Új Nógrád, 1991. december (2. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-24 / 301. szám

1991. december 24., kedd ÜNNEPI GYERTYAFÉNYEK 5 Koczkáék gazdagsága Hat évtized szeretetteljes megértésben Gyurián felvétele Szent Család-járás Hollókőn Koczka Gyula és felesége Koczka Gyuláné születeti Hirka Erzsébet idén november 17-én ünnepelték 60. házassági évfor­dulójukat. Az aranylakodalmon még ott volt a család ap- raja-nagyja Mátraszőllősön. De a mostani gyémántot - Gyula bácsi és Erzsi néni kérésére - csendben és szerényen ünnepel­ték. Mindenből csupán néhány komódon őrzött dísztávirat és egy celofánban dédelgetett szegfűcsokor maradt. Jelzett érkezésünkre mind­ketten ünnepi sötétben várnak. Az asztalra hófehér abroszt tet­tek, de látszik, hogy még a konyha kőlapjait is gondos ke­zek sikálták tisztára. A spar- hertban vígan lobog a tűz, ba­rátságos meleget árasztva szét a helyiségben. Alatta a fásládá­ban két napra is elegendő gyúj- tós és tűzifa van bekészítve. A figyelmes, jó tündér neve Mar­gitka, Koczkáék egyik lánya, aki helyben lakik és saját csa­ládján kívül jut az idejéből és szeretetéből az édesszüleire is. Számíthatnak a többi gyerek segítségére is: Rózsiéra és Iré­Életünkben az örökké emlé­kezetes napok és események maradnak meg leginkább. 1944 őszén a háború elől me­nekülő ifjúként jutottam el So­moskőújfaluba. Teljesen elcsi­gázva, fájdalmas otthoni emlé­kekkel szálltam le a vonatról, mely Hatvanból ebbe a trianoni határ melletti faluba vitt, ahol senkit sem ismertem. Ahogy végigmentem kezemben lóbált iskolás táskámmal a falu főutcá­ján, jobbra is, balra is köszön- gettem, arra gondolva: hátha va­laki megkérdi: mi járatban va­gyok, mit keresek? Reményem csaknem fél óra múlva teljese­dett be. Az egyik kapuból éppen kikukucskáló asszonyt (talán nagymamám lehetett volna) kérdeztem meg: — Nem tudna-e ajánlani va­lakit. aki befogadna „kvár- téjba”? Az asszony gyanúsan nézett végig rajtam. — Hát te ki vagy, s miért vetted nyakadba a világot? - kérdezte. —, Menekülök - válaszoltam egyhangúan. - Erdélyből! Mert jönnek az oroszok, meg a ro­mánok, s én bizony félek. Tar­tok attól, hogy bosszút állnak az erdélyi magyarokon. A néni - tele jóindulattal - töviről he­gyire kifaggatott, majd így szólt: — Próbálkozz meg Bolláék- nál! Itt, nem messze laknak a sarkon. Szegényes a lakásuk, de jólelkű emberek. Néhány perc múlva ideigle­nes otthonra leltem. A szegény bányász családja - gyermekként és testvérként is - befogadott. A két, alig serdülő lány, Margitka és Jucika egyetlen ágyban húzta meg magát, én pedig a szoba másik sarkában lévő megürese­dett fekvőhelyen. A csaláfővel, Bolla bácsival nagyon ritkán ta­lálkoztam. hiszen a konyhában aludt, reggel korán ment. s este későn érkezett haza a Karancs nére, de a Gyuszi fiuk szintén el-el látogat Balmazújvárosból. Ilyenkor aztán kőműves lévén, azt nézi mit javítson meg. Már amennyire engedi a két öreg. Hiszen Gyula bácsi, aki éppen most, december 19-én töltötte be a 88-at és a tíz évvel keve­sebb Erzsi néni, rendbe tartják maguk körül a portát és ellátják az aprójószágot. Gyula bácsi feladata hajnalonta Babát és Violát ellátni. A hűséges ló a házigazda mindene, a jól tejelő tehénke pedig kenyéradójuk. Ezért is tartják mindkettőt nagy becsben. Hogy ez mennyire így van, arról Erzsi mesélt egy tör­ténetet: megdöglött a Baba csi­kója. Későn érkezett vagy nem érkezett a hívott állatorvos, a lényeg az, hogy a csikó pusztu­lása és a körülémények miatt in­farktust kapott. Isten szolgája, a szőllősi tisztelendő volt a kö­zeibe, aki kocsijával Pásztora robogott Erzsi nénivel. Mielőtt Erzsi néni könnye ki- csurranna. Gyula bácsi szívderí­tőbb történettel rukkol elő. Fris­sen borotvált és timsózott szikár arcán huncutkás mosoly villan környéki bányából. Megmaradt viszont emlékezetemben a kecsketej, amelyet megszeret­tem, de azóta sem ittam, és a reggelente felszolgált hatalmas karéj fokhagymás-zsíros ke­nyér. amely azóta is kedvenc eledelem maradt. Gyorsan teltek a hetek Bollá- éknál, ahol - úgy éreztem - megszerettek, családjuk tagjá­nak tekintettek. Margitka is kedves volt hozzám, mindent elkövetett értem, hiszen kishú- gomnak fogadtam, ő meg báty­jaként emlegetett. Ottartózko- dásom nehéz perceiben is kitett magáért: hordta az ebédet a kö­zeli erdőbe, ahol a falubeliekkel együtt óvóhelyet vágtunk, fel­készülve a legrosszabra is. Es­ténként a környékbeli fiatalok - fiúk, lányok - összegyűltünk: kártyázgattunk, és vidáman (már amilyen vidámak lehet­tünk!) elfecsegtünk. Olykor a honvágyról és a kolozsvári, meg általában az erdélyi írók­ról, művekről beszélgettem ve­lük. A társaság egyik tagja - lát­ván hazavágyódásom - megsze­rezte Nagy István kolozsvári munkásíró A boldog utcán című regényét. Közeledett a karácsony, és ismerőseimmel számolgattuk: Istenem, jó Istenem, vajon mi­lyen körülmények között ünne­pelhetjük majd meg a kis Jézus születését? S amint így boncol­gattuk az esélyeket, egyre job­ban, mind közelebbről hallha- tuk az ágyúk dörgését, a löve­dékek becsapódását. Nem em­lékszem egész biztosan, de - ta­lán - éppen szent karácsony es­téje lehetett, amikor igen erős detonáció rázta meg alevegőt. Nem lövedék volt, hanem - amint a faluból menekülők hoz­ták a hírt - a németek felrobban­tották az alig fél kilométerre lévő közúti betonhidat. Karácsony első napján dél­előtt elhallatszott az óvóhelyig a át. 1932 tavasza a megismerke­désük ideje. A snájdig suszter- tanonc legénytársaival átrándult a garábi bálba, ahonnan a lá­nyokat kisérték el a szőllősi templomba. S hogy az istentisz­telet áhítata is alkalmas két szív egymásra találására, azt a kó­rusról egy lány ölébe ledobott illatos orgonavessző is tudna bizonyítani. így kezdődött a jegybenjárás és kettejük házas­sága 1932. november 16-án. S ahogyan érkeztek a gyere­kek, úgy kellett egyre többet dolgozni a susztermesternek. Margit lányuk, miután nagy ha­sáb fát erőltetett a sparheltba, féltő szeretettel int édesapja felé: — Mindnyájunk elvégez­hette a polgárit. S ehhez sokszor éjszaka is verni kellett apámnak a faszöget. Soha nem felejtem el míg élek, hogy hányszor kö­szöntöttük őt reggel a spangli mellett. Aztán reggeli után be­fogott a kocsiba, s mint az úri lányokat a parádéskocsis vitt bennünket a pásztó polgáriba. De Erzsi néni sem fürdött tejbe-vajba az elmúlt évtizedek alatt. Attól kezdve, mióta - saját szavaival élve - beszorították a téeszbe - kezdődött a robot a közösben, aztán meg a portán, a háztartásban. Mégis sikerült megőrizni magukat egymás számára. Hogyan? Erre Gyula bácsinak van sajátos receptje: mindig türelemmel voltak egy­más iránt. Néhány óra múlva a kará­csony békéje is elérkezik Kocz- káékhoz. Gyula bácsi már ki­vágta a szerény kis borókát, öl­töztetése Erzsi néni feladata, aki már megsúgta, hogy tizennyolc szaloncukrot tesz a fácskára. Várják a gyerekeiket és kilenc unokája és ugyanennyi déduno­kája számára készül ez a sze­rény, de igaz szívből jövő aján­dék. Szabó Gy. Sándor falu egyik temlomának a ha­rangja. A legbátrabb ismtenhí- vők el is mentek a templomba imádkozni. Mi, a közeli óvó­hely-lakók, egy kis fenyőt dí- szítgettünk, hogy valamelyes karácsonyi hangulatot teremt­sünk. Margit szülei is kitettek magukért: kalácsot - igaz, ües cukros kalácsot - sütöttek, s „kishúgom” azt hozta ebédre ráadásként, harmadik fogásnak. Úgy emlékszem, krácsony harmadnapja lehetett, amikor jött a hír a faluból: megjöttek a „felszabadítók!” Mindenki menjen haza, mert az erdőben bújkálók elfogják, s bosszút áll­nak rajtuk! A hovédek lementek a völgybe, s eldobták két-három még meglévő kézigránátjukat. Bolla néni a karomat fogta: — Várj fiam, néhány napot! Ne indulj még el! Margitka és Jucika szemében könny jelent meg. — Látunk-e még téged? - kérdezték aggodalommal. Engem felkorbácsolt a haza­térés lehetősége. Senki, senki az égvilágon nem tartóztathatott volna vissza! A féleiemérzetem is elszállt, s úgy mentem a főut­cán, mintha már régen béke lenne. De már száz méter meg­tétele után megtorpantam: szemben találtam magam a szé­kely honvédekkel, akiket - fegyver és derékszíj nélkül - egy szuronyos román katona kí­sért ellenkező irányba. Andalgásomból számomra ismerős, éles román hang riasz­tott fel: — Sztáj! A román hadnagy betessé­kelt, vagy inkább betuszkolt a ház ajtaján, oda, ahol a parancs­nokságuk lehetett. Egyáltalán nem lepte meg, hogy románul szólok hozzá, és magyarázom helyzetemet. Alig kezdhettem el az érvelést, telefoncsörgést hallottam a szomszéd szobából. A hadnagy intett, hogy el ne menjek, és beszaladt a tábori te­„ Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fek­tette, mert nem jutott nekik hely a szálláson." (Lukács 2:7) Kétezer évvel ezelőtt Betle­hemben nem jutott hely a Szent Családnak, ezért kellett a kis Jézusnak istállóban megszület­nie. Keresztény magyar népünk hosszú évszázadok óta nem tu­dott beletörődni abba, hogy azon a szent éjszakán, amikor a várva várt Messiás megszüle­tett, magára hagyták a Szent Családot - a részvétlen embe­rek. Azért lett szokás advent idején, hogy a hívő családok jelképesen szállást adnak a Szent Családnak. A Szenteste előtti kilenc estén hordozzák a Szent Család képét, ahol az egy-egy éjszakára pihenőre lel hívő családoknál. Néhány nap­pal ezelőtt Liszkay Zsuzsa nép­rajzos meghívására Hollókőre mentem, hogy élőben láthassam a Szálláskeresés megújuló szo­kását. Dermesztő téli este borult a kisded falura. A fatornyos templomból áradtak kifelé a szent Családozó asszonyok, le­hettek kéttucatnyian. Kezükben nagy fehér gyertyákat tartottak. A sárgás, imbolygó láng bevi­lágította arcukat, s szemükből lelkűk fénye csillant vissza. Elől a szent Család képét vitték. Ünnepélyes, szépen zengő éne­kük betöltötte a kacskaringós utcát: „ Köszöntjük a Szent Családot, Mert megáldja a világot. Szent Család, légy örömünk, Jóban-bajhan légy velünk." Egy jó kőhajításnyit haladt a lassú menet, ahol bekanyarodot­lefonhoz. Ekkor néhány pillanat leforgása alatt szinte minden filmszerűen végigpergett az agyamon. Meggondolkoztatott két találkozásom a két fogoly honvéddal is. Hamar kifordul­tam hát az ajtón és a kapun, s gyors léptekkel továbbálltam. Már-már kikanyarodtam a há­zak sorából, amikor a jobboldali kis dombocskáról románul kiál­tott rám egy őrszem: — Állj! Vissza! Gyerünk! Gyerünk! Közel mentem a katonához, s magyarázkodni kezdtem neki az ő nyelvén. Könyörgésem köze­pette észre vettem, hogy az őr­szoba kis polcán ott pihen a tá­bori telefon. Most már mindent tudtam, azt is, hogy újra talál­kozom a hadnaggyal. Már meg­indultam volna visszafelé, ami­kor megtörtént a karácsonyi csoda: a túloldalt lévő kis ház­ból szovjet katona lépett ki, kö­zeledett felém, hol engem hol meg a román bajtársát nézte, s inkább durván, mintsem jóindu­lattal rámkiáltott: — Pasli! Kezével pedig ha­tározottan Salgótarján felé mu­tatott. A román katona megszep­pent, és elnémult, én meg bólo­gattam, talán még köszöntem is a szovjet egyenruhásnak, s most már szapora léptekkel tovább­mentem előre az elhagyott, üres országúton. Át a félelembe bur­kolózott Salgótarjánon, Kiste- renye felé . . . Hányszor leperegtek ezek az események lelki szemeim előtt, de csak három évtized után „kapcsoltam”, hogy mi is rejlett a Volga-menti „emberies” ma­gatartása mögött: az előretolt román csapatok után a rendcsi­náló, „sepregető” és embereket vadászó szovjet csapatok nyo­multak előre. Utamon, tucatnyi esetben, az utolsó pillanatban sikerült elkerülnöm a csapdát. Valami isteni csoda is közreját­szott, hogy végül érintetlenül, egészségben érkezhettem haza Kolozsvárra, s nem pusztultam el valahol az Ural mögött, vagy Szibériában. Okos György tak egy tágas portára. No, nem akárhová! Hívő családhoz men­tek, ahol biztosan befogadják őket. Szabó Ferencné előénekes az ajtó előtt zendített rá a bekö­szöntő énekre: „Szállást keres a szent Család, De senki sincs, ki helyet ád, Nincsen aki befogadja Őt, ki égnek, földnek Ura. Legalább ti, jó emberek Fogadjátok a kisdedet, Házatokra boldogság száll. Ha betér az égi király." A házbeliek nevében a gaz- dasszony válaszolt: „Ne sírj tovább, Szűz Mária, Ne menjetek ma máshova, Szállásunkat mi megosztjuk, Kis Jézuskát befogadjuk." A képről levették az advent lila bársonyát, majd a képet az előénekes asszony és a gazda- sszony megcsókolta. Miután betért a vendégsereg, elkezdődött az ünnepi ájtatatos- ság. Az előénekes, az örökké mosolygós Szabó Ferencné - akit a faluban csak Fábi Bözsi­nek hívnak - kiváló érzékkel vezette a liturgiát. Ez a tehetsé­ges asszony nem véletlenül ör­vend népszerűségnek a falusiak között. Énekei zeneileg hibátla­nok, szövegei a lélek mélyéből fakadnak. Recitáló imáinak olyan dallama van, amelyek csak távoli ősöktől öröklődhet­tek rá. „Gyermeki hódolattal kö­szöntelek Istennek legkedvesebb családja, minden keresztény család legszebb példaképe. Legfőbb törvényed a szeretet, minden erény foglalata és alapja, a családi élet legfőbb Salgótarján. A Szent József katolikus templomban decem­ber 24-én. pontban éjfélkor kezdődik a szentmise. Decem­ber 25-én és 26-án. azonos időpontokban: reggel 8 óra harminc perckor, majd : i és IS órakor lesznek az istentisztele­tek. Balassagyarmat. A római katolikus templomban 24-én, 16 órától misztériumjátékot, 23 órától Teremtéstől Betlehemig címmel irodalmi zenés műsort láthatnak. Ezt követi az éjféli mise. Karácsony napján 7 óra­kor pásztormisét, 9 óra 30 perc­kor ifjúsági misét, 11 órakor nagymisét tartanak. A sort a 18 órai zárja. A református gyüle­kezeti teremben 24-én, 16 órá­tól műsoros ünnepnyitó lesz. Másnap délelőtt 10 órakor isten- tiszteletre, úrvacsorára gyüle­keznek a hívők. 26-án, délelőtt 10 órakor szintén a gyülekezeti köteléke. Az atyai tekintély a fegyel­med, az anyai szeretet az erőd, gyermeked a legnagyobb kin­csed." Minden mondata végén egy­szerre zendült fel a hívek ajká­ról: „Jézus, Mária, József.” Megrendítően szép előadás­ban hangzott el Kelemen Rozá­lia balladája a kovács vak leá­nyáról. A legenda szerint ez a vak leány vezette el a Szent Családot egy istállóhoz, ahol végül megszületett a kis Jézus. Kelemen Rozália már idős asz- szony, az öregek napköziottho­nának állandó vendége, de ma­gabiztosan énekel, balladáját néma figyelemmel hallgatták a többiek. Az örvendetes olvasó után lassan véget ért az ájtatoskodás. Az ősi magyar esti énekes-imá­val búcsúztak a vendégek a ház­tól: „Adjon Isten jó éjszakát, Küldje hozzánk őrangyalát, Terjessze ránk szent áldását, Köszöntsük a Szűz Máriát.” A vendégek kisebb csopor­tokba verődve szétszéledtek a faluban, de a Szent Család képe ott maradt egy éjszakára a csa­ládi házban. Jómagam Liszkay Zsuzsával, a lelkes néprajzossal tartottam, aki örömmel mondta a jó hírt: — December 24-én, közvet­lenül a Szenteste előtti délutá­non a Magyar Televízió a mi hollókői Szálláskeresésünket közvetíti. Remélem több mil­lióan nézik végig a régi népszo­kást a magyar nyelvterületen. Nagy Zoltán teremben lesz istentisztelet. Mohora. Huszonhetedikén, 14 óra 30 perckor közös isten­tisztelet lesz. az evangélikus templomban a református és az evangélikus 'Miknek. A ; . .ni c\angélikus temgion; isi.iHis/ieíe.ei 24—én, es; - is. 25-én es 26-án, 9. 10 és I S órakor kezdődnek. S/ccsény. A római katolikus templomban 24-én, 17 órakor misztériumjátékot adnak elő. Az ünnep két napján reggel 7,9, 11, és 18 órakor lesz szentmise. Bátonyterenye. A nagybáto- nyi településrészen 24-én, 22 órakor kezdődik az „éjféli”, 25- ,26-án, 9 óra 30 perctől tartanak misét. Kisterenyén szintén éj­féli, 25-én, reggel 9-től nagy mise, 26-án, 11 órától ünnepi templombúcsú lesz. Rétság. 24-én éjfélkor, 25- én és 26-án reggel 8-kor és 10 órakor lesz az istentisztelet. Kamaszkorom csodái Juhász Gyula: A tápai Krisztus Az ország útján függ s a földre néz. Arcán szelíd mosoly a szenvedés. A falu népét nézi csöndesen, Amint ballagva munkából megyen. Az ősi népet, mely az ősi föld Zsellére csak és várja az időt, Mikor saját portáján úr leszen, Mikor az élet néki is terem. A magyar Krisztus, a falusi szent. Hiszen nekik is megváltást izent. Olyan testvéri áldással tekint Feléjük és bíztatja híveit. Feje fölött a nyárfa is magyar, A fecske is és egy a zivatar. Mely őt paskolja s a falut veri És folyton buzgó öt szent sebei Nem a magyarság sorsát hirdetik? És ki segít már, ha ő nem segít? Istentiszteletek rendje

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents