Új Nógrád, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-26 / 251. szám
HAZAI KÖRKÉP — KÜLFÖLD 1991. OKTÓBER 26., SZOMBAT » KÉRDŐJELEK „Zöld kártya” remények? (FEB) Az Egyesült Államok — csakúgy, mint ma már jószerivel minden nyugati állam — minden eszközzel megpróbál gátat vetni a menekültek hullámának. Ugyanakkor nagy visszhangot váltott ki — Magyarországon is — a speciális „zöld kártya” akciója, amellyel lehetővé kívánja tenni sokak számára a legális letelepedést és munkavállalást Amerikában. Érthetetlen ellentmondás? Furcsa e kettősség, de a washingtoni törvényhozás indoklása szerint e programmal a bevándorlási szabályok korábbi igazságtalanságait igazítják ki. így került most (mint hajdani háttérbe szorított ország) a kedvezményezettek közé hazánk is. Összesen 19 millió (!) jelentkezés özönlött az amerikai külügyminisztériumba, s jó néhányat nálunk postáztak. Makacs illúziók mozgatják az embereket? Amerika még mindig a „korlátlan lehetőségek” országa lenne? S e zöld kártya a bűvös vonzerő? Mint a számokból látható, az esélyek meglehetősen csekélyek, s a többség csak Fortuna istenasszony kegyében bízhat. Ha most nem, hát jövőre: a programot 1992, majd 1993 őszén ugyanis megismétlik. Aki jelentkezik, tekintse az amerikai „vízum lottót” a sokfajta szerencsejáték egyik típusának. Reménykedni lehet. De közben ugye nem feledkezünk meg azokról a társadalmi feszültségekről sem, amelyek a jelentkezők zömét az amerikai „zöld kártya” megszerzésére ösztönözték? Szegő Gábor A háború következményei jövőre jelentkeznek Változások a Malév téli HÍREK RÖVIDEN Hága. Slobodan Milosevic szerb elnök pénteken Hágában elutasította az Európai Közösségek jHgoszláviai rendezési tervének legújabbb változatát, amely előírná a Vajdaság és Koszovo Szerbia által eltörölt autonómiájának visszaállítását, valamint a nemzeti kisebbségi területek de- militarizálását a köztársaságokon belül. Peking. Az Európai Közösségek elhatározták, hogy két évi befagyasztás után most felmelegítik gazdasági kapcsolataikat Kínával. Frans Andriessen, az Európai Közösségek Bizottságának alelnöke csütörtökön Peking- ben első kézből tájékoztatta erről Li Penget. Bécs. Repülőgépével a szomszédos Ausztriába dezertált pénteken a jugoszláv szövetségi légierő egyik pilótája. A hír az osztrák rádióban hangzott el. A szovjet gyártmányú MÍG—21 típusú gép a dél-ausztriai Klagenfurtban szállt le péntek délelőtt. Kairó. Tűz keletkezett az izraeli Dimóna közelében lévő atomerőműben — jelentette pénteki számában az A1 Gumhu- rija című kairói lap izraeli forrásokra hivatkozva. A TASZSZ által idézett egyiptomi lapjelentés szerint a tüzet elfojtották, de a baleset zavarokat okozott az erőmű biztonsági rendszerében. Washington. Egy kubai őrhajó csütörtök reggel öt figyelmeztető lövést adott le egy amerikai halászhajó felé a Yucatán-szoros- ban, Kuba partjaitól 29 kilométerre. Ezt az amerikai parti őrség szóvivője jelentette be a hajóról érkezett értesítés alapján. A kubai külügyminisztérium szóvivője cáfolta az incidensről szóló amerikai bejelentést. (MTI) A magyar—német katonai tárgyalásokon egyebek közt szó volt arról a magyar szándékról, hogy a honvédség szeretne a volt NDK hadseregének fegyverzetéből bizonyos eszközöket megvásárolni. Mindez a Honvédelmi Minisztériumban pénteken tartott sajtótájékoztatón derült ki, amelyen Willy Wimmer, a német védelmi minisztérium parlamenti államtitkára és magyar partnere, Raffay Ernő politikai államtitkár számolt be tárgyalásairól. A vendég leszögezte: a fegyvereladásokról csak a német kormány hivatott dönteni, ezt azonban még megelőzi a biztonságpolitikai tapasztalatok elemzése. Raffay Ernő hozzátette: a fegyvervásárlásnál figyelembe kell venni többek között a magyar és a német előírásokat, valamint a párizsi charta vonatkozó megállapításait is. Az MTI munkatársának arra a kérdésére, hogy a jugoszláv polgárháború miként befolyásolja a német kormány vonatkozó döntését, Wimmer kifejtette: Németország nem exportálhat válság(Folytatás az l. oldalról) 10.) szelvényét emelte ki, aki egy Kontrax Alfa telefon tulajdonosává vált. Ifjú Dócs László (Szügy, Rákóczi út 105.) egy Kontrax Béta készülékkel lett gazdagabb. Mindketten a Mikszáth út 12. szám alatti üzletben kapják meg a nyereményüket. A fődíj kisorsolásakor a nagykeresztúri Tóth Jánosnak kedvezett a szerencse, aki nagy taps közepette vette át a 20 ezer forintot érő Kontrax Dataphon telefonkészüléket. Szeptember végéig — a tavalyihoz képest — 20 százalékkal csökkent a magyar—jugoszláv kereskedelmi forgalom. A Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának adatai szerint az elmúlt év első kilenc hónapjában a kétoldalú forgalomban 454 millió dollár értékű kiesés történt. Ebből 311 millió volt a magyar export, és 143 millió az import. Ugyanezen időszak 369 millió dolláros összforgalmából az export 243 millió, az import pedig 126 millió. Elsősorban élelmiszerexportunk esett vissza, bár ehhez hozzá kell tenni azt, hogy a magyar kínálat is csökkent, elsősorban élőállatokból, így a forgalom mérséklődése már márciusban megkezdődött, amikor „még csak a szavak csatázövezetbe fegyvereket, Bonn nem kíván hozzájárulni a feszültségek növeléséhez, ezért igen óvatos e kérdésben. Wimmer ugyan nem nevezte Magyarországot válság- övezetnek, de utalt arra, hogy a kríziszóna a jugoszláv határon túlra is kiterjed. Emlékeztetett arra is, hogy a jugoszláv polgár- háborúban már volt NDK-s fegyverrel is oltottak ki életet, de nem bocsátkozott találgatásokba: miként kerültek ezek az eszközök Jugoszláviába. Más témákat érintve, szó volt arról is, hogy a NATO a közép- és kelet-európai országokat úgy kívánja bekapcsolni az európai biztonsági rendszerbe, hogy azok ne képezzenek védelmi övezetet a Szovjetunióval szemben. Raffay Ernő egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy az önálló ukrán hadsereg megjelenése új fejlemény. Magyarország a lehető legjobb politikai, katonai kapcsolatokra törekszik szomszédaival, s emlékeztett Göncz Árpád köztársasági elnöknek Ukrajnában nemrég tett látogatására, annak jelentős politikai eredményeire. A hivatalos esemény ezzel véget ért, de Báthory László, a Miskolci Kereskedelmi Képviselet vezetője, Farkas Imre területi képviselő és munkatársaik a későbbiekben is az érdeklődők rendelkezésére álltak szaktanácsaikkal. Kelemen Istvánná érdeklődésünkre elmondta: sokat remélnek a Kontraxszal létrejött kapcsolattól, ám a siker csak hosszabb távon lesz mérhető. kolaj—rigó A Kontrax betört Gyarmatra Kétperces monológ Az egymillió forintos jutalomról (FEB) Engedtessék meg a kételkedés. A Kisgazda Párt elnöke így, és csak így bizonyíthatja makulátlan politikai múltját? Kénytelen politikai hirdetést közzétenni? Kénytelen potom 1 milliót „feldobni”, hogy múltja hihető legyen? Rosszmájúskodhatnánk persze, hogy nem lehet üres a sifonér ott, ahol futja a borsos hirdetési tarifákra, meg a milliós „díjkitűzésre”. Ám ennél elgondolkodta- tóbb a tény, hogy a politikai perpatvarok hullámai immár betörtek a fizetett reklám, az áruk, a szolgáltatások, az üzletek, stb. propagálására fenntartott hasábokra. Nincs ebben semmi különös, hiszen ez — mint a kisgazda elnök a fizetett szövegben tudatja — „a nyugati országok gyakorlatában nagyon is elterjedt eszköz”. Lám, mennyi tanulnivalónk van még, mennyi ígéretes lehetőséget kínál a sarjadó sajtószabadság. A távlatok nagyok. A „nem vagyok (voltam) azonos” típusú tagadásokat követhetik a „viszont ő...” típusú állítások, a válaszokat viszontválaszok, a kontrákat rekontrák — egyszóval, ha a nyugati (és a kisgazda) példa ragadós, olyan reklám-csihipuhinak nézünk elébe, amilyet még nem látott a nyájas magyar olvasó. Két gyöngéje azért van ennek az újmódi politikai vitatkozásnak. Az egyik, hogy félő: nem annak lesz igaza, akinek több az érve, hanem annak, akinek több a pénze. A másik, hogy kiszorulhatnak a „reklám helyéről” az igazi reklámok, s a híres régi szlogenből is csak annyi fér be, hogy „Haladjon ön is a korral”. (bajnok) menetrendjében tak” — mondotta az NGKM illetékese, az MTI munkatársának. A szaktárca nem tartja katasztrofálisnak a forgalom csökkenését, figyelembe kell venni ugyanis azt, hogy a tavalyi, összesen 700 millió dolláros forgalom messze meghaladta a korábbi évek átlagát. Bár a minisztérium illetékese nem bocsátkozott jóslásokba, úgy vélte, hogy az igazi problémák —- a mostani háború következményei valószínűleg jövőre jelentkeznek. Bár az sem kizárt, hogy ha konszolidálódik a helyzet, Jugoszlávia jó felvevő piac lehet majd Magyarországnak. Elmondta még azt is, hogy nincs jelentős kintlevőségünk, a magyar árukért rendszeresen befolyik a pénz. Erkély-kéj Moszkva. A börtönlakók sem unatkoztak és a hölgy is jól keresett. A sajátos árukapcsolás egy krasznojarszki prostituált ötlete, aki erkélyéről rendszeresen sztriptízműsort adott a szemben levő férfibörtön lakóinak. A Komszomolszkaja Pravda cikke, amely a hölgyet csak Margaréta néven emlegeti, nem hallgatja el azt sem, milyen busás jövedelemre tett szert a cseppet sem szégyenlős szibériai lány. Emberbaráti tevékenységével havonta mintegy hatezer rubelt keresett. (A Szovjetunióban az átlagkereset jelenleg 250 rubel körül mozog.) Az élelmes „üzletasz- szonynak”.a fizetésmódra is volt ötlete: a pénzt csúzlival kellett eljuttatni az erkélyre. Október 27-én lép életbe és március 28-ig lesz érvényben a Malév új, téli menetrendje, melyben a vállalat 30 ország 42 városába kínálja járatait. Újdonság, hogy a Malév gépei hetente két alkalommal ismét járnak Drezdába, és hetente kétszer a litván fővárost, Vilniust is bekapcsolják útvonalhálózatukba. New York és Budapest között ezután is egy amerikai légitársasággal — a Deltával — közösen, (Folytatás az I. oldalról) szövetkezeti vezetők átlag- jövedelme 57 084 forint. Ebben a kategóriában a 300 legnagyobb szövetkezet vezetőinek átlagos bruttó bére 138 232 forint. Felmérték az összes gazdálkodó egység — az állami vállalatok, a szövetkezetek, a társulások — vezetőinek átlagkeresetét is. Ez országosan 69 479 forint, a háromszázas „top-é” 186 202 forint. A vállalkozások egyéb vezetőinek fizetései is érdekes arányokat mutatnak. A vezérigazgató-helyettesek és igazgatóhelyettesek havonta 99 043, a főosztályvezetők 85 021, az osztályvezetők 58 567 forintot visznek haza. A Munkaügyi Minisztérium összeállítása megjegyzi, hogy ezzel szemben a minisztéheti három alkalommal indítanak járatokat. Az Öböl-háború következményeinek felszámolása után a Malév gépei heti egy alkalommal ismét leszállnak Kuvaitban. A sikeres Budapest-—Bécs járat továbbra is naponta kétszer közlekedik, Amszterdam felé pedig heti hat gép indul. A téli időszakban a Malév további regionális járatok megindítását tervezi. Ezek előkészítése folyamatban van. riumi főosztályvezetők havi átlagjövedelme 64 554 forint. A képviselőkhöz eljuttatott dokumentum szerint 1991 második felére a fenti kategóriák jövedelme — miután az előbbi adatok a korábbi esztendő kimutatásain alapulnak — a becslések szerint akár 30—40 százalékkal is magasabb lehet az említettnél. Áz összeállítás közreadja as legmagasabb fizetésű száz újságíró jövedelmének adatait is. Eszerint a főszerkesztők és helyetteseik bruttó jövedelme 58 299 forint, a szerkesztők és helyetteseik borítéka 51 228 forintot tartalmaz havonta, míg a lapterjesztés vezető munkatársai 56 381 forintot visznek haza — természetesen a levonásokat nem számítva. K. T. Sokat keres a bérelit? Az erőmű árnyékában — A Paksi Atomerőművet ártalmasnak kikiáltó híresztelések kelnek szárnyra időnként Paks térségében, főként a Duna túlsó partján lévő községekben. Ezért hívtak össze pénteken vitafórumot, tisztázni a valós helyzetet — hangsúlyozták a Tengeli- cen rendezett tanácskozáson. Ezúttal nem az atomerőmű vezetői szerveztek tájékoztatást, sőt őket meg sem hívták, hogy egyértelmű legyen az elfogulatlanság. A kezdeményező a dunaszent- györgyi polgármester, Patai István volt. Bács-Kiskun, Tolna, Baranya és Fejér megye húsz településének polgármesterei, tanárai, orvosai és más, köztiszteletben álló személyiségei hallgatták meg Marx Györgynek, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat elnökének, Czeizel Endre orvos-genetikusnak, Sztanyik B. Lászlónak, az Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutatóintézet főigazgatójának előadását. A tudományos alaposságú, meggyőzően érvelő referátumok élénk érdeklődést váltottak ki. Mint hangoztatták: a köznapi kockázatok, például a levegő- szennyezés, a dohányzás, a mértéktelen napozás ártalmai mellett eltörpül az a kis mennyiségű, sokszor ki sem mutatható sugárszennyezés, amit a Paksi Atomerőmű bocsát ki. Czeizel Endre elmondta, hogy Csernobil után Magyarországon nem fordult elő magzati sugárkárosodás, és megrótta a sajtót valótlanságok közléséért. Kedvező véleménye a paksi sugárvédelmi helyzetről nem részrehajlás; ezek tények, vizsgálati tapasztalatok. A dunaszentgyörgyi polgár- mester megerősítette, hogy nagy a tájékozatlanság ez ügyben. Már rendeztek a faluban egy fórumot, kitűnő előadókkal, abból a célból, hogy ismerjék meg az emberek az atomerőmű szomszédságában, mi a helyzet a sugárzással, van-e veszély, de alig volt érdeklődés. Közben pedig képtelen híresztelések terjednek. Ebben a tömegtájékoztatás is ludas, mert kevés és nem meggyőző információt ad a lakosságnak. Törvénysértő cégbejegyzés A Legfőbb Ügyészség törvény- sértőnek és megalapozatlannak tartja, valamint a Mester Ákos és Bölcs István a CEDC Torontó, a Mai Nap Kiadó Rt. által 1990. április 23-án alapított Telegráf Kiadó Kft. cégbejegyzését elrendelő 1990. szeptember 10-én kelt fővárosi bírósági végzést. Ezek alapján törvényességi óvást emelt a Legfelsőbb Bíróságon, és indítványozta, hogy a bíróság a megtámadott végzést helyezze hatályon kívül. (A kft. jelenteti meg a 168 óra című hetilapot.) A Legfőbb Ügyészség a törvényességi óvás indoklásában a cégbejegyzést többek között azért tartja törvénysértőnek, mert a kft. tevékenységi körébe bejegyzett postai és távközlési tevékenység állami feladat, amelyet kizárólagos joggal a Magyar Posta lát el. Ugyanakkor egyebek mellett megalapozatlan azért is, mert Mester Ákos és Bölcs István alapító tagok nem pénzbeni hozzájárulása a kft.-hez nincs becsatolva a cégiratokhoz. A cégbíróságnak hiánypótlás keretében fel kellett volna hívnia a társaságot a szellemi apport becsatolására, és csak ezt követően határozhatott volna a cégbejegyzés elrendeléséről. Á Legfelsőbb Bíróság hétfőn délelőtt tárgyalja az ügyben benyújtott törvényességi óvást. Mester Ákos és Bölcs István a hírt nem kívánták kommentálni, mint mondták: megvárják a bíróság ítéletét. (MTI) Tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOLLÁR JÁNOS elhunyt. Temetése október 29-én, 13.30 órakor a salgótarjáni, új temető ravatalozójából. GYÁSZOLÓ FELESÉGE Olasz cigiszünet Róma. (MTI) Olaszország olyan új törvényt fogadott el, amely lehetővé teszi, hogy az állam átmeneti időtartamra megtilthassa cigarettafajták árusítását — jelentette a Reuter. A törvénnyel az olasz kormány a cigarettacsempészekre akar csapást mérni. A jogszabály szerint, ha egy cigarettafajtából egy éven belül több mint 5 tonnányit csempészáruként foglalnak le, akkor 30 napra felfüggeszthetik árusítását. Ä cigarettacsempészet komoly gazdasági ágazattá nőtte ki magát Olaszországban a második világháború után. A vámosok az új törvényt ellenzik, mondván, hogy a kényszerű cigiszünet éppen a csempészek malmára hajtja a vizet, hiszen a megszokott fajtáért a dohányzó inkább többet fizet, de mindenképpen megveszi. Nem vehetünk német fegyvereket?