Nógrád, 1992. január (3. évfolyam, 27. szám), Nógrád Megyei Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 28-51. szám)
1992-02-03 / 28. szám
) 4 HÍRLAP ' LÁTÓHATÁR 1992. február 3., hétfő Ki fizeti a masszázsszalont? Az egészséges társadalmi élet stabilitásának egyik legjobb, legfontosabb és legbiztosabb tartópillére, kohéziós ereje a létszámában, anyagiakban és erkölcsileg is jól megerősödött polgárság. Ezért a társadalomban a polgárosodás nem egyszerűen szubjektív igény, hanem objektív szükségszerűség is. Nem véletlen, hogy kormányunk is segíti, serkenti a magánerős vállalkozási kedvet, ezzel az új középréteg mielőbbi kialakulását. Igaz, még göröngyös az út, kevés a pénz, de mégis akadnak olyan kiélezett elmék, akik az indákkal benőtt, bozótos terepeken is jól tudnak mezsgyét vágni saját terveik megvalósulásához. Ügyesen kifundálják, melyek azok a vállalkozási lehetőségek, amelyekben hazai tőkéből, aránylag kevés anyagi befektetéssel, de gyorsan megtérülő pénzforgással, nagyobb jövedelmre lehet számítani. Ezt a célratörő - ám nemesnek nem minden esetben mondható - szándékot az újságokban megjelenő hirdetések is igazolják. A termelői tevékenységek utáni érdeklődések még szuny- nyadoznak ugyan, de naponta olvashatók az egyéb álláskínálatok, mint például:„Masszázsz- szalonunk csinos lányok jelentkezését várja. Nagyon magas fizetés és bentlakás biztosítva”. Vagy: „Csinos, független masz- szőrhölgyeket keresünk bentlakással.” Valamit nem értek. A masz- szőri munka valamikor férfiak foglalkozása volt. Sőt, a nehéz és tanult szakmák között tartót-1 ták számon. Legfőbb követelménye az erős, kisportolt izom- zat, a lágy mozgású, de nagy munkabírású csuklók, a finom tapintású érzékeny ujjak voltak, és e szakmában illett tudni valamit az emberi izomzat felépítéséről is. Legalább öt év kellett a szakma jó elsajátításához. Nem mindha kétségbe vonnám e csinos lányok képességeit a görcsös feszültségek lá- gyításában, de ... Én sajnálom őket. Minden előképzés és gyakorlat nélkül, mire lesznek képesek ezek a gyönge kezű, törékeny, fiatal, csinos, szende, makulátlan kislányok? Én avatatlan, még azt sem tudom igazán, miért de már aggódom. Mert ha ennek a vállalkozásnak az a célja, hogy a megfogyatkozott, fizikailag többszörösen igénybe vett dolgozók, kissé meggyöngült izomzatát az egyre erősödő piaci verseny követelményeihez igazítsa, akkor ez dicséretes. Közben gondolom nem feledkeznek meg a munkanélküliekről sem. Őket is jó erőnlétben, munkára bármikor bevethető, naprakész állapotban kell tartani, és ez is előrelátásra vall. A mai, nem igazán rózsás anyagi helyzetünkben - az említett feladatok gyorsabb és olcsóbb megoldása miatt - célszerű lenne a masszázsszalonokat a működő ipari üzemek, vagy más működő létesítmények közelébe megépíteni, vagy telepíteni, minthogy a takarékosság ma még igen fontos közgazdasági elv. Am egy kérdés még mindig nyitott: ki fizeti a masszázs tarifáit? A vállalatok? Az SZTK? Vagy a háziorvosok receptre felírják? Netán az állami költségvetés megtéríti? Mert a köznapi, átlagos dolgozók és más minimálbéresek saját zsebből aligha tudják megfizetni. Én titokban attól is tartok, hogy ezek a vállalkozások gyakorlatukban részben az Isten hatodik parancsolata elleni kihívások, amit végülis az Isten, vagy a hatóságok előbb utóbb, de példásan megtorolnak. Kökényesi Béla Karancskeszi Sok a telefonrongáló A Kíváncsiskodó 1992. január 18-i számában általánosan tették fel a kérdést, miszerint a megyei távközlési üzem elle- nőrzi-e a nyilvános telefonfülkék működését. A salgóbányai nyilvános állomást első ízben december hónapban, 11-én rongálták meg, amelyet még helyre tudtunk állítani. A következő rongálásról december 23-án kaptunk értesítést. A készüléket a fülkéből kiszakították, majd a helyszínen szétverték, pótlását nem tudtuk biztosítani. Megjegyezni kívánom, hogy Salgóbá- nyán 