Nógrád, 1992. január (3. évfolyam, 27. szám), Nógrád Megyei Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 28-51. szám)
1992-02-03 / 28. szám
1992. február 3., hétfő MEGYEI KORKÉP HÍRLAP 3 Az elnökség ezúttal a kérdésekre figyel Jók a modernizálási folyamat esélyei Gólhelyzetben a gazdaság, de a gólt be kell rúgni Értékpapírok, tőzsde, vállalatfinanszírozás volt a témája a Fiatal Közgazdászok Országos Találkozójának, melyet a hét végén tartottak Salgótarjánban, 300 közgazda részvételével. A bevezető előadásban Erdős Tibor akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos tanácsadója a lakosság nettó megtakarításának vállalati szektorba való átvezetése kapcsán felmerülő gondokat vette sorra. Ebben döntő szerepet tulajdonított az átvezetés rizikóját csökkentő pénzintézeteknek, s a megtakarítási hajlandóságot ösztönző értékpapír-kínálatnak. Az értékpapírok nyomott és süllyedő árfolyama mellett azonban a részvénytulajdonosok osztalékrátával szembeni irreális igényei is problémát okozhatnak. A bankszektor fejlődésének fő irányait vizsgálva Botos Katalin, ex-miniszterasszony, az Állami Bankfelügyelet elnöke hangsúlyozta: nem lehet eléggé túlbecsülni azt a körülményt, hogy a környező világ gazdasági, politikai összeomlása maga alá temette a magyar gazdaság hagyományos piacát, s az új piacokra való átálláshoz idő kell. Ez az ügyfelek privatizálásával együtt a bankszektor számára is elemi fontosságú, hiszen a pénzügyi intézmény- rendszer csak a gazdaság egészével kéz a kézben fejlődhet. A továbbiakban sürgette a privatizáció serkentését és a bankrendszer működését segítő kiegészítő intézmények létrehozását. — Az 1987-es bankreformot követő gyors, extenzív fejlődés után most a pénzügyi intézményrendszer minőségi fejlesztése van soron — állapította meg Pulai Miklós, a Bankszövetség főtitkára. — A nemzetközi bankvilág követelményeinek való megfeleléshez alapvetően irányt mutat az új banktörvény, mely szigorúan diktálja a felzárkózás ütemét is. A modernizálási folyamat esélyeit taglalva a Bankszövetség főtitkára sportos hasonlattal élt: „Gólhelyzet van idén a hazai gazdaságban - de a gólhelyzetet még be kell rúgni!” Antal László, a Kopint-Da- torg tudományos tanácsadója a konvertibilitás elhamarkodott kinyilvánításától óvta az illetékeseket. Mint mondta, nem volna célszerű az elmaradó gazdasági sikerélményeket a konvertibilitás gyors meghirdetésével pótolni, a deklarációnak feltételei és gazdasági következményei vannak. Bár elismerte a monetáris politika eredményeit, hangsúlyozta: látni kell, hogy a költségvetési egyensúly megteremtése korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek elképzeltük. A Budapesti Értéktőzsde másfél éves tevékenységét vette górcső alá Hardy Ilona ügyvezető igazgató: az 1988 januári első tőzsdenap óta sokat fejlődött a hazai tőzsde. A startnál először heti egy alkalommal fogadták az ügyfeleket. Azóta már évi tízmilliárdos forgalomnál tartanak, ami a caracasi (Venezuela), vagy az isztambuli tőzsde szintjének felel meg, a bécsi tőzsde 1984-es forgalmi adatainak felel meg. Az viszont tény: még mindig kevés az intézményi befektető, s a napi forgalom hatalmas szóródást