Nógrád, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-23 / 19. szám
1992. január 23., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP 3 „Tegnapi önmagadnál próbálj különb lenni!” Megújult cserkészcsapat Tárj ónban A cserkeszét, mint mozgalom 1907-ben indult világhódító útjára, az angol Baden Powelll kezdeményezésére, és öt évvel később megjelent Magyarországon is. Csaknem négy évtizeden keresztül fejlődhetett a valláserkölcsi alapokon nyugvó, pedagógiájában a gyermekek életkori sajátosságait a legmesszebbmenőkig figyelembe vevő szervezet, míg végül a szerzetesrendekkel egy- időben meg nem szűntették. Újabb négy évtized elteltével, a rendszerváltás idején alakulhatott újjá a Magyar Cserkészszövetség, vele együtt pedig országszerte számos cserkészcsapat. A salgótarjáni, 153. sz. Dor- nyay Béla cserkészcsapat vezetője Fries Gyula. Őt kérdeztük a múltról, a jelenről és a tervekről. — A városban van hagyománya a cserkészetnek? — 1950-ig három cserkész- csapat is működött Salgótarjánban: a Sirály, - ami már újjáalakult,- a Vasvári Pál, és a Mátra. Mi az utóbbi örökösének tartjuk magunkat. Új nevet választottunk ugyan, de a 153-as számot megkaptuk a cserkész- szövetségtől. Egykori elődünknek jelentős vagyona volt az acélgyárnak köszönhetően. Sajnos a feloszlatás után mindennek nyoma veszett. Régen a vállalatok, iskolák, plébániák anyagi hátterében működtek a cserkészcsapatok, de ma már nem sok olyan cég van. amelyik ezt megengedhetné magának. A mi fenntartó testületünk a salgótarjáni főplébánia, amelyik lehetőségeihez mérten támogatja a csapatot: >lxv tt IÜ.V ÓIKft — Kérem, beszéljen tevékenységükről! " — Hivatalosan két részre bontható a szerveződésünk: vannak felavatott cserkészek, és újoncok. Utóbbiak két őrsöt alkotva készülnek a rájuk váró újoncpróbára, és addig is minden foglalkozáson résztvesz- nek. — Nagyon nehéz a próba? — Megfelel az életkori sajátosságoknak, nehéznek nem mondhatom. Van elméleti része is, de a gyakorlati dolgokra helyezzük a fő hangsúlyt: sátorverés, tűzrakás, állat-és növény- ismeret, térképolvasás. A próba után következhet a cserkesszé avatás. Persze tucatnyi különféle cserkészpróba létezik! Az 1991-ben felavatottak idén a második próbára készülnek. Ők egyébként tavaly április és szeptember között őrsvezető-képző tanfolyamon vettek részt, t A cserkészet leglátványosabb, közösségformáló része a kirándulás és a táborozás. Tavaly tizenegy túrát tettünk a környéken. Jártunk a Mátra és a Cserhát térségében, és a Ka- rancs kápolna avatásán is ott voltunk. Minden kirándulásunkon arra törekszünk, hogy a résztvevők új ismereteket is elsajátíthassanak. A Magyar Cserkészszövetséghez tartozó környékbeli, más csapatokkal is tartjuk a kapcsolatot. A nyári táborozást a hatvani és szurdokpüspöki cserkészekkel közösen tervezzük, a Mecseken. Ennek megszervezése azonban egyelőre még előttünk álló feladat. — További terveik? — Szeretnénk otthonunkat rendbe tenni. Pillanatnyilag a ferenczes rendházban van egy helyiségünk, amit addig használhatunk, amíg a szerzetes- rendnek szüksége nem lesz rá. Folytatjuk természetessen a túrázást, és a júniusi újoncavatással egyszerre új zászlót is avatunk. — Magyországon működik másik cserkészszövetség is. Velük milyen a kapcsolatuk? — A megosztottság mindenképpen hátrányos, de a cserkész a társát a testvérének tekinti. Az Isten, haza, embertárs hármas alapelvet szem előtt tartva jó kapcsolatokra törekszünk más szervezetekkel is. ■: iu-1 öh"á" kocánál1 'jtrgvn ismerhette a régi cserkészéletet. ffífttttWC Wniiák "meg ’á ’é'sdpétt irányításához szükséges ismeretei? — A cserkészparancsnokoknak segédtiszti és tiszti képesítést kell szerezniük. A cserkész- szövetség évente indít ilyen képzést. Az ismereteim jelentős részét autodidakta módon sajátítottam el, az Isten hit gyermekkoromtól adott, a természet sze- retetete érdeklődési körömből fakad. Amit azonban a legfontosabbnak érzek a cserkészparancsnoksághoz, az a gyermek- szeretet. Faragó Zoltán A világ végén is lehet jó üzletet csinálni (Folytatás az I. oldalról) Takács Gábor, a budapesti székhelyű Új-Újlak Kft. ügyvezető igazgatója a kuratórium elnökéhez hasonlóan fáradt. Igaz vele más időpontban találkozom, de mint bemutatkozásunk után nyomban megemlíti, a Hotel Medves körüli teendők, a hivatalos okmányok intézése neki is rengeteg idejét vették el.- Néhány rosszalló megjegyzés szerint az Ön cége valami egészen furcsa körülmények között lett a salgóbányai létesítmény bérlője.- Ezen csupán mosolyogni tudok. Én, pontosabban vállalkozásom letettük azokat a garanciákat a kuratórium elé, melyeket ők a szerződés tervezetében rögzítettek. Miért lenne ez furcsa?- Egyáltalán milyen feltételeknek kellett megfelelniük, s ha ■ nem üzleti titok, milyen anyagi vonzatai voltak az üzletnek?- Nyilvánvalóan be kellett mutatnunk társasági szerződésünket, cégbírósági bejegyzésünket az eddigi módosításokkal, az aláírási címpéldányokat, no és természetesen a mi üzleti ajánlatunkat. Ezek a hivatalos dokumentumok jó ajánlólevelet adtak a kft-ről. Tudomásom szerint plusz még „lekáderez- ték” cégünket a kuratórium illetékesei, s mivel tiszta lapokra találtak, tárgyalni kezdtünk. Vállaltuk az általuk kért negyedévi bérleti díj fizetését, s az első negyedévit letétbe is helyeztük náluk. E mellett fedezetként megállapodásunknak megfelelő összegben értékpapírt tettünk az asztalra, mellé pedig a kft. hárommilió forintot érő Ford Scorpio 2.9i GHIA gépkocsiját. Megegyeztünk ugyanakkor abban is, hogy szükség szerint, amennyiben azt a kuratórium igényli fizetési kötelezettségünket jóval előbbre hozhatjuk időben, s a befizetett összegeket a későbbi tartozásoknak megfelelően módosítjuk. Az idei esztendő utolsó negyedévében pluszban még öt százalékos fizetségünk lesz a kuratórium felé az első háromnegyed év forgalma után.-Bízik is abban, hogy itt, a „világ végén” lévő szálló jó üzlet lesz a cég számára?- Ha nem bíznék, nem vágtam volna bele. Meggyőződésem, hogy megfelelő propagandával, reklámtevékenységgel, no és jó üzleti kapcsolatokkal országszerte is népszerű szálloda lehet a Medves.- Nem kerülhetem ki azt a kérdést, amiről errefelé a legtöbbet diskurálnak, nevezetesen: útilaput köt a hotel korrábi alkalmazíiitdirtáfc lábára.- Nézze, én minden dolgozóval elbeszélgettem, amikor biztossá vált, hogy három évig az Új-Újlak ' Kft/; Káli a bérlő. Annyit közöltem mindenkivel, ha hajlandó velem, illetve cégemmel dolgozni, akkor semmilyen gond nincs a részemről. Tudomásom szerint, az elhangzott vélemények alapján a szállodavezető és két portás kíván elmenni tőlünk. A többiek maradnak, maradhatnak, bár az egy más kérdés, hogy a szállón belül némi átcsoportosítás, munkakör módosítás lehetséges és szükséges is. Mert ez benne van a pakliban. Vaskor István Falukalendárium • Ságújfalu. Érdekes olvasmányokkal, visszaemlékezésekkel, élménybeszámolókkal hamarosan megjelenik a mintegy kétszáz oldalas falukalendárium. Lesz benne gyermeksarok, háztartási-, valamint gyógynövényekkel, kertészettel kapcsolatos tanácsadás, az időjárás népi megfigyeléseinek gyűjteménye és szokások ismertetése. A helybeliek január végén vehetik kézbe a sokszínű, hasznos kiadványt. Szlovák drótosok kiállítása • Salgótarján. A Nógrádi Történeti Múzeumban Volt egyszer egy mesterség - Szlovák drótosok címmel nyit kiállítást a Zsolnai Povazské Múzeum. A megnyitót dr. Marián Mrva, a szlovák múzeum igazgatója tartja január 24-ikén (pénteken) 11 órától. Kerámia tanfolyam • Szécsény. Kerámia tanfolyamot szervez a városi művelődési és ifjúsági centrum. A jelentkezőket - gyerekeket és felnőtteket - január végéig várják. A tanfolyam indítására a korábbi kezdeményezés sikere is ösztönözte a szervezőket. „Döntetlen” első menet Cered. Mennyi pénzt tudnak kiszorítani az önkormányzatok az iskolák fenntartására Cere- den, Zabaron és Szilaspogony- ban az idei esztendőben? Erről tanácskoztak a közelmúltban a három község képviselői. Iskola Cereden és Zabaron van, ide járnak a pogonyi gyerekek is. Összesen 206 tanuló ellátásáról van szó van szó. Az önkormányzatok 'tízmilliót tudnak „összekaparni”, a számítások szerint azonban legalább tizenkettőre lenne szükség. Az iskolaigazgató újabb érvekkel állt elő. Szerinte egy gyerekre hatvan ezer forinot kell számítani. (Az elült esztendőben a „fejkvóta” ötvenkétezer volt.) Erre az önkormányzatok úgy reagáltak, hogy a tanulókra egyenként legfeljebb ötvenháromezret tudnak adni. Megegyezés híján az a salamoni döntés született, hogy ismét összeülnek ebben az ügyben. .. Jazz-presso sorozatban Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Központban harmadik alkalommal várta jazz-presso a műfaj kedvelőit. Az est vendége Téli Márta énekes volt, aki a közelmúltban fejezte be a Bostoni Berkley Egyetem jazz tanszakát. A zenekart Gyárfás István (gitár) György Ákos (zongora), Benkő Róbert (bőgő) és Baló István (dob) alkották. Ok a tarjáni jazz tanszak tanárai és a presso állandó házi zenekarát alkotják. A következő est február 17-én lesz: Deseő Csaba jazz hegedűművészt várják. Vigyázat, vannak csaló díjbeszedők is! Varga Béla, a Fókusz Unió Kft. kábeltelevízió részlegének vezetője hívta fel figyelmünket, hogy illetéktelen személyek is járják a várost, és kábeltévé-díjakat szednek be. A kft. azt kéri, hogy csak az ő bélyegzőjükkel ellátott készpénzfizetési számlára fizessenek a lakók, és csak annak, aki igazolni tudja, hogy megbízásukból dolgozik! Kíváncsiskodó Úgy jó, ahogy van (?) Hogyan került Salgótarjánban az IBUSZ sarkához egy árusító'pavilon, ami nemcsak hogy rombolja a városképet, de építési engedély sincs rá? - '’érdeklődött egy Kismarty úti olvasónk. — A pavilon teljesen szabályos körülmények között került jelenlegi helyére - tájékoztatott minket Kenyeres István, a Polgármesteri Hivatal műszáki osz- ___ (TOM) nolle té lyvezetője -, sőt hamarosan újabbak is kerülnek majd mellé. Ugyanis a jelenleg főút mellett árusító, gyakran szemetelő kereskedőknek ott kívánunk helyet biztosítani. Építési engedély erre az objektumra nem kell, csak területfoglalási - azzal pedig rendelkezik a kereskedő. Következő kérdésünk is salgótarjáni: mikor újítják fel a már-már életveszélyessé vált Bolvai János Gimnáziumot? ti At iAt? /Üld .< r>í » . Ilii .ÍAíllÚjl IV Verekszenek a gázért! A Karancs-völgyből telefonáltak szerkesztőségünkbe, azzal, hogy „gáz van”. Mégpedig azért, mert nincs gáz! — Mégiscsak abszurdum - reklamált a telefonáló -, hogy pont télen nincs, amikor a legjobban kellene! Emiatt falun disznóölések esnek kútba, az a mennyiség pedig, amit a kisebb cseretelepeken leraknak, olyan kevés, hogy esetenként még verekszenek is érte ez emberek. Salgótarjánban, a gyurtyánosi gázcseretelep vezetőjét, Dere- kas Lászlót kerestük meg. — Igaz, hogy önöknél hiánycikk a //,5 kilogrammos gázpalack? — Jelenleg éppen van. — De, ha jól tudom, ez nincs mindig így, sőt. . . — Sajnos, jól tudja. Való igaz, a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva idén jóval kevesebb palackkal kapunk, s ezért előfordultak hiányok. Megesett, hogy 2, sőt az is, hogy 4 napig nem volt gáz! — Mivel magyarázható a hiány? — Nincs helyi, speciális oka. Hortról, a töltőállomásról látnak el bennünket, ott azt mondták: a töltőkapacitás nem bírja az igénybevételt. Egyébként mi sem vagyunk kivételek az országos gondok alól. A telefonáló is tudja: országos energiagondok vannak. — Mit tud mondani arra, hogy néhol verekszenek a gázpalackokért?-— Ne verekedjenek! Egy ilyen palack egy-másfél hónapig tart ki. Ma már ritka az a család, ahol csak egy palack van a háznál. Jól teszik tehát, ha tartalékolnak. Ha van a telepen, mi mindenkinek adunk. A hiánynak éppúgy nem örülünk, mint a vevőink .. . B.J. Hegedű és koldusbot „A teremben, hol párt párt ellenében oly sokszor harcolt, most lelkesedéssel nyújtanak egymásnak kezet nemes és polgári hölgyeink, rangosztályozás nélkül - legalább pár órára - a magyart szép koszorúba fűzi a tánc” - írta 1841-ben egy korabeli lap a nemzet táncának születéséről. Rózsavölgyi Márk zenéje egycsapásra utat talált az akkori fiatalok szívéhez, amivel megindult az „Első Magyar Társastáncz”, a csárdás térhódítása. A zeneszerző-hegedűművész, Rózsavölgyi, Balassagyarmaton látta meg a napvilágot. Innét indult kalandokban bővelkedő pályája, mely során bejárta az egész országot. Sikereit tehetségének, és mostoha körülményeit is önmagának, kártyaszenvedélyének köszönhette. Sorsa az volt, ami sok más muzsikusnak abban az időben - Petőfi szavaival élve -, hegedű és koldusbot. Rózsavölgyi Márk érdeme, hogy bemutatta, a szórakoztató zene túlmutathat önmagán, ha egy eredeti nemzeti stílus lehetőségeit rejti. Halálának évfordulójáról emlékeznek meg január 23-án Balassagyarmaton, a zeneszerző nevét viselő zeneiskolában. Ma bocsátják ki az intézmény jelvényét, amit ettől a naptól kezdve vásárolhatnak meg azt a növendékek. fá. Providencia Osztrák-Magyar Biztosító Rt Nógrád Megyei Kirendeltsége difiül érettségizett, jó megjelenésű fó- és mellékállásra üzletkötőket keres Balassagyarmat és Rétság területére. Üzleti munkában való jártasság előny. Érdeklődni: Telefonon: 06-32-16-083 Helyszínen: 1992. 01. 24-én 13-18 óráig Balassagyarmat Postahivatal Kultúrtermében. (526) SHARP FÉNYMÁSOLÓK, TV-K, VIDEÓK, MANAGERKALKULÁTOROK 1.000-30.000 Ft