15 távbeszélő állomás üzemel és minden előfizetőnek állampolgári kötelessége - a közölt sajnálatos esetnél is -, hogy szükség esetén rendelkezésre bocsássa távbeszélő készülékének használatát. Tekintettel arra, hogy 1991. évben 22 erőszakos rongálás volt Salgótarjánban, az ünnepek előtt és azóta 7 rongálás történt a városban, tartalék készülékünk nem maradt, sőt a megrongált készülékeket sem tudtuk és tudjuk pótolni. Intézkedtem, hogy a jól ellátott területekről egy távbeszélő- fülkét és egy nyilvános távhívó, távbeszélő-készüléket Salgó- bányán felszereljenek. A Sal- góbányán felszerelt nyilvános távbeszélő-állomás 100 ezer forintjába került a távközlési üzemnek. Jelenleg működik. Meddig? Lőrincz Zoltán a Nógrád Megyei Távközlési Üzem vezetője Útmutató vállalkozóknak Érdekes, haszonnal forgatható művel gazdagodott a Nógrád megyei Balassi Bálint könyvtár állománya. A Nagy Menedzser Könyvek sorozat új tagját, Harvey Mackay: Cápák közt sértetlen avagy a kapitalizmus iskolája című könyvét sikerült beszerezni. Ez a mű „útmutató kis halaknak, akik nagy halak szeretnének lenni”. Nem egyszerűen közgazdasági közhelyek gyűjteménye, hanem igazi, életszagú esettanulmányok tárháza. A kötet egyik leghasználhatóbb tanácsokat tartalmazó fejezete a hetedik, a „Siker titka” című rész. Ebben a szerző hangsúlyozza, hogy legfontosabb az eltökéltség, a cél pontos meghatározása, az erők összpontosítása. — Ezek vezetnek a vállalkozásban, s a mindennapi élet más területein is az áhított sikerhez. A kitűnően szerkesztett, igényes nyomdai kivitelezésű kötet meglehetősen boros árú, 450 forintba kerül. Ezért is ajánlható a könyvtárban történő tanulmányozása a vállalkozóknak, a gazdaság iránt érdeklődőknek. (veres) Olvasóink kérdezték - jogászunk válaszol A házassági vagyonjogi szerződésről Miért drága a víz? Az 1/1992./I.6/ KHVM. sz. rendelet január 6-án lépett hatályba, I.sz. melléklete tartalmazza a víz- és csatornadíjak új díjtételeit. Magát a tényt, hogy e szolgáltatás árát is emelik, kénytelen vagyok tudomásul venni, azonban az emelés mértéke kétkedést támaszt bennem. Felvetődik a kérdés, miért Nógrád megyében a legdrasztiku- sabb az emelkedés mértéke? Legszembetűnőbb az, hogy az első évhez képest a vízdíj 139.3 százalékkal (27,50 forintról 65.80 forintra) a csatornadíj 79 százalékkal (12,40 forintról 22,40 forintra) emelkedett. Az országban átlagosan 1991. évben 20,90 forint volt egy köbméter víz, megyénkben ez a szám 31,6 százalékkal volt magasabb. Az új díjtételek átlaga 34,17 forint, a megyei 65.80 forint. Tehát 92,6 százalékkal magasabb, majdnem duplája. Azt már meg sem merem említeni, hogy a fővárosban csupán csak egyötödébe kerül, Heves megyében 31 forint, kevesebb mint fele, a Szeged környéki 17 forintos vízdíjak pedig már szinte hihetetlennek tűnnek. Igaz ugyan, hogy a 40 forint feletti részt a költségvetés átvállalja, de közvetve ezt is meg kell fizetni. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy a Nógrád Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat eredménnyel, vagy netán veszteséggel zárta az 1991— es évet? Záhorszki Sándor Érsekvadkert A Családjogi törvény (Csjt.) 27. paragrafusának rendelkezései szerint a házastársak között a házassági életközösség idejére — eltérő házassági vagyonjogi szerződés lányában - házastársi vagyonközösség keletkezik. Ennek megfelelően a házastársak osztatlan tulajdona mindaz, amit a házassági életközösség ideje alatt akár együttesen, akát külön-külön szereztek, kivéve azt, ami valamelyik házastárs különvagyonához tartozik. A Csjt. 28. paragrafusa szerint a házastársak különvagyonába tartozik: — a/a házasságkötéskor megvolt vagyontárgy, — b/a házasság fennállása alatt öröklés jogcímén szerzett, vagy ajándékba kapott vagyontárgy, — c/a személyes használatra szolgáló és szokásos mértékű, illetve menyiségű vagyontárgy, — d/a különvagyon értékén