Nógrád, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-11 / 9. szám
4 LÁTÓHATÁR 1992. január 11., szombat 1992: a szabadság birtokba vétele Küldjön egy sztorit! Bye, bye Barbara Mim egy századvégi gondokkal küszködő család, Magyarország újra meg újra bizonyítja, van itt valami nem látható, örök-erejű kötőanyag, amely összetart bennünket. Néha már-már önpusztító tetteink, szétporló akaratunk ellenére is összetart.. . 1992 első napjaiban, meglehet önkényesen, én ezt a létező - nem látható - kötőanyagot szabadság-vágynak nevezem. 5 a vágyakon túl közelinek az esélyt, hogy az emberek többsége birtokába is jut a szabadságnak, amelynek sorsa még nem ott dőlt el, hogy a politikai intézményrendszer feltételei erre lehetőséget adtak.. . Majd ott dől el. ott lesz nem- ' zetfomálóvá, ha lelkűnkben, szívünkben élő lesz, és rajta természetesen növekedhet már az alkotó, független gondolkodás képessége... Most ez még nem egészen így van. Most a szabadságot még divat úgy akarni, ahogy a könnyű, lobogó ballonkabátot akar az ember.. . Hisz olyan felemelő, megnyugtató dolog beleburkolózni, neki dőlni a széknek, s általa kifelé jól mutatni, irigyeltnek lenni. Lám, egy szabad ember 1992 Európájában. Ez a mutatós tavaszi burok, vagy koraőszi-héj csak viselet, alkalmi külső! A szabadságnak húsunkban, vérünkben, zsigereinkben kell élni! S akkor nem lehetséges félve hazudni, s napi érdekekért félelemben élni, s feltétlen engedelmességet prolongálni. . . ! Gondoljuk meg mindez mennyire nagy jelentőségű, ezrek, tízezrek, milliók kerülnek szembe naponta természetellenes kérdésekkel. Te milyep párt mellé álltái? Azokhoz? Emezekhez? Mintha muszáj volna mindenáron csatlakozni!? A bensőben is szabad ember tudja: ez századrangú választás csupán, mert az ország, a nemzet jövője azon múlik, hogy egy független állampolgár ragaszkodik eszményeihez, igazságaihoz, értékeihez... S nem követhető magatartás már az erőfeszítés nélküli hajlongás, szolgaszerep, csak a használás, a teljes értékű alkotó részvétel! A magyar múlt egésze szabadság küzdelmek története. A jelen is azzá válik, s nem különben a közeljövő. Szabadságot választani még tegnap is azt jelentette, hogy megkíséreltük véget vetni egy állapotnak, amelyben az ország állampolgárai saját sorsukból kirekesztve látszat életet éltek. Rákóczi, Kossuth, Batthyány, Nagy Imre neve egy gong, egy harangkondulás volt a távoli, közeli múltban: mozdulunk a szabadságért, s ők elsők a sorban.. . Gondoljunk bele micsoda gigantikus, legyőzhetetlennek látszó túlerővel szemben születtek mégis szabadság-győzelmek. Ahogy 1848 csoda volt, a maga módján 1956 is az! Csoda és vízválasztó egy nép életében, s már hiába a megtöretés, a túlerő későbbi győzelme, a csoda megtörtént, a szabadság lélegzete bennünk van, már nem lehet tovább a régi módon élni. . . Új korszak kezdődik el. Vajon a mostani elsők, a mai Kos- suthok, Batthyányk, Nagy Imrék neve, szava, példája tudja-e uralni, vezetni ezt a mai szabadságküzdelmet? Mert kétségtelenül ma is erről van szó: küszködünk a szabadság birtokba vételéért. S reménnyel küszködünk. De 1956-1957 óta hiányzik innen néhány ezer magyar polgár, akik nemcsak elsők voltak, de egy-nemzedékként bele is pusztultak az embertelen erőfeszítésbe. Börtönben haltak meg? Puskák előtt? Külföldre menekültek? Ötezren voltak? Tízezren? Húszezren? Nincsenek itt a szabadság hősei, akiknek legtöbbje épp most lenne bölcsessége, alkotóereje teljében. Nincsenek itt, s nagyon hiányoznak ők, akik életüket is képesek voltak feláldozni a hazáért, a szabadságért. Azok mellől hiányoznak, a mai elsők mellől, akik megkísérlik vezényelni a legújabbkori szabadság-háború megszervezését. Gondolunk-e néha arra is, hogy a mai elsők, fő helyen lévők abból az 1956-os „elitosztályból” maradtak köztünk? Most a legyőzhetetlennek látszó Góliát ellenfél éppen a sok évtizedes szabadsághiányból, félelemből kikristályosodott cselekvésképtelenség, ellenségeskedés. Méltányosan ítéljük-e meg a mai elsők tetteit, eredményeit, ha nem látjuk be, hogy ez a századvégi szabadságküzdelem annyi új frontot jelent, annyi új fegyvert kíván, ahány sérülés, sebesülés, keserűség, hiány a múltból itt maradt. Nem lehet tehát hősiesen egy kardcsapással levágni valami gonosz hétfejű sárkány fejét, hogy holnapra már minden rendben menjen Magyarországon. Szabad állampolgárok egyező akaratával kell építkezni, tanulni, s minden aprócska sikert is megbecsülni. A csoda most is megszülethet, ha a szabadságot nem lenge, ünnepre való ballonka- bárként viseljük, de tudjuk: szívünkben a helye. Mint ahogy szabadakaratunkból majd a szívünkben kell helyet szorítani azoknak az elsőknek is, akiket most a hétköznapok pora, füstje közt még nem igen tudunk ro- konszenvünkkel segíteni. Miért ne hihetnénk egy új év első napjaiban, hogy ezzel az esztendővel a szabadság birtokba vételének ideje jött el. S onnan már csak egy - egy lépés: gondolkodás, alkotás, siker. . . Erdős István Harminc évvel ezelőtt történt velem az alábbi eset, mégis úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna. Szécsényből Kecskemétre kellett utaznom vizsgázni. Pestig busszal, majd átszállással vonattal mentem. A vonat csatlakozására órákat kellett várni. Hideg téli délelőtt volt ezért elhatároztam, hogy a várakozási időt egy jó meleg moziban töltöm el. A legközelebbi filmszínházban telt házzal futott a Bye, Bye Barbara című film. Sikerült egy pótszéket kapnom az erkélyre. A film már javában pergett, amikor sötétben, tapogatózva botorkáltam a sorok között, üres helyet keresve. Középen megálltam egy pillanatra, mert meglepetéssel hallottam, hogy pisz- szeg, fütyül a közönség .. . A vászonra pillantottam, ahol egy romantikus ágyjelenet játszódott. A szép Barbara csukott szempillákkal aludt egy bald- chinos ágyban, csipkeköltemé- nyes hálóingben. Mellette térdelt Rómeója, áhítattal olva- dozva a hölgyet. Egy kicsit zavart engem, hogy egy nagy fekete folt ugrál a képen, de még sokkal jobban zavart a közönség lehetetlen viselkedése. A lírai jelenet közben már nemcsak fütyült, hanem tombolva egy emberként üvöltötte: Takarodjon, menjen ki belőle... Közben kezdte megszokni a szemem a sötétséget. Jobbra, balra tekintgettem, hogy hová tudnék leülni? Egy kis lámpa közeledett felém, azaz egy mozi alkalmazott. Megragadta a karomat és sziszegve mondta „üljön már le az ég szerelmére" és leültetett a legközelebbi székre. Drámai hirtelenséggel megváltozott a közönség. Pillanatok alatt néma csend lett, Rómeó csókot lehelt az imádott nő homlokára, majd néhány másodperc után döbbenten jöttem rá, hogy a sötét foltot a filmen én idéztem elő. amikor helyemet keresve a vetítő fénycsóvájába kerültem. Nekem kiabálták, hogy menjek ki. A sötétség jótékony homályában, de most már hétrét görnyedve szinte kúszva, fülig pirosán, kisurrantam a moziból. Azóta is gyötör a kíváncsiság, hogy fejeződött be a film, mi történt Barbarával? Bye, bye... Erdélyi Irma Szécsény Hálapénz helyett Szoborsors Nemcsak pár kiló fémötvözet Különös kincset láthat az érdeklődő Balassagyarmaton, a Madách Imre Városi Könyvtárban. Az intézmény igazgatója, Oroszlánná Mészáros Agnes beszélt a műtárgyról, a Balassagyarmaton 1937-ben felállított Madách-szobor 1935-ben öntött kismintájáról. — A költő-lapszerkesztő, művészbarát Kemény Simon őrizte, becsülte haláláig Slidó Ferenc szobrászművész értékes alkotását. A szobor a II. világháború idején rongálódott meg, valószínű aknarepeszek okozták a rajta látható sérüléseket. A műalkotás végül átvészelte ezt az időszakot, tulajdonosának, Kemény Simonnak azonban végzetes volt ez a háború. Budapest ostroma idején. 1945. január 21 -én Budán a Rózsadomb déli oldalán álló háza kertjében SS-tisztck végezték ki pisztoly lövésekkel őt, és öccsét. A villa lakói lepedőbe csavarva temették el a két holttestet a kert sarkában. Sírjukat a költő-hírlapíró betegeskedő özvegye gondozta, amíg tehette. Aztán az épületbe új lakók költöztek, a házat megvásárolták a benne lévő bútorzattal, szobrokkal, csodálatos műalkotásokkal együtt. A jelenlegi tulajdonos azonban most eladni kényszerül „kincseiből” pár darabot, köztük ezt a kis Ma- dách-szobrot is. S hová is ajánlhatta volna fel, ha nem Balassagyarmatra, ahol több mint fél évszázada bárki megcsodálhatja Slidó Ferenc monumentális alkotását a megyeháza ol- dal-számya s a törvényszéki palota előtt. A költő-drámaíró szobrának felállítását az 1870-es évektől tervezték, s ügyét később a Madách Társaság karolta fel. 1902-re már 11000 koronát gyűjtöttek össze az adakozásokból, műsoros estek bevételéből, s a korabeli krónikás 1909-ben a Nógrádi Hírlap hasábjain arról tudósított, hogy a Madách-szoborra már 30 ezer korona van együtt. Egy év múlva pedig már 40 ezerre gya/ Slidó Ferenc: Madách Imre rapodott ez az összeg. „Madách szobra nemsokára aktuálissá válik. Lebontják a kis vármegyeházát és az évtizedes gyűjtés eredményeként odakerül a szívek ismerőjének ércalakja" - írták 1913-ban. De ahhoz, hogy mindez megvalósulhasson, egy kis időnek el kellett telnie, ugyanis csak 1937. szeptemberében adták át ünnepélyes külsőségek közepette Az ember tragédiája szerzőjét mintázó szobrot. S most egy évszázad után ismét a „közön" a sor! Közadakozásból, közakarattal jó lenne bizonyságot tenni arról: a Ma- dách-kultusz ápolása a költő halála óta töretlenül tart, s akadnak még, akik irodalom- és vá- rosszeretetből áldozatot is hoznak. Támogatókat keresnek, hogy Balassagyarmat városa meg tudja venni a Madách-szobor öntött kismintáját. A szobor ára 95 ezer forint. A támogatásokat a Cserhát vidéke Körzeti Takarékszövetkezet balassagyarmati kirendeltségén megnyitott Madách elnevezésű számlára lehet befizetni illetve átutalni. A számla száma: 371 - 98309 - 00539. Bármilyen kis összegű hozzájárulást szívesen fogadnak. fenyvesi Diétás könyv (FEB ) ízlés szerint használjon sót -, tanácsolja jónéhány szakácskönyv. Nem jól teszi: az emberi érzékelőszervek ugyanis nagyon hamar hozzászoknak az erősebb ízekhez, miközben az étel valódi zamata háttérbe szorul. A túlságosan sok sófo- gyasztás idővel magas vérnyomáshoz is vezethet. Akkor él egészségesen, ha kevesebb kész halétel, előregyártott leves, mogyorós nass és hasábburgonya kerül az asztalára. Ezt állítja a legfissebb amerikai diétáskönyv, a „T.-Faktor Diát”, amely már másfél éve vezeti a New York Times bestseller listáját. A sok sózással ellentétben a különböző zöldségek és fűszerek rendkívül kedvező élettani hatást gyakorolnak a diétázó ember szervezetére. A korszerű táplálkozásban- evés helyett nagyobb szerepet kell kapnia a korpakenyérnek. Sokan azt hiszik, hogy lefogynak, ha nem reggeliznek. Ez tévedés! A reggelire azért is szükség van, mert azáltal pótoljuk és növeljük a szervezetben időszakosan lecsökkent glikogénszintet. Az amerikai szakemberek azt tanácsolják, a napi zöldségmennyiségünk felét fogyasszuk nyersen! Ebben ugyanis több tápanyag van mint a főttben. A nyers, üde zöldségfélék csemegének sem utolsók. Rossz hír a pulyka- vagy libasült kedvelőinek: ezeknél az ínyenc falatoknál a csirkehús sokkal egészségesebb! De a legjobb fogyókúra receptet a végén diktálják a szerzők: vegyen egy többszáz lapos diétás könyvet, ossza be az év minden napjára és azt olvassa napi egy étkezés helyett. 1947 nyrán a salgótarjáni bányakórház igazgatója, röntgen és sebészfőorvosa egyszemély- ben dr.Szerdahelyi László volt. Reggelt vizitelt, délelőtt a járóbetegeket és az igazgatói teendőket látta el, a déli órákban röntgenezett, délután sebeket kötözött. A komolyabb műtéteket a kevésbé forgalmas, nyugalmas késő esti órákban kezdte el, s ezek néha csak jóval éjfél után fejeződtek be. Egy „szem" segítője dr.Gálszécsi Gyula segédorvos volt, műtősnője Gábriel Mária (Mimi nővér). Műtős beteghordó fiúként én voltam ilyenkor a be nem mosakodott mindenes. Sokat vitatkoztak már és sokat vitatkoznak mostanában is a hálapénzről. Nem újkeletű kérdés ez, volt már ilyen a negyvenes évek második felében is s azóta immár „haladó” hagyománnyá vált. Természetesen az összegek is alaposan módosultak. Az egyik este történt: a sebészeti nagyműtőben „mindenki a Töprengések Mi lett (lesz) veled Gorbacsov? Ez a kérdés foglalkoztat, amióta hírül vettem, hogy megszűnt a Szovjetúnió. Mi lesz azzal az emberrel, aki milliár- dok előtt egyszerűen bejelenti a XX. század legfélelmetesebb birodalmának szétesését. Az ünnepi szabadságok álomszép napjai után először igyekeztem kideríteni a volt elnök hollétét, majd baráti körben fölmértem e kivételes történelmi személyiség majdani megítélésének esélyeit. Nem titkolom, jómagam úgy véltem, hogy Gorbacsov, mondjuk félezer év múlva a XX. századból messze kiemelkedő történelmi figura lesz, aki az öröklét pant- heonjában kivételes tetteivel megváltotta a belépőt. Ezt a véleményemet majdhogynem mindenki osztotta a beszélgetéseken. Volt. aki mellé emelt még főszereplőket - Hitlert, Sztálint és másokat-, ám Gorbacsov kivételes szerepének történelmi elismerésében senki nem kételkedett. Mígnem egy ifjú gondolkodó társam hosszabb utunkon ilyesféle érveléssel cáfolta volna meg korábbi tételemet. „Nézd, a történelem fura tanulságai nem igazolják Gorbacsov fel- magasztalásának jövőképét. Miért, miért nem, az írott emlékezet sokkal inkább a birodalom alapítókat, a véres kezű hadvezéreket jegyezte föl, nem pedig a birodalmak fölszámolóit. így volt ez rómaiak, a perzsák, a mongolok esetében, vajon miért lenne másként a Szovjetúnióval? Sztálin, vagy akár Lenin neve - akik tudniva- lóan a birodalom létrejöttében igencsak aktívak voltak - előbb emelkedik majd a Cézárok, a Nérók, a Pol-Potok népirtó névsorába, mint Goorbacsové. Az emberi emlékezet már csak ilyen. Gorbacsov néhány évig még vitathatatlanul sztár lesz, hiszen milliárdok vágyát tudta napi politikában valósággá tenni. No, de a jövő? az már nem az övé. Vélhetően a „történelem” fizikája szerint hamarosan új birodalmak jönnek létre, új hódítókkal, új pusztítókkal, új torz lelkű diktátorokkal. így megy ez.” Fiatal barátom gondolatmenete megbabonázott. Valóban így megy ez. Ki emlékszik már a Római Birodalom megbuká- sát elismerő császárra, ki az oszmán félhold aláhullását végleg aláíró uralkodóra, ki a birodalmak lelkét bejelentéseikkel végleg kilehelő nagy formátumú politikusokra. Hogy miért a gazembereket jegyzi meg inkább az emberiség közös emlékezete, miért velük van tele a történelemkönyvek sokasága, miért belőlük választanak példaképeket az új generációk - nem tudom. Jómagam, Gorbacsov sorstáraként egy birodalom felbomlásának, a pusztító energiák kifulladásának lehettem és lehetek részese nap, mint nap. Ezért kívánom, hogy e kiváló ember, amíg él, örülhessen hihetetlen bravúrja sikerének, és halála után, a rendszerező elmék sose feledkezzenek meg róla. Talán nem ártana a múltat ebből a nézőpontból is átértékelni, történelemkönyvekből tanítani. Hátha csökkenne az esélye új birodalmak születésének, torzlelkű hatalmasok uralkodásának. Igazán szerény befektetés, mesés haszon reményében. Németh János István fedélzeten" volt. Két orvos operált, Mimi nővér műszereit,amikor telefonált a portás, hogy sérült érkezett. Nekem kellett hát a sérültet fogadnom, s ha lehet ellátnom. Az ambulancia előtt - barátnője kíséretében - csinos, fiatal nő várakozott. Feje, haja, arca véres volt. Mialatt a sérülésével bajlódtam, megtudtam, hogy úgynevezett bejegyzett „bár- cás” kéjnők, akik a nyilvános házban összevesztek egy vendég miatt. Nem kímélték egymást, de azóta már kibékültek. Elláttam a fejsebet és a sérültet reggelre ellenőrzésre visszarendeltem. Barátnője rámmosolygott: — Mivel tartozunk? — Semmivel... Nem nagy dolog ez, szóra sem érdemes! — Nem úgy van az! Valamiért valamit! A napokban tessék csak feljönni a Karancs utcai nyilvános házba, ott majd természetben megszolgáljuk! Habonyi Zoltán Salgótarján Delon már nem magányos Alain Delon megnyitotta ötven hektáros, falakkal körülvett birodalmának kapuját és a szívét a Paris Match riportere előtt. A filmsztár-üzletembert mostanában a kései apaság boldogsága veszi körül. Egyéves a kislánya, Anouchka és megtalálta az ideális asszonyt és anyát Rosalie, egy manöken személyében. A riporter a zárkózottság indoklását is kérdezte a színésztől. íme a korántsem szokványos válasz: „Az ember egyedül születik, egyedül él, és egyedül hal meg. Ez közhely ugyan, de kegyetlenül igaz. Egyedül nőttem fel, szerelemgyerek voltam, aztán meg elvált szülők gyermeke. A kollégiumban is egyedül voltam, magányos voltam a hadseregben is. Ha van valami nemes a magányosságban, akkor én ezt az állatoktól tanultam. Amikor magukra hagyom a kutyáimat, kiolvasható a szemükből a magányosság. Egyébként mellettük fognak majd eltemetni, itt a kertben, a nagy fák között. És ehhez már meg is tettem a szükséges intézkedéseket.” Alain Delon többfajta kutyával veszi kürül magát, vannak nappali és éjszakai kutyák.
