május 23-án, szombaton majálist rendez az Ipoly part­ján. A délelőtti programban szerepelnek játékos sportren­dezvények felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Dél­után a kerületi versenyt nyert öntevékeny művészeti cso­portok és szólisták szórakoz­tatják a részvevőket. Bilecz nem az MSZMP betiltására szavazott A döntés a bíróság hatáskörébe tartozik Hétfőn Salgótarjánban, a Pécskő Áruház Rákóczi úti, földszinti kirakatának átalakítá­sával megnyílt a NÓGRÁD- KER Rt. új, papírt és írószert árusító boltja. Az átadáson meg­jelenteket dr. Insztitórisz And­rás, a NÓGRÁDKER Rt. igaz­gatója köszöntötte.- Az új kereskedelmi egység átalakítása, a berendezések megvásárlása és a tervezés 5 millió forintba került. A jelen­legi üzletpolitikai követelmé­nyeknek megfelelően papírból és írószerekből teljes választé­kot kínálunk. Ez utóbbit termé­keket az ICO szövetkezet, mint résztulajdonos gyártja és for­galmazza, s anyagilag is részt vett az új bolt kialakításában. A vásárlók hatmillió forint értékű árukészletből válogat­hatnak. Az árusítás mellett külön­böző szolgáltatásokat is kínál­nak. Erre vállalkozik az új léte­sítményben helyet kapott Pro­fessziónál Kft., amely folyama­tosan áll a vásárolni szándéko­Közeledik az iskolai szünidő, egyre több gyerek tölti idejének jelentős részét felügyelet nélkül a játszótereken, az utcákon. Fi­gyeljünk, vigyázzunk rájuk! Erre int bennünket a május 17-én, vasárnap délután 2 óra­kor történt baleset is Salgótar­jánban a Gorkij-lakótelepen. A gyermekkorú M. Eszter játék közben az úttestre lépett és ne­kiszaladt a H. Zoltán salgótar­jáni lakos által vezetett sze­mélygépkocsinak. A baleset következtében M. Eszter nyolc napon túl gyó­gyuló súlyos sérüléseket szen­vedett. — szgys — zók szolgálatában. Az itteni ki- rendeltség által forgalmazott és megvásárolható irodagépek kö­zött fénymásolók, írógépek, az APEH által engedélyezett pénz­tárgépek, árazógépek, stb. kap­hatók. Azoknak a közületeknek, amelyek százezer forinton felül vásárolnak, kedvezményként házhoz szállítják a megrendelt áruikat. Kétszázezer feletti vásárlás­kor ötezer forint értékű ajándék- utalványt adnak. „Az MSZMP-vel nem fog­lalkozik a T. Ház” - adta hírül a múlt héten a Magyar Hírlap. Dénes János független képvi­selő önálló indítványának napi­rendre tűzését, az MSZMP be­tiltásáról és vagyonának közér­dekű felhasználásáról, nagy többséggel utasították el a kép­viselők. Harmincketten azon­ban támogatták — olvashattuk a Hírlapban. Két nógrádi honatya, Bilecz Endre és Herczeg János a 32-ek között szerepelt. Közülük Bilecz Endrét sikerült elérnünk a kérdéssel: miért tiltaná be az MSZMP-t?- Nem tiltanám be. Nem a betiltás, hanem a napirendre tű­zés mellett szavaztam. Kíváncsi voltam, milyen bizonyítékai vannak Dénes Jánosnak, amiket a parlament elé kívánt tárni. Egyébként nem foglalkozom az üggyel, mert ez a bíróság hatás­körébe tartozik, bár vélemé­nyem természetesen van az MSZMP-ről. Olyan politikai pártnak tartom, amelyet az idő­sebb generáció 1994-ben bese­gíthet a parlamentbe. Ám ahogy ez a társadalmi réteg fokozato­san felszámolódik, úgy olvad fel a munkáspárt is. Nógrád megyében azonban sok problémát okozhatnak még politikai demagógiájukkal.- Dudellai ­Traffipax • A mai napon, május 19-én, 10 és 20 óra között, a Balassa­gyarmat - Őrhalom - Szécsény — Endrefalva - Karancsság - Ságújfalu útvonalon számíthat­nak a 22-es úton közlekedők traffipaxos ellenőrzésre. Részlegnyitás • Szécsény. Az Állami Nép­egészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Balassagyarmati Vá­rosi Intézete május 12-én elő­ször fogadta a helybelieket a polgármesteri hivatalban. Amint arról a napokban beszá­moltunk, önálló tisztiorvosi in­tézménye anyagi okok miatt nem lehet a településnek, azon­ban a gyarmati ÄNTSZ ezentúl keddi napokon mindig elérhető lesz a városházán. Közmeghallgatás • Pásztó. Nógrád Megye Köz­gyűlése május 21-én 13 órai kezdettel közmeghallgatást tart a városháza tanácstermében. A lakosok a megye önkormányza­tát érintő közérdekű kérdések­kel, javaslatokkal kereshetik meg a közgyűlés illetékeseit. Tavaly Balassagyarmaton volt ilyen összejövetel, idén pedig a pásztóin kívül még Szécsény- ben lesz közmeghallgatás. Kézműves pályázat • Bátonyterenye. Az Ady Endre Művelődési Központ, a Nők Klubja és Bátonyterenye Barátainak Köre kézműves kiál­lítást szervez az alábbi kategó­riákban: kötés, horgolás, mak­ramé; hímzés, szövés; fafara­gás, bőrdíszművesség, illetve tűzzománc. A pályázaton egyé­nek és közösségek is részt ve­hetnek. A kiállítást 1992. július 23-tól augusztus 23-ig tervezik. A pályamunkákat július 10-éig kell beküldeni az Ady Endre Művelődési Központ címére. Kiállítás • Szécsény. A városi művelő­dési és ifjúsági centrumban a napokban nyílt meg a Tóth Ro­zália festőművész alkotásait bemutató kiállítás. Az érdeklő­dők június 8-ig láthatják a ké­peket, amelyekből vásárolni is lehet. Útfelújítások • Jobbágyi. Ezen a héten lesz a műszaki átadása az egri útépí­tők által aszfaltozott Bencsik és Vasút utaknak. Ezek építési munkáival egyidőben több mel­lékutca kátyúzását is elvégez­ték. Az útfelújítási munkálatok költségét - 3,2 millió forintot - az önkormányzat fizeti. Gazdagodó falu • Galgaguta. Hamarosan megkezdik a polgármesteri hi­vatal bővítését, s nemsokára be­fejezik a régi tűzoltószertár át­alakítását. Utóbbiban posta, könyvtár és kondicionálóterem kap helyet. Ugyanakkor a régi könyvtárban klubot rendeznek. A vevők kulturált körülmények között vásárolhatnak a kialakított üzletben. Kíváncsiskodó Az első lépés a jegyző Kitüntető díj Nagyoroszi. A község képviselő-testülete azon szándéktól vezéreltetve, hogy a faluközösség er­kölcsi, anyagi hasznáért munkálkodókat, a közös­ség életfeltételeinek javí­tásához, etikai fejlődésé­hez hozzájárulókat mél­tóképpen elismerje, ki­tüntető díjat alapított. A díjat megkaphatja magánszemély, szerve­zet, illetve annak egy­sége. A díj plakettből, dí­szoklevélből és 30 ezer forint jutalomból áll. A „Nagyoroszi közsé­gért" díjat évente egy al­kalommal a kuratórium döntése alapján a pol­gármester adja át. A nyugdíjasnak hová kell fordulnia abban az esetben, ha rokkantságát szeretné megállapíttatni, a különféle kedvezmények igénybevétele céljából? Egyáltalán, van erre lehetőség? Ezt szeretné meg­tudni Kürtössy Sándor olva­sónk. Dr. Tajti László főorvos, az Országos Orvosszakértői In­tézet (OOSZI) I. fokú orvosi bizottságának Nógrád megyei vezetője válaszol a felvetésre:- A nyugdíjasok összekeve­rik a rokkantságot, a keresőkép­telenséget és a mozgáskorláto­zottságot. Esetünkben ez utób­biról lehet szó. Mozgáskorláto­zottnak az tekinthető, aki az 53/92-es rendeletben szereplő betegségek valamelyikében szenved. Aki úgy érzi, bele tar­tozik ebbe a kategóriába, annak a lakóhelye szerint illetékes jegyzőhöz kell fordulnia, aki megvizsgálja a jogi feltételeket, majd ha azok megfelelőek, kéri a mozgáskorlátozottság tényé­nek, illetve nem létének orvosz- szakértői megállapítását. Rovatunk következő kér­dése, hogy a Közép-Magyar­országi Tejipari Vállalat, mi­kor fizeti ki végre a Karancs menti tehenészeteknek járó, de eddig elmaradt, 1991. de­cemberi tejpénzt. S mi lesz a nem kis összegek késedelmi kamataival?

Next

/
Thumbnails
Contents