Új Nógrád, 1991. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-07 / 287. szám
6 EMLÉKEZŐ TÁRSADALOM 1991. december 7., szombat Keserű emlékezés az évfordulóra 1956 októbere A pesti események hírére rövid. bizonytalan várakozás Salgótarjánban, majd megmozdul a város. Elsőnek a középiskolai diákság. A gépipari technikum teljes tanulólétszámmal vonul a központba és csatlakozásra szólítja a többi középiskolát is. Hozzánk a Madách Gimnáziumhoz már a közepén lukas, címer nélküli trikolorral jönnek. A hangulat leírhatatlanul lelkes. Az iskola udvaron menetoszlopba rendeződünk, és megindulunk mi is a városközpont leié. Jelszavaink: „Kossuth címer, Magyar haza, Minden orosz menjen haza! Aki magyar, velünk tart." Kossuth-nótákat énekelve érünk a szovjet emlékműhöz, ahol a diákság egyesül a városi és környékbeli üzemek, bányák munkásaival. Himnusz, Talpra magyar, Szózat. Az emlékmű ledöntve, a többezres tömeg ünnepel. Nálunk a gimiben eltörlik a kötelező orosz nyelv tanítását. Öröm. újjongás. A város szabad. 1956 novembere Döbbenet ül Salgótarjánra. Vége? Kilobbannak a szabadság lángjai? A nép fogcsikorgatva, harckocsiágyúk fenyegetése ellenére még küzd. Sztrájk! A küzdelem súlypontja áthelyeződik az utcáról a gyárakba, a bányákba. Az új hatalom egyre jobban bekeményít. Megkezdődik a rendcsinálás. Statárium, terror. Ígérgetés. A hamu alatt tovább izzik a szabadságvágy parazsa. Az új-régi hatalom még veszélyt érez. Végleg ki kell oltani az engedetlenség parazsát. Meg kell leckéztetni a rebellis népet, hogy lehajtott fejét többé ne emelhesse fel. Meg kell törni gerincét, hogy többé ne egyenesedhessen fel. Hogyan? Mindezt hogyan? 1956. december 8. A terv kész, a végrehajtók készen állnak, jöhet a lecke! A munkások, bányászok követelik lefogott társaik, vezetőik szabadon bocsátását. Követelésük alátámasztására a megyei tanács és a rendőr-főkapitányság elé vonulnak sok ezren. A tömeg egyetlen fegyvere: igazába vetett hite, szabadságvágya. A helyi hatalomé a harckocsiágyú, a géppuska, a golyószóró, a géppisztoly, s a fegyvert fogók állatias vak dühe, gyűlölete. A hatalom nyugtalan, ideges. Parancsra vár. A parancs fentről megérkezik, s a védtelen, fegyvertelen ezrekre gyilkos sortűz zúdul. Döbbenet, rémület, kétségbeesés. A fegyverropogás halálhörgéssel, sikollyal, jajszóval vegyül. A tömeg menekül. de a golyózápor kegyetlenül ostorozza a menekülőket. Halottak, sebesültek a téren mindenfelé. Tompa ütés a lábamon, zsibbadás, szédülés, rövid időre minden sötét, csendes. Újra hallok. látok. Látom a halálba dermedt, öreg, gumicsizmás bányászt, karjában a kétkilós kenyérrel, látom a több golyótól halálra sebzett terhes kismamát, hasában soha meg nem születő magzatával. Fájdalmas, dermedt csend. Rémületes csend. Csend, több, mint 30 évig. Kimondatik a verdikt: „ellen- forradalom volt”. Ördögi filozófia: ember, ki részt vettél az október, decemberi tüntetésen, ellenforradalmár vagy, örülj, hogy a hatalom kegyesen élni hagy. Ördögi filozófia, de hatásos, eredményes. A fülekben halkul a sortűz zaja, a föld beitta kiömlött vérünket. Élni kellett, túlélni. 1989 júniusa Temetés - újra temetés - újjászületés. A remény újjászületése. Egy nemzet újjászületésének reménye, egy nép szabaddá válásának reménye, egy ország szuverenitásának reménye. Tényfeltáró dokumentumfilm, a Sortűz. Lassan sikerült áttörni a hallgatás falát. 1990 tavasza Szabad választások, független, szabadon választott parlament. Többpártrendszer. ígéret a pártok részéről, ígéretek a kormány részéről. Nehéz, de biztos, boldog jövő. Demokrácia. Igazi demokrácia. Mégis lett értelme kiömlött vérünknek. .. Szárba szökkenhetett a reményteli jövő diója. Virág, a szirmaik közötti nektárból vajon jut-e nekünk is egy csepp? 1991 ősze Egyre nyilvánvalóbb, hogy nem azok számára nyílik a virág, akiknek véréből táplálkozott. A virág közelébe sem engednek a volt „kommunista" pártfunkcik, akik ma kft-ék, vegyes vállalatok igazgatóiként az általuk legjobban elítélt tőkéseken túltéve sajtolták ki „a legfőbb érték maradék életerejét, a minél nagyobb „átkos profit" reményében. De nem különbek az új pártvezérek sem, akik hamis Ígéreteikkel félrevezetett választóik vállán jutottak a hatalom biztosította bőségszaru mellé, és most cinikusan konyákig turkálnak benne. Legfájdalmasabban azonban az „56-osok”-ban kellett csalódnunk, akiknek igazán illett volna el nem feledkezni azokról, akik valóban vérüket áldozták a forradalom oltárán. Tévednek az urak, ha azt hiszik, hogy a mi véráldozatunk, a mi szenvedéseink, a műtőasztalon, a kórházi ágyon nem érnek fel a börtönévekkel. Arra nem méltattak bennünket, hogy egy meghívót küldjenek az emlékünnepségekre. Ez is minősíti Önöket, uraim. A sortűz sérült áldozatai közül sajnos már nem sokan élünk. Ha még sietnek, pótolhatják mulasztásukat, de ha még most is süket fülekre találunk, úgy kiömlött vérünk nemcsak gyilkosaink fejére száll vissza! Önök most gondolhatják, hogy hamis pátosz szól belőlem, de aki ott feküdt a téren a golyózáporban, az tudja, hogy nem pátosz, és semmiképpen nem hamis, amit a fentiekben papírra vetettem. Oszvald Gyula a salgótarjáni sortűz sebesültje Magyar Dekrétum A debreceni Alföldi Ny omda jogi oly lonossaganak. illet \e működésének 430. évfordulójára hasonmás kiadásban jelenteti mega ma már felbecsülhetetlen ritkaságnak számító Magyar dekrétumot 1565-ből. A jubiláló nyomda a hazai piacokra kerülő könyvek egy harmadát gyártja. (MTI fotó) L 'órinczy István Arcomat áztatom arcomat áztatom őszi napkévében szívemet áztatom jéghegy melegében Októberi mozaik Vu kővárt tegnap 5000 lövedék érte folytatódik a békekonferencia Aradon most már lehet koszorúzni Moszkvában járt egy cári unoka Nem tudták, mit cselekszenek? Beszélgetés Tempfli Józseffel Nagyvárad püspöke a léleképítésről I empl'li lo/sel nagy \ aradi püspök Az 1956 novemberét követő megtorlásokat újabban szokásos lett azzal mentegetni, hogy a főkolomposok az érvényben lévő törvények, nemzetközi szerződések, a szocializmus védelmében cselekszenek. A katasztrófa, a tragikus bosszúsorozat után harmincöt évvel jogos lehet arról vitatkozni, hogy a rémtettek elkövetőit hogyan kell megnevezni, megbüntetni? Új megtorlást, bosszúsoroza- tot kell-e állítani a régi emlékére, vagy a bűneikkel való szembenézésre, megkövetésre kényszeríteni a még köztünk lévő Kádár-huszárokat, és sokkal inkább arra helyezni a hangsúlyt. hogy valóságos erkölcsi, anyagi kárpótlást nyújtsunk az áldozatoknak, a megkínzottak, meggyilkoltak hozzátartozóinak. Természetes: mindezekről a kérdésekről rendkívüli módon megoszlik az állampolgárok véleménye. Az is bizonyos, hogy a jövőnek az jobb, ha a többség érzelmei a megbékélés, az en- gesztelődés felé hajlanak, mint ahogy ez nagy valószínűséggel így is van. Le kell zárni végre a múltat, a múltból előrángatott ügyek behelyettesítését égető napi gondjaink szakszerűséget, következetességet igénylő megoldása helyére. Módot kell találni az érzelmek, indulatok megnyugvására! De ezzel együtt is: a bűnösök általában tudták, mit cselekszenek. A napokban kezembe került egy levéltári dokumentum másolata. Egy forradalmár-kivégzés szörnyű krónikája. Egy „árulkodó” záradék utasítja a kirendelt orvosszakértőt: a halál körülményeiről, okáról manipulált, hamis tényeket rögzítsen. Vagyis szándékosan elhomályosították, elkenték a valóságos eseményeket, hogyha egyszer mégis, a jövőben nemcsak a saját lelkiismeretük előtt kell felelni tetteikért, ne legyen egyértelműen bizonyítható semmi. így csinálták ezt korábban a munkatáborokban, az AVH-s centrumokban és Recsken is. Az agyonverések, halálrakínz.á- sok tényét, a középkori, embertelen rabtartás halálokát azzal tűntették el, hogy közeli börtönök. kórházak halottjaiként anyakönyvezték, dokumentálták egy ember, s általában egy tisztességes, egy igazságakaró ember eltűnését, halálát. Szóval, 1951-ben is, 1956-59-ben is tudták, mit cselekszenek, és igenis féltek a számonkérő jövőtől. Leplezték cselekedeteiket, mert valahol mélyen érezték, hogy az akkor felmutatott törvényesség, igazság, szocializmus-védelem szerény mentség az embertelenség ellenében. A politikai szándékú gyilkolás bűnét képtelenség úgy megbocsátani az állampolgár részéről is, a társadalom ítéletében is, ha nincs tényekkel szembenéző bűnbevallás, bocsánatkérés. Hát legyen! Legyen akár a tömegkommunikáció nyilván- sossága előtt, legyen akár egy-egy kisebb közösségben, egy-egy megkövetett család otthonában! S akár úgyis, hogy helyettesítse a feljelentéseket, a bosszúálló bírásáéi hercehurcákat! A lényeg: ne vigyük tovább ezt a terhet! S különösen fontos, hogy a fiatal nemzedékek ne vigyék tovább az ilyen típusú megosztottság konfliktusát. Legalább majd ők koncentrálhassanak pozitív érzelmekkel a jövő közös konstruktív feladataira! H-... ' Erdős István Nagyvárad olaszi kerületében szolgál. Abban a városrészben, amelyet a történelem viharaiban elpusztult „Pece-parti Párizst" újraépítő olasz mesterekről neveztek el. Az ottani barátok (ferencesek) templomának plébánosaként és egyben Szentjobb-i címzetes apátként maga is az építő-renováló-fel- újító apát nevet érdemelte ki Nagyváradon, a Ceausescu uralom tobzódása idején. Ez nem csekélység. Ott és akkor, ahol és amikor a ma- gyar-katolikus-nemzeti értékek pusztítása elsőrendű (bár kellően? burkolt) cél volt. Bátran tett mindenért, amit elérhetett, ami egyházi érték; kápolnákat, templomokat újított fel nagyrészt a hívők pénzén, sosem törődve a hatalom fenyegető gáncsaival. Egyik csendesen-szí- vósan munkálkodó főszereplője volt annak a nagyváradi viszonylagos kiegyenlítődöttség- nek, amelyben román-szász- magyar-szerb ottani hagyományként mindig is békében élt. Tempfli József egy ideje Nagyvárad római katolikus püspöke - hosszab időn át Váradnak nem volt püspöke ő az, aki a váradolaszi régi temető felszámolásakor! időben megmentette és templomában elhelyezte Madáchiié Fráter Erzsébet földi maradványait. Jelenleg is négy, köztük a volt Securitate raktárként! használt váradi vártemplom felújításán dolgozik. A balassagyarmati Fráter Erzsébet Leánykollégium nagyszabású Erzsébet napi ünnepségének díszvendégeként kértünk tőle interjút. — Püspök úr! Ön Ceausescu alatt, egy korábbi durva bürokratikus lépés miatt sokáig nem kért kiutazási engedélyt. Ami már a román hatóságoknak is kellemetlen volt. A jeget egy csesztvei Madách-napi ünnepségen való részvételével törte meg, akkor a hatóságok felsóhajthattak. Mostanában viszont sokat jár nálunk is. Eltűnőben az akadályok? — Minden irányban nyitottnak kell lennünk és erre több a lehetőség ma már. A magyar püspöki kar például most hívta meg az erdélyi püspököket egy ausztriai továbbképzésre, amely arra irányul, hogy a megyéspüspökök erdedményesebbek legyenek saját területükön. Természetesen oda is elmegyek magam is. Nem akarunk kimaradni az európai áramlatokból és érthetően tóként a magyarokból. A léleképítésben, a keresztény nevelésben kis lépésekkel lehet előrehaladni. Türelemmel, ami az egyház időtlenségére elsősorban jellemző. Ehhez azonban. például nálunk, erőteljesebb vagyonvisszaigénylés szükséges! Vagy ez, vagy nagyobb állami támogatás. Kellő anyagi háttér nélkül nem megy. A keresztény nevelés, a lélek újbóli felépítkezése kikerülhetetlen az erkölcseiben újra megalapozottságra törekvő, megrettent világ számára. — Több nemzetközi alapítványnak, kurratóriumnak is tagja. Mi ad erőt az ilyen, mégiscsak felfokozott munkához a gyorsan változó jelenben? — Elsősorban az a magyar egyházak és mindenki más részéről tapasztalható szándék, hogy minket, s nemcsak az erdélyieket, hanem a felvidékieket, délieket is maguk között tartanak számon az anyaországbeliek. Bekapcsolnak bennünket a maguk élet-áramkörébe és ezt nem szabad lebecsülni. — Ez az idetartozás lehet időnként nyomasztó is. Arra gondolok, amikor hazánkból „rémísztö-riogató” híreket repítenek világgá főként ellenzéki körökből, amilyen például a fenyegetőnek beállított „ker- szetény kurzus”.-r-i Mi aziérdekeinket is közösnek véljük az újkori lélek- építkezésben. amiben összefogás szükséges, olyan nagy a rombolás éppen ebben. Megmondom őszintén, minket aggodalommal töltenek el a pártharcok is. azért, mert ha itt baj van. az nekünk is gondot okoz. Ilyen összefüggés valóban létezik. Ugyanez vonatkozik ránk is. Ha mi olt nem ál Íjuk meg a próbákat - az kárt okoz az anyaország megítélésében is. — Valóban nem lehet számunkra sem közömbös, hogy például megmarad-e a kultúrája Erdélynek, vagy a Felvidéknek. — Ennek érdekében fáradozunk. Nagyon jó a kapcsolatunk a magyar egyházakkal, rengeteg áldozatot hoznak értünk, amiről sokan nem is tudnak, mert a lapok ezt nem írják meg olyan terjedelmekben. amelyek mindenképpen indokoltak lennének. Eddig is erőn felüli segítséget nyújtott az anyaország, az egyház. Sokszor szégyenlem is magamat emiatt. — Püspök úr, lát-e különös lehetőséget egyes - határral elválasztott - tájegységek etnoré- gióbeli együttműködésének fokozására, mint amilyen például a palócság itt és odaát? Hasonló összefogás például Bihar népével, önkormányzatai val lehetséges-e a közeli jövőben? — A ' tisztán etnográfiai alapú összefogás a közös hagyomány oldaláról lehet értelmes. bár csupán ennyi nem elég szerintem az eredményességhez. Nem hivatalosan például a váradi egyházmegyéhez tartozó terület fele ideát van. Debrecen, Gyula, Békéscsaba egészen Szolnokig. Engem Debrecenben valóban úgy fogadnak, mint annak a résznek a püspökét. Tehát létezik „légiesített” határ, mert vannak ügyek, hagyományok. amik összekötnek bennünket. Lélekben nem szakadunk el sohasem. T.Pataki László
