Nógrád, 1992. január (3. évfolyam, 27. szám), Nógrád Megyei Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 28-51. szám)
1992-02-22-23 / 45. szám
4 HÍRLAP SZEMTŐL SZEMBE 1992. február 22-23., szombat-vasárnap Igazságtételről Salgótarjánban A bűntelenek érdekét (is) szolgálja a törvény Interjú dr. Zétényi Zsolttal az elévülésről, ellenzékről Az utóbbi évtizedekben politikai okból nem üldözött főbenjáró Itűnök - halált okozó súlyos testi sértés, emberölés és hazaárulás - büntethetőségét előíró úgynevezett elévülési, vagy másként fogalmazva - igazságtételi törvény egyik alkotóját - megfogalmazóját dr. Zétényi Zsoltot, országgyűlési képviselőt, nagy érdeklődéssel fogadták a közeli múltban Salgótarjánban. A Magyar Demokrata Fórum szervezésében került sor arra a találkozóra a József Attila Művelődési Központ klubjában, amelyen elsősorban volt politikai foglyok, a Pofosz megyei tagjai vettek részt. Az ankét után adódott alkalom a törvény megfogalmazójával interjút készíteni. — Milyen benyomásai vannak az ankét nyomán abban a városban, amely ismert, sajnos, a december 8-ikai ötvenhatos tömegmészárlásról, arról a főbenjáró bűncselekményről, amelynek tetteseit máig nem nevezték meg? — Itt elsősorban nyilván a törvény pártolói voltak jelen. Mégis azt mondhatom, hogy most jó képem van bizonyos szempontból a városról, ahol a régi pártirányítás nagyon erős pozíciókat foglalt el, és ahol sok a betelepülő. Itt nagy számban élhetnek olyan emberek, akik kettős érzéssel élik meg a rendszerváltoztatást. Ehhez képest ez a rendezvény nagyon tanulságos volt, a jelenlévők nem udvariassági formulákkal, hanem lényegretörő kérdésekkel léptek fel. Ezek közüljónéhány ,valóban elgondolkodtató; amilyen az például, hogy az embereket érdekli a törvény sorsa - ismeretes, hogy a köztársasági elnök még nem írta alá —, s hogy fokozódik a türelmetlenség! Felvetődik egyre erőteljesebben az a kérdés is, hogy a volt kommunisták vagy bűnösök érdekeit védi az, aki a törvényt ellenzi vagy akadályozza? Ezt így fogalmazzák meg másként - „akinek nincs bűne, annak valóságos érdeke lehetne a törvény mielőbbi alkalmazása". Általában is elmondhatom, hogy itt több érdemi kérdés volt, mint más városokban. Ha ez a közeg képviseli a város politikai kultúráját — akkor ez egy nagyon mértéktartó, intelligens csoportosulás. Ezért is hihető, hogy ez a város hamar átalakul szellemileg is, és csak az emléke marad meg a nagyon szomorú itteni pártállami évtizedeknek. Az összbenyomásom tehát az, hogy nem hagyhatott itt olyan mély nyomokat a pártállamiság, miként ezt gyakorta feltételezik. — Képviselő úr, hozzá tartozik a képhez, hogy azok, akikről mint mértéktartó, politikailag nagyon intelligens csoportosulásról ön megemlékezett - főként és szinte kizárólagosan olyanokból álltak, akik szenvedői voltak az elmúlt rendszer diktatúrájának. A sértettek politikai kultúrájáról szól tehát a elismerés. — Hogyha ugyanilyen mértéktartással közelítenének azok, akik fenyegetve érzik magukat, akkorát,. Salgótarjánban, való-; ban minden ragyogóan alakulna. Mégis azt mondom, hogy a mértéktartó és előremutató erőké a jövő. Sem gyűlölködés, sem elfogultság nem vezet sem itt, sem az országban máshol sehová. A méltányos elégtétel iránti igény azonban méltánylást érdemel mindenütt - így itt is. A kompromisszum azonban kölcsönösséget feltételez természetesen.-Látja-e értelmét személy szerint az ilyen ankétoknak? —T- Az embereket igenis érdekli, hol tart ez a törvény, de nem jutnak hozzá naprakész információkhoz és ez azokra is érvényes, akik nem hívei, sőt ellenkezőleg, érintettjei esetleg a törvénynek. Médiák sincsenek arra, hogy megfelelően tájékozódjanak az emberek e tekintetben, ezért minden alkalmat meg kell ragadni. A kibeszélésre, a közös gondolkodásra, a nyomasztó emlékek elmondására. De engem is megerősít érzelmileg és etikailag is az, ahogy az emberek reagálnak a törvényre. Igazolni látja magát a képviselő, sőt esetleg korrigálni is módja van az ilyen találkozók nyomán önmaga nézeteit. Napi tíz-tizenkét órai munka mellett azonban örülök, ha legalább azokkal tudok találkozni, akik meghívnak. A törvény ellenzőinek főként pártrendezvény jellegű fórumaira természetesen nem hívnak meg, bár elmennék olyanokra is szívesen. Ha nem lennének ott olyanok, akik sajtó útján megrágalmazhattak, gondolok itt elsősorban Eörsi 1st-, vánra, hogy másokról ne is beszéljek. Pedig jómagam szeretem az árnyalt közléseket, az ellenfél érveivel szívesen foglalkozom saját mondandóm közben is. Főként azért, hogy választhasson a hallgató. Itt kevésbé voltak olyan kérdések, amelyek ellenérvelésre kényszerítettek volna. Ez feltehetően az ankét résztvevőinek összetétele miatt történt így. —A Kónya-Pető vitáról mi a személyes véleménye? — Egyedülálló teljesítmény volt. Mint rendezvény is egyedüli, mert ilyeneket nem szoktak tartani. Sajnos. Ezt a politikai pártokra mondom. Ä vita azonban végkimenetelében ugyancsak sajnálhatóan nem erősítette meg az ellenzék készségét az ilyen viták folytatására. — Vereség volt tehát az ellenzék oldaláról? — Egészen nyilvánvalóan az volt. Akármit mondanak. És ezt még súlyosbítja az, hogy olyan közvéleménykutatást folytattak a 168 óra közreműködésével, ami nevetségbe fulladt. Szögesen ellentétes eredményre jutott ugyanis a kutatás, mint a közvélemény helyi megnyilvánulása. Ez önmagában hihetetlen ugyanis. Az ottani helyi hangulatnak országosan is nagy tábora van. De azt is hangsúlyozom, hogy itt szakmai-jogi kérdésekről van szó és nem tekinthető csak politikai ügynek az, ami ezzel összefüggésbe hozható. Csak hangulati oldalról közelítve előfordulhat, hogy sok-ember véleménye.ez - „minek terhelni bírósági procedúrákkal a közhangulatot". Ez azonban nem jogi vélemény. Ezt tudni kell. El kell választani, amikor értékelünk! Kónya jó vitapartner volt, ez kétségtelen, de ha az is „gond", hogy megvédte ellenfelét - az a véleményalkotót minősíti csupán, ez ugyanis nem lehet kérdés vagy pláne nem valamiféle vád Kónyával szemben. A teljességgel nyilvánvaló és humánus törvényt az ellenzék sokak számára „érthetetlenül" támadja - holott szerintem nincs itt másról szó, mint politikai és érdekviszonyok szövevényéről. Ebben megjelenik olyan érdekvédelem is, amelyet egyáltalán nem érint a törvény, de valójában ember és esete válogatja, hogy ki miért és hogyan ellenzi. Érdekes azonban, hogy a tisztességes jogász emberek ebben a kérdésben inkább hallgattak, mint például a politikusok. És jellemzőnek tartom, hogy Mécs László taglalta az SZDSZ oldaláról is, aki köztudottan nem jogász. Azért sajátos ez, mert ilyen kérdésben parlamenti frakcióbeli vezérszónoknak jogászt szoktak megtenni. Tehát ez is mutatja - kikről és miről van szó! — Más frakciókra hogyan emlékszik vissza? — Érdekes és jellemzőnek tartom, hogy az MSZP, amelynek kitűnő jogásza például dr.Gál Zoltán képviselő, Dr.Zétényi Zsolt ugyanúgy nem szólalt meg, hanem egy általam - eddig legalábbis - nagyrabecsült színészt, Nagy Attilát nyerték meg a kérdés vitatására. A FIDESZ—bői állt ki egyedül jogász, Fodor Gábor személyében, nagy ambícióval szakmai oldalról nézve, de csakugyan mérsékelt sikerrel. A pártok tehát nem óhajtanak jogi csatát vívni, aminek az az értelme, hogy jogilag vitathatatlan az elévülési törvény, amely most alkotmánybírósági terítéken vár a sorsára, s arra, hogy a köztársasági elnök végre aláírja! A pártok tehát politikai síkra terelték a törvényt a médiák segítségével, és igyekeznek úgy beállítani, hogy mi kizárólag politikai célok érdekében akarjuk ezt. — Ha a törvény életbelép, ki lesz a vádemelő? — Ugyanaz, aki minden más per esetében is. Az igazságszolgáltatás menete szerint történhet csak minden. T.Pataki László Előadás az elnök-szerző születésnapján „A felém áradó szeretet hihetetlenül jólesik” alkalmából. Kevesen voltunk és a hangulat nem csupán ettől volt családias. Azzá tették például az igazgató, Ablonczy László köszöntő szavai, és maga az ajándék: egy fotóalbum, benne a próbák, az előadás fényképeivel. Családias volt a beszélgetés is a fehér asztal mellett, gyertyákkal, borral. Itt tettem fel neki néhány kérdést. —A „Kő kövön" két szereplője nem tud szabadulni a múltjától, nyílt sebekkel járnak. Önnel is nagyon sok minden történt, ami miatt megkeseredett ember lehetne. Szerencsére egyáltalán nem tűnik annak. — Fel tudom idézni a viszontagságaimat, de az égvilágon semmi keserűség nem maradt bennem. Egyrészt mert tudom, történelmi jégverés ellen nincs biztosítás. Másrészt ha valamiért, mondjuk' lecsuktak, soha nem éreztem, hogy igazságtalanság történik velem - legfeljebb hadifogolynak éreztem magam, de nem vesztesnek és nem sértettnek. Csináltam valamit, azért csuktak be - semmi okom nem volt megsértődni. Nem azt mondom, hogy kellemes volt, mert hat évet börtönben tölteni akkor sem kellemes, ha aranyból vannak a rácsok. Kelet-Európábán amúgy sem illik megsértődni, ha az emberrel történik egy és más. A tízmillió magyar közül legalább hétmilliót ért valamilyen sérelem az elmúlt ötven évben. —Jobb lett volna-e ha ez vagy az másként történik? — Nem! Amíg az ember éli az életét, rengeteg mellékutat, távutat is bejár. Én az életem legfeljebb ha két százalék hatásfokkal éltem, ami egy gőzgépnél is rendkívül rossz. Sok mindent csináltam, aminek közben borzasztó nehéz lett volna értelmét keresni - aztán később, együtt látva e cselekedeteket érti meg az ember, hogy mi, miért volt. Jobb lett volna gazdagabban, könnyebben élni, de ha az életemnek van értelme egyáltalán, akkor minden együtt van, ami megtörtént velem. — Mennyire érzi elégtételnek a nehéz esztendők után, hogy köztársasági elnök lett? — Ez nem elégtétel. Én ezt nem kerestem, nem mentem elébe és nem tértem ki előle. Ez minden. Az életem különböző kanyarjaiból, élményeiből elég sokat tudok hasznosítani ebben a funkcióban: a magyar társadalom szinte valamennyi rétegének éltem az életét, annak szépségével és gondjaival együtt. —Jólesik önnek, hogy egy ország „Árpi bácsija" lett? — A felém áradó szeretet hihetetlenül jólesik. Ugyanakkor hihetetlen felelősséget is jelent a bizalom, ami nem feltétlenül áll arányban a lehetőségeimmel. Ez nehéz. Megvannak persze azok is, akik gyűlölnek... — Miért gyűlölnék? — Valószínűleg azért, mert békességre uszítok. —Jut-e manapság ideje az írásra?-— Egyáltalán nem. De ha az ember megszokta az írói magatartást, azt, hogy mindent figyeljen - önmagát is - akkor nem tud más lenni. Önmagamat is kívülről figyelem. Érdekes látni, hogy az ember mennyire fejlődőképes, mennyire tud megfelelni a számára korábban teljesen ismeretlen körülményeknek. Mit lehet mondani egy hetven éves embernek, aki köztársasági elnök ugyan, de mégis inkább „Árpi bácsi"? Csakis valami eredetit: még sok boldog születésnapot!D.Magyari Imre (Ferenczy-Europress) Nem akármilyen élmény színházi előadáson a szerző közelében ülni. Fokozódik az élmény, ha a szerző egyúttal köztársasági elnök is. A Várszínházban a Kő kövön előadásán jelen volt a szerző is, Göncz Árpád. Bár e kifejezés az ő esetében túl emelkedett. Mert Göncz Árpádból minden ünnepélyesség hiányzik. Nem bevonult, nem jelen volt, egyszerűen csak: bejött és leült. És ebben nem volt semmi elnök-szerű. Nem volt benne semmi természetellenes, semmi póz. Vele beszélgetve, nem az ország első emberével társalgunk - lám, milyen fontosak is vagyunk mi! -, hanem egy bölcs, derűs, megértő emberrel. S e tulajdonságok közül eggyel rendelkezni sem kis dolog! így együtt pedig kifejezetten ritka. A „Kő kövön” két ember párbeszéde. Valamikor szerették egymást. Aztán az asszony 56-ban disszidált, a férfi itthon maradt. Hosszú évek után találkoznak újra, próbálják megbeszélni a múltat, megfejteni, megmagyarázni magukat, egymást, sikertelenül. Két egyhangú igazság feszül egymásnak, de nem olvadhatnak harmóniába. Bánsági Ildikó és Osz- ter Sándor alakítását minősítse a szerző: „Nagyok vagytok!” - mondta a köztársasági elnök a megfogalmazással némiképp áthágva a protokoll szabályait, viszont nagyon kedvesen és meghatottam E mondat már azon az ünnepségen hangzott el, amit a Nemzeti Színház rendezett Göncz Árpád 70. születésnapja A Kő kövön szereplői (Bánsági Ildikó, Oszter Sándor) és írója (Göncz Árpád) S Göncz Árpád: Békességre uszítok ...