mutat. A honi tőzsde lehetséges jövője elevenedett meg Klaus Stopp magánbróker müncheni „élménybeszámolójában”. Hogy ettől még milyen távol vagyunk, azt leginkább Mohai György, a Creditanstalt Értékpapír Rt. igazgatóhelyettese érzékeltette, aki a komoly külföldi befektetőket hiányolta. — Vége már annak az időnek — ecsetelte —, amikor a honi tőzsdézés két évvel ezelőtti „új hajnalán” nyugatról iderepültek a pénzemberek, vettek néhány számukra vadidegen részvényt, hazavitték, bekereteztették, kirakták a falra és vacsorameghívások házigazdájaként mutogatták: lám, ezt a volt komcsiknál vásároltam! Ez volt a „sikk” a közelmúltban. Arra, hogy befektessenek, még vámunk kell. Szendi — Balázs Életet a meddő földekre (Folytatás az 1. oldalról) Most szedik vissza az emberektől, mert hiányzik az elnök aláírása. — Csak ezért akar Bér külön válni? - kérdeztem. — Bennünket is elért a munkanélküliség szele. így talán egy új szövetkezet létrehozása segítene rajtunk. Mi nem fogjuk elhanyagolni ezt a földterületet. — Mi a valós helyzet a szőlővel? — Eladták anélkül, hogy szóltak volna nekünk. A pénzből viszont semmit se kaptunk. Pestiek vették meg két és félmillióért. Csömör Jánosné, béri lakos, arra a kérdésre, hogy miért írta alá a nyilatkozatot, így felelt: — Kérem, nekem itt él a családom. A jövőmre is gondolnom kell és a tsz elhanyagolta ezt a területet. Nem a legjobb föld, de mostohagyerekként kezelni méltatlan dolog. — A helyi szeszfőzde tulajdonosa nem írta alá a nyilatkozatot. Kijelentette, hogy az mindenkinek a magánügye. (A községben azt beszélik, hogy a termelőszövetkezet elnökének is itt készült a pálinkája.) Csató Sándor,& palotási tsz elnöke, látogatásomkor igen rossz kedvében volt. — Mit mondhatnék erről? - kezdte. -Nem értem az egészet. Nem tudom mi ez a bériek részéről? Mi semmit sem akadályozunk meg. Ki akarnak válni, hát váljanak! Hangsúlyozom: eddig még az általunk kiküldött hivatalos kilépési nyilatkozatokból egyet sem kaptunk visz- sza. A tsz nyereséges még mindig! Akár a számlákat is megmutathatom. Fizetőképesek vagyunk. A vagyonjegyeket, megszavazta a közgyűlés és amikor csak lehetett, fizettünk. Dr. Palásthy Tamás a Budapest III. kerületi ügyvédi munkaközösség tagja. A szóban forgó termelőszövetkezet ügyeit ő intézi már évek óta. — Ez egy felfújt dolog - mondta. - Senki nem akarja megakadályozni a bériek különválását. Tudomásom szerint a szövetkezet nem áll a csőd szélén, stabilan gazdákodó szervezet. Nem értem ebben az ügyben a község polgármesterét sem. — A szőlő eladását ön intézte? — Igen. A jogszabályoknak megfelelően jártunk el mindenben, sőt még a közgyűlés is megszavazta azt. A vagyon felosztásból minden béri részesül és még örülhetnek, hogy a szőlő földterületét ilyen jól sikerült eladnuk. Hiszen az szinte semmit sem érő rész mezőgazdasági szempontból. így viszont gyönyörű üdülőrésszé varázsolják majd a pesti tulajdonosok. — Igaz az, hogy ön tett egy olyan kijelentést, miszerint most megtáncoltatjuk a bérieket, jaj lesz nekik? Kizárt dolog. Azt sem tudom, hogy kik azok a bériek, életemben nem voltam még ott. A polgármestert sem ismerem, de készülök hozzá a közeljövőben. Radán