Új Nógrád, 1991. december (2. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-19 / 297. szám

2 HAZAI KÖRKÉP - KÜLFÖLD 1991. december 19., csütörtök Ideiglenes átkelőhelyek, rendkívüli átjárás Kishatárszemle ünnepek előtt Remélhetőleg nem túl távoli cél, hogy az országhatárok fo­kozatosan elveszítik jelentősé­güket, s a külföldi szomszédo­lás ugyanolyan egyszerű és gyakori lesz, mint a hazai. Ad­dig azonban - kivált ünnepek előtt - tíz- és tízezerek nyito- gatják a legális kiskapukat, azaz élnek a kishatárforgalom kínálta lehetőségekkel. — Messzemenően hívei va­gyunk az egyszerűsített kölcsö­nös átjárásnak - mondja Da- róczi Ferenc alezredes, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Pa­rancsnokságának munkatársa. Az ország átkelőhelyéből IS helyszínen kizárólag kishatár- forgalmat bonyolítunk le - eze­ken a pontokon tehát a 20-20 kilométeres határszakasz lakói, külön engedély birtokában jár­hatnak át egyik országból a má­sikba. — A kishatárforgalom rend­jét kétoldalú államközi egyez­mények rögzítik. A Romániával kötött szerződés értelmében például évi 12 alkalommal 6-6 napot tölthetnek a másik or­szágban a magyar, illetve a ro­mán állampolgárok, s ezt az időtartamot a fogadó roszág rendőrsége / 0 nappal meghosz- szabbíthatja. A Szovjetunióval kötött megállapodás évi 12 al­kalommal 5-5 napos rokonlá­togatásra ad alkalmat, hosz- szabbjtásra azonban nincs lehe­tőség. A jugoszláviai polgárhá­ború sajnos rendkívüli körül­ményeket teremtett a határfor­galom vonatkozásában is, a megkötött egyezmény azonban „él": a határ mentén élő állam­polgárok évi S alkalommal 10- 10 napot tölthetnek egymás or­szágában, amit 20 nappal hosz- szabbíthat meg a helyi rendőr­ség.- Az idén hol volt eddig a legnagyobb forgalom? — A magyar-román határon, Nyírábrányon. Ezen a kishatá- rátkelőm kereken ttegyedmil­lióan közlekedtek. A magyar­szovjet határszakaszon egyéb­ként, a négy átkelőhelyből jelen­leg kettő működik: a tiszabecs- viloki éjjel-nappal, valamint a barabás—koszini, csak nappal. Amíg a többi is üzemelt, óriási volt a forgalom: tavaly azonban - mint ismeretes - a szovjetek jegyzékben kérték az átkelők le­zárását, s azóta jelentősen csökkent a szomszédolás. — Most, az ünnepek köze­ledtével nem nyitnak újabb „kiskapukat"? — Az ünnepektől függetlenül is nagy az igény további kisha- tárátkelök megnyitására, de en­nek komoly anyagi vonzatai vannak. Azt azonban elmondha­tom, hogy a vám- és hatáőrizeti szervek a sátoros ünnepek és a különféle rendezvények alkal­mával - az érintett önkormány­zat minimális költségtérítése el­lenében - ideiglenes átkelő he­lyeken minden esetben engedé­lyezik a rendkívüli átjárást. Telelottó nyeremények A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a december havi Tele­lottó nyereményei a jövedele­madó levonása után a követke­zők: 5 találatos szelvény nem volt. az 51. játékhétre átvitt 5 talála­tos nettó nyereményalap 74.196.117 forint. A 4 találatos szelvényekre egyenként 480.176 forintot, a 3 találatos szelvényekre egyen­ként 3.195 forintot, a 2 találatos szelvényekre egyenként 111 fo­rintot fizetnek. A HH státuszáról A működését január 1-jén megkezdő Hadiipari Hivatal önálló költségvetési szerv, gaz­dálkodása a Honvédelmi Mi­nisztérium költségvetési fejeze­tében elkülönítetten szerepel. A kormányrendelet szerint a hivatal feladata a hadiipari ter­melés, értékesítés és beszerzés összhangjának megteremtése. Változások a s MAY menetrendjében A megváltozott év végi mun­karend miatt december 22. és január 5. között - a várható uta­sigényekhez igazodva - válto­zások lesznek a személyszállító vonatok menetrendjében - tájé­koztatta az MTI-t szerdán a MÁV Vezérigazgatósága. A változásokat az állomásokon ki­függesztett Menetrendi Értesítő részletesen tartalmazza.. Számolva a december 21-én kezdődő iskolai téli szünet miatt megélénkülő forgalommal, már december 20-án délután - a nagyforgalmú vonalakon - több mentesítő vonatot indítanak. Karácsony előestéjén és szil­veszterkor a késő délutáni órák­tól kezdve - az