szerzett vagyontárgy. Családjogunk 1986. évi mó- dísítása során tette lehetővé a jogalkotó, hogy a házasulok a házasságkötés előtt, valamint a házastársak az egymás közötti vagyoni viszonyaikat - a házassági életközösség tartamára - szerződéssel rendezhetik. A szerződés ben a törvény rendelkezéseitől eltérően határozhatAz új szövetkezeti törvény, valamint az úgynevezett átmeneti törvény hatályba lépését követő feladatokról és lehetőségekről adnak tájékoztatást a szövetkezetek képviselői réják meg, hogy mely vagyon kerül a közös -, illetőleg a különvagyonba. Házassági vagyonjogunk lényeges vonása, hogy házasság- kötés nélkül ezek a szabályok nem alkalmazhatók, de nem elégséges a házasság megkötése sem, az is feltétel, hogy a házastársak között életközösség jöjjön létre. Az életközösség megszűnésével a háztartási vagyonközösség is megszűnik. Az életközösség átmeneti megszakadását a kialakult gyakorlat szerint kell értékelnünk. Gyakran megtörténik ugyanis, hogy például a fiatal házasok összevesznek és néhány hétre a szüleikhez költöznek, majd ismét kibékülnek és együtt élnek. Ilyenkor a vagyonközösség általában nem ér véget, de nincs akadálya annak sem, hogy a házastársak ettől eltérően állapodjanak meg. Ilyen célra is alkalmas lehet a házassági vagyonjogi szerződés. A törvény nem korlátozza a megköthető házassági vagyonjogi szerződések számát sem, ennélfogva lehetőség van arra is, hogy egy-egy vagyoni tételről rendelkezzenek, de lehetséges, hogy például a házasulok még a házasságkötés előtt rendelkeznek valamelyikük különszére az Igazságügyi, a Földművelési Minisztérium, és a kárpótlási hivatal vezetői azon az értekezleten, amelyet a Mezőgazdasági Szövetkezetek és Termelők Országos Szövetsége vagyoni gyümölcsösének a jövedelméről, majd később a házassági életközösség során olyan szerződést kötnek, amelyben a vállakózást alapító férj azért különül el vagyonilag, hogy a felségének ne kelljen helytállnia a vállakózás veszteségéért! Megjegyzendő viszont, hogy orvosolható az olyan eset is, ha a házastársak vagyonjogi szerződése valamelyikük hitelezőjének az érdekeit sérti. A házassági vagyonjogi szerződés érvényességéhez a szerződés közokiratba, vagy jogi képviselő által ellenjegyzett magánokiratba foglalása szükséges. Ezt a szigorúnak látszó, alaki feltételnek az előírását a harmadik személyek (pl. hitelezők) érdekeinek biztosítása is indokolja, de ilyen formai kellékekre van szükség a házastársaknak az életközösség fennállása alatt egymással kötött minden egyéb szerződéseire, - így az adás-vételi, csere-, ajándékozási és kölcsönszerződéséhez is -, mert a házastársak kapcsolatában könnyen előfordulhat, hogy az érzelmi kapcsolat alapján egy egyik fél a másik házastársat szeretné kihasználni, de erős lehet a közeli családtagok befolyásánk veszélye is. Dr. Verebélyi rendez február 3-án, hétfőn 10 órai kezdettel Budapesten, a Konferencia Centerben, s ahová - többek között Nógrádból is - mintegy hatszáz szövetkezeti vezetőt hívtak meg. Tájékoztató a mezőgazdasági törvényről Horoszkóp február 3-tól 9-ig KOS (III. 21.-IV. 20.) Szerelem: Szívügyekben most önre mosolyog a szerencse, úgy érzi, jó lenne örökre fenntartani a jelenlegi állapotot. A héten semmi sem bontja fel nyugalmát. Hivatás: Aki kér, annak adatik — hirdeti az írás, és ez a hétköznapi életben is így van. Ne szégyellje elmondani kívánságát, biztosan akad valaki a környezetében, aki segíteni tud. BIKA (IV. 21.-V. 20.) Szerelem: Eddig mindig bevált, ha az érzéseire hallgatott, miért tenne most másként?! A barátok tanácsát érdemes meghallgatni, de cselekedni csak a saját elhatározása alapján szabad. Hivatás: Kicsit könnyelmű, nem nézi meg, mit ír alá, így a szerződés egyoldalú lehet, túl sok terhet róva önre. A héten pár emberrel nehezen érteti meg magát. IKREK (V. 21.-VI. 21.) Szerelem: Túlbecsüli partnere értékeit, s többet érez a kapcsolatban, mint amennyi az valójában. Struccként homokba dugja á;fejét, hogy ne lássa a valóságot. Hivatás: Csalódik valakiben, akire nagyon számított, s most egyedül kell megoldania a felmerülő problémákat. Néhányan a háttérben azon mesterkednek, hogy rossz színben tűnjön föl. RÁK (VI. 21.-VII. 22.) Szerelem: Ezekben a napokban rendkívül fontossá válik a család, az állandó partner. Mintha bizonytalannak érezné magát érzelmi téren. Hivatás: Ne mondjon addig véleményt senkiről (és semmiről), amíg alaposan végig nem gondolta szavait. A hirtelen beszéddel elronthatja szépen bontakozó szerencséjét. Kéije ki barátai tanácsát! OROSZLÁN (VII. 23.-VIII. 23.) Szerelem: Érzelmi viharok dúlnak most a lelkében. Gondolatait új ismerőse köti le, de a világért sem akarná megbántani régi partnerét, emiatt vívódik. Hivatás: Felelősségteljes megbízatást kap, amihez nyugalomra és koncentrálásra van szüksége, ez azonban a héten aligha adatik meg. Vigyázzon, valaki szemet vetett a székére s pénzére! SZŰZ (VIII. 24.-IX. 23.) Szerelem: Égy percig se higy- gye, hogy boldogtalan, csak kicsit túlkomplikálta a dolgokat. De az is lehet, hogy szerelemnek hitt egy barátságot, s innen a bonyodalom. Hivatás: Valami új feladatra, új erőpróbára vágyik, már ónja a régi, rutinra épülő munkát. Egyre terhesebb a közösség is, de jó ha tudja: ez most nem a változtatások időszaka. T elefon-Horoszkóp magyar nyelven! Tudj meg többet a jövődről! Ez a saját eheti horoszkópod. Hívd fel ezt a számot! Tárcsázd előbb a ^☆000/160949076 + számot és utána folytatólag a saját csillagjegyed számát 31 Kos & 33 Ikrek 34 Rák 35 Oroszlán 37 Mérleg 38 Skorpió 40 Bak m 6 •sg B 41 Vízöntő m * 36 Szűz 39 Nyilas 48 Halak A telefonhívás ára percenként 150 Ft MÉRLEG (IX. 24.-X. 23.) Szerelem: Meglehetősen hullámzó a hangulata. Ha új partnerével szakít, az azt jelenti, hogy egyiküknek sem volt komoly ez a kapcsolat. Hivatás: Ismét erőpróba előtt áll. Kemény hétnek néz elébe, elsősorban az emberi kapcsolatok feszültsége miatt. Több vitás kérdést is rendeznie kell. SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.) Szerelem: Boldog órák és — ha még egyedül van — meglepő hódítások várják az elkövetkezendő napokban. Emlékezetes élményben lesz része! Hivatás: Rendkívül kedveznek a csillagok a vállalkozó kedvű Skorpióknak. Ha most megragadják a lehetőséget, biztos, hogy siker koronázza kezdeményezésüket. NYILAS (XL 23.-XII. 21.) Szerelem: Most annyi mindennel kénytelen foglalkozni, hogy az új kapcsolat kialakítása háttérbe szorul, nincs hozzá ereje, így inkább csak álmodozik az illetőről. Hivatás: Mindig a megfelelő pillanatban lép, s ennek nyomán úgy tűnik, mintha az események előtt haladna. Ez imponál is megbízóinak, feletteseinek és üzlettársainak is. BAK (XII. 22.-I. 20.) Szerelem: Békére, szeretet- re, nyugalomra vágyik, tehát maradjon végre nyugton! Partnere már nagyon ingerelhetővé vált az utóbbi időben az Ön állandó kö- tekedése miatt. Hivatás: Célratörő és erőszakos, bár mindezt meglehetősen kedves csomagolásban teszi — mindenesetre környezetét így is alaposan felbosz- szantja néhány megjegyzésével. VÍZÖNTŐ (I. 21.-n. 20.) Szerelem: Minden gondolatát az igazi utáni vágy köti le. Talán nem is sejti, hogy a most futó kalandnak hitt kapcsolatból bontakozik ki a rég várt, nagy szerelem! Hivatás: Mintha minden energiáját arra pazarolná, hogyan bújjon ki a felelősség alól, pedig épp most kellene teljes erőbedobással harcolnia, hogy a versenyből győztesen kerüljön ki. HALAK (II. 21.-III. 20.) Szerelem: Ha új kapcsolatot kezdeményezett, ne sokáig halogassa érzelmei megval- lását, mert té- tovaságával rossz színben tűnhet fel partnere előtt, aki nem tudhatja, hogy ön érző lélek. Hivatás: Túl sok támadási felületet hagyott ellenségeinek, amit ők ki is használnak. Számítson néhány kellemetlen epizódra a hét közepén. Herczeg Kata (Átvéve a Tvr-hétből)