Mihály, béri lakos, aki a községi termelőszövetkezet elnökeként dolgozott, a következőket mondta: — Itt virágzó mezőgazdaság volt. S a jövőben, ha a miénk lesz a föld ismét virágozni fog. Nehéz lesz, ám mi, bériek szorgalmas nép vagyunk! Dr.Sárossy László, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, a lakosság meghívására érkezett egy későbbi időpontban a polgármesteri hivatal előadótermében rendezett fórumra. Vendégként jelen volt Dr. Zacsek Gyula, a Piacfejlesztési Alapítvány kuratóriumának elnöke, országyűlési képviselő és Vödrös Csaba, a Gazdakörök Országos Szövetségének elnöke, valamint a Nógrád megyéi Földművelésügyi Hivatal vezetője Frisch Oszkár. Este öt óra. Tömve a terem. - Nem kijöttünk, hanem eljöttünk Bérre - kezdte beszédét az államtitkár. - A bérieket, hogy a polgármester úr szavaival éljek, elsorvasztották, de képesek az újjáéledésre. Az átalakulás magjait már el vetették, s képesek lesznek a most a meddő földekre életet teremteni. Az államtitkár válaszolt a kérdésekre és maximális támogatásáról biztosította a jelenlévőket. Dr. Zacsek Gyula ingyen biztosított a falu részére egy tejautomata gépet, a helyi tehén tulajdonosok legnagyobb örömére. Mert amennyiben ez a felajánlás nem történik meg, akkor Pásztora szállíthatták volna a tejet, a helyi átvevőhely megszűnése miatt. így ezzel a géppel tartósítani is tudják a tejet, sőt a maradékot túrónak, tejfölnek feldolgozzák. Illés Béla, a BIONIT Kft elnöke, aki a közönség soraiban hallgatta a fórumot, ígéretet tett arra, hogy a biokertészet beindulásánál minden segítséget megadnak, az önállósodásuk mellett keményen kitartó bérieknek. Szeli Sára A hét végén a Nógrád Megyei Hírlap szerkesztőségébe látogatott Herbert Godyla, a Hamburgban megjelenő Bergedorfer Zeitung főszerkesztője, aki szakmai találkozón beszélgetett az újságíró munkatársakkal és a szerkesztőkkel. Felvételünk a vasárnapi eszmecserén készült. Fotó: Gyurkó Marketing tanfolyam • Salgótarján. A megalapozottabb vállalkozásokat segíti elő a TIT megyei egyesülete által szerveződő felsőfokú piackutató, marketing-kommunikáció szakképesítő tanfolyam. A 3 féléves, 300 órás tanfolyam részvevői többek között a vállalkozástan, a marketing-kommunikáció, a reklámpszichológia, etikett, protokoll témaköréből kapnak ismereteket. Fejlődés adó nélkül • Kozárd. Az ecsegi önkormányzat nem kér helyi adót, a közös körjegyzőséghez tartozó, 250 lelket számláló Kozárd község lakóitól. Ugyan három- százezer forint folyt volna be a közös kasszába, ám ezt az ösz- szeget fedezni tudják a gépjármű adóból és egyéni adományokból, s ez év végére a községben így is mindenütt lesz közvilágítás. A TESZ a költségvetésről • Salgótarján. A Társadalmi Egyesületek Szövetsége Nógrád megyei ügyvivői testületé február 5-én, szerdán, délelőtt 9 órai kezdettel ülést tart Salgótarjánban, a TESZ egyesületi székház tanácskozó termében. Napirenden szerepelnek többek között az 1992. évi költségvetés irányelvei, valamint az I. negyedéves rendezvényterv. Pszichológiai tanácsadás ® Szécsény. Előzetes bejelentkezés alapján pszichológiai tanácsadást szervez a művelődési és ifjúsági centrum. Az igénylők keddi, szerdai, csütörtöki napokon jelezhetik ilyen irányú kérésüket az intézményben, s havonta egy alkalommal találkozhatnak a pszichológussal. Indulhat a közhasznú munka • Bárna. A község önkormányzata 120 ezer forintot nyert pályázaton közhasznú munka indítására. Ez a lehetőség némiképpen javítani fog a településen egyre szaporodó munkanélküliek helyzetén. Közülük a tavaszi hónapokban hat személyt kívánnak foglalkoztatni, feladatuk lesz a közterületek rendezése, tisztán tartása. Művésztanár kiállítása Salgótarján várossá nyilvánításának hetvenedik évfordulója alkalmából kiállítás nyílt nemrégiben a Kodály Zoltán általános iskola galériájában. Szabó Ágnes, a Madách Imre Gimnázium művésztanára, az intézmény egykori tanulója mutatja be festményeit, garfikáit, tanulmányrajzait. A március 6-ig megtekinthető kiállítás megnyitóján Molnár György, a Madách gimnázium igazgatója méltatta a művész munkásságát és az általános iskola művészeti csoportjai köszöntötték az alkotót. Az új munkaügyi törvény szerint a munkanélküli nem végezhet semmiféle kereső tevékenységet. Vajon vonatkozik-e ez azokra is, akik már régebben munka nélkül vannak? Ők még a korábban érvényben lévő rendeletek alapján kötöttek megállapodást a munkaügyi központtal. Bá- tonyterenyei olvasónk kérdésére Szabó Kálmán, a Megyei Munkaügyi Központ vezetője válaszolt: — December 29-étől érvényes az a rendelet, amely szerint aki munkanélküli járadékban, korengedményes nyugdíjban, előnyugdíjban, vagy pályakezdők munkanélküli segélyében részesül, az általa folytatott kereső tevékenységet, és az ebből Kíváncsiskodó A munkanélküli köteles jelenteni származó jövedelmet legkésőbb a munkakezdést megelőző utolsó napon köteles bejelenteni a munkaügyi központnak. Abban az esetben, ha a munkanélküli kereső tevékenységet folytat, és ezt a munkaügyi központ által kiajánlott munkahelyen teszi (nem munkaviszony keretében), akkor a mindenkori minimálbérig terjedő jövedelemre tehet szert. Ha tevékenységét a munkavégző nem jelenti be, és ez a munkaügyi központ tudomására jut, kizárják a járadék folyósításából. Ha ismét folyamodik, és jogosulttá válik, kilencven napig ki kell zárni a munkanélküli ellátásból. Kell-e adóbevallást tenni a levizsgáztatott kistraktorra és pótkocsira? Kell-e biztosítást fizetni a lassú jármű pótkocsija után? A kérdéseket Szűcs Mihály, cserháthalápi olvasónk tette fel. MEGJELENI iffiülü; __ _______ * >lí. «8 m •Vív Üt* f§!-flór*. iliilÜ! Magyarnándori Kalendárium MugYtirnándor és környékének 1992 AMAIjiARMjV|)p||| Mfivt-unemf.s i'*i.i»'t>ji cs<n'iwttr*nm' Blíg ,-y>i-fl • (g Mci;iui;t*.'![iclö ;i Mlr.vkUtiSi Hí/hall Magyait nándor l-ö út 72. 't elelőn 18 ______Alti: ás lórira (877) S S fí fi fi ff fi fi fi fi O fi to ci fi fi ffe TELI VASAK február 3-től 30-50X engedménnyel amíg a készlet tart! Salgótarjánban: a PÉCSKŰ ÁRUHÁZBAN, az ÉVI DIVATHÁZBAN, a SZABADIDŐ BOLTBAN, Balassagyarmaton: az IPOLY ÁRUHÁZBAN, a CIPŐBOLTBAN, Bátonyt erényén: a KÖTÖTT-DIVATBOLTBAN. . férfi ingek . kötött áruk . szabadidőruhák . . dzsekik . gyermek-nöi-férfi cipők . . női fehérneműk . női blúzok . korcsolyák . . sílécek . kötések . síszemüvegek MINDENÜTT MÁS - MÁS VÁLASZTÉK ! (844)