Új Nógrád, 1991. december (2. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-19 / 297. szám

1991. december 19., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP Kárpótlási igények: megyénkben is lezárult a leadási határidő’ Százéves asszony a kérelmezők között Letűnt idők nyomában A bátonyterenyei GA- MESZ-t március 31-ével szün­tette meg az önkormányzat. A GAMESZ számlaszámát az áp­rilis elsejétől megalakult Egész­ségügyi Gondnokság használja tovább. A szervezet az intézmé­nyek mellérendelt szerveként működött, utasítási jogköre nem volt. Fő tevékenysége az intézmények költségvetésének összeállítása, illetve a gondnoki, pénzügyi, számviteli feladatok ellátása volt. A GAMESZ lét­száma január elsején 17 fő volt. Március 31-ig 3 fő munkaviszo­nya megszűnt, öten megkapták a felmondást, 3-3 fő az Egész­ségügyi Gondnokságra, illetve a polgármesteri hivatalhoz került, egy-egy dolgozó nyugdíjba ment, máshol helyezkedett el, illetve gyesen van. A december 19-ére összehívott testületi ülé­sen a képviselők a volt GA­MESZ vagyontárgyainak fel­osztására tett javaslatot vitatják meg. Hétfőn megyénkben is lezá­rult a kárpótlási igények beadá­sának meghosszabbított határ­ideje. Ebből az alkalomból arra kértük dr. Medgyesi Pétert, a Nógrád Megyei Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal vezetőjét, hogy válaszoljon a témával kap­csolatos kérdéseimre. — A határidő-módosítással kapcsolatban egyesek úgy véle­kednek, hogy felgyorsította a folyamatot, míg mások szerint bizonytalan időre kitolta a me­zőgazdaság átalakításához fel­tétlenül szükséges, régóta húzó­dó és nagyon várt új törvények megalkotását. — Szeptember végéig napon­ta 15-20 igényt számoltunk ösz- sze. Október végére gyorsult a folyamat: a beadott kérelmek száma napi 300-350-re emelke­dett. November 7-ig, a beadás eredeti határidejéig 7 ezer kérel­met vettünk. A meghosszabbí­tott átvételi idő első napjaiban a korábbi 300-350-ről 150-re csökkent a kérelmezők száma, majd újra ismét emelkedő ten­denciát mutatott. Az utolsó hó­napban — december 16-ig — 18 ezerre emelkedett a benyújtott kérelmek száma. Az előző hét csütörtökjén 700-an, pénteken 900-an, szombaton pedig két­ezren juttatták el, illetve adták át kérelmüket. Az igénylők között akadnak olyanok is, akik nem jogosultak kárpótlásra, mert földjáradékban részesültek, földtulajdonukat nem sértették meg semmilyen formában. — A korábbiakhoz képest változott-e az igények tartalmi jellege? — Nem. Legtöbben, 80-90 százalékban, a föld elvétele mi­att kérnek kárpótlást. •—.A dokumentumokból le­het-e arra következtetni, hogy mikor, milyen mértékben indul­hat meg megyénkben a nagyobb arányú magángazdálkodás? — Nem, mert nem tudjuk megállapítani, hogy a tulajdo­nosok közül hányán kívánnak részt venni a föld árverésén, mennyien hajlandók mezőgaz­dasági vállalkozóként tevékeny­kedni? Meglepő volt viszont számunkra, hogy az igénylők csaknem 60 százaléka nő, több­ségük már özvegy. Csupán érde­kességként említem, hogy a ké­relmezők között van egy 101 éves, szurdokpüspöki idős asz- szony. Olyan földbirtokosok is jelentkeztek, akik korábban ezer holdnál nagyobb földterü­lettel és kastéllyal rendelkeztek. Bármilyen értéket képvisel ké­relmük, a törvény szerint 5 mil­liónál nagyobb kártérítésre sen­ki sem számíthat. — Önök nagyon sokszor falu­gyűlésen válaszoltak az érdekel­tek kérdéseire. Mire irányultak ezek? — Az érdeklődők 60 és 75 év feletti állampolgárok voltak. Döntően azt kérdezték, miként tudják életjáradékká átváltani kárpótlási jegyüket. — Megyénkben mikorra vár­ható az első értékpapír kiadása? — Az igények feldolgozásá­nak hatékonyságát hátráltatja, hogy sok olyan kérelmünk van, amit kiegészítés céljából vissza kell adnunk, mert hiányoznak az elbíráláshoz szükséges doku­mentumok. Ezt is figyelembe véve