Nógrád Megyei Hírlap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-29 / 101. szám

HÍRLAP LÁTÓHATÁR 1992. április 29., szerda A tánc világnapja Test és lélek harmóniája Dózsa Imre Kossuth-díjas kiváló művész, a Magyar Táncművészeti Főiskola művészeti igazgatója fogalmazta meg az idei ünnep gon­dolatait: Tisztelettel és szeretettel köszöntőm Önöket! Alkotókat és táncművészeket, a tánc szerelme­seit, mindenkit, aki a tánc sokszínű világához tar­tozik. Mindazokat, akik a szívükön viselik a ma­gyar táncművészet ügyét, értő közönségként figye­lik táncéletünket és ma a tánc-világnapját ünnep­ük. A gyarló és fenséges találkozása, a test és a lé­lek harmóniája: a tánc. Az önnön korlátáit le­győző ember, aki képes naponta megújulni: a tán­cos. Ezen eszményi törekvések szenvedélyes talál­kozása hozza létre a táncművészetet, amely a Iqgmagasztosabb gondolatokat, érzelmeket tudja tolmácsolni népektől, nyelvektől, kifejezési for­máktól függetlenül. Ma, amikor oly nagy szüksé­günk van a szív és a lélek harmóniájára, ma, ami­kor a korlátáit, legyőző ember képes megújulni, gondoljunk a természeti népek művészetében a mágia szerepére. A harci tánc, a vadásztánc, a termékenységi ünnepek táncai nemcsak az ember érzelmeit fejezték ki, nemcsak mozgásigényét elé­gítették ki, de e táncokkal befolyásolni kívánta a sorsát eldöntő szellemeket. A „varázslat” el is érte célját, mert a szertar­tásban részt vett embereket megváltoztatta: hitet, erőt és bizalmat adott nekik. Legyen a művészet az eszményi törekvések ta­lálkozása, segítsen meghatározni helyünket a vi­lágban, és ha elvesztettük volna, megtalálni hi­tünket erőnket. Szenvedélyesen kell hinnünk a művészet vará­zsában, mert a sorsunkat befolyásoló szellemek bennünk vannak. Megőrizni a folklór alapú táncművészeiét „Fordulnak a testek, egyszer magasba szökkennek, hol meg térden állva haladnak. Lábujj­hegyre emelkednek, máskor sarkukon szökdécselnek, köny- nyedén hajlanak, akár a szám­szeríj, a nézőt elbűvöli a testek szépsége” - írták eleink a tánc­ról, ami vigadozásaikat fűsze­rezte. Az élet ütemének gyorsu­lása magával hozta a zene, így a tánc változását, de a régi, szép mozdulatoknak, lépéseknek nem lenne szabadna a feledés homályába süllyedniök. Műit csütörtökön láthatta a salgótarjáni közönség - az a né­hány tucat ember, aki kíváncsi volt az előadásra - a Közép-Eu- rópa Táncszínház Pólusok című darabjának bemutatóját. Énekes István művészeti vezető el­mondta: a budapesti bemutat­kozás előtt szükségesnek érez­ték közönség előtt bemutatni a produkciójukat.- Miért választották ennek a Szigeti Károly-Kricskovics An­tal koreográfiának az újra fel­dolgozását?- Úgy érezzük, a folklór alapú táncművészetnek van va­lódi jövője, igazi jelentősége, mert ez az, ami senki másra nem jellemző, csak erre az etni­kumra. Mégis ez a fajta vonulat, az, ami ma Magyarországon a legnagyobb értetlenséggel, kö­zönnyel küzd.- Színház nélkül a táncművé­szet, tánc nélkül a színház, ne­hezen éli túl a századot. És most ne csak az extrém szélsősé­gekre, a Chorus line (Tánckar) jellegű kassasiker darabokra gondoljunk, hanem az autenti­kus, a valódi néptáncra is - mondta Szögi Csaba , az együt­tes vezetője a táncszínházuk műhely jellegének kibővítéséről szólva. Mire emlékezik majd a XXI. század embere? Mit ír az akkori művészettörténész a táncról szóló fejezet lapjaira, mit emel piedesztára, mit taszít a mélybe? Ki tudná megmon­dani? Egy azonban bizonyos: valódi értékeinket érdemes megőrizni és ápolni. (-sí) A csönd megtörése Sara Atzmon kiállítása a vészkorszakról M. Z. Kaddari, a Rámát Gan-i Bar lián Egyetem pro­fesszora szerint: „A vészkor­szak egyik nagyon gyakori kö­vetkezménye a csönd, a hallga­tás, a némaság, amit a súlyos élményekkel terhelt túlélők ma­gukra parancsoltak.” Sara At­zmon izraeli festőművész szá­mára, aki ezt a korszakot tízéves kislányként élte át - Hajdúná­náson született 1933-ban, 1944-ben deportálták, s csodá­val határos módon menekült meg - a csönd megtörésének ideje 1987-ben érkezett el, a gyermekkori élmények színte­rén, Magyarországon tett láto­gatása után. Első egyéni kiállí­tására Izraelben 1990-ben került sor Nir-Galim közösségi falu­ban „Az élet tanúi” című könyv kiadásával kapcsolatos ünnep­ségek alkalmából. Utána Rámát Ganban, a Mofét teremben állít ki a Soá-nap (holocaust) alkal­mából. Közvetlenül az Öböl-háború után ismét Rámát Ganban nyílik tárlata. Zvi Bár polgármester és dr. Görög Já­nos, Magyarország izraeli nagykövetének védnöksége alatt. Ez a kiállítása innen Zefat városába „költözött” a Jigal Alon-ház termébe, ott a „Ma­gyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeumá”-nak rendezésében nyitották meg. Kiállított a jeruzsálemi Jad Va­séin múzeumában is. Sara Atzmon, akinek meghí­vása van a Kneszetbe, a Bar lián Egyetemre, további bemutatko­zását tervezik több német és osztrák városban és Ameriká­ban is, első magyarországi kiál­lítását május közepén rendezi Budapesten a Goldmark-terem- ben. E kiállítás Nógrád megyé­ben is érvényes üzenetét a mű­vész munkásságát kitűnően is­merő M. Z. Kaddari úgy fogal­mazta meg, hogy: „Amit a fa­siszta rendszer a második világ­háború folyamán Magyarorszá­gon polgáraival és zsidó lakos­ságával véghezvitt, az a magyar nép történelmének része.” Már csak ezért sem lehet Sara Atzmon képei előtt megrendü­lés nélkül állni. Bódi Tóth Elemér A háború óta az első sikeres Önkormányzati kötvénykibocsátás Az elmúlt napokban történt meg Magyarországon a máso­dik világháború utáni első sike­res kötvénykibocsátás. Az első önkormányzati kötvénykibocsá­tási sorozat keretében 5 telepü­lés — Balatonfüred, Budapest Terézváros, Balatonkenese, Gödöllő és Baja - finanszírozza fejlesztési terveit ilyen módon történő idegen forrás bevonásá­val. A kibocsátott kötvények öt év futamidejűek, kamatfizetés évente történik, a törlesztés pe­dig egy összegben a lejáratkor: azaz 1997-ben. A kötvény csökkenő kamatozású, az átlag­kamat huszonkét százalék. A megfelelő garanciák lehetővé teszik a külföldiek számára is, hogy közvetlenül léphessenek fel a magyarországi kötvénypi­acon. A Lakitelek Alapítvány sajtó- tájékoztatóján elhangzott, hogy az Alapítvány Rt. szívesen áll minden érdeklődő önkormány­zat rendelkezésére, ha tájéko­zódni kíván az önkormányzati kötvénykibocsátás jogi és tech­nikai feltételeiről. Könyvszenzáció Előreláthatólag ez év októbe­rében jelenik meg Magyaror­szágon is az angolból fordított Guinness Egyetemes Enciklo­pédia. A több mint 160 szak­szerkesztő a naprakész ismeret- anyagot a legrissebbb forrás­munkák felhasználásával állí­totta össze. Az enciklopédia mintegy 800 oldalán 1500 szí­nes képillusztráció és 11 ezer szóból áll tárgymutató könnyíti meg a tájékozódást. Nógrádban maradt a Carbovan-kupa Salgótarjánban, a József At­tila Művelődési Központban rendezték az országos rejtvény­fejtő csapatversenyt: Carbo­van-kupa néven. A népes mezőnyben a haladó kategóriában négy megyei csa­pat állt rajthoz, sikerrel. Első helyen végzett Karancs- keszi -dr. Kiss Katalin, dr. László Sándor, Molnár János, Váraljai Béla összállítású - csapata 0 hibával, jobb fejtési idővel. Ők nyerték a kupát. A második helyet a Tatabá­nyai Petőfi SE csapata szerezte meg 0 hibával. Harmadik