eddigi gyakorlat szerint - több vonat nem közle­kedik. A munkanap áthelyezés miatt a személyszállító vonatok de­cember 24-én kedden a szabad­napokra érvényes, december 28-án szombaton pedig a mun­kanap szerinti menetrendnek megfelelően szállítják az utaso­kat. Orosz gondok Nem elég a szabadok gondja, még a raboké is terheli az orosz kormányt. Nyikolaj Szkripnyi- kov, az oroszországi belügymi­nisztérium büntetésvégrehajtási főosztályának vezetője el­mondta, hogy az elmúlt hét vé­gén a köztársaság területén 37 munkatáborban és 15 vizsgálati börtönében és fogdájában két­órás figyelmeztető sztrájkot tar­tottak az elitéltek és meatagad­ták a munkát. Egyes helyeken éhségsztrájkot is tartottak, mi­nek következtében nagymeny- nyiségű élelmiszer ment ve­szendőbe. Az akciók következ­tében feszültté vált a helyzet a büntetésvégrehajtási intézmé­nyekben és jelentős gazdasági kár is keletkezett a rabmunka kiesése révén. Az egyik tveri börtönben 1400 kg húst dobtak ki az éhségsztrájk miatt. FÉNYMÁSOLÓK, TV-K, VIDEÓK, MANAGERKALKULÁTOROK 1.000-30.000 Ft ÁRKEDVEZMÉNNYEL A dotáció beépül a költségvetésbe Szabadáras tankönyvek A kormánynak az a határo­zata, miszerint a tankönyvek és a zeneoktatást szolgáló kották 1992-től szabadárasak lesznek, nem jelenti azt, hogy a diákok­nak ezután többszáz forintot kell fizetniük mindennapos munkaeszközeikért. Ennek köz­lésére Havasi János, a Művelő­dési és Közoktatási Miniszté­rium szóvivője kérte az MTI-t. Hozzátette: sok rémhír terjedt el a tankönyvek jövő évi árvál­tozásával kapcsolatban, pedig csupán az állami támogatás rendszerében következik be vál­tozás. Megszűnik a kiadók ár­támogatása, a dotáció 1992. ja­nuár l-jétől beépül a művelő­dési tárca költségvetésébe. Ta­névkezdéskor a szülők részletes tájékoztatást kapnak majd arról, mennyi a könyv tényleges ára, milyen mértékű az állami támo­gatás, és végül: hány forintot kell a tanulónak fizetnie. Ez az összeg - jegyezte meg Havasi János - várhatóan magasabb lesz ugyan az idei tankönyvek árainál, de az emelkedés sem­miképp nem nevezhető draszti­kusnak. Némiképpen más támogatási rendszer vonatkozik a zeneisko­lákra és a felsőoktatási intéz­ményekre - tette hozzá a kul­tuszminisztérium szóvivője. A kották megvásárlásához nyúj­tott költségvetési hozzájárulást - már a következő tanévtől - közvetlenül a zeneiskolák kap­ják, a tanulók létszámának ará­nyában. Erre az intézkedésre azért volt szükség mert a dotá­ció korábbi rendszere mellett tömegével vásárolták fel az üz­letekben és vitték külföldre az olcsó, Magyarországon előállí­tott kottákat. A felsőoktatás számára a mi­nisztérium 1991-ben már nem rendelt új tankönyveket. Az egyetemek és a főiskolák ma­guk döntik el. melyik kiadónál, mennyiért szerzik be tanköny­veiket. Dubrovnik fájdalmas sebei Megszületett a földadóról szóló törvény A harcok Dubrovnik eleste után is lóknak Budapest. A parlament szerdán délelőtt elfogadta a földadóról szóló törvényt, mely részletesen meghatározza, kit milyen mér­tékben terhel adófizetési kötele­zettség. Az új törvény kimondja azt is, milyen gyümölcsfajták esetén hány évig tartó adómen­angol font ausztrál dollár belga frank(100) dán korona finn márka francia frank görög drachma(100) holland forint ír font japán yen (100) kanadai dollár kuvaiti dinár német márka norvég korona olasz líra (1000) osztrák schilling^ 00) portugál escudo(100) spanyol peseta(100) svájci frank svéd korona USA dollár ECU (Közös Piac) tesség jár. Továbbá két évre felmentik az adófizetési kötele­zettség alól a mezőgazdasági egyéni vállalkozókat, valamint azokat, akik a mezőgazdasági üzemből kivitt, illetve kárpótlás címén kapott földterületet mű­velnek. Érvényben:1991. dec 19. vételi eladási árfolyam 1 egységre, forintban 139,00 141,00 5891 60,15 235,18 239,84 12,44 12,70 17,86 18,26 14,18 14,46 42,23 43,07 42,97 43,83 128,79 131,39 59,29 60,49 66,42 67,82 266,78 272,28 48,44 49,40 12,31 12,55 64,12 65,40 688,07 701,67 54,88 55,98 75,97 77,49 54,72 55,80 13,26 13,52 76,09 77,65 98,59 100,55 Már a dubrovniki kikötőben, rögtön a partralépéskor látszik, hogy Dubrovnik súlyos ostro­mot élt át, történelme során ta­lán most szenvedett a legtöbbet a harcoktól. Eddig még mindig ki tudta magát vonni a „felsza­badító” hadseregek pusztítása alól, most ellenben az épületek, szállodák és sétányok őrzik a december elején lezajlott har­cok szomorú nyomait. A kikö­tőben a vízből félig kilátszik a kiégett és elsüllyedt Adriatik hajó, megrongálódott és a lán­gok nyomait mutatja a kikőtő- parancsnokság épülete, a hűtő­ház és több más épület szintén romokban hever. A városban jelenleg mintegy negyvenötezren élnek, ami azt jelenti, hogy 25 ezren elmene­kültek. A legtöbben Dalmáci­ába mentek, de sokan meg sem álltak Szlovéniáig, s számosán külföldre mentek. A városban időnként fel-fel­(FEB)„A világpiacon megje­lenő termékek minősége az el­múlt húsz évben egyre javult, a magyar árúké pedig csak rom­lott” - állapítja meg az Orszá­gos Műszaki Fejlesztési Bizott­ságnak az a jelentése, amelyet a készülő műszaki- fejlesztési törvény-tervezet koncepciójá­nak indoklásául készítettek. — A kutatást és a fejlesztést irányító intézmények bürokra­tikusak, egyfajta állami patema- lizmus jellemző rájuk - mondta Bottka Sándor, az OMFB el­tűnnek a horvát nemzeti gárda és a horvát belügyminisztérium alakulatai, fegyvertelenül. A ki­nökhelyettese. - A magyar ipar által értékesített termékek 40 százaléka 15 évnél öregebb gyártási eljárással készül. A nyugati országokban az elmúlt években a kutatásra és a fejlesz­tésre fordított összegek több mint húsz százalékkal nőttek. Magyarországon ezek a kiadá­sok a felére csökkentek. Az elő­terjesztők azzal érvelnek: a fel­zárkózáshoz olyan fejlesztéspo­litikára volna szükség, amely a „holnap piacának" várható igé­nyeire és a legújabb tudomá­kötő zárlatának feloldása óta az ellátás jó, de a villany- és vízel­látás még mindig szünetel. Az nyos eredményekre épít, figye­lembe veszi a magyar gazdaság és politika feltételrendszerének változásait. Nyomatékosan hangsúlyozzák, hogy a kutatás és a fejlesztés intézményrend­szerét korszerűsíteni kell, ga­rantálni a tudományos kutatás szabadságát, a felsőoktatás és a kutatóintézetek autonómiáját. Bátorításra vár az emberek kez­deményezőkészsége, megbe­csülést, anyagi-erkülcsi elisme­rést érdemelnek a gondolko­dásra, alkotásra kész kutatók. ostrom idején, az első mene­kültkonvoj elszállításáig az idő­sek, a csecsemők és az asszo­nyok a pincékben minden ellá­tás és szolgáltatás nélkül ten­gődtek, sók nő svábbogarak tár­saságában szült, nem tudták megfürdetni az újszülötteket, a csecsemőket először a mentőha­jón tudták csak tisztába tenni. Dubrovnikban a viz ma is nagy kincs, hajóval szállítják a vá­rosba az ivóvizet is, a kutak nagy része használhatatlan, a vízvezeték helyreállítása egye­lőre csak álom. Á veszély a város felől még nem múlt el, a hadsereg szinte teljesen körülzárta a körzetet, az UNESCO pedig csak annyit te­het, hogy a dalmát tengerpart ékességét, Dubrovnikot a vilá­görökség listájáról átteszi arra a listára, amely a világörökség veszélyeztetett objektumait so­rolja fel. Sajnos... Amerikai csökkenés Novemberben már negyedik hónapja volt kénytelen vissza­esést följegyezni az amerikai kormány az ipari termelésben. A havi csökkenés 0,4 százalé­kos volt, vagyis ráadásul jelen­tősebb az előző három havi 0,1- 0,2 százalékos visszaesésnél. A jelentés szerint a folytatódó re­cessziót magas elbocsátási ada­tok is kísérték: novemberben 33 ezer munkahely szűnt meg a termelő szektorban. A Magyar Nemzeti Bank valuta (bankjegy és csekk) árfolyamai pénznem Bátorításra vár a gondolkodási készség S|L a KCniday Ma már nem csak irodatechnikai felszereléseket, hanem számítástechnikai berendezéseket is vásá­rolhat tőlünk. Ajánljuk Önnek a VICTOR és APPLE gépeinket. IRODATECHNIKA 3527 Miskolc, Bajcsy Zs. u. 34. Tel.: (46) 49-414 Tel./Fax: (48) 49-413 3580 Tiszaójváros, Mátyás K. u. 4. 111/1. Tel./Fax: (49) 15-274 3200 Gyöngyös, Legenda u. 15. Tel./Fax: (37) 11-701 V.-’V.-’V

Next

/
Thumbnails
Contents