Nógrád, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-24 / 20. szám

1992. január 24., péntek MEGYEI KÖRKÉP 3 Csaknem kétszeres áron Elkelt az Ipoly Szálló Privatizációs versenytárgya­Gyarmaton már olcsóbb a drága hőszolgáltatás Aradi László és Farkas András szerelők a kazánházban. lást tartottak tegnap délelőtt Salgótarjánban, a megyei ven­déglátó vállalatnál. Az előírá­soknak megfelelően előzetesen meghirdetett öt üzlet árverésére több mint húszán érkeztek. A hivatalos formaságokat köve­tően az első egység, a 17-es számú mátraterenyei Véndiófa pillanatok alatt elkelt, mivel egyetlen pályázója volt. Két italboltra és egy presszóra nem — A változó világ megköve­teli, hogy mi is változtassunk - mondja Kiss Jenő a somoskői határátkelőhely őrnagya. — Konkrétan mire gondol? — A sorállományunkat 1996-ra lecsökkentjük mind a tíz határállomáson. — Mi tesz a be nem töltött helyekkel? — Majd hivatásos katonákat alkalmazunk. Vannak már je­Mikor újítják fel a már­már életveszélyessé vált Bo­lyai János Gimnáziumot? — Örülök a kérdésnek, mert azt bizonyítja, hogy az olvasó­kat, a közvéleményt foglalkoz­tatja intézményünk sorsa — tá­jékoztatott dr. Szabó Istvánná igazgatónő. — Őszintén szólva mi is szeretnénk már tudni, hogy mikor tesznek végre pon­tot a felújítási munkák végére, hiszen négy éve, hogy elkez­dődtek. Nem panaszként mon­dom. de négy éve erre fordítom erőm és energiám nagy részét. Való igaz, hogy az intézmény­nek vannak életveszélyes ré­szei, különösen statikailag van­nak bajaink. Anyagi okok miatt négy éve szakaszolják a felújí­tási munkákat, azonban oda ju­tottunk, hogy műszakilag to­vább már lehetetlen szaka­szolni. Tehát nem lehet megke­rülni a végleges rendezést. Már csak azért sem, mert az eddig javítgatott részek is hozzá rom­lanak az eredeti állapothoz. Súlyosbítja a helyzetet, hogy egy év kimaradt a felújításból. Rangos események színhelye lesz a mai nappal kezdődő hét végén Balassagyarmat városa. A Nógrád Megyei Közgyűlés, a Palócföld szerkesztősége, a vá­ros önkormányzata, a helyi mű­velődési központ és a könyvtár együttes szervezésében ezen a pénteken rendezik a hagyomá­nyos megyei Madách-emlékün- nepséget. A program délután fél há­romkor a nagy drámaíró szob­rának megkoszorúzásával kez­dődik. Az ezt követő esemé­nyeknek a városi könyvtár ad otthont. Délután háromtól Ab- lonczy László, a Nemzeti Szín­ház igazgatója és Siposhegyi Péter író a mai magyar drámá­ról alkotott véleményüket, gon­dolataikat osztják meg a hallga­tósággal. Ez után 16 órától a Farkas András-emlékalbummal ismerkedhet meg a közönség. A kötet a művész, Madách Imre Az ember tragédiája című drá­májához készített illusztrációit tartalmazza. A könyvtár galériájában. Dr. Tóth László, a Győr-Mo- son-Sopron Megyei Múzeumok igazgatója nyitja meg a győri Xantus János Múzeum Ma- dách-gyűjteményéből váloga­tott kiállítást. Az ünnepség fénypontjaként, érkezett pályázat. Ezek eladása nem történt meg, újra meghir­dethetőek. Négyen pályáztak azonban a 120-as, balassagyarmati Ipoly Szálló tulajdonjogára. A 10,9 millió értéken meghirdetett szálló végül — izgalmas licitá­lás után — 20,5 millió forintért kelt el. Az új tulajdonosról csupán annyit sikerült megtudni, hogy nem megyebeli. lentkezőink. de még nincs min­den hely betöltve. — Bárki jelentkezhet? — Alapjában véve igen. Érettségivel, letöltött sorkatonai szolgálattal kell rendelkezniük. Ezen kívül harminc évesnél ne legyenek idősebbek és lehetőleg Salgótarján környékén lakja­nak. Ez a munka megköveteli az abszolút fegyelmet, összpon­tosítást. szeli Tavaly húszmillió forintot he­lyeztek kilátásba, ami azonban az idén már nem elegendő. Egy hónapja harmincmillióról volt szó, de hogy lesz-e a munkákra elegendő pénz, azt nem tudom. A jövő hét közepére készül egy költségvetés, ami remélem konkrétan tartalmazza a teen­dőket és a költségeket. Azt biztosan tudom, hogy a jelenlegi állapotok tarthatatla­nok, csőtörés-csőtörés hátán, esetenként vízben úszunk, ter­meinkben az előírásos 400 lux fényerősség helyett negyven van csupán. Az életveszélyes részeket - amint tanácsolták - nem zárhatjuk le. Tudom, más célokra is kell a pénz, de a mi esetünkben évről évre több mint négyszáz fiatal életre való jó felkészítéséről van szó. Mi nem szeretnénk az eddig kivívott or­szágos színvonalból engedni, ez salgótarjáni érdek is! Miért akarják bezárni Pásztón a Mátraaljai Állami Gazdaság éttermét? — Erről érdeklődünk kővetkező Kí­váncsiskodónkban. Jókai Annának a Magyar író- szövetség elnökének köszön­tője, valamint a hagyományos Madách irodalmi pályázatra be­érkezett alkotások értékelése után Koríll Ferenc, Nógrád Megye Közgyűlésének elnöke adja át az 1992. évi Madách dí­jakat. Nem a véletlen játékának, hanem a gondos szervezésnek köszönhetően idén először kap­csolódik, szinte összefonódik az emlékünnepség a színjátszó na­pok rendezvényeivel. A rangos fesztiválnak a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ ad ott­hont, ahol este fél 7-kor dr. Né­meth György polgármester megnyitójával veszi kezdetét a „játék”. Idén immár huszonegyedik alkalommal találkoznak Balas­sagyarmaton a nem hivatásos színházak együttesei egymással és a közönséggel. A rendez­vényt a Művelődési és Közokta­tási Minisztérium, a Nógrádi Mecénás Alapítvány. Balassa­gyarmat város önkormányzata, az MKM Színházi Főosztálya, a Magyar Színházak Szövetsége és az Országos Közművelődési Központ támogatja. A Kamarajátékok Országos Fesztiváljának már az első nap­ján, több ismert, jónevű társulat (Folytatás az 1. oldalról) — Melegvíznél a lakás lég­köbméterenkénti évi rendelke­zésre állási díja 8 forint 52 fil­lérről 8 forintra csökkent. A köbméterenkénti hődíj 123-ról 80 forintra mérséklődött. Fűtés­nél az otthon légköbméteren­kénti évi rendelkezésre állási díja jelenleg 64 forint 40 fillér, szemben a korábbi 78 forint 48 fillérrel. Hődíjként légköbmé­terenként és évenként januártól 106 forint 35 fillért számolunk el, ez tavaly még 140 forint volt. Tehát például egy 160 lég- köbméteres otthon tulajdonosa decemberben 6837 forintot fize­tett a fűtésért és a melegvízért, de januárban már „csak” 4882 forint lesz ki ez a kiadása. — A díjak annak ellenére egységesek, hogy a lakások egyik felébe olajtüzelésű, a má­sik felébe gáztüzelésű kazánok­kal szolgáltatják a fűtést és a melegvizet. — Igen, így tartjuk igazsá­gosnak. Egy nem Dózsa telepi lakos nem szevedhet hátrányt azért, mert kazánjaikat először nem abban a térségben állították át az olcsóbb gázfűtésre. Salgótarján. A várossá nyil­vánítás 70. évfordulója tisztele­tére január 24-én, pénteken a Kohász Művelődési Házban emlékünnepséget rendez a Tár­sadalmi Egyesülések Szövet­sége és a TESZ Acélgyári kör­zeti Népfóruma. A 16 órakor kezdődő emlék­ünnepség keretében Juhászné mutatkozik be a közönségnek. A kamarateremben este fél héttől a salgótarjáni KIVISZI színjátszócsoport „Segítség ... Himnusz” című keserű tragi­komédiájával találkozhatunk. Később, a szobaszínházban a nagykanizsai Horváth István „Seb a cédruson” című előadá­sát tekinthetjük meg, negyed ki­lenctől már a miskolci Városi Amatőr Színház Ghelde- róde:Escoriál című tragédiája lesz színen. Ezt követően Ung­vári Tamás mond el néhányat Szilágyi Domokos verseiből, Humor Parnasszus címmel, majd a debreceni Mini Teátrum Sámuel Beckett: Lépések című színművét mutatják be. Utána a szentesi Carpe Diem Társulat John Whiting: Nincs miért című művét adja elő. A napot egy unicum zárja: a kamaraterem­ben Roman Niewiarowicz: I love you című darabját játsza a Marosvásárhelyről érekezett Hahota Nemkívánatos Színtár­sulat. Szombaton az első színielőa­dást délelőtt 11 órától, a Mohá­csi Amatőr Színpad tartja, Ed­ward Albee: Mese az állatkert­ről című darabjának bemutatá­sával. Később Moliére: Botcsi­nálta doktor című bohózatát adja elő a Komlói Bányász — Mibe került a Dózsa úti kazánház kazánjainak gázra történő átállítása, ki fedezi a költségeket? — tettem fel a kér­dést dr. Kiss Tamásnak, Balas­sagyarmat polgármesterének. — A Nógrádhő által vállalt, de alvállalkozókkal elvégezte­tett beruházás a nógrádhősök szerint 4,5 millió forintba ke­rült, de ezt az összeget én meg­kérdőjelezem. A múlt év végén a megemelt fűtési díjak kismér­tékű ellentételezésére közel 4 millió forint állami támogatást kaptunk, s a képviselő-testület döntése értelmében ennek felét a Dózsa úti kazánok átállítására fordítjuk. A pénzt a végleges el­számolás után utaljuk át a salgó­tarjáni hőszolgáltató vállalat­nak. — Hírlik, hamarosan meg­kezdik a további három kazán­ház tizenkét kazánjának gázra való átállítását. — A munka már a közeli na­pokban megkezdődik, s remél­hetően február végére befejező­dik. Megítélésem szerint csak­nem tíz millió forintba kerül ez a fejlesztés, melynek egy részét az idei esztendőre esedékes ál­Kincses Helén, a TESZ megyei elnökének városköszöntője után megkoszorúzzák a művelődési ház falánál elhelyezett emlék­táblát, majd a fél ötkor kezdődő FÓRUM keretében többek kö­zött bemutatkoznak az új ön- kormányzati vezetők: dr. Zsély András polgármester, és Ercsé- nyi Ferenc alpolgármester is. Színpad társulata. Délután 4 órától egy miskolci csapat mu­tatkozik be: a Pécsi Sándor Gu­ruló Színház, amelynek előadá­sában Robin White: A katonák című tragédiáját nézhetjük meg. A szobaszínházban a Hajdúná­násról érkező Marth Ildikó „Profán vacsora” címmel Szécsi Margit műveiből ad válogatást, majd a szolnoki Vízügyi Koli Színpad Csehov: Medve című írását viszi színre. Ezt követően a székesfehérvári Kölcsön Színház Sámuel Beckett: Szö­veg és zene című színdarabját mutatja be, utána Bedő Csaba Anakronizmusaink címmel ma­gyar költők verseiből ad elő, a rendezvény végéhez közeledve a miskolci (’)Art-Atlanok egy­üttese Dorde Lebovic: Világító- torony című művét viszi színre a debreceni Ady-ák Színpad Nullára írva című modem ta­nulmánya előtt. A fesztivál záró előadásaként egy budapesti társaság, az Utolsó Vonal játékát élvezhet­jük; Szuperprodukció, avagy Három sirály bácsi a kertben címmel, egy zenés-táncos dráma szemtanúi lehetünk. Ja­nuár 26-án délelőtt eredmény- hirdetéssel zárul a színvonalas­nak ígérkező találkozó. Fenyvesi Ágnes lami támogatásból fedezzük. — Ez azt jelenti, hogy tovább csökkentik Gyarmaton a hő­szolgáltatási tarifákat? — Erre most még nem merek egyértelműen válaszolni, hiszen az energiaárak emelkedhetnek. A gáznak a városba való beve­zetése több mint 300 millió fo­rintot emésztett fel, s a idővel a fogyasztóknak a díjakban ezt vissza kell fizetniük. — Hogyan vélekednek a hő­szolgáltatási díjak csökkentésé­ről? — „faggattam” a lakókat. — Természetesen örülök a mérséklések vflt.í válaszolta a Dózsa György ét 11. szám alatt lakó Vidomusz Tiborné, hu­szonnégy család közös képvise­lője. — Ázzál viszont nem értek egyet, hogy mi is annyit fize­tünk, mint az olajtüzelésű ka­zánnal fűtött lakások lakói. — Ezért a fűtésért még ez a díj is nagyon sok — felelte a Rákóczi út 77. szám alatt élő Pap Tamásné. — Földszinti la­kásunkban olyan hideg van, hogy csak bebugyolálva tudom nézni a televíziót. Hónapok óta köhögök. Sajnos, rosszul ter­vezték és rosszul építették meg a rendszert. — Ideje volt már a horribilis díjakat csökkenteni — így Ma­rosi Jánosné, a Dózsa György út 6. szám alatti otthon tulajdo­nosa. — Eddig 6800 forint kö­rül fizettem, ezután nagyjából 4600 forint lesz a számlán. A fi­zetéshez mérten ezt is soknak tartom. Nos, az olcsóbbá vált hőszol­gáltatást még mindig drágálják Balassagyarmaton. De mit szól­janak ehhez Salgótarjánban, ahol a hőszolgáltató illetékeseit úgyszólván hidegen hagyja a példa, miszerint igenis lehet csökkeptpnj, ^lßiipil magas hő- szolgáúatjásj ttarúfákat. Kolaj László Gyűrűs lst\}ánné mosolygós fiatalasszony. A Hetednapi Ad- venista egyház lelkésze. Közel négy hónapot volt tanulmány­úton az Amerikai Egyesült Ál­lamokban. Élményeiről, tapasz­talatairól érdeklődtünk tőle. — Mi volt a célja az útjának? — Két egészségügyi intéz­ményben jártam, illetve tanul­tam. Az egyik Uchee Pineson - Alabama államban, a másik Wildwoodon, Georgiában van. Angolul „Lifestyle Center”-nek hívják ezeket az intézményeket, ami életstílus központot jelent. Azért mentem el, hogy megis­merjem azokat a természetes gyógymódokat, amelyeket ott alkalmaznak. — Milyen ez a két intéz­mény?-—Ezekben az intézetekben kórház, iskola, étterem, kiszol­gáló létesítmények és szállások vannak. A kórházat általában gyógyíthatatlan betegek keresik fel. Rák, magas vérnyomás, cu­korbetegség a leggyakoriabbak. Egy turnus három hétig tart. Mindenki, vizsgálat alapján személyreszabott étrendet és kezeléseket kap. A kórház nem hasonlít a mi kórházainkhoz. A betegek napközben utcai ruhá­ban vannak, és résztvesznek bi­zonyos munkákban is, mint például kertgondozás, konyhai munka stb, Nagy hangsúlyt he­lyeznek a lelki gondozásra. A szakemberek kiképzése is itt fo­lyik. Megtanulják elméletben, és gyakorlatban is, hogy kell masszírozni, vízkezelést alkal­mazni, megtanulnak diétás éte­leket főzni. A „tantárgyak” közé tartozik a Biblia tanulmá­nyozása is. Egy csoportban ke­vés tanuló van. Ok azután a vi­lág különböző pontjaira mennek dolgozni, nagyon kapósak. — Milyen eredményekkel jár Megbízott igazgató ® Ecseg. Noha a kinevezése 1994-ig szólt, lemondott az álta­lános iskola igazgatói beosztá­sáról Takács Lászlóné, aki ti­zennyolcadik éve irányította a tantestület munkáját. Áz állás­helyre július elsejei hatállyal pá­lyázatot írt ki az önkormányzat. Áddig Stadler Árpád kapott megbízást az igazgatói felada­tok ellátására. Népfőiskolák régen és ma • Salgótarján. A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Népfőiskola szervezőbizottsága január 24- én 15 órakor a Ferences Rend­házban Árva Vincét, a pálos rend országos gondnokát, Timkó Ivánt és Vida Imre kor­mányfőtanácsost látja vendégül. A meghívottak a népfőiskolák, múltjáról, jelenéről, és aktuális gazdasági kérdésekről tartanak előadást. A távközlésről • Karancslapujtö. Konkoly Thege Dezső, a Kelet-Nógrád Com Távközlési és Telekom­munikációs Rt. ügyvezető igaz­gatója pénteken, 17 órától a te­lepülés művelődési házában a részvénytársaság munkájáról, a telefonigénylés lehetőségéről és menetéről, a lakossági hozzájá­rulásról tart tájékoztatást. Vár­ják az érdeklődőket, akik vá­laszt kaphatnak kérdéseikre. Vitafórum • Salgótarján. Az Magyar Dekomrata Fórum helyi szerve­zete és a polgármesteri hivatal január 24-én 17 órától a város­háza nagytermében a Közokta­tási törvény koncepciója cím­mel rendez oktatási vitafóru­mot. Előadó Kálmán Attila, az MKM államtitkára. ez a gyógyítási módszer? — Nagyon sokan meggyó­gyulnak. Egyes betegeknek - például rák esetében - az élet néhány hónap helyett évekkel (5-6 év!) meghosszabbodik, és minimális fájdalmat éreznek. Érdekes, hogy van ismerkedési és búcsúest. Óriási különbség áll be a beteg állapotában az első és az utolsó nap között. Előfordul azonban olyan, akin nem lehet segíteni. — Ön lelkész, mi indított arra, hogy egészségügyi dol­gokkal foglalkozzon? — Mindenekelőtt az, hogy szeretem az embereket, s ha va­laki szenved, szeretnék rajta se­gíteni. A következő ok az, hogy a Biblia az embert egy egésznek mutatja be. Nem mehetünk el közömbösen a testi betegségben szenvedők mellett. Jézus a tel­jes embert váltotta meg és az üdvösséget is a teljes ember nyeri el. Ebből adódik, hogy nagy súlyt helyezünk az egész­ségnevelésre, s ha szükséges, segítünk a gyógyulásban. — Milyen módon tudja ka­matoztatni, amit tanult? — Szeretnék egy előadásso­rozatot tartani a József Attila Művelődési Központban - feb­ruár 1 -tői -, amelyben az egész­ségmegőrző tényezőket és az egyszerű házi betegápolás lehe­tőségeit ismertetném. Gyüleke­zetünk tagjaival is szeretném tapasztalataimat megosztani, hogy azt továbbadják. Hétfőn­ként a Karancs út 18. szám alatti imaházunknál ügyeletet tartok, ahol bárki megkereshet lelki és testi gondjival. Amenyiben tu­dok, szívesen adok tanácsot és útmutatást. Örülnék, ha minél több em­ber egészsége tükrözné a tanul­tak jótékony hatását. Schaffer István Hivatásosok a határon Kíváncsiskodó Meddig úszik még a Bolyai? Madách emlékünnepségek és színjátszó napok Városköszöntő és fórum Amerikából jöttem...

Next

/
Thumbnails
Contents