Új Nógrád, 1991. december (2. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-03 / 283. szám

1991. december 3., kedd MEGYEI KORKÉP 3 Galamblelkii tolvajok A kár túl az ötvenezer forinton Két kerámiagalamb a szek­rény két felső sarkán.Különös figurájuk aligha idézi az eredeti jószágok számyrakelését. A la­kás tulajdonosa szerint a ga­lambok „lelkűk tisztaságának jelképei. .. ” Humoros meg­jegyzésekre még több ízben is lesz lehetősége a tulajnak, de röppenésre, szabadon szárnya­lásra egyhamar bajosan. Rövi­desen rács mögött elmélkedhet a tiszta lélek és a tolvajlás közti mélylélektani összefüggésekről. A történet nem úgy indult, hogy a galambdíszes szobába baráti látogatásra jöttek volna a rend­őrök. Tolmács község vegyesbolt­ját egy októberi hajnalon hívat­lan látogatók keresték fel. Nem pusztán esztétikai élmények szerzése végett. Miután terep­szemléjükön meggyőződtek, hogy az egyenes út számukra járhatatlan, megtalálták a „kis­kaput”. Nos, ez sem volt előttük tárva. A raktárt is - mély bána­tukra -, erős rácsokkal óvták. Három elszánt - és erősen szomjas - férfiú számára ez nem sokáig jelentett akadályt. A közelben vonat zakatolt. A talá­lékony csapatnak a zaj égből jövő áldásnak, mennyei muzsi­kának tűnt. Kattogott a vonat, dolgozott a fűrész. Zöreje bele­olvadt a vonat robogásába. Roppant gondos, előrelátó társaságról szólhatunk, akiknek arra is volt gondjuk, semmiféle újlenyomatot ne hagyjanak. (Krimiben edződött nemzedék!) Egy-egy zoknit húztak a kézre, és minő szórakozottság, hogy az ominózus zoknikból fél pár ott maradt a tett színhelyén. (Az álmoskönyv szerint, ez a tu­lajdonosnál megtalált másik fél párral rokonítva, szerencsétlen előjel!) A 112-es boltban éjnek évad­ján, nem hiába szorgoskodtak a fűrésszel. Szezám végre kitá­rult. A lelkes csapat benyoma- kodott vágyai színhelyére. Nem üres kézzel: zsákokkal jöttek. Előrelátásuk nyomán volt hová süllyeszteni a zsákmányt. Első­ként a 158 doboz Sophiane ci­garettát. Átkos szenvedély a dohányzás! Szem elől téveszt­hették az egészségük óvását, mert elpakoltak még 61 doboz füstszűrös cigit, 25 doboz Simphoniát, és 4 doboz Kossut­hot. (Ja, a hazafias lélek!) A terméklista, amelyet rideg téli napoktól félve a rablótrió összeharácsolt, változatos képet mutat. Szalámi és csokiszeletek, dobozszámra babapiskóta ( a gyermekkorba visszavágyás?), különböző típusú kávék (aro­mák közt nehéz a döntés!), és természetesen: unicum és ke­vert likőr, rum és brandy, csá­szárkörte és vermuth, pezsgő és hubertus. Az ízek élvezői most fájó szívvel gondolhatnak a tovatűnt italválasztékra.. . De a gyűjtö­getésnél megmutatkozott, hogy küllemük, tisztaságuk sem kö­zömbös. Sampon, sport- és ba­bakrém, borotvahab és napolaj (számítva a leégésre...) Sajt és alufólia, elemes zsebszámoló­gép, és hajlakk, dezodor és fogkrém. Talán kifelejtünk va­lamit, de a csirkékről, a hét da­rab mirelit tyúkról, amelyek hű­tőszekrény híján bánatosan ol- vadoztak a régi szekrényben, a dugihelyen, nem feledkezhe­tünk meg.. . Rekordsebességgel fülelték le a tetteseket a rétsági kapi­tányság rendőrei, egy régi tár­suk, (ma határőrtiszt) segítsé­gével. Bűnlajtstromuk eddigi életük során szépen felgyűlt. Akad az elkövetett cselekmények között betöréses lopás, közokirat-ha­misítás, ittas vezetés. Elfogá­sukkor természetesen mindent tagadtak, amíg a bizonyíték, többek között a helyszínen fe­lejtett táska, és fűrészlap, és az egy helyen fellelt „raktár bázis” rájuk nem vallott. A hűtőszekrény nem műkö­dött, ezért izzadtak a mirelit pi­pik. Lesz ideje a hűvösön letö­rölni homlokáról az izzadságot a három társtettesnek is. Oda a hubertus, és oda a szívnivaló.. . Legfeljebb a fogukat szívogat- hatják, amikor meghallják majd a kiszabott börtönbüntetést: ér­demes volt? — Moldován — Rejtvény, (nemcsak) ínyenceknek A nyolcadik forduló szerencsés nyertese Hotel Kamnes A Hotel Karancs és az Új Nógrád rejtvénypályázatának nyolcadik kérdésére is rendkí­vül sok jó válasz érkezett. A levelek tanúsága szerint a legtöbben tisztában vannak az­zal, hogy a szálloda sütemény­Egyre nagyobb anyagi terhek nehezednek ránk. Hogyan le­hetne csökkenteni ezt? Vannak akik nem akarják egyszerre megváltani a világot, hanem apró, de kivitelezhető megoldá­sokat keresnek, mint Salgótar­jánban, a Lovász József úti la­kásszövetkezet vezetői. A ház­ban helyiségeket alakítottak ki, amelyek bérleti díjából fedezik a közös költségek tetemes ré­szét, az épület felújítási munká­latait és emellett más aprósá­gokra is jut. November 29-én a szövetke­zet nyugdíjasainak szerveztek Emléknap Pásztó. Gazdag programmal emlékeznek december 8-án a ki­lencven esztendeje született Ra- jeczky Benjámin ciszterci zene­tudósra. 9.30 órakor a városi zeneiskola veszi fel a nevét. Avatóbeszédet mond dr. Kál­mán Attila államtitkár. A 10 órai szentmisét dr. Kerekes Ká­roly zirci apát celebrálja. A Ra- jeczky-emlékkövet Keresztes K. Sándor miniszter részvételé­vel avatják fel. A Rajeczky-em- lékszobát és kiállítást dr.Boross Péter belügyminiszter nyitja meg 11.30 órakor. Déli 12 óra­kor ünnepi ülésre kerül sor a vá­rosi művelődési házban Boross Péter elnökletével. boltjában a legolcsóbb a 6 forin­tos sósrúd, s legdrágább a 25 fo­rintos kókuszbomba. A helyes megfejtők közül a sorsoláson Fortuna istenasz- szony Buda Saroltának (Salgó­tarján, Erzsébet tér 1.) kedve­zett, aki egy ötszáz forint ér­tékű, különlegesen díszített, al­kalmi tortát nyert. A nyertesnek gratulálunk, fi­gyeljék továbbra is lapunk és a hotel közös játékát, a kilencedik forduló kérdését hétfőn olvas­hatják. összejövetelt, ahol kis műsort és ajándék csomagot kaptak az idős emberek, december 5-én pedig a gyerekeknek rendeznek Mikulás-estet. Német Zoltán, a szövetkezet elnöke elmondta, ha törődnek a lakók gondjaival, akkor azok is másképpen viszo­nyulnak a problémákhoz, meg­értőbbek, amikor fizetni kell va­lamiért. — „Más lakásszövetkezetek is felébredhetnének — mondta az elnök —, hogy így is lehet, nem csak azon problémázni, hogy a tagok nem hajlandók fi­zetni.” Differenciált támogatás Vizslás. Lakáscélú kölcsönök kamattámogatásáról rendelkező határozatot fogadott el a telepü­lés képviselő—testületé. Úgy döntöttek, hogy ilyen jellegű segélyben tizenegy személy ré­szesül a faluban. Azoknál a csa­ládoknál, amelyeknél az egy főre eső jövedelem nem éri el az ötezer forintot ötszáz, ahol az ötezerötszáz forintot négyszáz, ahol a hatezer forintot három­száz forint a havonkénti támo­gatás. Ezt az összeget a polgár- mesteri hivatal közvetlenül az Országos Takarékpénztárnak utalja át. Kedvezményesen Bátonyterenye. A helyi Vö­röskereszt az országos központ­ból érkezett olcsó cikkeket áru­sítja a mozgalmi házban. Pásztó. Zsúfoltság volt va­sárnap délután a városi művelő­dési központban — pedig ezút­tal nem sztárok léptek fel a színpadon. Egy régi szép ha­gyomány elevenedett meg, hi­szen mintegy 15 évvel ezelőttig „Amatőr Popzenei Fesztivál” A Rock ant roll nem „rokkant" keretében rendszeresek voltak az ilyen összejövetelek. Tíz Nógrád megyei együttes lépett fel: a Rock ant roll, az In- tarzya, a Trió Boys és a Lettric Pásztóról, a Counter Feit Time, a Gólem, az Új Dinasztia és a Guard Salgótarjánból, az Active Egyházasdengelegről, az ESSE QTYA Balassagyarmatról ér­kezett — s még Hatvanból is volt egy csapat: a Traffic Jam. A hangulat csodálatos: a színpad előtt „disztingváltan őr­jöngő” tömeg dalol együtt a négy pásztói gimnazistával , akik Rock ant roll névre „anya­könyvezték” magukat. — Látom, ők a kedvenceid. . . —fordulok egy önfeledten tán­coló lányhoz. — Igen! Fantasztikusak! Imádom őket! De most hagyj, mert mindjárt vége, és ez olyan isteni! — hadarta a Krisztina névre hallgató leány, majd el­tűnt az egyáltalán nem „roc- kant” zenére tombolok seregé­ben. — Az a baj, hogy csak 15 A jó példa sose rossz! A lakók szerint „megetettek’’ minket... Az út marad gödrös, a kocsma meg hangos? Két Kíváncsiskodónkkal kapcsolatban érkezett reklamá­ció szerkesztőségünké. Olvasó­ink azt kifogásolták, hogy az il­letékesek válaszai nem voltak kielégítőek, s így ismételten ké­rik problémájuk kivizsgálását. Szerintük ugyanis ügyeletese­inket „megetették”, ezzel palás­tolva a hivatal tehetetlenségét. lakása előtt gyülekeznek! Ezen a bejáráson a lakóknak lehető­ségük lesz arra, hogy ráirányít- séák a figyelmet, mely szaka­szon legégetőbbek az utca lakó­inak problémái, s ennek ismere­tében terjesszék elő az 1992. évi költségvetést a műszaki osztá­lyon is. Kedden: bejárás a Frankel Leó úton Lantos László, a tarjáni vá­rosháza műszaki osztályának csoportvezetője a baglyasaljai Frankel Leó út ügyében adott az ott lakók szerint egyáltalán nem helytálló választ. — Nézzék meg, hogy az az út már tíz éve járhatatlan, és ne a gázvezeték építőire fogják, hogy nem lehet elvezetni a vizet - mert vizesárok sincs - eső után pedig csak gumicsizmában lehet végigmenni az úton! — reklamált Szelei Nándor az utca 50. számú házából. — Még október 11-ikén szóltunk Lantos úrnak, hogy jöjjön ki, de még értesítésre sem méltatott! — kesergett tovább az említett lakó. Nos, Lantos úr tényleg nem válaszolt neki. Volt ugyan egy bejárás azóta (november 19- én), Radics Béla panasza nyo­mán, erre azonban nem hívták Szelei Nándort — elfelejtették részére postázni a meghívót. Lantos László az újabb rek­lamáció hatására megígérte: de­cember 3-ikán, tehát ma új be­járásra kerül sor, Szelei Nándor percet kap minden banda! Pedig ha rajtam múlna, én egy hétig haza se mennék innen! - véle­kedik egy másik rajongó. A fellépésre várakozó Intar- zya gitárosát, Prazda Pétert próbálom szóra bírni. — Milyen stílust képviseltek? — Májd meghallod: az indu­lásnál Beatlest, Pink Floydot játszottunk, ez rányomja bélye­gét a stílusunkra. Legnagyobb problémánk, hogy csak heti egy-két alkalommal tudunk összejönni, de ez a sokszereplős fellépési lehetőség egy remek ötlet volt! A rutinszerzés volt a célja a színpadról épp lefele igyekvő Rock ant roll-nak. Nem elége­dettek önmagukkal. Dobosuk, Hegedűs János dohogott: — Hát ez jobban is elsülhe­tett volna! A legjobb számain­kat hagytuk ki! — Ügy hallom, mindannyian gimnazisták vagytok. A zene az első, vagy a tanulás? — Naná, hogy a tanulás, de azért ez egy jó kiegészítő! - fe­lel a dobos, de pjjai még taktu­sokat vernek. - Nemrég álltunk össze, egy locsolóbálon. Nem kívánunk ebből megélni (bár, ha történik valami csoda, miért ne?), de abbahagyni sem, akar­Rendbontásnál hívják a rendőrséget! A Kíváncsiskodó másik neu­ralgikus pontja az Arany Ken­guru ügye. A vásártéri „objek­tum” ellen már többször éltek panasszal a lakók, hogy állandó a rendzavarás a környéken, nemk hagyják őket nyugodtan a randalírozók. Az illetékes, Vincze Sán- dorné pénteki bejelentésünkre azonnal a helyszínre sietett, de a déli- ellenőrzés során rendelle­nességet nem talált. Mivel az Arany Kenguru melegkonyhá­val is rendelkezik, így nem vo­natkozik rá az a rendelet, mely tiltja a csak italmérésre szako­sodott létesítményekre vonat­kozó tiltás, lévén 200 méteren belül iskola van. A lakók egyet tehetnek: ismé­telt rendzavarás esetén azonnal értesítsék a rendőrséget, készít­tessenek jegyzőkönyvet. Az első ilyen kézzelfogható bizo­nyíték elegendő a polgármesteri hivatal illetékeseinek, hogy az egység ellen a legszigorúbban lépjen fel - mely az esetleges bezárást is magában foglalhatja. Enélkül a hivatal tehetetlen! Balázs József juk még jó ideig. Klassz „szur­kolótáborunk” van, s a tanára­ink sem zeneellenesek. Még tartott az őrjöngés a né­zőtéren, épp egy új zenekar lé­pett a porondra, amikor ezzel a háttérzajjal fűszerezve beszél­gettünk Huberné Bognár Edit­tel, a művelődési ház igazgató­jával. — Ilyen bulikra igenis szük­ség van! Látta a fogadtatást? — Láttam. Eszerint hagyo­mányt szeretnének teremteni az efféle rendezvényeknek? — A cél ez. Hisz’ sok éve bevált, most is igénylik. — Anyagilag megéri ez? — Tipikus kérdés. Miért mérjünk mindent a pénzzel? A mérlegkészítés még odébb van, de mi itt nem a bevételre me­gyünk rá! — Hanem mire? — Számunkra sokkal fonto­sabb az, hogy olyan vállakózá­sokba fogjunk, ami vonzza a közönséget, és idecsábítja a fia­talokat. Hát igen. Igaz, hogy szép do­log a pénz, de azért az utóbb el­hangzottakra is figyeljünk, mert ahogy a gyarmatiak mondják: azért „ESSE QTYA” . . . Balázs József Fotó:Gyurián Tibor Tájképek a kastélyban 9 Ságújfalu. A Kubinyi-Pró- nay kastélyban lévő polgármes­teri hivatal előterében Tóth Ro­zália festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás várja az érdeklő­dőket. A képzőművészetet ked­velők december végéig, hét­köznapokon nyolctól tizenhat óráig láthatják a szép tájképe­ket, melyek megvásárolhatók. Segély mikulásra • Terény. Ajándékozni mindig öröm, s főleg az gyermekeknek az olyannyira várt mikuláskor. Az önkormányzat ezért minden óvodás, általános- és középis­kolás gyermek szüleinek 1000 forintot utalt ki, a nevelési se­gély terhére. így még a legsze­gényebb családban is kerülhet ajándék december 5-én este az ablakba kitett és szépen kitisztí­tott cipőbe, csizmába. Kiállítás • Bátonyterenye. A marosvá­sárhelyi Mimesis művészeti klub képző- és iparművészeti alkotásaiból rendeznek kiállí­tást és vásárt az Ady Endre Mű­velődési Központban. A tárlatot december 5-én 17 órakor nyit­ják meg. Zeneiskolai hangverseny ® Salgótarján. December 3-án délután 16.30 órakor az állami zeneiskola nagytermében hang­versenyt adnak az országos fa- fúvósversenyre továbbjutott növendékek: Pintér Zsuzsa, Rozgonyi Anna, Ablonczy Keve és Papp Márton. Zongo­rán kísér Somogyi Zoltánná. Ifjú versmondók a pódiumon Salgótarján. A líra és a versmondás szeretete szólította egybe az elmúlt hét végén azo­kat. akik versenyzőként, tanár­ként, szülőként, érdeklődőként résztvettek a Kohász Művelő­dési Központ sok éves hagyo­mányú versmondó találkozóján. A zsűri véleménye szerint a városi és a város környéki álta­lános iskolák kategóriájában - melyben harminchétén indultak - volt színvonalasabb a ver­seny. Az V—VI. osztályosok közül Csonka Anita (Gábor Áron iskola) végzett az első he­lyen. A második helyet Páldi Judit (Sofnoskőujfalu), a har­madikat pedig Führt Eszter (Gagarin iskola) szerezte meg. A VII—Vili. osztályosok vetél­kedésében a a sorrend: 1. Elek Zsuzsa (Kodály iskola); 2. Pin­tér Zsuzsa (Gagarin iskola); 3. Auth Veronika (Beszterce lakó­telepi iskola). Az általános isko­lák csapatversenyét szoros ver­senyben a Kodály iskola nyerte, a Gagarin és a Beszterce lakóte­lepi iskola előtt. A középiskolások közül ti­zenkilencen léptek pódiumra. Egyedül a Táncsics Mihály Szakközépiskola versenyzői maradtak távol. Első lett Zsibói Gergely (Madách Gimnázium), második Vaspál Gábor (Gép­ipari Technikum), harmadik Kakukk Andrea (Egészségügyi Szakközépiskola). A középisko­lás csapatok versenyében a Ma­dách Gimnázium győzött. Má­sodik lett az Egészségügyi Szakközépiskola, a harmadik helyen pedig a Bolyai János Gimnázium csapata végzett. Dicséretesen szerepelt a Dolgo­zók Középiskolája is. A győztes csápatok vándordí­ját kaptak, az egyéni helyezet­tek értékes könyvjutalomban részesültek. Az egészségügyi- sek ezúttal vették át végleg a korábban három alkalommal elnyert serleget. Teltházas rockkoncert Közvetlen kapcsolat a közönséggel

Next

/
Thumbnails
Contents