valószínű, 1992. január elején megkezdjük a kárpótlási jegyek folyamatos kiadását. — Tudomásom szerint olyan értékpapírról van szó, amely be­mutatóra szól és átruházható. — Valóban, szabadon átru­házható és bemutatóra szóló ér­tékpapír. Ismereteim szerint megyénkben a Budapest Bank salgótarjáni, balassagyarmati és rétsági fiókja adja majd ki a jo­gosultaknak, a törvény által biz­tosított mindenkori jegybanki kamat 75 százalékának a felszá­molásával, 1991. augusztus 10-i kezdettel. Nem pénzben, hanem kárpótlási jegyben kapják meg járandóságukat az érdekeltek. — Az első és nagy, sikeresnek mondható roham után mire koncentrálják tevékenységüket? — Az érkezési sorrend alap­ján folytatjuk a kérelmek feldol­gozását. Megszüntetjük az ügy­félszolgálatunkat is. Az itt dol­gozók is bekapcsolódnak a ké­relmek feldolgozásába, elbírálá­sába. Venesz Károly Antal András kiállítása • Bátonyterenye. A Szőllősi Mária és Antal András iparmű­vészek alkotásait bemutató kiál­lítást T. Pataki László újságíró nyitja meg az Ady Endre Műve­lődési Központ Iványi Ödön Kisgalériájában, december 19- én 17 órakor. A műsorban köz­reműködik Bartusné Mile Má­ria. Kommunális adó • Karancskeszi. A képvise­lő-testület úgy határozott, hogy 1992. január 1-jétől kommuná­lis adót fizetnek a település la­kói. Az önkormányzat illetékes­ségi területén lévő épületek és a belterületi beépítetlen telkek tu­lajdonosai 500 forintot adóznak évente a rendelet értelmében, kivéve azokat, akik víztársulási hozzájárulást fizetnek. A ked­vezményekről, mentességekről egyedi kérelmek alapján dönte­nek. Béke és szeretet • Balassagyarmat. A Szántó Kovács János Gimnázium és Szakközépiskola diákjai Béke és szeretet címmel műsoros ösz- szeállítást készítettek a közelgő ünnep alkalmából. Az érdeklő­dők december 19-én 13 órai kezdettel tekinthetik meg az in­tézményben. Konditerem Ki legyen az iskola névadója? Devla-verte cigányok Kíváncsiskodó Megtakarításból Miből tudott fizetni 13. havi bért a Balassi Bálint Megyei Könyvtár? — kérdezte leg­utóbb egy olvasó. Szabó Ernő- né megbízott igazgató vála­szolt: — Nem volt 13. havi fizetés, jutalmazás sem. Kérdezőnknek szívesen oldjuk fel kíváncsisá­gát. Az intézmény szakszerve­zete írásban kérte a vezetést, hogy a tüzelőárak és a fűtési díj drasztikus emelésének kom­penzálására egyszeri segélyben részesítsük munkatársainkat. Ezt megtettük. Az év elején el­határozott szándékunk volt az étkezési hozzájárulás 300 forin­tos emelése, amelyet végrehaj­tani nem tudtunk. Most vissza­menőleg megkapták ezt az ösz- szeget dolgozóink. Törvény rendelkezik arról, hogy az intéz­mény üdülési hozzájárulást fi­zethet: éltünk ezzel a lehetőség­gel. Mindezekre — mondhat­nám — megspóroltuk a pénzt úgy, hogy hiányzó munkatársa­ink feladatait többletmunkával végezték el azok, akik most jut­tatásokban részesültek. Nógrádban 2500 mozgás- szervi betegségben, gerincfer­dülésben szenvedő gyerekre jut 3 gyógytornász. Várható-e a közeljövőben valamilyen ked­vező változás? Egy fifikás külföldi cég elké­szítette a Barbie-babakollekció legújabb tagját, a terhes Barbiet, levehető pocakkal — adták hírül a minap a különböző orgánu­mok. Szűkebb hazánkban ennél stílusosabb játszanivalókkal csalogatják a téli vakációzókat. A város művelődési és ifjúsági centruma nagy izgalommal ké­szül a kisebbek és nagyobbak december végi, januári várható rohamára. Szenteste előtti napon példá­ul karácsonyi díszek fabrikálá- sára vállalkoznak az ehhez ked­vet érző gyerekekkel. Harmin­cadikén „Sztárok kicsiben”-t játszanak, természetesen a zenei Litke. Kinek a nevét vegye fel jövőre az általános iskola? Ez a kérdés foglalkoztatja egy ideje a község vezetőit, a tanárokat és a diákokat. A tantestület Deétéri dr. Borbás Vince, a múlt század legnagyobb magyar botanikusa, a falu szülötte mellett voksol, míg a képviselők dr. Imre Lajost tartják érdemesnek a névadó szerepre. Imre professzort szintén Lit­ke legnagyobbjai közé sorolják. A novemberi Nógrád szépe ’91 vetélkedőn értékes dijakat osztottak ki az indulók között. Többek között nyugat-európai utazási lehetőséget is felkínált a főszponzor ELVA Kft. — több szépségnek is. Az ilyenkor sem fogvacogta- tóan hideg Itália csábította mindannyiukat: még a párizsi Érsekvadkert. Bizonytalan a Forcon Szerszámipari Vállalat helyi gyárának sorsa. Ami vi­szont biztos: tetemes lesz az idei vesztesége. Már mindössze 74 ember keresi itt a kenyerét, s je­lenleg csak 30 százalékos a ter­melőkapacitás kihasználása. aláfestés sem marad el. Különleges élményt ígér a téli erdővel való ismerkedés, az eh­hez kapcsolódó Ipoly-völgyi tú­rával. Az erdei sétát január első napjaiban fegyverbemutató egészíti ki. S hogy még szélesebb körű le­gyen az unaloműző, hasznos és szórakoztató elfoglaltság, nagy- szüleink játékait újra fel lehetfe- dezni, sőt, szabad megírni az ez­zel a címmel meghirdetett pá­lyázaton, melynek ötletadója a művelődési centrum, a háziipari szövetkezet és az általános isko­la. A nevezési határidő: február 28. (mihalik) Azok, akik ismerik, mert két­ségtelen, ők vannak keveseb­ben. De talán már nem sokáig, mert a polgármesteri hivatal megkezdte az életművével kap­csolatos adatok begyűjtését. Dr. Imre Lajos, a kémiai tudomá­nyok doktora, a Kossuth Lajos Tudományegyetem tanszékala­pítója négy évtizedes tudomá­nyos munkájáért, kutató és ok­tató tevékenységéért 1970-ben Állami Dijat kapott. utat nyerő Ceglédi Márta is in­kább Rómát választotta. Vele tartott Kovács Csilla, Kun Gab­riella és Kerepesi Mariann is. Mint mondták: csodálatosan érezték magukat! Végignézték a nevezetességeket (a nevezetes olasz fiúktól óvakodtak), s meg­ízlelték a híres olasz konyhát. Az út szép volt — csak rövid... — Tárcsamarókat gyártunk — felelte érdeklődésünkre Fiam Fa'/főkönyvelő, megbízott igaz­gató. — Közben a maróüzemet áttelepítjük egy olcsóbban fűt­hető csarnokba. Tervezzük a jö­vő évet, s bizakodunk a talpon- maradásban. Forintos akció A Nyugdíjasok Nógrád Me­gyei Érdekvédelmi Szervezete forintos akciót hirdet a kispénzű nyugdíjasok támogatására. Az ehhez csatlakozók forintjait egy olyan vállalkozás elindítására fordítják a NYÉSZ vezetői, mellyel kedvezményes vásárlási akciókat bonyolítanak le. A szervezők használt irodai bútort is szívesen fogadnak, az ajánla­tokat a salgótarjáni Rákóczi út 123. szám alatti helyiségükben lehet jelezni. Amennyiben sikeres lesz, a kezdeményezést szolgálja majd pályázatuk is. Az akcióval ro- konszenvezők adományaikat az OTP 750-010923 számlaszám­ra fizethetik be. Kovács Józsefné borsodberé- nyi lakos lakáskulcsát a lábtörlő alá rejtette, majd távozott ott­honról. Ezekben a percekben érkezett személygépkocsival Szolnokról éppen egy háromfős csapat a faluba. A sofőr a presz- szó előtt parkolt, két társa pedig akcióba lépett. Házról házra jár­tak, tollgyűjtés címén. Az idős hölgy kulcsát azonnal felfedezték, s így könnyedén aj­tón belülre jutottak. A lakásból elvittek egy parányi szentképet, amit a nénike még 1984-ben ka­pott a helyi plébánostól, továb­bá rátaláltak egy arany női pe­csétgyűrűre és 11.500 forint készpénzre. Dolguk végeztével elégedet­ten dörzsölték tenyereiket az el­követők. Az értékes ékszert el­Február 2-án lesz két éve, hogy megkezdődött a Nógrádi Szénbányák felszámolása. A létszám ez idő alatt 2850-ről 1700-ra csökkent, a termelés ugyanakkor szinten maradt. Ezt az egy dolgozóra jutó teljesít­mény 60 százalékos növelésével tudták elérni. A vállalatnál je­lenleg 15 százalékkal olcsóbban állítanak elő egy gigajoule hő­energiát, mint 1989-ben, ennek ellenére a bányászkodás még így is ráfizetéses. A kérdésre, hogy hol tart je­lenleg megyénk szénbányásza­ta, Jákóhalmi Ferenc, a vállalat gazdasági vezérigazgató-helyet­tese így válaszolt: — Az elmúlt tizenegy hónap­ban 762 ezer tonna szenet ter­meltünk. Ebben az import por­szén is benne van. Ennél több szenet is felszínre hozhattunk volna, ám a Magyar Villamos Művek Tröszt korlátozta az át­vételt, s a második fél évben az első hathavi mennyiségnek csak a 60 százalékára tart igényt. Bár mi még örülhetünk, hiszen már a szerződésben foglalt kvótán rejtették az autóban, a szentké­pet pedig egyikük, a „legvallá­sosabb” zsebre tette. Az idős asszony hazaérkezé­se után felfedezte az idegenek látogatását. Azonnal megtette a feljelentést. A rétsági rendőrség munkatársai munkához láttak. Este Nagyorosziban igazoltat­ták a három személyt. Hamar előkerült a szentkép. így Isten — a romák nyelvében Devla — megverte a cigányokat. Innentől percek kérdése volt, hogy a rej­tegetett pénz és ékszer előkerül­jön. A rétsági rendőrkapitányság felvette a kapcsolatot szolnoki kollégáikkal, s megtudták, mindhárom elkövető büntetett előéletű, hasonló cselekmények miatt ültek. (szilágyi) felül szállítunk, amelyet jövőre sem csökkentének. A vállalat szerkezete merő­ben megváltozott az utóbbi két esztendőben. Szorospatakon és Kányáson befejezéséhez köze­ledik a bánya bezárása. Az utol­só mélyművelésű aknában, az úgyszintén veszteséges Ménke- sen hasonlóképpen megszünte­tik a bányászkodást. — Kísért a múlt megyénk szénbányászatában — jelentette ki Jákóhalmi Ferenc. — Inászón 1912-ben fejeződött be a műve­lés, s ugyanott kezdi meg terme­lését januárban a kéregbánya. testépítőknek # Vizslás. A település ön- kormányzata kondicionálóter­met létesített a helyi művelődési házban, melyet hétfőn, szerdán és pénteken délután fél négytől este nyolc óráig látogathatnak a sportolni vágyók. A szükséges felszerelés egy részét a polgár- mesteri hivatal, más részét egy testépítéssel foglalkozó vállal­kozó biztosítja, aki az érdeklő­dők edzését is segíti. Karácsonyi ajándék • Karancslapujtő. A helyi önkormányzat karácsonyi aján­dékként 1500 forintban részesít minden 0-6 éves gyermeket, míg a hetven éven felüliek öt­száz forint értékű élelmiszercso­magot kapnak. Csaknem két évvel ezelőtt Nyír- meden ugyancsak egykori fejté­si területen indítottuk a felszín­hez közeli aknát. Bányászkodás szempontjából régtől ismert he­lyeken, Besenyőbércen és Szék- völgy-Inászón üzemelnek a kül­fejtések. Ezekben a kisebb egy­ségekben kétszáz körüli ember dolgozik, ke vés'vezetővel, min­denképpen nyereségesen. Ez a termelési szerkezet lehet a jövő. Elkészült a hosszú távú prog­ram, s ezer embernek az ezred­fordulón is kenyeret adhat me­gyénk szénbányászata. (kolaj-rigó) Szécsényi gyerekcsalogató A lányok Rómába mentek Bíznak a talponmaradásban Szegény iparágat a villamos művek teljhatalma is sújtja Kísért a múlt megyénk szénbányászatában Régi szép napok Kányáson, a gyalusfronton. (Archív felvétel) A jövő év elejétől: változások lapunk életében Új címmel, új köntösben Szeretnénk tovább erősíteni megyei mondanivalónkat, kö­zelebb kerülni a kis települé­sekhez, az emberekhez. A jö­vőben lapunk három oldalát — a belpolitikai, külpolitikai és szolgáltató oldalakat — együtt készítjük egri kollégá­inkkal, a Heves Megyei Hírlap szerkesztőségével. Az együtt­működéssel szeretnénk elérni, hogy így szellemi erőinket még inkább a megyei vonatkozású jelenségek felé csoportosítsuk. Mint arról már korábban tájékoztattuk olvasóinkat, la­punk a következő esztendő elejétől — mihelyt a technikai feltételek megteremtődnek — az Egri Nyomdában készül, s a gyártás helyének megválto­zásával egyidejűleg új névvel kerül olvasóink kezébe. A Nógrád Megyei Hírlap szándékaink szerint nem csu­pán technológiai előállításá­ban változik, hanem tartalmá­ban, mondanivalójában is.

Next

/
Thumbnails
Contents