Új Nógrád, 1991. december (2. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-07 / 287. szám

1991. december 7., szombat

VALÓSÁG ÉS TÁRSADALOM

7

Barokk zenét játszik az utcai muzsikus

A Halászbástyán egy szőke szemüveges fiatalember furulyázik a csípős őszi szélben. Barokk muzsikát játszik kitűnő előadásban. Gyöngyöző játékával életet visz a holt kövek közé. Előtte kis kartondobozban papírpénzek hevernek tarka összevisszaságban, a járókelők adományai.

A fiatalember, Vajda Szikiid salgótarjáni lakos, a zeneiskola egykori kitűnő növendéke. Nem állhatom meg, hogy meg ne szólítsam.

— Hogy len utcai muzsikus?

— Tavaly még Nagytétényben dolgoztam a Chinoin Gyógyszertárban. Veszélyes kémiai anyagok között, sivár környezetben teltek a napjaim, hát otthagytam a munkahelyemet. Utcai muzsikálással többet keresek, ráadásul azt csinálom, amit a legjobban szeretek.

— Mennyi a jövedelme?

— Óránként hat-hétszáz forint.

— Ki volt eddig a legnagyobb adakozó?

— Olasz srácok álltak meg előttem. Milliomos csemeték lehettek, mert két darab ezrest tettek a kartondobozomba.

— És a legszükmarkúhb?

— Akitől egy olyan tízforintost kaptam, amely már régóta nincs forgalomban.

— Mindig irt muzsikál?

— Ó. dehogy. Legtöbbet aluljárókban játszom, de megfordulok más helyeken is. Legjobban szeretem a Nemzeti Galéria előtti részt és a Várat.

— Gazdag a repertoárja?

— Főleg barokk muzsikál játszom. Johann Sebastian Bach korában volt a legdivatosabb a furulya, ennek a kornak a zeneszerzői komponálták -a legtöbb darabot furulyára. Sok számot tudok. tö.bb órás műsor van a tarsolyomban.

— Mennyit gyakorol?

— Naponta négy órát.

Ez meglepő. Ennyi gyakorlás díszére válik egy hivatásos muzsikusnak is. Kap elismeréseket a járókelőktől?

Főleg muzsikusok állnak meg mellettem, ők hallgatnak különösebb érdeklődéssel. Egy német zenetanár például figyelmeztetett, hogy a barokk zenét lassabb tempóban játsz- szam. aztán megjegyezte, hogy különben szépen muzsikálok.

Egy középkorú hölgy hallgatott egy darabig, majd így szólt:

— Fiatalember, tudja, sok bosszúság ért a munkahelyemen, a pesti forgatagban, de most mindenről elfeledkezem, mert a maga furulyázását hallgatom. Ez jólesett, mert nem csak a pénzért játszom, hanem azért is, hogy szórakoztassam az embereket.

— Korholásban is van része?

— Előfordul. A jó múltkoriban egy középkorú hölgy rámmordult:

— Koldulás helyett, inkább menjél dolgozni!

— Tanácsokkal ellátják?

— Egyszer egy félrészeg ember rámkurjantott:

— Játsszál inkább lakodalmi zenét öcskös, azzal több pénzt összekaparhatsz.

— Egészen jól játszik, furulyaegyüttesben lenne a helye.

— Nyitott kapu, hiszen együttesben is muzsikálok. Hetenként járok az V. kerületi zeneiskolába, ahol tagja vagyok egy kamaraegyüttesnek.

— A hónod alá nyúlhatna valaki, mert jobb sorsra vagy érdemes.

— Talán ez is sikerül. Valószínűleg játszani fogok a Független Színpadon Ruszt József és Gábor Miklós tásulatában. Sophokles: Oedipus című darabjában kell játszanom görög furulyamuzsikát.

— Ha a jóságos tündér teljesítené egy álmát, mit kívánna?

— Elvitetném magam Hollandiába, és meghallgatnám Frans Brügger egy hangversenyét. Ő a világ legjobb furu- lyása.

— Mik a tervei, hiszen örökké nem lehet utcai zenész?

— Egyetemre vagy főiskolára jelentkezem történelem szakra. De, ha diák leszek, akkor is fogok időnként muzsikálni az utcán. A zenét nem hagyom el soha.

— Mit üzen Turjánba?

— Üdvözlöm édesanyámat.

Nagy Zoltán

Székely torony Kakasdon

Két torn \ ti ínluha/at építenék - Makor ee/ Imre lerrei alapjai) - a Tolna megyei Kakasdon. A/, egyik tornya a srab, másik a székely népi építészet szép formáit mutatja. A tornyok a falu lakosainak összetartozását szimbolizál ják. A rézlemez borítású sváb torony már megépült, a székely tornyon pedig hét Gyergyószentmiklós környékéről való ácsmester dolgozik. (MTI fotó)

Kollégiumi sorszám: nyolcvannégy

Gyöngyinek és Jutkának

Mondd csak, kiálltál a sorból? Vagy be sem álltái soha? Erezted már azt a tehetetlenséget, amellyel a másságodat ki- röhőgőkkel szembenéztél? Más vagy, mert nem hordasz otthonkát, kitérdelt macsakanadrágot; mert József Attilát olvasol és Kosztolányit; mert szereted a jó konyakot társaságban melengetni a tenyeredben; mert egyenesen nézel a szemükbe, s ők elfordítják a tekintetüket; mert úgy hiszed, őszinteségedre ugyanezt kapod válaszul; mert érted a festők, zenélők, szépírók nyelvét, s ettől megjegesedik körülötted a levegő; mert lélekvándorlásról, a Dávidról, A Mester és Margaritá-ról mesélsz nekik, az örök visszatérésről, Joe Andersonról.

S ekkor kezdtek el gyűlölni, mert ők a pénzről tudtak beszélni, a kukoricatermésről, a szomszédok verekedéséről, s a nyálcsorgó viszonyokról? Tenyeredre tetted a lelked, s úgy

kínáltad nekik, s ők csak annyit láttak belőled: különbözöl, tehát rossz vagy?

Mondd csak, téged is folyton félreértenek? Félreértenek, mert nem akarnak megérteni? Nem hiszik el neked, hogy szépet kaphatnak akkor is, ha nem kell fizetni érte? Te is azt mondod: nem kell szerelmet hazudni ahhoz, hogy szerethessél? Hogy nagyobb erkölcstelenség ablak alatt leskelődni, más levelét elolvasni. mások életében kutakodni, mint kilépve egy rossz kapcsolatból szeretni azt, akivel való viszonyodról nincs törvényes jóváhagyás?

Társat szeretnél találni, de azt mondják: nincs jogod hozzá? Rólad is azonnal elhiszik, hogy lopsz, hazudsz, árulod magad, - mert nem tudják elviselni, hogy különbözöl? Mert életcélod nem csupán egy zsarnokoskodó ember kiszolgálása? Kitalálnak rólad őrült hülyeségeket, s boldogan hisznek benne, mert ezzel igazolják: nem különb vagy másságodban, hanem alább- való?

Miért hinnének mást, hiszen magukat írástudónak valló emberek (emberek?) is felhasználják naív őszinteségedet a saját tisztességtelen céljaikra?!

Kiemelkedtél közülük, s bár nyújtod feléjük kezedet, mégis -gyűlölnek ezért? Nem tudod eltitkolni a fájdalmakat, s úgy érzed, ha megosztod valakivel, elmúlik a gyötrelem? Boldogságodat is megosztod, mert úgy igazán nagy az öröm? S aztán őszinteségedet mégis ellened fordítják? Ezerszer kijátszottak, s te mégis újra felépíted a bizalmat? Segítettél évekig, s aztán első kérésedet elforduló tekintet fogadta? A bajban, igazi nagy fájdalmadban a folyton keresztet vetők futottak el mellőled? S az nyúlt utánad, akit addig észre sem vettél? Megtaláltad végre a Barátságot, s most beakarják mocskolni, mert

Vérbosszú Bácskában

avagy meditáció egy könyv apropóján

Amikor ezeket a sorokat írom. vérben áll Jugoszlávia, s ami a legszomorúbb remény sincs arra, hogy ez az esztelen vérontás hamarosan befejeződik. A magyar (és a világ) sajtó a korábbi tétovázás után ma már pontosan fogalmaz: ez nem forradalom. nem polgárháború, de a „legszabályosabb" háború. Európa - mint mindig - most is tétován bámul, sopánkodik, tanácskozik, halogatja a döntést. Nem mer beavatkozni a Balkán ügyeibe, mert még emlékszik Gavrilo Principre, a szarajevói merényletre, amely mint az eldobott kavics véres lavinát zúdított Európára, a világra?

Európának most emlékeznie, sőt szembesülnie kell az első világháborút „lezáró” Páris környéki „békékre" is, amelyek mint egy időzített történelmi bomba éppen napjainkban robbannak. A jugoszláv háború mellett utalnunk kell a szlovák nemzeti és elszakadási törekvésekre, amelyek a nemzetállam legitimitását igazolandó nem átallják Tito és a fasiszta bábállam emlékét sem felmelegíteni, glorifikálni. A szlovák példát csak azért említem, mert analóg: két más kultúrájú történelmi nép nehezen tartható meg egyazon állam keretein belül, még akkor is, ha azonos vagy rokon nyelvet beszélnek.

Ez a látszólagos kitérő azért kellett, hogy megértsük Cseres Tibor Vérbosszú Bácskában című könyvének aktualitását (a szerző akaratától függetlenül!), s megkésettségét is. Ez utóbbi jelzővel egyáltalán nem a szerzőt, á magyar irodalmat akarom bántani, sőt! A protestáns prédikátorköltőink. Kölcsey, Ady óta (a sor folytatható) a magyar irodalomban mindenkor megvolt a képesség és a készség is arra,- hogy-' bűneinket," nemzeti gyalázatainkat felrója, számon

tartsa. Néha már az az érzésünk, hogy túlzásba is viszi ezt, Her- dert igazolván, ahelyett, hogy nemzeti önbecsülésünket, önértékelésünket erősítené, az élni akarást, az életben maradást.

Maga Cseres is fontosnak tartja mintegy mentegetőzve magyarázni híres-hírhedt regényét a Hideg napokat, amelyben a második világháború stratégiailag elhanyagolható, ám a magyar fegyverekre és névre gyalázatot hozó epizódját írta volt meg. Abban (csak a magyarokra jellemző) naív hitben, hogy a szerb irodalomban, írókban is az a nemzetnevelő erő munkál, mint a miénkben, hogy ők is megírják a maguk Hideg napját.

A hiány fokozottan veti fel •+ visszamenően is - a nfagyar, a közép-európai szellemi elit és irodalom felelősségét: szabad volt-e (el (hallgatnia azt, amit/ csak ő tudhatott, mert keservesen megszenvedte. A hiány éppen most. a bolsevik birodalom összeomlásakor, a közép-kelet- európai „bársonyos" es szelíd forradalmak után a legszembetűnőbb, legfájóbb. Most derül ki ugyanis, hogy még az asztal fiókokban sem lapultak remekművek, hogy a belső cenzúra a külsőnél is hatásosabban működött.

Még ma sem késő és haszontalan elvégezni ezt a műveletet, sőt ha komolyan vesszük a demokráciát, európaiságunkat, halaszthatatlanul szükséges is. Pontosan azért, hogy ne essünk abba a csapdába, amelybe a szomszédos (noha „győztes") kisantant- államok: a gerjesztett nacionalizmus és sovinizmus túlzásaiba. Van példa, pozitív is. A német (H. Bolt, G. Grass, Enzensberger, K. Lorenz sib.) és a japán irodalc^ij^szellemL < életre gondolok, amelyek még idejében feldolgozták a traumát.

Cseres Tibor új könyve — bármilyen keserves ki kell mondani- meg se közelíti a Hideg napok színvonalát. Ennek pedig egyszerre szubjektív és objektív oka is van. A szubjektív - az íróé - hogy - ne tűnjön cinizmusnak - közben a téma kihűlt, azaz maga az író is. becsületbeli kötelességének érezte a megírását. Csaknem fél évszázad távolából a témáról már csak történelmi regényt lehetne írni. ám ahelyett most kell keservesen összegyűjteni a még fellelhető adatokat, amelyek feltárása - ma már - ismeretterjesztő, de nem mozgósító hatású. A történelem kegyetlen, az elmulasztott feladatot később már szinte lehetetlen pótolni.

Ez az objektív tényező, ami miípt a könyv már nem igazán szenzáció, esemény. Tito marsall. s az ő partizánjai, de pillanatokon belül egész Jugoszlávia a történelem lomtárába kerülnek. Európa most a szerb tankokat figyeli dermedten. s új leckét kap a szerb bolsevizmus kegyetlenségéről vagy ha úgy tetszik a szerb mentalitásról. A negyven ezer barbárul lemészárolt magyar csak nekünk fáj, nekünk fontos, a világot (már) nem érdekli. Mégsem haszontalan opusz, mert memento, s bármilyen későn is, de kötelességünk számba venni veszteségeinket. megmlékezni mártírjainkról. mint teszzük azt Mohácsról. Muhiról a mádéiulvi veszedelemről, a Donnál pusztult seregünkről.

A könyv nem akar gyűlöletet szítani. Késő is lenne, hiábavaló - s amint látjuk - Szerbia, azaz Tito Jugoszláviája most saját húsába harapva bünteti önmagát eddigi bűneiért. így hajtva végre - akaratlanul is — a történelem ítéletét. S Európa hagyja.

. . Ezt is.

Horpácsi Sándor

Szobor nagytakarítás

(Ferenczy-Europress) A

történelem elsöpri a tegnapi szobor-jelképeket. Némelyiket már ledöntöttük a forradalmi idők viharában, némelyik sorsa felett pedig most folyik a meditáció?

Kiss István néhány szobra is közöttük van.

— A televízióból tudtam meg, hogy Debrecenben levették és összetörték a Proletár szobromat - meséli az idős szobrász a budapesti Százados úti művésztelepen.

— Szavaiból úgy érzem fáját barátaid is különböznek? Erkölcstelennek bélyegeznek, mert sosem tudtál olyan ravasz lenni, hogy megválogasd a szavaidat? Az lesz különb nálad, aki színlel, álarcot visel, korlátolt, de nem tüntet a másságával?

S amikor úgy érezted, végre elfogadtak, elhiszik neked, hogy olyan vagy. mint ők. pont akkor kenték rád a legtöbb sarat? Amiben egész életedben hittél, amiért szívesen keltél fel reggelenként: a munkád, hivatásod - arra mondták, hogy alkalmatlan vagy rá csak azért, mert mertél másképp élni? Bár ezzel nem ártottál senkinek, mégis megszegted az általuk elképzelt, „törvényeket”?

Te is rájöttél, hogy egyszerűbb lenne álarcot ölteni? Kérget vonni a lelkedre. hogy ne tudjanak sajnálni? Aztán sajnál- tattad magad, hátha attól megszeretnek? Pedig ők csak kielégülést éreztek, hogy lám, ők megúszták, tiéd a tragédia . ..

Egyáltalán: miért olyan fontos nekünk, hogy szeressenek? Mondd csak: tudsz így élni?

Érdemes másként élni?

Bíró Tünde

dalmasan érintette ez az ügy?

— Hát hogy a fenébe ne! - tör ki. Ez történelem hamisítás! Ami történelmileg hiteltelenné válik, azt úgyis elfogyasztja az idő, de ebben a szoborba azokat a mezítlábas, a frontról hazatérő katonákat örökítettem meg, akik 1919—ben újra fegyvert fogva próbálták megállítani a cseheket, a románokat, s nem egy ideológiáért, hanem a hazájukért harcoltak. Köztük volt az Isonzótól visszatérő apám is.

— Hány szobrát bontották le eddig ?

— Négyet. Két Lenin szobrot tisztességesen leemeltek, előzőleg kikérték a véleményemet is. A Münnich-sztíbof elvitelét is nagyon helyesnek tartom, magam is kényszerből készítettem, mert már akkor sem tartottam okosnak, hogy közvetlenül halála után szobrot állítanak egy embernek. De nem térhettem ki a megbízás elől.

— A Városligetben álló Tanácsköztársaság emlékművét nem félti ?

— Csaknem egészen biztos vagyok benne, hogy azt is cl fogják távolítani. Ez is óriási tévedés lesz! Már mondtam: a történelmünket úgy sem lehet meghamisítani. Az igazi érték nem tüntethető el.

— Egyáltalán: egyetért Ón azzal, hogy eltüntetik a közterekről a nem kívánt alkotásokat?

— Európában vagy körülépítik vagy egyszerűen lebontják az ilyen szobrokat. Nagyrészüket elhelyezik valamelyik raktárban. esetleg múzeumban. Az értéktelenebbje pedig hadd pusztuljon. A történelem szelekciója egészségesen működik.

— Úgy tűnik, megértéssel fogadja egyik-másik szobor halálát . . .

— Ez több. mint megértés: ' így helyes! A történelem az értéktelenebb műveket elemészti,

a nemes értékek pedig - nagyobbrészt - megmaradnak. Azoknak mindig akad védelmezőjük.

— A társadalom legkülönbözőbb csoportjai, a pártok is tettek javaslatokat néhány szobor teljes, vagy részleges lebontására - mondja Zsigmond Attila országgyűlési képviselő, a Budapest Galéria igazgatója. Tisztességesen. kultúrált módon kell végrehajtanunk ezeket a terveket, hogy egyezzenek» az európai normákkal.

— Van már hivatalos lista az eltávolításra kerülő szobrokról?

— Már elkészült egy a fővárosi szobrokról, s a kerületi ön- kormányzatok már jelezték a lakosság igényeiket. Nyilván a vidéki településeken is összeállítottak már ilyen listákat.

— Mi vár a bontásra ítélt szobrokra? Pusztulás?

— Az az álláspontunk, hogy egyetlen szobrot sem szabad megsemmisíteni. A fővárosban - valószínűleg a XXII. kerületben - a lebontásra kerülő képzőművészeti alkotásokból, egy szobor-skanzent kellene létesíteni. ahol később bárki megtekintheti őket.

— Mi lesz a sorsa például a Gellért-hegyi Szabadság emlékműnek?

— Ez ma már hozzátartozik a városképhez, ezért átmeneti megoldásként, a szovjet jelképek eltávolításával a világháborút lezáró emlékműként megmarad. A Vérmezőn álló Kun Béla szobor elhelyezését sokan követelik, s ugyanígy a Köztársaság téren lévő emlékmű is valószínűleg lebontásra kerül, ha a főváros közgyűlése is úgy dönt.