helyen a Sark-Po- lipress csapata végzett szintén 0 hibával. A Bodzsár Sándor, dr. Lendvai József, Pál Lajos, Zó­lyomi István összeállítású együt­tes megismételte miskolci eredményét. Balassagyarmat csapata 3 hi­bával a 10 helyen, a Sark-Car- bovan csapata 4 hibával all. helyen végzett. Mesterfokon megyei csapat nem indult. Ebben a kategóriá­ban a Bolyai János Katonai Mű­szaki Főiskola I. csapata győ­zött 0 hibával. Salgótarjáni muzsikusfórum A zeneiskola koncertpódiumán a Pásztói Fúvósötös Eddig csak Budapesten, a Zeneakadémián zajlottak évente egy-egy alkalommal a muzsikus fórum koncertjei. Or­szágos szinten is új színfoltja zenei életünknek, hogy a Ma­gyar Zenei Előadóművészek Társasága most első ízben soro­zattá fejlesztette ezt a fórumot, mely a tehetséges fiatal muzsi­kusok és együttesek vidéki be­mutatkozására ad lehetőséget. E társaság a Nagybátonyi Kamarazenekar Egyesülettel karöltve Salgótarjánban is ren­dezett egy ilyen hangversenyt. Az esemény rangját emelte az a tény is, hogy a salgótarjáni muzsikus fórumon Baross Gá­bor és Tóth Armand személyé­ben képviseltette magát a Ma­gyar Zenei Előadóművészek Társaságának elnöksége. Igen színvonalas hangver­seny részese lehetett a hallgató­ság a zeneiskolában ez alka­lommal is. A már három éve működő Pásztói Fúvósötös egyre magasabb színvonalú együttmuzsikálást nyújt. Válto­zatos programjuk alkalmat adott az együttes magas szintű tech­nikai és zenei felkészültségének bemutatására. A versenyre készülő Lantos Szilvia számára szintén nagy­szerű lehetőség volt a salgótar­jáni fellépés. Igen nehéz prog­ramot játszott. J.S. Bach Esz- dur szólószvitje művészek szá­mára is erőpróbát jelent. A je­lenleg negyedikes zeneakadé- mista Lantos Szilvia nagyon muzikálisan, szépen megfor­máltan szólaltatta meg e nagy művet. Igazi tudását és szakmai felkészültségét leginkább a koncert zárószámaként elhang­zott „Változatok egy rokokó témára” Csajkovszkij mű elő­adásával bizonyította. A kíséretet ellátó Nagybáto­nyi Kamarazenekar már 1987- ben is meghívottja volt buda­pesti muzsikus fórum rendez­vénynek, s azóta is élő a kapcso­lata e sorozattal. Az együttes karmestere Torják Vilmos tagja a Magyar Zenei Előadóművé­szek Társaságának s így további közös rendezésű koncertek vár­hatók. Legközelebb május 30- án, a Lajtha-évforduló kapcsán ugyancsak a salgótarjáni zene­iskolában lesz ilyen hangver­seny. Dr. Bélyei Lajosné Optimizmus, pesszimizmus? A múlt itt ül a nyakunkon. Cipeljük, ha muszáj, ha nem. Az örökölt gazdasági csőd, szervezetlenség koloncát nyilvánvalóan lehetetlen egyik pillanatról a másikra le­dobni, de hogy a „szocializ­mus éveiben” rosszul beideg­ződön reflexek kínos megma­radása is tovább gyötörje, ter­helje a közállapotokat, az em­beri kapcsolatokat, arra nem számíthattunk... Kisdobosok, úttörők, ifjú­gárdisták, katonák, munkáső­rök kínos fegyelmű menetelé­sén, lépéstartásán még lehetett könnyedén ironizálni: aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére ... Pedig a rétes na­gyon jó ... S ami nagyon jó, azért sok mindent megtesz az esendő ember elvei, tapaszta­latai ellenére is ... Például: lépést tart. Beáll a sorba. Szó nélkül elhiszi a ser- cegő hangszórók legképtele­nebb ünnepi és hétköznapi ha­zugságait, s azok intelmei sze­rint minősíti a valóságot. Természetesen: rózsaszínre! Természetesen: optimista „hozzászólással”. S az opti­mizmus, pesszimizmus páros­játékában már nem volt laca- facázás, ironizálás. Akiről ki­tudódott, hogy nem optimista, lehetett akármilyen szakem­ber, eláshatta magát, a karier- reményeit. De akiről egyene­sen az derült ki, hogy pesszi­mista, azt már csak egy lépés választotta el attól, hogy el­lenségként kezeljék. A nem­zeti egység, a töretlen szocia­lista fejlődés ellenségeként. 1992 tavaszán számomra a közismert gondokon túl az a legfenyegetőbb körülmény, hogy az optimistáknak, pesz- szimistáknak kijáró megbé­lyegzés széria hulláma lassan eléri, túlszárnyalja a „szocia­lista korszak” rekordjait. A felkészületlenség, tanu­lásképtelenség izmosodó hét­köznapi tapasztalása együtt van jelen két esztendeje az el­túlzott, semmivel sem igazol­ható optimista feltételezések­kel, reményekkel, s mindez együtt a legrosszabb ered­ményre vezetne akkor is, ha a „pesszimisták” szigorú kriti­kája helyett nem követelnének lángoló optimizmust. De sú­lyosbítva a helyzetet: ezt te­szik. Az optimizmus, pesszi­mizmus címkéje megint hatá­rozottan elszigetel egymástól embereket, akiknek az egy­üttműködése pedig nélkülöz­hetetlen. A kurta kérdésre, hogy vajon miért lenne szé­gyen a tanulás, semmilyen vá­lasz nem születik, csak folyta­tódik a melldöngető öncsalás: ez az új, egyelőre sok hibával működő demokrácia még így is sokkal jobb, mint a meg­előző negyven év bürokratikus „szocializmusa” volt. Mintha elfelejtenénk, mi­lyen nevetséges ostobaság volt negyven éven át az állítás: a legrosszabb szocializmus is jobb, mint a kizsákmányoló kapitalizmus ... S különben is, - prédikálták, - ha az or­szágnak egyáltalán van valami baja, gondja, azért kizárólag a negyven évet megelőző Horthy rendszer a hibás, ame­lyik kiárusította, csődbe vitte az országot... Lehetetlen, hogy ilyen egy­hangú, tömény butaság 1992-ben is újra fogalmazód­jék!? Nem lehetetlen, sőt: ugyanezekkel a politikusi ma­gyarázatokkal van teli a pad­lás! Tönkretett országot örö­költünk. S hogy mennyire nincs más út, mint amelyen já­runk, azt Amerikában is, meg Németországban is megmond­ták a barátaink. Kiköpött ugyanaz a tekintély-hivatko­zás, mint amikor a bölcs Szov­jetunió megmondta minden április 4—ei dísztáviratában a kis Magyarorszságnak - jó utón járnak, küszöbön már a kommunizmus ... Csak tes­sék kivárni, mondta erre cini­kusan sok tízezer értelmiségi, és együtt tudtuk, hogy a sor- banállások, nincstelenségek, szörnyű titkok gólem-országa nemcsak hogy neki tetsző ma­gyar állapotokat üdvözöl szí­vesen, de nem is engedi, hogy más utak, alternatívák terve­zésével magunk alakítsuk a jövőnket. Uj gondolatokkal, nyílt vitákkal. Egy szabad ér­telmiség alkotó ambícióival. 1989-ben, 1990-ben fellé­legzett az ország: itt a szabad­ság. S már 1992-ben megint optimistának kell lennem, s nem gondolkodónak ... Ki­nek jó ez? Nyilvánvalóan nem tízmillió magyar állampolgár­nak, de csak azoknak, akik megint a hatalomban való bé­kés sütkérezést képzelik el maguknak, új kedvezmények­kel, új kiváltságokkal, s nem az igazi szolgálatot, együtt­működést. Ők, s akik általuk kedvez­ményezetté válnak, megint fe­nyegetően osztogatják ellenfe­leiknek a pesszimista címké­ket, s csak egy lépés választ el attól, hogy a pesszimisták megint ellenséggé neveztes­senek ki. Az optimisták pedig lelkesedésük csúcsán elfelej­tik a mások iránt, a sokaság irán érzett felelősségüket, ag­godalmukat, és megint tipi­kussá lesz a helyzet: a hata­lomban lévő embernek épp elég gond az, hogy saját ma­gáért aggódik. így az optimis­ták helyett a pesszimisták kér­dezik: ki fog itt gazdagságot, értelmet, melegséget, tisztes­séget átadni a rendszerváltás gyerekeinek? A gyerekeknek, akik azért mégis csak a jövő csodájára várnak, s nem ismerik az op­timizmus-pesszimizmus régi játszmáit... Erdős István í

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents