Nógrád, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-28 / 23. szám
4 LÁTÓHATÁR 1992. január 28., kedd Mostanában gyakori beszédtéma két újsütetű tévéműsor: részint alkotói, részint szereplői miatt. Hisz az Össztüz-et nem kisebb személyiség, mint Vitray Tamás neve fémjelzi és „párbajsegédei” (Forró Tamás, Havas Henrik. Juszt László) sem akárkik a szakmában. Hozzáértésüket jelzi eddigi riportalanyaik (sorrendben Csurka István, Torgyán József, Demszky Gábor) kiválasztása is. Ha lehet még bombasztikusabb hatásúnak bizonyult a nyugati mintára koreografált, de „testre szabott” Friderikusz-show. nem kevésbé figyelemre méltó vendégeivel. Egyszerűen érthetetlen, hogy legutóbb miként lehetett a két programot azonos időre „szerkeszteni”. Ha ily módon konkurál egymással az önálló TV 1 és a TV2, akkor jobb lenne, ha együttesen „vezéreltetnének”. E produkciók sokak érdeklődésével, eltérő véleménnyel kisért fogadtatása ellenére, én ezúttal egy jóval „csendesebb”, visszhangtalanabb műsort szeretnék visszaidézni az elmúlt napok televíziós élményei sorából. Teszem ezt azért, mert manapság olyan ritka a szép szó, az igényes, míves gondolat a képernyőn, melyet a dühödt politikai viták mellett a könnyed Küldjön egy sztorit! A melegágy Van egy hétvégi telkünk, ahol korábban csirkéket és há- zinyulakat tartottunk. Az állatok által „termelt” trágyát ös- minden tavasszal bedolgoztuk a termőföldbe, illetve a palánták nevelésére melegágyat készítettünk belőle. Egy alkalommal hordtam a trágyát a melegágyhoz, öt éves unokám pedig ott játszott egy kis fehér nyúllak „Papa mit csinálsz? - kérdezte. Melegágyat - válaszoltam. Az unokám hol rám, hol az ágyásra nézett, majd az elsündörgött. Később visszajött és azt kérdezte: Ez tényleg melegágy? Természetesen - mondtam. Erre a kisunokám a következőképpen reagált: Papa, te azt hiszed, hogyha én csak óvodás vagyok akkor én el is hiszem neked, hogy ebben az „ágyban” fogunk mi aludni!” Lipták József Salgótarján „Szépen gondolj rám!” szórakoztatás nem egyszer talmi „hókusz-pókuszai” uralnak látványosság címén. Szó se róla, nem éppen „tévészerű”, ha egy ember semmi mást nem tesz, csak szembenéz a kamerával s - némely kérdés közbeiktatásával ugyan - mono- logizál. De nem mindegy, hogy mit mond, hogyan fogalmaz. Nos Kolozsvári Grandpierre Emil azt bizonyította - amit eddig is tudtam egyik kedvenc írómról,- hogy direkt politizálás nélkül is lehet valaki valóságérzékeny, s megnyilvánulhat érdekesen, lebilincselően. Mert ő ily módon szólt életének főbb állomásairól, - Kolozsvárról, Párizsról, Pécsről - pályára kerülésének motivációiról, Kuncz Aladárhoz fűződő viszonyáról, az általa oly magas fokon művelt nyelvi stílus kérdéseiről. Úgy beszélt ahogyan ír: oldottan. választékosán, fanyar derűvel. „A humor az önvédelem legmagasabb rendű eszköze - mondta. Úgy teszek mintha örökké élnék, mert csak így lehetek optimista az élet végességének biztos tudatában is.” Talán ennek a bölcsességnek is betudható, hogy Grandpierre Emil immár 85 évét is betöltötte, és éppen hatvan esztendős, rendkívül hazdag írói múlt áll mögötte, az 1931-ben megjelent Rosta óta. (Átlapoztam a kortárs írók lexikonát s bizony nem sok hosszabb szócikket találtam, mint amit róla, sok műfajban papírra vetett műveiről lejegyeztek.) Azt rebesgetik, - amit a születésnapi riportban az író nem is titkolt - hogy a hölgyekhez egész életében gyöngéd szálak fűzték. Ilyesformán személyes emlékeiből is táplálkoznak a regényeit mindig is behálózó szerelmi szálak, a női lélek finom rezdüléseit hitelesen ábrázoló részletek, az Ízlésesen erotikus mozzanatok. Annál inkább volt megkapó, ahogyan édesanyjáról- akiről a Harmatcseppek-et írta- és feleségéről nyilatkozott. Élete társát néhány éve vesztette el s most - magányában nem restelli bevallani - értékeli igazán ösztönös finomságát, jóságát. Emlékének áldozta a Szépen gondolj rám! című kötetét, kerülve minden érzelgősséget, csupán a tények objektivitására alapozva. Ezzel az utalással egyébiránt nemcsak e jegyzetet zárom, hanem a TVélemény című rovatot is, tekintve, hogy a jövő héttől - a Nógrád Megyei Hírlap hasábjain - más módon jelennek majd meg a televíziós műsorok kiváltotta reflexiók. Divat a biokertészet (FEB) A különféle növényi kórokozók és kártevők ellen a biokertész a mérgeknek tekintett növényvédő vegyi készítmények nélkül küzd. Nem használ kémiai gyomirtó szereket, s a környezet megterhelésének elkerülése érdekében még műtrágya-készítményeket sem. A tápanyagokat a mind többre értékelt szerves istállótrágyával, trágyalével bomlásra képes hulladékokból is érlelhető komposzttal pótolja. A lassan ható tápláló anyagok, mint amilyen a kőliszt, a nyers foszfátok, illetve a szaruforgács és a csontliszt, valamint a tiszta fahamu is, szintén felhasználhatóak. Valamennyi javítja a talaj élő szervezeteinek életkörülményeit, amelyek közül a hasznosak, megbízható, olcsó „kerti munkások” lesznek. Bolygatásuk elkerülése érdekében mellőzhető az ásás, illetve a szántás is. Ez ugyanis megbontja a talajban lévő hasznos mikroszervezetek kedvező elhelyezkedését. Mindez a forgatás nélküli talajműveléssel elkerülhető. Ehhez hasznos szerszám az egyfo- gas kézi talajlazító is, amely forgatás nélkül is jól lazítja a talajt, és a felületére szórt kom- posztot megfelelően bekeveri a talajba. dr.Komiszár Lajos Szombat este Salgótarjánban a B1T-NODISZ klubban rendezték meg a megye első graffiti tárlatát. Mivel a kiállított müvek dobozkartonra, „nyugodt” körülmények között készültek, így korántsem olyan átütő erejűek, mint a települések házfalaira festett alkotások. így is jól reprezentálják azonban, hogy mire képesek a rendőröktől rettegő tarjáni falfirkászok. Az este folyamán fellépett a LEADS együttes is. -Fotó: Gyurián Tibor Kafkai kalandok Meglepődött, majd’ leült. Meséli, hogy pár napja dolga akadt a rendőrséggel, gépkocsiját akarta saját nevére íratni; kitöltötte a papírt - az egyik rovatot értelemszerűen átugrotta. Még el is mosolyodott, ironikus hátsó gondolattal: no, ezeknél is szegény az eklézsia, nincsen pénzük új papírokat nyomtatni. A hölgy azonban, az ablak túlsó oldaláról, nem habozott felhívni a figyelmét: uram, nem töltötte ki a rovatot. Kéz’csókolom, a személyi számot?! Igen, igen - bólogatott a túloldali. Tiltakozott, miután felocsúdott rövid meglepetéséből, persze csak annyira, amennyire kitelik a jómodor mellett. Hiszen az Alkotmánybíróság. . . Ha nincs személyi szám, nincsen átírás sem. Hozzátette a hölgy, félre, szabadkozva, hogy nem ő tehet róla, neki ez a kötelessége. Nem nagyon morgott, feladta. Sóhajtott egy nagyot, s írni kezdte egymás után a számokat. At kellett írni azt a fránya autót. (Utána a kapitányhelyettes elmondta, miszerint téved az, aki olyanokat beszél, hogy ők személyi számot követelnek az ügyintézéshez. Érdekes.) Dolga akadt az adóhatósággal. Ugyanúgy, mint másnak is, mindenkinek. Kitöltötte az összes papírt. Az egyik sort értelemszerűen kihagyta. Mert hát az Alkotmánybíróság. .. Aki naív, magára vessen. Ebben a hivatalban már annyira sem fogalmaztak finoman, mint az előbb a rendőrségen. Értésére adták, hogy igenis létezik jogszabály, melynek értelmében köteles kiadni a személyi számát. Rövid, s egyoldalú vita után ráírta a papírra a számjegyeket. Nem akar cirkuszt, különösen nem, hogy meghurcolják, megbüntessék, fizet éppen eleget az adóhatóságnak így is. Kifelé menet szorongás járta át a lelkét, lassan kárhoztatni kezdte saját megalkuvóságát, gyengeségét. Az Alkotmánybíróság annakidején meghozta döntését: a személyi szám, mint „intézmény”, alkotmányellenes! Emberüknek máris fülébe csengtek a közelmúltbeli mondatok melyek szerint aki demokráciáért kiált ott, ahol demokrácia van, az legalábbis téveszme áldozata. Létezhetik, hogy egy demokratikus jogállamban alkotmányellenes jogszabály lehessen forgalomban? Mi van ebben az országban? S egyre sötétébb gondolatok kavarogtak a fejében: „eljutottunk máris addig, hogy a magabiztos, pöffeszkedő végrehajtó hatalom cinikusan, röhögve, semmibe veheti ebben az országban a demokratikus jogokat, garanciákat őrizni hivatott, s ehhez a legmagasabb törvényi eszközökkel felruházott szerv döntéseit?" Lelki szemei előtt megjelent Surányj, meg a többi, ki tudja hány ezer, amint ceruzát fog, s aláírja a papírt, melyen minden körmondat így kezdődik: „ Demokrácia akkor lesz, ha. . . ” Én pedig, meghallgatván mindezt, mondtam az emberemnek, hogy ne csacsiskodjon már, de attól tartok, hiába beszéltem. Balás Róbert Megjelent a Magyar Szó Az elmúlt héten megjelent a Magyar Szó, az újvidéki magyar nyelvű napilap , amelyet a kinevezett főszerkesztő. Maróti Miklós a szerkesztőséggel szembeni vitája miatt betiltással fenyegetett. A lapot a nyomdászok Maróti Miklós tiltása ellenére kinyomták, s az újság kapható a kioszkokban. A Magyar Szó részletesen ismerteti a pénteki eseményeket, azt, hogy a vajdasági magyar írók küldöttsége tett látogatást Milan Lucic tartományi tájékoztatási miniszternél, s felhívta figyelmét a Magyar Szó megjelenésének fontosságára. A Magyar Szó fennállása folyamán mindig megjelent, még a legsötétebb időszakokban is. A lap szombati megjelenése azonban nem jelenti azt, hogy rendeződött volna a Magyar Szó körüli vita, mivel Lucic miniszter is támadta a szerkesztőséget, főként a Horvátországgal kapcsolatos cikkei miatt. Oktatási vitafórum a tarjáni városházán „A pedagógusok felbecsülhetetlen értékű munkát végeznek” — Még semmi sincs eldöntve szerencsére, ez még csak vitaalap - beszélget három pedagógus a nagyterem előtti folyosón. — Csak az a kifogásom, hogy gyermek- és családellenes -jegyzi meg egy óvónő - de ki mer beszélni, mindenki félti az állását, legalább is én biztos. Az MDF salgótarjáni szervezete, a megyeszékhely polgár- mesteri hivatalával közösen a Közoktatási törvény koncepciója címmel oktatási vitafórumot rendezeti, az elmúlt hét péntekén a városházán. Lassan mindenki elfoglalja a helyét. Nincs teltház a kétszáz fős nagyteremben. A vendég Kálmán Attila, a Művelődés- és Közoktatásügyi Minisztérium államtitkára. Mielőtt az elmúlt év márciusában elfoglalta volna ezt az állását, matamatikát és fizikát oktatott. Bevezetőjében szólt a múlt rendszer által ránk hagyott pozitívumokról és negatívumokról. - Az akkori iskolareformok inkább tanügyigazgatási rendeletekhez hasonlítottak, - mondta, s most is vigyáznunk kell, nehogy azzá fajuljanak a törekvéseink. Kimaradt az uniformizált oktatásból az egyház és a család nevelő hatása és nem volt elég intenzív a létfontosságú idegennyelvek tanítása sem. Sajnos ma sem beszélhetünk kimagasló eredményekről. Hiszen a kormánynak a 21 milliárd forintos adósságon kívül rengeteg akadállyal kellett megküzdenie. Nem voltak bekalkulálva az iraki, a jugoszláviai események, és váratlan volt a hazai médiák ellenpropagandája is. „Ám száz szónak is egy a vége az fő, szabadok vagyunk, mint a templom egere” - vont össze két közmondást az államtitkár, majd így folytatta: A pedagógusok fizetése is e kis állatka vagyoni helyzetéhez hasonlítható. Ézen a szomorú tényen úgy próbálunk változtatni, hogy egységesen szeptembertől felemeljük kettőezer forinttal a fizetésüket. De már alig merek előre nyilatkozni, hisz az ígéret szép, de csak akkor jó. ha megtartják. A jövő évi költségvetésben az oktatás 4,5 milliárd forintot kapott. Többek között hatszáznegyven tornaterem épül ez évben, tehát alaptalan az a vád, mely szerint a kormány oktatásellenes. Korábban Gazsó Ferenc segítségét kérték az oktatási törvény kidolgozásához, aki életében nem volt pedagógus, hanem kiváló szociológuskén ismerte meg a közvélemény. A csapat, amellyel dolgozott csak a problémákat vetette fel. Alapjában véve nem volt rossz koncepció, de csak ötven év múlva lehetne bevezetni. Mi olyan embereket kerestünk, akiknek igazán jó nevük van a szakmában. Ilyen volt például Kádárné, Fülöp Judit, akit jobban ismernek az amerikai egyetemeken, mint hazánkban. Ebben a bizottságban voltak jogászok és egyéb szakemberek is. Három hónap alatt, óriási ellenreklám közepette összeállították ezt a tervezetet. (Gazsóéknak egy évük volt rá!) * * * A következőkben Kálmán Attila arról szólt, hogy a tankötelesség 5-től 16 éves korig terjed. Nem akarják az óvodákat sem megszüntetni. Öt éves kortól kötelező az óvoda, ha nincs a községben, akkor az iskolai előkészítőn való részvétel. Hangsúlyozta, hogy ezeket, csak óvónők végezhetik. Felbe- csülhetelen értékű a munkájuk. Nem az óvodákat akarják isko- lásítani, hanem az iskolákat „óvodásítani”. Azt szeretnénk, - mondta az államtitkár, ha a gyerekek vidáman és túlterhelés mentesen végeznének a különböző fokozatú intézményekben. Helytelen az a felfogás, hogy egy 14 éves gyerek a szakmunkásképző intézetekben, képes a fizikai munkát megfelelő intenzitással és odaadással végezni. Hiányzik az általános műveltség megszerzése is. Nem fordítanak rá elég energiát. A gimnáziumoknak rangot kell adni. Kell a jó iskola, de a bejutás ne a protekción alapuljon, hanem a tudáson. Fontos feladat a művészeti nevelés és az etnikai kisebbséggel való megkülönböztetett foglalkozás is. Kálmán Attila itt említette meg az igazgató választások helytelenségét. Ne a tantestület válassza a jövendő főnökét, mert ez okot adhat a korrupcióra. Régen a gimnázium igazgatóját a miniszter nevezte ki és ez rangot is adott. Az érettségi vizsgák méltóságát is vissza kell adni. Nyilvánosabb legyen a gyerek, a szülő számára is, hogy necsak a tanár tudja, mit kell tudni a vizsgázónak. Több tanár legyen bent a vizsgákon, mert a döntés így objektívebb. A nemzeti alaptanterv, alkalmazása a pedagógusra van bízva. A tanárnak ilyen szabadsága még soha nem volt. A szabad iskoláknak vagyunk a hívei, de nem az anarchiának. Az egyházi iskolák létrejöttét is támogatjuk. Érzésem szerint felesleges a nagy „ricsaj” körülöttük, hiszen hazánkban mindössze 75 ilyen iskola működik. A tankönyvek előállításában is változásokra van szükség, mert manapság a tankönyvkiadónak monopolhelyzete van, s ezt meg kell szűntetnünk. Az oktatási államtitikár szerint a valódi gond azonban a gyerekhiány. Nincs elég gyerek! Az utóbbi években több születendő élet vált áldozatává az abortusznak, mint ahányan meghaltak a második világháború idején és ez katasztrofális. A törvénytervezet eldöntése, nem kétharmados lesz, megegyezés alapján jön létre, mert ellenkező esetben a farok csóválná a kutyát és nem pedig fordítva. - fejezte be vitaindítóját Kálmán Attila. Ezt követően az első felszólaló egy idős bácsi volt, aki a nemzet napszámosainak nevezte a pedagógusokat és megköszönte az áldozatos munkájukat. — Smíró Miklós, a Gépipari Szakközép Iskola tanára az igazgatóválasztás problémájával egyetértett, mert nem egy esetről tud, amikor az eddig érvényben lévő rendelkezéssel visszaéltek. Azt kérdezte, hogy mi lesz a tájékoztatási, oktatási központ feladata? — A szakmát, csak a szakma tudja irányítani - válaszolja az államtitkár. - A minisztérium messze van, s így nincs közvetlen kapcsolat az intézményekkel. Létre kell hoznunk egy segítő és felügyelő szervet, amely közvetlenül tartja a kapcsolatot az iskolákkal. — Orosz Sándor, Építőipari Szakközépiskola igazgatója arra kérdezett rá, hogy mi a a különbség az elismert és az engedélyezett iskolák között. — Az engedélyezett iskoláknak rendelkezniük kell a minimális tárgyi feltételekkel, a tanároknak megfelelő pedagógusi végzettséggel és pedagógiai programmal, amelyet nyilvánosságra hoznak. Áz elismert iskolánál ugyanezek a feltételek, csak ott a nemzeti alaptanterv nyolcvan százalékát tanítják és az előírt óraszámnak megfelelően tanítanak - válaszolta Kálmán Attila. Szó volt még az értelmi fogyatékosok, a gyengén látók speciális tantervéről is. Lassan a fórum élénk beszélgetéssé alakult. .. Szeli Sára
