Új Nógrád, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-26 / 251. szám

1991. október 26., szombat MEGYEI KÖRKÉP 3 N ógrád megye művészeti életét ismét súlyos vesz­teség érte, 1991. október 23-án Gyöngyös és Kápolna között tragikus gépkocsibale­set következtében elhunyt Hibó Tamás grafikusművész. Személyében autonóm művész távozott közülünk, aki irányza­toktól függetlenül maga hatá­rozta meg azt a tartalmat, ami egész grafikai és festői mun­kásságának lényege volt. Hibó Tamás 1947-ben szüle­tett Szolnokon, képzőművé­szeti tanulmányait Varsóban és Budapesten végezte, mű­vész-pedagógusként jött Sal­gótarjánba. Később független művészként volt jelen nem­csak a régió, hanem az ország művészeti életében, jóllehet már hosszú idő óta elsősorban nem a művészeti közéletetben való részvételre, hanem az al­kotó tevékenységre helyezte a hangsúlyt. A Stúdió rendezvé­nyein, a területi és az országos kiállításokon az 1970-es évek eleje óta vett részt, önálló tár­latai mind Salgótarjánban, mind pedig másutt megérde­melt szakmai és közönségsi­kert arattak. Annak ellenére, hogy korántsem derűs az a vi­lág, amely immár korán lezá­Hibó rult életművében megjelenik. Semmi különös sincs abban, hogy a modern hangvételű gra­fika mestere újabban ismét fes­tett. A sziráki Kastély Szálló­ban az év első felében a nóg­rádi képzőművészeket bemu­tató tárlaton négy festménye szerepelt. A salgótarjáni Nóg­rádi Történeti Múzeum a nyá­ron videofelvételt készített róla a Beszélgetés a művészetről című sorozatban. Senki sem gondolta akkor, hogy a mű­vész életének értékes doku­mentuma lesz ez még csak nyers állapotban lévő film. Hibó Tamás már akkor is sokat beszélt a festészetről, amit újra elkezdett. Sőt, a világ legjobb képeinek megfestésére készült. A többi között, arról is szó volt, hogy a mai világban, amikor ez nem divat, miért fest makacsul figurákat? Úgy véle­kedett, hógy a figurák hordoz­nak mindenféle emberi érzést. Ezek az érzések azonban Hibó Tamás munkásságában nem engedik meg a kényelem, az elképzelt harmóniában való el- andalodás fényűzését. Ellen­kezőleg. Mindenekelőtt drá­mai és tragikus az a világ, amely a felszín mögé tekintő művész munkásságában meg­jelenik. Nem ok nélkül hívták föl értő méltatói a figyelmet arra, hogy nyomasztó képeket festett, mert nyomasztónak látta azt a világot, amiben élt, ami őt is meggyötörte. Tehet­ségének sajátosságai közé tar­tozott, hogy a felszín fényű­zése, a mindenkori napi opti­mista propaganda mögött ész­revette a szerencsétlen sorsú emberek tömegét. Kedvenc fi­gurái, az összebújó emberek a félelemről, a szorongásról, a vad emberi indulatok fortyo- gásáról vallanak valami kö- zépkorias, mégis modern ha­láltánc szereplőiként. N agyon keserves most ar­ról szólni, hogy a min­dig belső törvényeinek engedelmeskedő művészt ki­ragadta ebből az igézetből a sors, ezen az októberi napon megállt számára az idő, ami immár nélküle folyik tovább. De nem életműve nélkül, ami által — ha nyomasztó hangsú­lyokkal is — az élet üzen ne­künk. Kár, hogy arról a föltéte­lezett másik világról ő sem tudja elmondani, mire számít­hat az ember. T. E. Gazdag programok a romhányi klubkönyvtárban Sok öröm a sok gond ellenére Tarka ruhákban, a fiatalság kitörő vidámságával gyerekek ugrándoznak Romhányban, a körzeti könyvtárban. Fel-felpil- lant rájuk Megyeri Lászlóné népművelő, de hiába néz szigo­rúan, az apróságok érzik: szívé­ből nem haragszik rájuk. Vala­hol itt kezdődik a ***se,metók" könyv-szeretetre nevelése: elő­ször kedveljék meg a könyvek légkörét, a könyvtárban érezzék otthon magukat. Ebben nincs is semmi hiba. Magabiztosan jár-kel a szépen rendben tartott termekben a hé­téves Virág Enikő, és kisöccse, a négyéves Áron is. Gyakori vendég itt Németh Éviké, Smón Annamária, Makrai Gábor és Simon Szilvia. Köztük akad, aki éppen ebben a házban lakik, és szívesebben tölti itt a szabadide­jét, mint a saját otthonukban. Érthető is ez valamiképpen: gazdag a választék folyóiratok­ból, de hanglemezekből, mese­kazettákból is. A könyvtár veze­tője Kollár Jánosné. Több, mint 20 ezer könyvből áll a választé­kuk, s három fiók-könyvtárat látnak el: Kétbodony, Ecset és Szente községben tisztetdíjas könyvtárosok végzik a kölcsön­zést. A romhányi könyvtáros rendeli az új könyveket, és vé­gez minden szükséges admi­nisztrációt. Az idén 469 beiratkozott ol­vasójuk volt az év elején. Év vége felé az 500-hoz közelile­nek. Az óvodáskorúak is eljut­nak már hozzájuk. Vonzza őket a különféle játéklehetőség, a mese és zenehallgatás. Magnetofonjuk, lemezjátszó­juk van, a fonotékához 12 füll- halgató, nyelvkazetták is tar­toznak. Komoly zenei anyaguk *ií»~gaedag: Harmincféle-folyói» ratot járatnak, mióta szűkebbre kellett vonniuk a lapok körét. Minden nap reggel nyolctól délután hatig, pénteken délután négy óráig várják a látogatóikat. Programjaik idevonzzák a kör­nyékbelieket. Nyelvtanfolyamaik egyen­lőre csak a gyerekeknek szer­vezték, de korábban tartottak oktatást a felnőtteknek is. Sza­bás-varrás tanfolyamuk érdekli az asszonyokat, éppúgy, mint a kötő szakkör. Kopcsák Istv- bánné varrónő oktatja a varrni vágyókat, Kőhalmi Kázmérnét kérték meg, hogy a nyelvokta­tást irányítsa. Női tornát is szer­veztek, heti egy órában, ezen 20-50 fő a résztvevők A tornát Kőmíves Éva testnevelő ta­nárnő vezeti. A tanfolyamok az egyének­nek nem kerülnek sokba, a romhányi önkormányzat ko­moly részt vállal a különböző művelődési, sportolási tevé­kenységek támogatásából. A kötő-szakkör még csak a terveik között szerepel, de ha sikerül megoldaniuk ezt is, akkor fel­nőttek, gyerekek vegyesen jár­hatnak ide, Hídvégi Józsefné irányításával. Lutra klubjaik napja a pén­tek. Érdemes lenne ilyenkor délután bekukkantani és a cse­reberélő, izgatott gyerekeket fi­gyelni. Sajnos a mozielőadásaik megszűntek, de ami kis helyen * megoldható,»azt itt megpróbál­ják beindítani. Színházba járnak közösen, autóbusszal, vagy vo­nattal Budapestre. A könyvtár segítséget nyújt a diákoknak az oktatás elméleti ismereteinek megalapozásához. Különböző feladatikhoz, törté­nelmi, földrajzi vetélkedőkhöz kapnak itt segédanyagot a nebu­lók. Szavalóversenyek, játékos vetélkedők színhelyéül is a könyvtár épülete szolgál. Ellá­togatott már hozzájuk a buda­pesti Helikon együttes, irodalmi műsorának nagy sikere volt. Ünnepi alkalmakra hívják őket, az önkormányzat anyagi támo­gatásával. A decemberi téli könyvhéten ünnepi könyvvásárt is tervez­nek. Telefonja nincs a könyv­tárnak, évek óta