Nógrád, 1992. január (3. évfolyam, 27. szám), Nógrád Megyei Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 28-51. szám)

1992-02-12 / 36. szám

Drágulnak a húsok és a hústermékek A következő napokban átlagosan 19-20 százalékkal megdrágul a sertéshúsok termelői ára — mondta kedden az MTI-nek Mike Imre, a Húsipari Szövetség titkára. Emlékeztetett arra, hogy a hús ára 1990 januárja óta jóval kisebb mértékben nőtt, mint az infláció. Rámutatott arra is, hogy az egyes húsipari vállalatok eltérő mér­tékben növelik az árakat. Ezért azt nem lehet megmondani, hogy vé­gül a fogyasztónak mennyivel kell többet fizetnie. Fokozza a bizony­talanságot, hogy az üzletek eltérő haszonkulcsot alkalmaznak, s ez ál­talában 9 és 20 százalék között mozog. Azaz ekkora árrést tesznek rá a beszerzési árra. Mike Imre azt is közölte, hogy a húskészítmények termelői ára 12 és 30 százalék közötti mértékben emelkedik, míg a marhahúsok­nál az árnövekedés 6-10 százalék lesz. ,, (MTI) A finn védelmi miniszter Rétságon A hazánkba látogató Elisa­beth Rehn finn védelmi minisz­terasszony magyarországi prog­ramja során tegnap délelőtt fel­kereste Rétságon a Hunyadi Já­nos gépesített lövészdandár lak­tanyáját. A látogatás során meg­ismerkedett a laktanyában folyó élettel, a körletekkel és a gya­korlati foglalkozásokkal. (Tudó­sításunk a 3. oldalon) Engedjék szabadon Csorba Bélát! Tamás Gáspár Miklós (SZDSZ) a ház támogatását kér­te Csorba Béla vajdasági író ki­szabadítása érdekében akit a múlt héten őrizetbe vették szülő­falujában, mivel nem engedel­meskedett a jugoszláv néphadse­regbe szóló behívóparancsnak. Államközi szerződés — felmondva? A bős — nagymarosi beruhá­zással kapcsolatos magyar állás­pont tisztázására zárt ülést tar­tott a Parlament Gazdasági és Környezetvédelmi Bizottsága. A testület az 1977-es államközi szerződés felmondásának kény­szerhelyzetét vizsgálta sokféle szempontból. A végső döntés ki­alakítása további elemzést igé­nyel, de bármilyen lesz ez a dön­tés, a hivatalos lépést a kormány­zat csak az Országgyűlés felha­talmazásával teheti meg. Varsói találka A magyar külügyminiszter különmegbfzottja hét közép­ázsiai országban tárgyalt a nagy­követi szintű diplomáciai kap­csolatok létesítéséről. Február 13-14-én Varsóban találkoznak a visegrádi hármak helyettes ál­lamtitkárai. Hatoslottó-tájékoztató A 3. számsorsoláson 6 talála- tos szelvény nem volt. A követke­ző hétre átvitt nettó nyereménye alap: 7.093.781 forint. Az 5 plusz 1 találatos szelvényekre 2.364.594 forintot fizetnek. Az 5 találatos szelvények 24.129, a 4 találatosok 779, a 3 találatosok 62 forintot érnek. Emlékeztető­ül a nyerőszámok: 2, 4, 19, 21, 23, 28. Pótszám: 25 Szétzilálják a téeszt a pogonyiak? A parasztot már sokszor becsapták Válóperekben gazdag ország vagyunk. Ma sokan szabadul­nának egymástól. így a feleségek a férjektől (és viszont), az „át- kos” múltban erőnek erejével egyesített társközségek az anya­községtől, de a termelőszövetkezetek egynémelyikéből is kifelé kívánkoznak az önmagukat „elnyomottnak” tartott települések tsz-tagjai. Azt mondják: elég volt... Cered, Zabar, Szilaspogony. Együvé tartozik ez a három te­lepülés az emberek tudatában. Hogy miért? Valószínűleg azért, mert „egy vonalon”, egymás mellett helyezkednek el. s ezt a nógrádi ember már így szokta meg. A megszokás azonban rossz beidegződés csu­pán. Legkézenfekvőbb a tuda­tunkon változtatni. A „kistest­vérek” ugyanis szökni akarnak az „uralkodó báty'” gyámkodá­sából. A közösködés korszaka után a válás vagyonjogi vitái még mindig nincsenek leren­dezve. S most még a téesz is ..szétrobban”... Mikor hírét vettük a külön s/övetkezet ötletének, kíván­csiak voltunk, hogyan képzelik e válópert az érintettek. Válóo­kok akadnak bőven, legalábbis pogonyi szemszögből. Gál Barnabás, Szilaspogony pol­gármestere a következőket mondta: — Nagyon örültünk annak, hogy végre sikerült megszaba­dulnunk e rosszemlékű közös­ségből. Véleményem szerint ugyanis ha valahol volt falu- rombolás, akkor az - ha burkol­tan is - de Magyarországon zaj­lott le! Szétvertek itt mindent: téeszeket vontak össze, iskolá­kat központosítottak, falvak so­kasága került padlóra, mert ezt akarták fent. És ha végre válni lehet, akkor a válás legyen tel­jes. Mindannyiunk véleményét mondom: nem akarunk to\ ább a Ceredvölgye téeszhez tartozni! (Folytatás a 3. oldalon) \z idén január 24-én, a Balassagyarmaton rendezett Madách-díjak átadási ünnepségén a salgótar­jáni Düvő népzenei együttes is megkapta az elismerő kitüntetést. A négytagú csoport jelenéről, ter- \ eiről, zenei elképzeléseikről, a különböző tájegységek zenéjéről vezetőjük, Hrúz Dénes nyilatkozik. \z írás lapunk 4. oldalán olvasható. Határőrség: 12 lelőtt menekülő az elmúlt 20 évben A BM Határőrség szóvivője az MTI-nek megerősítette a Bel­ügyminisztériumból kiszivárgott hírt, amely szerint 1972 és 1989 között a határőrök 12 embert lőt­tek le a magyar határon. Krisán Attila hangsúlyozta, hogy a határőrség mindig az ér­vényes jogszabályt hajtja végre. A korábbi szabályozás úgy ren­delkezett, hogy amennyiben a határőr felszólítására a határsér­tő nem áll meg, akkor fegyvert kell használni. A csaknem két évtized során valóban 12-en meghaltak, köztük hét magvar állampolgár, valamint egy-egy román, bolgár és NDK-beli. A további két személy kiléte isme­retlen. A szóvivő rámutatott, hogy két éve a határőrök nem használ­hatnak fegyvert tiltott határátlé­pés megakadályozására. Csak önvédelemből, vagy pedig vég­szükség esetén, azaz súlyos bűn- cselekmény megakadályozása érdekében lehet lőni. Sem nagykoalíció, sem j obbratolódás Az Antall—Tölgyessy találkozóról Antall József némi csodálko­zással értesült Tardos Márton képviselő úr (SZDSZ-frakcióve- zető) nyilatkozatáról Tölgyessy Péter és a miniszterelnök között történt négyszemközti beszélge­téséről — közölte tegnap a Mi­niszterelnöki Sajtóiroda az MTT vel. „A hír igaz”, de nem akkor történt és nem arról volt szó, amit Tardos Márton állít. A politikai élet természetes részét képezi, hogy a kormány tagjai, a képvi­selők és a pártok vezetői egy­mással beszélő viszonyban van­nak. Hasonlóan a mostanihoz, az elmúlt több mint másfél eszten­dőt meghaladó kormányzás idő­szaka alatt is sor került valameny- nyi párt vezetőjével, frakcióve­zetőjével és másokkal személyes jellegű, nyilvánosságra nem ho­zott, kommünikében nem ismer­tetett beszélgetésre. Ettől a mi­niszterelnök nem zárkózott el soha, kivéve azokat, akik a be­szélgetéseket utólag elferdítve vagy légből kapott történetek felidézésére használták fel (ez nem Tölgyessy Péterre vonato­zik). Tardos képviselő úr tájékozta­tása a beszélgetés vélt tartalmá­ról egyszerűen valótlan. így pél­dául nem felel meg a valóságnak, hogy: „Az általános politikai kérdések mellett Tölgyessy felve­tette, hogy megítélése szerint az MDF-ben határozott jobbratoló- dás figyelhető meg, az Antall Jó­zsef által képviselt politika gyön­gül, s egyre nagyobb szerepet kapnak a Csurka István nevével fémjelzett erők.” (Folytatás a 2. oldalon) A hosszú csődeljárás helyett Társadalombiztosítási börze Az elképzelések szerint két héten belül megrendezi első bör­zéjét az Országos Társadalom- biztosítási Főigazgatóság. E köz- gazdasági eszközzel új jogszabá­lyok megalkotása nélkül is lehe­tőség nyílik arra, hogy a társada­lombiztosítás lefaragjon vala­mennyit több mint 55 milliárdos kintlévőségéből. A tb-nek tartozó vállalatok el­leni esetleges — a hosszú és nem mindig a kívánt eredményt hozó — csődeljárás helyett e módszer meghonosítására maguk a cégek is hajlottak, hogy ily módon tar­tozásaik fejében vagyont adja­nak. E megoldásnak azonban nem egy buktatója van, hiszen például a vagyontárgyak, ingat­lanok valódi értéke csak az érté­kesítést követően dől el. Ezt a fo­lyamatot rövidíti le és teszi koc­kázatmentessé az ingatlanok, va­gyontárgyak börzén való értéke­sítése — mondta a főigazgató. A börzére az adósok — előre meg­hirdetett feltételek szerint — a helyileg illetékes tb-igazgatósá- goknál jelentkezhetnek felaján­lásaikkal. (MTI) Kapcsolat Belorussziával Magyarország és Belorusszia diplomáciai kapcsolatot létesít egymással. Az erről szóló dokumentumot ma írják alá, amikor Ma­gyarországra látogat Pjotr Kravcsenko, a köztársaság külügyminisz­tere. Az egynapos hivatalos látogatásra Magyarországra érkező kül­ügyminiszter tárgyalásokat folytat a magyar külügyek irányítóival, és ellátogat Hajmáskérre. A tervek szerint itt egy egészségügyi centrum létesül a csernobili katasztrófa következtében megbetegedett gyer­mekek utókezelésére. Kórházi kalamajka Pásztón Lapátra teszik-e a jelenlegi igazgatót? Szokatlanul nagy érdeklődés kísérte Pásztón a kedd délutánra összehívott rendkívüli testületi ülést. A jelenlévő 15 képviselő számban szinte elveszett az üléstermet megtöltő kórházi dolgozók mellett. A kiírt napi­rend sokatmondó: a kórház­rendelőintézet jövőbeni műkö­dése. Lefordítva: a jelenlegi or­vos-igazgató, dr. Novák László állásának megszüntetéséről volt szó. Az előzményekről: Novák László egy éve nyerte el az ön- kormányzat által kiírt pályáza­tot, a dolgozók szavazataival. Kinevezése öt évre szólt. Ám — idézet dr. Dobrovoczky István polgármester előterjesztéséből „a hatályos jogszabályok lehe­tővé teszik, hogy az orvos- igazgatói feladatokat az intéz­ményen belül valamelyik na­gyobb tapasztalattal rendelkező főorvos lássa el, a korábbi ha­gyományoknak megfelelően, részfoglalkozásként”. Az ülés elején a polgármester három percben korlátozta a fel­szólalások időtartamát. Ezt egyik oldalon sem tudták betar­tani. Dr. Dömsödy Péter, me­gyei tisztifőorvos ismertette a Népjóléti Minisztérium felkéré­sére elvégzett felülvizsgálat eredményét. Megállapította, hogy a kórházat mindenképpen fenn kell tartani, de nem a jelen­legi (190) ágy számmal, mert így zsúfolt, és rossz a kihasz­náltsága. A szociális bizottság (5—2 arányban) nem tartja idő­szerűnek a kórház élén történő változtatást. (Folytatás a 3. oldalon) Tanárok pere Tarjánban A Salgótarjáni Városi Bíró­ságon kedden megkezdődött a Farkas László kontra Szoó Zol­tán per tárgyalása. Előbbi a 211. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet igazgatóhelyettese, utóbbi ugyanennek az iskolának egykori, tavaly októberben fe­gyelmi úton elbocsátott tanára. Az ügy a múlt év szeptember 27-re nyúlik vissza, amikor is főnök és beosztottja összevere­kedett. Állítólag Szoó elmaradt szabadságainak kiadását kérte, ezt Farkas megtagadta. Ezen összevitatkoztak, majd megtör­téntek az ökölcsapások. De, hogy ki ütött kit, azt még ho­mály fedi. Szemtanú nincs. A dr.Tóth Bars bíró által ve­zetett tegnapi tárgyalásra tucat­nyi tanút megidézett a bíróság. Az egymásnak merőben ellent­mondó vallomásokból nem ne­héz kikövetkeztetni: hossza­dalmas eljárásra van kilátás. Ez csak 10 (!) százalék Tiltakozik az MSZOSZ nyugdíjas-nagyválasztmánya A nyugdijak márciusban 13 és a szeptemberi 6,5 százalékos ter­vezett emelése az Érdekegyezte­tő Tanácsban született megálla­podás felrúgását jelenti és törvé­nyellenes is — mondotta Sándor László, a Magyar Szakszerveze­tek Országos Szövetségének alelnöke tegnap az MSZOSZ nyugdijas-kepviseletének kibő­vített választmányi ülésén A választmányi ülésen felszó­laló nyugdíjasok egyetértettek ezzel a megállapítással. Mindany- nyian sérelmezték, hogy ha így történik meg a nyugdijak emelé­se, az éves szinten csupán tíz szá­zalék körüli növekedést jelente­ne. Ez messze elmarad a nettó bérek tervezett alakulásától. A nyugdijak így továbbra sem őrzik meg reálérteküket. Aki néhány évvel ezelőtt ment nyugdíjba az ma már csak a töredéket kapja a most nyugdíjba menők juttatásá­nak. Aláhúzták: nem kémek, hanem az őket megillető járan­dóságot követelik. Azt, hogy er­re ne lenne pénz, nem tudják el­fogadni akkor, amikor a kor­mányzatnak 100 milliárdjai van­nak kárpótlásra, és az általuk fi­zetett járulék jelenleg is ott van az állami tulajdonban.

Next

/
Thumbnails
Contents