Új Nógrád, 1991. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-14 / 293. szám
6 VALÓSÁG ÉS TÁRSADALOM 1991. december 14., szombat é színházi esfók Félni csak a humoristának szabad?! Fogyóban a magyar Kevesebben kötnek házasságot (FEB) Míg a magyar állampolgárok többségére rátérne a fogyókúra, addig népességünk egészét hízókúrára kellene fogni! A KSH az év első 8 hónapjáról készített kimutatás alapján megállapította: nemzetünk létszáma az előző évekhez hasonlóan tovább csökkent. Becsült népességünk 10 millió 344 ezer fő, vagyis 11 ezerrel kevesebb, mint tavaly ilyenkor volt. Megfogyatkozásunk egyik oka, hogy csökkent a házasság- kötések száma. Míg tavaly januártól szeptemberig 44.880 pár mondta ki a boldogító igent, addig idén ugyanebben az időszakiján csak 41.070. Érdekesség: az újraházasulók száma még drasztikusabban csökkent. Ez a tendencia egész Európára jellemző. Azért nem kell arra gondolni, hogy többen élnek egyedül, akik előnyben részesítik a könnyű, futó kapcsolatokat! Bár adatok sehol sem állnak rendelkezésre erről, a hivatalos papírok nélküli együttélés rohamosan terjed a világon. Hogy az élettársi kapcsolat Magyarországon még nem olyan általános, mint a jóléti társadalmakban, annak egyetlen magyarázata lehet: lakáshoz jutni házasságlevél nélkül még reménytelenebb, mint azzal. A házaspárok fogyásával fordítottan arányosan, kis növekedés tapasztalható a születések számában! Tavaly az első nyolc hónapban 83.960 gyerek született, idén pedig 84.604! Jó lenne hinni, hogy ez nem véletlenszerűen alakult így. A tudatosságra enged következtetni, hogy -a későbbi, érett kori házasságkötések elterjedésével párhuzamosan - a szülő nők életkora is későbbre tolódott. Sajnos, ez az apró növekedés még nem elég az egyszerű társadalmi reprodukcióhoz. Az összesítő adatok azt mutatják, hogy évek óta 15 százalékkal kevesebb gyerek születik, mint ahány szükséges lenne a felnőtt generáció utánpótlására. Ezen az arányon csak ront, hogy míg a halálozások száma idén csökkent - a tavalyi időszakhoz viszonyítva 2.400- zal -, a csecsemőhalálozásoké nőtt. Ezer élveszületett közül - a tavalyi tizenöttel szemben - idén tizenhatan vesztették életüket. Domi Van néhány honi színészegyéniségünk - példának okáért Haumann Péter, Kern András, vagy Mikó István -, akiknek csak az a bajuk, hogy magyarnak születtek, s a nyelvi elszigeteltségük akadályozza határainkon túli ismertségüket, elismertségüket. Angolszász területen élve igazán felvennék a versenyt egy Woody Allen-nel vagy akár egy Benny Hill-el. Én közéjük sorolom Gálvölgyi Jánost is. Ennek ellenére baljós előjelekkel vártam az Én összeféltem magam című életrajzi kabaréjának salgótarjáni bemutatóját. Ugyanis a televízióban nagy dirrel-durral beharangozott show-ja enyhén szólva csalódást okozott számomra, noha Gálvölgyi azt nyilatkozta, hogy visszaadja a diplomáját, ha e műsorsorozat nyitánya nem arat osztatlan sikert. Hát nem aratott! Alaposan elgondolkodtatott az is, amit - értelemszerűen - csak közvetlenül az esti előadás előtt tudtam meg: a délutáni programot érdektelenség miatt el kellett halasztani. Egy pillanatig az is eszembe jutott, - most már restellem - hogy hátha elfogult vagyok "Gálvöl- gyivel szemben s lehet, hogy azoknak volt igazuk, akik nem kíváncsiak rá. A dilemmám a színházterembe lépve oldódni kezdett - hisz a bérlettulajdonos közönség nagy hányada jelen volt néhány perccel az „előadás" megkezdését követően pedig nyomtalanul eltűnt. Hovatovább azt kezdtem sajnálni, hogy csak néhány száz ember látja ezt a sokaknak szánt, rólunk szóló produkciót. Mert Gálvölgyi közel sem csupán - és nem elsősorban - önmaga szorongásait nevetteti ki. amikor végig tallózza a magyar történelmet, részletesen az elmúlt negyven esztendő eseményeit. változásait. Kor és pályatársainak - mások mellett Peterdi Pál, Selmeczi Tibor, az egyúttal szerkesztő-rendező „Csak jókedvet adj uram!” Marton Frigyes - művein túl, két klasszikus íróra - Karinthy Frigyesre és Örkény Istvánra- támaszkodik. Nem kis részben azonban az élet és ő maga írja a szövegét. (Frissességére mi sem jellemzőbb, hogy a miniszterelnök előző esti tévéinterjújára is reagált.) „Én féltem, félek és félni fogok - ez a még így átformálva is ismerősen csengő, sokáig és sokszor emlegetett politikai jelszó adta műsora mottóját. Sajnálatos, hogy aggodalmainak napjainkban is bőven van aktualitása, mert a toleranciát kimondani - őt idézve - egyik politikai erő sem képes. Hangos jó napot-tal köszöngetünk ugyan az Európa Ház küszöbén, de a fogadj Isten bizony lehetne szívélyesebb is. Igaz, hogy -Gál- völgyi gondolatmenete szerint - vicceinken kívül nehezen is tudnánk mást vinni a „közösbe”, apó persze - tegyük hozzá - nem kevés, hisz ezen valójában szellemi kapacitást, tőkét kell érteni, hajói fordítjuk a mindennapok nyelvére e fordulatot. Gálvölgyi jóformán minden külsődleges eszköz nélkül - hacsak néhány ruhadarabot, jelesül egy kalapot nem számítunk annak - tudta lebilincselni a nézőket. Műsora nemcsak azért volt figyelemre méltó, amit Fotó: Gvurián Tibor mondott, hanem annak okán is élményszámba ment, ahogyan mondta. Chaplin-szerű kisemberként csetlett-botlott a színpadon, teljes szinkronban mondandójával. A közönséget nem őt ajnározó közegként fogta fel, hanem a szó szoros értelmében játszótársának fogadta a napjainkban oly divatos parafenomén jelenségek paródiája során. Sztároknál ritkán tapasztalt közvetlenség, szerénység, póz- talanság jellemezte minden megmozdulását, gesztusát. Látszott rajta - de legalábbis sikerült elhitetnie -, hogy szívből örül a tapsnak, nevetésnek. Rá is szolgált, hiszen közel másfél órát egyvégtében töltött a színpadon, szinte egyedül - hisz Lakatos József zongorakisérő keveset szerepelt - kötve le minden pillanatra a közönség figyelmét. Hallgatva, nézve nagyigényű „monológját” jöttem rá, hogy televíziós show-ja miért is nem tetszett. Túl sok és erőszakolt volt benne a körítés, a modernkori hókusz-pókusz. a technikai trükk, minek folytán a színész zseniális személyisége kevés figyelmet kapott. Nem így önálló műsorában, amely igazán alkalmas volt arra. hogy e kivételes tehetségű művész megmutassa önmagát. Csongrádv Béla Barokk szobrok „inkognitóban” Tízre emelkedett azoknak a barokk stílusú szoboralakoknak a szama, amelyeket nyomdaepítés közben találtak a munkások a szegedi alsóvárosi ferences kolostor melléképületében. Előkerült egy olyan alak is - sajnos fej nélkül -, amelyről feltételezhető, hogy azonos az 1934-ben még a templom előtt álló Máriával. A Szent István fela jánl ja a koronát Máriának kompozíció annak idején lebontott és nyomtalanul eltűnt. (MTI Fotó) Jön a Polip 6 A kisebbségi állampolgár is adófizető Beszélgetés Doncsev Tosoval, a Nemzetiségi Kerekasztal elnökével A Polip ismét kinyújtja csápjait. A magyar tévénézők előtt is ismert és kedvelt sorozat folytatásáról, pontosabban feltámasztásáról döntött az olasz televízió. „Ugyanazt tesszük, mint az amerikaiak, akik egy sikeres sorozat után elkészítik a folytatást is” - indokolta a RAT-1 elnöke, Carlo Fuscagni. A döntés azonban némi változtatással is jár: nem a korábbi történetet folytatják, csak a szereplők lesznek azonosak. A forgatást 1992. január 7-én kezdik, Sandro Rulli és Stefano Petraglia könyve alapján. A tervek szerint 1993 őszén tűzi műsorára az olasz televízió a hatrészes sorozatot, egyenkint másfél órás epizódokkal. A rendező az a Luigi Perelli, aki már a harmadik, a negyedik és az ötödik folytatást is jegyezte. A Polip 6-nak három kulcsz- szereplője lesz: Davide Licata- Vittorio Mezzogiorno alakítja - s aki ahhoz, hogy szuperrendőrként formában legyen a közel egy évig tartó forgatáson, már megkezdte az edzéseket. Silvia Conti bírónő - Patrícia Millar- det alakítja - már nem a szicíliai Palermóban, hanem északon, Milánóban osztja az igazságot. És a „gonosz” Tano Carridi - Remo Girone személyesíti meg - akit Afrikában kapnak el, jelezve, hogy a Polip csápjai már kinyúltak Itáliából. A forgatás is ennek megfelelően svájci, osztrák, afrikai és csehszlovákiai helyszíneken zajlik. Hivatalos indoklás szerint azért, mert a maffia piszkos pénzét már külföldön mossák tisztára. (FEB) A magyarországi nemzetiségek képviselői aggódnak. Attól tartanak, hogy a Nemzetiségi és Etnikai Kisebbségi Hivatallal közösen - több hónapos aprólékos egyeztető munkával - kidolgozott nemzetiségi törvényjavaslat a folyamatban lévő tárcaközi egyeztetések során elveszti mindazokat az értékeit, amelyek európai példává tehették volna. Doncsev Tosoval, (aki „civilben” a Magyarországi Bolgár Kultúrális Egyesület titkára) a hazánkban élő 13 nemzetiségi és etnikai kisebbség több mint két tucat szervezetét képviselő Nemzetiségi Kerekasztal elnökével a törvénytervezet főbb tartalmi elemeiről és az azokkal kapcsolatos vitákról beszélgettünk. — A régóta hiányolt nemzetiségi jogszabály igénye szülte a Nemzetiségi Kerekasztalt, vagy fordítva? — A gondolat, hogy időszerű egy nemzetiségi törvény megalkotása, már a rendszerváltás előtt fölvetődött, de nem jutott el a megvalósulásig. A múlt év végén az Igazságügyi Minisztérium készített egy kisebbségi törvénytervezetet, de a nemzetiségek bevonása nélkül - s majdhogynem postafordultával kértek róla véleményt a nemzetiségi szövetségektől. Akkor érlelődött meg az elhatározás, hogy magunk fogunk hozzá egy nemzetiségi törvényjavaslat kidolgozásához. Ez a munka tette szinte szükségszerűvé, hogy létrehozzuk a nemzeti és etnikai kisebbségek kerékasztalát. ,— Az idén februárban alakult konzultatív szervezet nem többségi szavazásai, hanem kizárólag konszenzus alapján hozza döntéseit. Ezzel biztosítjuk, hogy a legkisebb nemzetiség vagy etnikai közösség érdeke is érvényre jusson. — Négy hónapi kemény munkával készült el a Kerékasztal saját törvénytervezete. Közben azonban a kormány létrehozta a Nemzetiségi és Etnikai Kisebbségi Hivatalt, amely szintén hozzákezdett egy hasonló jogszabálytervezet kidolgozásába. Velünk is konzultált, s a munkakapcsolat során meggyőződhetett arról: a Nemzetiségi Kerékasztal jelentős erő, a nemzetiségek közös akaratát képviseli, amely markánsan fogalmazza meg a kisebbségek érdekeit. A nyár elején ezért a hivatal azt kezdeményezte, hogy egyeztetések helyett próbáljuk közösen megalkotni a törvénytervezetet. Ezzel egyetértve láttunk hozzá együttesen a kidolgozáshoz. — A közös munkával megformált törvényjavaslat teljesen kielégíti a Kerekasztal igényeit? — Az alapelvekben teljes volt az egyetértés. Amiben nem tudtunk közös nevezőre jutni, az inkább csak mennyiségi kérdés volt. Azonos az álláspont például abban, hogy a Magyar, országon élő nemzetiségeknek legyenek köztestületi jogokkal felruházott önkormányzataik. A Kerekasztal szerint ezt - nemcsak területi, hanem egyesületi alapon is - háromszáz személy kezdeményezheti. A Hivatal viszont úgy vélte, hogy ehhez legalább ötszáz kezdeményező kell. — Közös véleményként fogalmazódott meg, hogy a nemzetiségi önkormányzatok működéséhez szükséges anyagi alapokat a költségvetésnek kell garantálnia; az összeget illetően azonban a Kerékasztal nagyobb, a Hivatal kisebb summát tart szükségesnek. A dolgot úgy oldottuk meg, hogy az eltérő álláspontok alternatív formában, a.-b. variációként szerepelnek a törvényjavaslatban. — Végül is a nemzetiségek szemszögéből milyennek ítéli meg a tervezetet? — Erre a kérdésre csak a tárcaközi egyeztetések előtt tudtam volna hiteles választ adni. A tárcaérdekek ugyanis azt diktálják, hogy sokmindent „lefaragjanak" a javaslatból, úgyhogy a szöveg már jelentős visszalépést tükröz. Újból le kell ülnünk egyeztető megbeszélésekre, hogy megvizsgáljuk, miként közelíthetők az eltérő nézetek. Alapvető, elvi kérdésekben, nem tudunk engedményeket tenni, mert akkor a törvény értelmét vesztené. — Mi a fő vitatéma? — Nos. az Igazságügyi Minisztérium egyesületi alapon, tehát voltaképp a jelenlegi formában képzeli el a kisebbségek képviseletét. Márpedig ha nem önkormányzatról, hanem egyesületről van szó, akkor természetesen elesik a parlamenti képviselet lehetősége - amihez pedig mi ragaszkodunk -, s költségvetési garanciát sem kell vallania a kormánynak. Az igazságügyi, de a pénzügyi tárca is abból indul ki, hogy az önkormányzati forma milyen anyagi terheket róna a költség- vetésre. — Ezt az érvelést nem tartjuk megalapozottnak, hiszen a kisebbségi kulturális autonómia működését eddig is támogatta a költségvetés, a nemzetiségi anyanyelvi oktatásra is költött az állam - csak ezek a kiadások más-más rubrikában jelentek meg. Világosabb kép szükséges arról, hogy mi mire megy, s a legilletékesebbeknek kell dönteniük a felhasználásról Különben is: a kisebbségi állampolgár is adófizető, neki is alanyi jogon jár az anyanyelvi iskolai oktatás vagy a közéletben való részvétel lehetősége. Arról van tehát valójában szó, hogy komolyan vesszük-e az Alkotmányban a nemzetiségek számára is biztosított jogokat, ténylegesen államalkotó tényezőnek tekintjük-e a kisebbségeket vagy sem. — Ezek alapján lát esélyt arra, hogy a nemzetiségi törvény tervezete a közeljöben a Parlament elé kerüljön? — Ez az újabb egyeztető megbeszélésektől függ. Az ön- kormányzathoz, a parlamenti képviselethez és a költségvetési garanciához ragaszkodnunk kell. A kormány természetesen figyelmen kívül hagyhatja igényeinket. de nem tudom, van-e értelme olyan törvénynek, amellyel a nemzetiségek nem tudnak azonosulni. — Jómagam a tárcaközi egyeztetések számunkra kedvezőtlen részletei ellenére is bizakodó vagyok, mert a koalíció, annak vezető ereje - és maga a miniszterelnök úr is - megnyilatkozásaiban kisebbség-barát álláspontot képvisel. S bizakodó vagyok azért is, mert Magyarországnak most óriási esélye van arra, hogy egy példaértékű kisebbségi törvényt alkosson. Olyat, amely nagy hatást gyakorolhatna a magyarlakta szomszédos országokra! Szathmári Gábor