hiába remény­kednek abban, hogy a szervező munkáikat nem kell mások se­gítségével bonyolítani. Ennyi üröm van az örömben, hogy ez a könyvtár kicsit túl is teljesíti, amire vállalkozott: nemcsak a könyveket, a kultúrát szeretettik meg az itt élő, és a környékbeli emberekkel. Mioldován Ibolya Vállaljuk hitünket, a mesterségesen szított megaláztatást (Folytatás az I. oldalról) — Mi 1956 valamennyi ál­dozata előtt kegyelettel hajtunk fejet. Tisztában vagyunk azzal, hogy az utcára vonuló százez­rek akkor jogos elégedetlensé­güket fejezték ki. Szerintünk az 1956. december 8-i salgótarjáni tragikus eseménysorozatot a történelem objektivitásának és nem bármely oldalról jövő poli­tikai célzatú állásfoglalásnak kell tisztáznia. Őszinte hittel valljuk: el kell végre múlni an­nak az időnek, amikor a viták rendezésének végső eszköze a fegyver, a megtorlás. El kell múlnia még akkor is, ha az em­beriség története eddig nem ezt bizonyította. S hadd köszönjem meg e ha­sábokon a kongresszus elleni tüntetést szervezőknek és a tün­tetés résztvevőinek, hogy em­beri méltóságukat megtartva fe­jezték ki nézeteiket, még akkor is, ha ezekkel mi nem értünk egyet. Köszönjük továbbá a rendőrség és a nemzetbizton­sági hivatal parancsnokainak és beosztottainak, hogy rendkívüli körülmények között példás fe­gyelemmel, férfias helytállás­sal, kultúráltan őrködtek a köz­rend, a közbiztonság fenntartá­sán. Mindezek is hozzájárultak ahhoz, hogy a kongresszus első napjára tervbe vetteket teljesí­teni tudtuk. — A Munkáspárt életében milyen jelentőséggel bír ez a kongresszus? — Pártunk XV. kongresszu­sának célja, hogy elemezve a múltat az ezredfordulóra egy korszerű munkáspártot hozzunk létre, lerakjuk annak a szerve­zeti alapjait és biztosítsuk sze­mélyi feltételeit. Elképzeléseink szerint ez a párt növekvő befo­lyással tudná mozgósítani a tö­megeket, az ifjúság, a dolgozók, a nyugdíjasok érdekeinek vé­delmére. A kongresszus előkészítése is kifejezte: ez a párt a tagság pártja. A résztvevőket az alap­szervezetek delegálták minden­féle statisztikai szempontok nélkül. Ennek ellenére tükrö­ződtek a pártonbelüli arányok. Például a tagság 6 százaléka fia­tal, 30 százaléka középkorú, 46,5 százaléka nő. A kongresszus lefolyása sem Pártunk nem a volt MSZMP hasonlítható egyetlen előzőhöz sem. A küldöttek minden do­kumentumot írásban kaptak meg, s a párt elnöke szóbeli elő­terjesztésében nem ezek össze­foglalóját adta. Arról beszélt, hogy majdnem ezer alapszerve­zetünk kongresszusi felkészülé­sének milyen politikai tapaszta­latai vannak. Elfogadtuk a tag­ság véleménye alapján készült szervezeti szabályzatot. Például a pártban kétszintű döntés van: alapszervezeti és központi bi­zottsági, s párttagot csak saját alapszervezete zárhat ki. . . Döntöttünk arról, hogy a kong­resszus két napja között az alap- szervezetek közvetlenül vá­lasztják meg a központi bizott­ság új tagjait, .. , ....... — S újraválasztották a veze­tőséget. A tagjai fiatal emberek. — A párt elnöke és alelnökei életkoruk miatt sem terhelhetők az elmúlt 35 évért. Az ötvenes évek végén valamennyien még az általános iskola alsó tagoza­taiba jártak, vagy óvodába. — Mégis a Munkáspártot vá­lasztották politizálásuk színhe­lyéül. Ez ma nem „divatos” cse­lekedet. — A küldöttek elmondották párttagságunk véleményét: vál­laljuk hitünket, a tagsággal járó mesterségesen szított megaláz­tatást, megtorlást, mert ez a hit­vallás a dolgozó emberekért van, azokért és azok emlékéért, akik 1945 előtt az életüket ad­ták, vagy kockáztatták, akik az­után a romokban heverő orszá­got felépítették, akik alkottak, akik olyan vívmányokat értek el, amit védeni, óvni, megtar­tani és továbbfejleszteni érde­mes önmagunkért és utódaikért. — Sokan kétségbe vonják pártja megújulását. —; Pártunkat 1990. január 2- án jegyezte be a Fővárosi Bíró­ság az 1989. évi 11. törvény 15 paragrafusának /l/ bekezdése alapján. Formailag tehát új párt vagyunk, hozzátéve azt is, hogy a korábbi pártvagyonból kire­kesztették bennünket. Az elmúlt 40 év valamennyi hibájáért és bűnéért viszont a Munkáspártot akarják felelőssé tenni egyesek. — Azt mondja, formailag új a párt. . . — Igen. Ugyanakkor pár­tunk nem a volt MSZMP, ha­nem a magyar baloldali mun­kásmozgalom folytatójának vallja magát. Október 12-én kezdődött kongreszusunkat ezért jelezzük a tizenötös számmal ... Ebből a múltból kell erőt meríteni a megválto­zott körülmények között és ez­zel a múlttal kell szembenéz­nünk - s kellett már eddig is — kegyetlen őszinteséggel. — Salgótarjánban a kong­resszussal egyid’őben elakult meg a Magyarország Kommu­nistaellenes Szövetség. Hogyan vélekedik e kihívásról? — Pótcselekvésnek tartom, az emóciók transzplantálásá- nak . . . A szocializmust, vagy a kommunizmust nem Marx és Engels „találta ki.” Amíg az emberi társadalomban ugyanis a tömegek számára lesznek alap­vető kielégítetlen igények, amíg megmarad a társadalom által megtermelt javak és lehetősé­gek igazságtalan elosztása, ad­dig mindig lesznek szocialista és kommunista eszmék, törek­vések, amelyek megtalálják a maguk szervezeti formáit és ki­termelik saját vezetőiket. — Köszönöm a beszélgetést. Sulyok László A templomok szépek mindenfelé Minden és semmi. A két szélsőség, és ami közte van, az­zal mind találkozhattam azok között a feleletek között, melyet néhány járókelőnek tettem fel: Önnek mi tetszik Nógrád me­gyében? Meglepődést tapasztaltam. A tekintetekből úgy éreztem, mintha azt gondolnák: maga mi­lyen furcsát tud kérdezni! „ Hát persze hogy a vidék, a dombok, az erdők, a táj" - vél­ték többen. Egy parkban piros arcú, sok­szoknyás nénikét kérdeztem meg. S. Gézáné mosolyogva beszélt: „A templomok szépek min­denfelé. Oda szoktam én el­menni. Mert sokat imádkozom én gyerekem. Voltam Szentk- úton is. No, ezek tetszenek.” Vannak, akik sötétben látják a világot. Balogh Sándor nyug­díjas villanyszerelő válaszából kiderül elkeseredettsége: „Jelenleg semmi nem tetszik. Sok itt a munkanélküli." „Az OTP-s lakások ott a könyvtár mellett (Salgótarján­ban) igen tetszetősek. Az nem tetszik viszont, hogy én nem ve­hetek belőlük.” - mondja K. László diszpécser. Zsuzsa egyetemista, és van egy pici babája. Neki Hollókő tetszik. Ringeisen Tamás fiatal testnevelő tanár, neki az egész megye tetszik. Miért? Egysze­rűen, mert szereti. (fenyvesi) Szülőmegyémnek áldoztam életem munkásságával Beszélgetés dr. Zólyomi Józseffel, a balassagyarmati Palóc Múzeum igazgatójával Dr. Zólyomi Józsefet, a ba­lassagyarmati Palóc Múzeum igazgatóját nagy munkában ta­lálom. November 29-én nyílik a felújított intézmény, s benne a Paraszti ünnepek és hétköz­napok Nógrád megyében — Bölcsőtől a sírig című állandó kiállítás, valamint két másik tárlat, így a rendezéssel össze­függő teendők kötik le idejét. Mindez arra is emlékeztet, hogy 100 éve, 1891. november 29-én nyílt meg az első kiállítás, ame­lyet az 1891. március 15-én meg­alakult Múzeumi Társulat ren­dezett Balassagyarmaton a Nemzeti Iskolában. — Életem egyik legszebb vágya teljesülne, ha november 29-én valóban átadhatnánk a ki­állításokat a város, a megye és az ország közönségének. Ékkor fogok utoljára dolgozni a Palóc Múzeumban, hiszen január Fjé­től nyugdíjas leszek — mondja. — Hogyan került sor a nyugdíjaztatására? — A nyudíjkorhatárt csak 1993 nyarán érem el, de a me­gyei közgyűlés úgy döntött, hogy a múzeumi költségvetés­ből kétmilliót munkabérekből kell megtakarítani. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a múze­umi szervezetből munkatársa­kat küldenek el. Én is felszóllí- tást kaptam arra, hogy kérjem nyugdíjaztatásomat. Ha ezt nem teszem meg, akkor felmonda­nak. Természetesen célsze­rűbbnek láttam a nyugdíj ké­relmezését, így jövő év január l-jétől megválók az intézmény­től. — Mik a tervei? — A múzeumtól, a múzeumi szervezettől nem szeretnék megválni az elkövetkezendő évékben sem. Ha lesz rá lehető­ség, a tudományos munkát sze­retném folytatni. Többek között szeretném feldolgozni a Nógrád megyei németek lakodalmi szo­kásait. Meg szeretném írni a megye népviseletének történe­tét a 18. század elejétől az első világháborúig, a későbbiekben pedig az első világháborútól az Í960-as évekig. Ez annál sürge­tőbb, mert az ország leggazda­gabb népviseletéről összefog­laló munka még nem jelent meg. Ha segítséget kapok, az elkövetkezendő években sze­retnék tevékenyen bekapcso­lódni a Nógrád megye népmű­vészete könyv összeállításába, amellyel szűkebb pátriánk még adós a magyar tudomány szá­mára. — Mi a véleménye a múze­umi dolgozók létszámának mostani csökkentéséről? — Úgy látom, hogy a me­gyei közgyűlés a múzeumi költ­ségvetés ilyen irányú radikális csökkentésével jelentős kárt okozott a tudományos életben. Köztudott, hogy a levéltáron kívül a múzeumokban folyt tu­dományos munka, amely a me­gye történetének részletes feltá­rásával foglalkozott. Szeretném hangsúlyozni, hogy a múzeoló- giai tevékenység tárgyismere­tet, irodalom- és helyismeretet kíván. Ezek nem egyik napról a másikra, hanem hosszú évek alatt szerezhetők meg. Azok a múzeológusok, akik most kike­rülnek a pályáról, esetleg vég­leg elvesznek a megyei tudo­mányosság számára. — Van-e dr. Zólyomi Jó­zsefben keserűség? — Egyáltalán nincs, hiszen az a gazdag élmény, amelyben itt a múzeumban részesülhet­tem, a tárgyak gyűjtése, a pub­likációk közzététele, a kutatás szép elégtételt nyújt számomra, és ha egészségem és a körülmé­nyek engedik, még tovább kí­vánok dolgozni. Az igazi öröm számomra továbbra is az lesz. ha tovább folytathatom a kuta­tói munkát, s azokat a terveket, amelyekről szólottám, megva­lósíthatom. Úgy gondolom, hogy szülőmegyémnek tiszte­lettel adóztam életem szerény munkásságával. —mér

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents