Új Nógrád, 1991. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-19 / 297. szám
4 LÁTÓHATÁR 1991. december 19., csütörtök Bohóckonferencia lesz december közepén Berlinben. Szervezője Bernhard Paul. aki tizenöt éve igazgatója a világhírű Roncalli cirkusznak. Az igazgató borúlátó:„Ez lesz a bohócok utolsó nagyobb összejövetele" - mondja. - A nagy cirkuszi trél'amesterek megöregedtek, utánpótlás pedig alig van. A fiatalemberek nem hajlandók „komikus emberként" szerepelni a rrtanézsban. Bernhard Paul maga is fellép bohóc szerepben esténként a Roncalli cirkuszban. Mint mondja, annak, hogy a bohóc sikert arasson, egyetlen receptje van: nevetésre kell bírnia az embereket. A nézőket már a porondra lépés pillanatában jókedvre kell hangolni. Fontos az időzítés is. mert a poénok úgy pattannak szét. mint a szappan- buborék. Csak hosszú, fegyelmezett munkával lehet elérni, hogy egy bohóc megalkossa a saját karikatúráját. Ahogyan a nézők elé lép. s amilyen a külseje, ez már a siker, vagy a bukás 70 százalékának a kulcsa. Ami pedig a legnehezebb: egészen banális dolgokkal kell elérnie, hogy a nézők nevessenek. A 18. században Szügyijén volt Nógrád megye székhelye. Az. 1800-as évek elején Balassagyarmatra egy korábban kaszárnya célokra használt épületbe került át a székhely, ami szűknek bizonyult. A vármegye 1832-ben elrendelte teljes újjáépítését, annak helyén emelték és 1835-ben pompával avatták (fellépett Déryné is) a vármegyeházát. Homlokzatán kőbefaragva a megye címere, alatta sokáiga ma is időszerű jelmondat volt látható:„Nógrád a közügyekért”. Falán emléktába tanúsítja, hogy itt dolgozott képviselőként Madách Imre, és joggyakornokként a későbbi nagy palóc író, Mikszáth Kálmán is. A megyei tanácsot is itt alakították meg 1950-ben. Felvételünkön a néhány évvel ezelőtt felújított megyeháza épülete látható, mely Balassagyarmat központjának egyik ékessége. Olvasom az újságban, hogy a kerékpárosoknak Pest környékén, kerékpár utakat csinálnak. Nem tudok róla, hogy Nógrád- ban van ilyen út. pedig nagyon nagy szükség lenne rá. Két gyermekemmel egyre kevesebbet kerekezünk, félve a száguldó autósoktól, tisztelet persze a kivételnek. Megjegyzem. hogy Hasznos és Pásztó között is volt a nyáron kerékpáros haláleset. Amikor az orvos kerékpáros túrát ajánl a gyerekeknek nem tudok mit csinálni, a kerékpározásra, marad otthon az udvar és a rossz levegő. Nem lehetne ezen a gondon kerékpárutak építésével segíteni? Tóthné Pásztó Az év legnagyobb „sztorijai” Az emberek mindig is szívesen gyűjtik a „legeket”. Miért pont az újságírók maradnának ki ebből? Az AP amerikai hírügynökség 42 országban keresett meg szerkesztőket azzal a kérdéssel, hogy melyiket tartják az év legnagyobb külpolitikai „sztorijának". A beérkezett 90 válaszból kiderült: a szerkesztők „kedvence" az amerikaiak gerjesztette „Sivatagi Vihar" vagyis az Öböl-háború volt, ami „kifújta" az irakiakat Kuva- itból. A második helyen az augusztusi szovjet konzervatív puccskísérlet „végzett", s „dobogós” helyre került a jugoszláviai polgárháború is. A beérkezett válaszokat az AP úgy értékelte, hogy minden voksoló első'helyezése tíz pontot ért, a tizedik helyezés pedig egyet. Ezek alapján a legtöbb szavazatot kapott „sztorik” , a sajtó legnagyobb sztorija az Öbölháború. melyet a kilencven szerkesztő közül 49 tette az első helyre. így összesen 848 pontot gyűjtött. Nem sokkal kevesebb a szovjet puccskísérlet pontszáma: 36 első helyezéssel 819 pont. Érdekes, hogy a mögöttük jóval „lemaradt" jugoszláviai polgárháború egyetlen első helyezéssel 536 pontot kapott. Csodálat és sajnálkozás Vendégkönyv Hollókőről Csütörtököt mondunk Részlet az OfalubóK Rigó Tibor felvétele) Hollókő igazi évszaka a nyár: mint a legtöbb belföldi túrista- helyet, ezt is az év derekán keresik fel a legnagyobb számban a látogatók. Az Ófalu - mely a külföldi túristák kedvelt pihenőhelyévé vált - a szezonban kulturális programokkal is igyekszik maradandó élményt nyújtani az ide zarándokolók- nak. Idegenforgalmi mutatói szerint lassan, fokozatosan növekszik a népszerűsége: míg a néhány évvel ezelőtti helyzetkép visszafogottabb forgalomról ad számot, az idei nyár e tekintetben 'határozottan túlszárnyalta a tavalyit. A szálláshelyek kihasználtsága azonban még most is csak harminc-harmincöt százalékos. Ami változatlan maradt: a vendégek túlnyomórészt a határainkon túlról érkeztek, volt köztük jónéhány idegenbe szakadt hazánkfia. A visszajárok - mert szerencsére ilyenek is vannak - vendégkönyvi bejegyzései jól regisztrálják az itt végbemenő, mesterségesen gerjesztett vagy természetes folyamatokat. Kevés kivétellel szinte valameny- nyit az elragadtatás percei "ihlették.” Az elismeréshez azonban számos esetben jóindulatú kritikát fűztek: nyíltan, olykor burkoltabban őszinte aggodalmuknak adtak hangot a népművészeti alkotások közé gátlástalanul betolakodó giccsek miatt. Másoknak az utóbbi időben gombamód szaporodó italárusító helyek szúrtak szemet. A sokszínű véleménycsokorban mégis, talán a sajnálkozás fejezte ki leginkább azok ro- konszenvét, akik a világörökség értékeinek tisztaságát a haszonszerzés céljai elé helyezik. Hinni kell nekik. Mert ugyan valóban mind többen érzik magukénak a világ figyelmére méltónak talált Öfalut. A hozzá való közelítés azonban időnként nem a kívánt módon történik. Mihalik Júlia Bizonyára keveseknek okoz álmatlan éjszakákat, hogy Salgótarjánnak immáron hónapok óta nincs polgármestere, hiszen a város októbertől ugyan úgy működik, mint amikor Tolmácsi Ferenc még betöltötte posztját, vagy esetleg helyesebb, ha azt mondjuk ugyanúgy vegetál. Igen. Valószínűleg a polgárok nagyobb részének nem ez a probléma okoz, nyugtalanságot, a képviselő-testület döntésképességét, kompromisszumkészségét azonban mindenképpen minősíti. Választás ügyben képtelenek megegyezni a városatyák. Városatya! Milyen találó megjelölés! S vajon illik-e képviselőinkre? Szigor és szeretet, cselekvőképesség, gondoskodás, figyelem, bölcsesség - ezt, ezt is takarja ez a nemes kifejezés. Találkozhatunk-e a fenti tulajdonságokkal a városháza folyosóin? Erre csak évek múlva adnak majd hiteles feleletet a megye- székhely választói. Megyeszékhely! Újabb bűvös szó. Mert, hát ott lóg a levegőben a lehetőség, hogy nem sokáig marad az Salgótarján. A cím elvételét célzó törekvésekre pedig nem a hangos visszautasítás, a felháborodott tiltakozás a méltó válsz, hanem a rangnak való megfelelés. Egy megyeszékhely ugyanis nem csupán köz- igazgatási központ, de intellektuális centrum is, mely mindig élen kell hogy járjon a sokat emlegetett civil társadalom, a politikamentes szellemi élet felélesztése terén. A marakodás helyett jó lenne már erre ráébredni, jó lenne már felébredni - hivatalon belül és azon kívül is. Ozsvárt Tamás Mottó: „Az aranyhalak ideje lejárt. Mert a világ megelégelte azokat, akiktől csak hármat kívánhatott __” (Rész let egy tévéreklámból) De mi legyen azokkal, akiktől egyet sem kívánhat? Még annyit sem, hogy saját maguk közül válasszon egy vezért —- nevezzük azt mondjuk polgár- mesternek? Arra még a mesében sincs utalás. De még a költészetben sem. Mert Vörösmarty Petikéjének legalább a szomszéd Juliskája kellett, ha már a róka málja, a szomszéd bibliája, a bor és a galuska hidegen hagyta szegényt. A tarjám testületet minden és mindenki hidegen hagyja. Persze nehéz feladat is eldönteni, hogy egy várost milyen érzelmű kisebbség irányítson. MDF? SZDSZ? Fidesz? Hány tagja van e pártoknak Salgótarjánban összesen? Kétszáz? Háromszáz? És a városban laknak kereken negyvenhétezer-ötszázán. (1991 újévi adat.) Van még kérdésük? Nekem nincs ... Se angol, se kínai programot nem terveznek sugározni Salgótarjánban. E hónap elején arról volt szó, hogy — helyt adva az angoltanárok tiltakozásának — tárgyalásokat folytatnak a CNN-nel, s rövidesen láthatjuk ezt az égi csatornát a megye- székhelyen, igaz, egyelőre csak napi két órában. Nos. CNN-nek se híre, se hamva. Szerencse, hogy az illetékeseknek nem jutott eszébe egy kínai program importálása. Logikailag nem találhatnánk kivetnivalót abban sem: a legtöbben ugyanis kínaiul beszélnek ... Robbanás a Nógrádhőnél. Nem volt detonáció. Nem voltak áldozatok sem - legalábbis közvetlenül. A robbanás mégis nagy volt: megszűnt a megyei hőszolgáltató vállalat. Hogy ettől kinek lesz melege, kinek nem, az rejtély. Egy biztos: több botrányt már nem ér meg a cég. Szilveszterkor feloszlik. Kérdéseink: lesz-e ettől a lakásokban meleg? Ha lesz, mennyiért? Rá tudnak-e licitálni vész esetén a megjelenő hibaelhárítók (ha lesznek egyáltalán ilyenek) elődjük negatív gyorsasági rátáira? Egyesek szerint igen. Mások szerint viszont ez erősen kétséges . .. Balázs József Vadászati emlékek Studinka Ferenc magyar származású, külföldön tevékenykedő híres vadász halálának tizedik évfordulója alkalmából, a mező- gazdasági múzeum ezekben a napokban bővíti a szécsényi Kubi- nyi Ferenc Múzeum vadászati kiállítását. Felvételünk az 1974- ben megnyílt bemutatóteremben készült. Fotó: Rigó Miki egér szolgái Eurodisneyland néven már jegyzik az utazási irodák a franciaországi Marneda-Vallée nevét. A következő év áprilisában itt nyílik meg az a rafinált szórakoztató nagyüzem, melyet eddig Kaliforniától és Floridától irigyelt az öreg kontinens. Franciaország azonban nem Amerika, így a nyitás néhány szakáll és smink miatt akár késhet is. A franciák szeretik : ugyan Walt Disney találmányait, de nem szeretik azt a szigorú előírást, ahogyan szolgálniuk kell mindezt. Például előírás tiltja meg a férfiaknak a szakáll és a bajusz viselését, a hölgyeknek pedig meghatározott minőségű fehérneműt kell viselniük. Nem véletlen a franciák aggódása! Mit, hol tanítanak a legjobban? Magyar példa nincs (FEB)Az ideális iskolarendszer kiépítéséhez nyújthat segítséget az amerikai Newsweek felmérése, amely azt értékeli, hogy az oktatás egyes területein mely országok példája követendő. Az észak-olaszországi Reggio Emilia az iskola előtti tudnivalók elterjesztésében példamutató: az ottani gyerekeknek rengeteg olyan játékuk van, amelyek révén tanulhatnak és megismerhetik környezetüket. Új Zéland a minden tanulás alapjául szolgáló olvasásban ért el páratlan eredményeket. A tanárok képzésében a németek mesze megelőzik a többi nyugati országot, a jelölteknek sokkal nehezebb vizsgákon kell átesniük, mint például amerikai kollégáiknak. Magyarokat a felmérés - sajnos - sehol sem említenek a lap felmérésében. Kihalnak a bohócok Madách és Mikszáth itt dolgozott Postánkból Emlékezetes Mikulás-est A Tesz zagyvapálfalvai Baráti Köre az üveggyári nyugdíjas klubban Mikulás-esti összejövetelt rendezett, melyen vidám hangulatban töltött el három órahosszát a hatvan meghívott vendég. Megnyitóként Földi György- né szavalta el Jankovich Ferenc: Egy fenyőfa álma című költeményét, majd a nyolcvan éves Kapa Béláné verse az emlékeket tolmácsolta, az érzelmekre hatott. Szerény megvendégelés következett, s közben megérkezett a Mikulás is és a csipkelődő, humoros megjegyzésekkel egy kis fenyőágra kötött szaloncukrot nyújtott át a „néniknek". Nagy tapsot kapott a végén Marianna, a Mikulás „bácsi". Egyöntetű volt a búcsúmondat: jövőre ismét találkozunk! A Salgglas Salgótarjáni Síküveggyár Rt. igazgatója díjmentesen bocsátotta rendelkezésükre a termet, fűtést, világítást. Keményvári István Salgótarján A kerékpárosokért Ébresztő!