Új Nógrád, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-14 / 216. szám
6 MŰVÉSZÉT ES TÁRSADALOM 1991. SZEPTEMBER 14., SZOMBAT Könyvespolcra Széchenyi Döblingben Göncz Árpád gratulál Ata Kandó fotóművésznek életmükiállí- tása megnyitásakor a Legújabbkori Történeti Múzeumban. Korábban Széchenyi István, ha nem is egyértelműen persona non grata volt, de a marxi értelmezés szerint mellékfigura, Kfossuthék liberális, de mégiscsak „osztály- korlátaitól szabadulni nem tudó” arisztokrata ellenfele. Ma már látjuk (ki is mondjuk), hogy ez, a jelen politikai érdekeit, értékeit a múltba visszavetítő, a múlton számonkérő történelemfelfogás éppen torzításaival áttekinthetetlenné, értelmezhetetlenné tette a történelmet. Kosáry Domonkos és néhány történésztársa tehát a nyolcvanas évek elején egyfajta bátorságról is tanúbizottságot tett azzal, hogy szakított ezzel az elfogultsággal és objektivitásra törekedett. Korántsem véletlen, hogy Széchenyi szerepe éppen évtizedünkben, századunk végén került az érdeklődés homlokterébe kicsit háttérbe szorítva, szembe is állítva más szereplőkkel, korszakokkal. Hiszen nemzetünk most is egy rettenetes történelmi korszakot hagyott maga mögött, s ilyenkor indokolt példaképek keresése. Természetesen anachronizmus Széchenyi igazát mai példákkal illusztrálni, meg igaztalan is. Igaztalan, mert Kosáry Domonkos — az évfordulóra másodszor megjelent — könyve éppen arról győz meg, hogy ez a hiperérzé- keny arisztokrata legalább annyira gyűlölte a zsarnokságot, mint Kossuth vagy Petőfi. Rögeszmé- sen hitte, hogy 1849 tragédiájáért ő a felelős, s ezt a felelősséget nem akarja el-áthárítani (mint ahogyan tette nem kevés kortársa, s az utána jövő politikusok, államférfiak közül Sokan). A romantika gyermeke volt (ifjúkori olvasmánya Byron), s a szabadságharc bukását — Vörösmarty- hoz hasonlóan apokaliptikusnak, végzetesnek látta. A század egyik gondolata a nemzethalál, illetve S zeptemberben gyerekek, fiatalok indulnak el ismét naponta az alma mater épülete felé. Ám a körülmények különbözőek; régiókra osztott nemzetünk országhatáron túl rekedt magyarságának diákjai számára az anyanyelvű oktatás feltételéhez göröngyös út vezet. A felsőoktatásban méginkább hatványozódnak a nehézségek. Erdélyben járva, magyar egyetemistákkal lehetőségeikről, problémáikról beszélgettem. Jakabházi Annamária és Bódi János, a kolozsvári Babes—Bolyai Tudományegyetem matematika karának másodévbe lépő hallgatója. Annamáriát — mivel csak az utolsó pillanatban dőlt el biztosan, hogy magyarul is lehet felvételizni —, egész évben magántanára románul készítette fel, ezért román nyelven nyert felvételt. János magyar nyelven írott dolgozatával nyert felvételt. — Nálunk matematika tagozaton, évfolyamunkon 2 magyar csoport van, 30—30 hallgatóval — mondja János. — Az első két évben, mindent anyanyelvűnkön oktatnak. A tantárgyak 40 százalékát lehet magyarul tanulni, s mivel képzésünk négy- és ötéves, első két évben magyarul, aztán pedig csak románul tanítanak. Ez a ’89-es fordulat után elfogadott törvény, de a felsőoktatásban előadó magyar tanárok hiányából is következik. — Románul is el tudnánk végezni az egyetemnek ezt a két- három évét, de nem szeretnénk — jegyzi meg Annamária. — Ezen én nem is gondolkozom, ugyanis románul nem akaaz ezzel szembeszegülő dac, életakarás, amely az egész reformkorszak erkölcsi, intellektuális motorja volt. Kosáry Domonkos ott kezdi a könyvét, ahol a Vörösmarty vízió összegez; csend és hó és halál. (Előszó). Széchenyi (Petőfihez hasonlóan) már ifjúkorában is foglalkozik a halál és az öngyilkosság gondolatával. A döblingi gyógyintézetben még sem meghalni menekül — ezt majd az ostoba Habsburg politika fenyegetése provokálja ki. A megha- sonlott, depressziós lélek egyszerűen magára akarja húzni a paplant, hogy ne lássa, hallja a világot. Igen, de a világ nem hagyja! Kosáry Domonkos sokoldalú oknyomozással, ezernyi finom megfigyeléssel, ténnyel elemzi a folyamatot, ahogyan az „öreg oroszlán” fokról fokra felérez önként vállalt passzivitásából, mozgósítja minden vitális és szellemi energiáját Ferenc Józseffel, s a pancser ám pökhendi kishivatalnok kormányával szemben. Már nemcsak azt látja, hogy 1849, Arad, Haynau a magyarság stratégiája, de azt is, hogy a szűkkeblű, ostoba osztrák politika magát a birodalmat is veszélybe sodorja. Mert hiszen — láttuk 1956-ban! — a győztes zsarnok soha nem bölcs és mértéktartó. Száz éve dúl a vita arról, hogy kinek volt igaza: a királypárti Széchenyinek, vagy a trónfosztó Kossuthnak. A történelem fintora Széchenyit látszik igazolni. Most nem csupán Trianonról, az egymással acsarkodó élhetetlen, tehetetlen utódállamokról van szó, a ''sovinizmusokká fajuló nacionalizmusokról, de az újabb keletű Monarchia-nosztalgiákról is. A legtermészetesebb igény, hogy minden nép meg akarja fogalmazni önmagát, különállását, másságát. Ezt tettük mi is rom!— jelenti ki határozottan János. Szerintem, a magyar nyelven oktató matematikatanárokra is szükség van, hisz számtalan általános iskola és tizennyolc önálló magyar középiskola működik az országban. Az idei másodévesekben megfogalmazódott a változtatás igénye, de sem a törvény, sem a magyar anyanyelvű tanárok létszáma nem teszi lehetővé harmadévben a magyar nyelvű oktatást. Viszont akkor legalább azt kérték; a magyar csoportokat ne bontsák meg, hogy közösen, vállvetve vághassanak neki a nehéz megmérettetésnek. — Harmadéven előad egy magyar tanár, — teszi hozzá Annamária —, de románul tanít! Tehát részben kendőzik a valóságot, hisz egy tantárgyat legalább máris engedhetnének magyarul oktatni. Aztán szerintem nem igaz, hogy nincs elég magyarul beszélő tanár. Szülővárosomból, Segesvárról a gimnáziumi számtantanár szívesen eljönne egyetemünkre tanársegédként magyarul matematikát tanítani. Elő is jegyezték, de más nem történt... A matematikát pedig ahhoz, hogy tudjuk, meg kell érteni, s románul megérteni nagyon nehéz! Szerencsére a magyar anyanyelvű tanárok a magyar hallgatókkal jobban törődnek, szívükön viselik sorsukat. 1848—49-ben (és 1956-ban). De míg a radikálisok ezt csak a Habsgurgoktól való elszakadással, addig Széchenyi egy nagyobb egységbe integrálódva képzelte el. Az elmúlt száz év rettenetes háborúi, forradalmai tanították meg a régió népeit arra, hogy a nemzeti függetlenség semmit se oldott meg a XIX. század nagy kérdéseiből, sem a gazdaságáét, sem a nemzetiségekét. Széchenyi zsenialitása éppen ez, hogy előre látja a csapdákat. Döblingi magányában ismeri fej (noha el nem fogadja) Kossuthék igazát, azt, hogy éppen a Habsburg ház ostobasága hajszolta bele a forradalomba, kétségbeejtő helyzetbe a magyarságot. O alkotmányos rendet akart, szolid gyarapodást, polgárosodást, ma úgy mondjuk, hogy felzárkózást Európához. Ezzel szembe az osztrák politika a német birodalmi álmok foglya volt, míg a sorozatos katonai vereségek, politikai kudarcok ki nem józanították. Majd ekkor jön Deák Ferenc, hogy kiegyezzen a meggyengült ellenféllel, az uralkodóval, aki eladdig ellenségnek tekintette egyik népét. Kosáry Domonkos könyve olyan izgalmas, mint egy kalandregény. Egy nagyformátumú ember vergődését írja le a körülmények szorításában. Széchenyi tragédiája az, hogy óriás volt a törpék közt. Mozgásszabadsága korlátozott volt, de lelkiismerete, felelősségtudata, hivatásérzete nem engedte, hogy tétlen maradjon, amikor felismerte, hogy az uralkodó, az uralkodó elit tehetségtelen, felelőtlen, önveszélyes. Úrrá tudott lenni romantikus hajlamain, indulatain, sőt a betegségén is (József Attila küzdelme fogható hozzá), s példátlan leleménnyel és bátorsággal szállt szembe a zsarnoksággal. Példája, hatása ezért sugárzik át a századon. (Magvető 1981—1991). Horpácsi Sándor Az elhelyezkedés lehetőségével kapcsolatban Annamária és János egyetértésben megállapítja; — Jó, hogy a felsőbb utasításra történt kihelyezések megszűntek, hisz így nem valószínű, hogy Oromániába kerülünk, ahol nemhogy magyarul tanítani, de még magyar szót hallani sem lehet. Viszont kétségtelen: mire mi végzünk, az erősebb erdélyi magyar középiskolák feltöltődnek, ám a kisebb vagy a vidéki magyar iskolák tárt kapukkal várnak bennünket, hisz ma kevés Erdélyben a szaktantárgyakat magyarul tanító pedagógus. Tóth Mónika, a Temesvári Műszaki Egyetem gépészmérnöki karának negyedik évfolyamába lépő hallgatója. — Nálunk sajnos, nincs magyar tagozat — mondja Mónika. — Magyarul tudó tanárok vannak, magyarul is tanítanának, de ’90-ben, a magyar hallgatók kérelmét elutasították, s nem engedélyezték az anyanyelvű oktatást. Főleg a szakkifejezések miatt. Azzal érveltek: a latin eredetű szakkifejezések magyarul teljesen másképp hangzanak, s ha egy magyarul diplomát szerzett mérnök ezeket csak felületesen ismeri, nem tudja kamatoztatni szakképzettségét. Ám, azért a magyar anyanyelvű tanárok hozzánk való viszonyulása közvetlenebb. Amikor másodSorstragédiák a Budavári Palotában Az elmúlt héten Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke nyitotta meg Ata Kandó, a Budapesten 1913-ban Görög Etelkaként született, világhírű fotóművész életműkiállítását. A világjáró, mélységesen humánus alkotó 1932-ben költözött férjével Párizsba. Divatfotósként dolgozott a német megszállásig. 1940-ben készítette az Eifel toronyból a leigázott Párizst szemlélő német katonákról emlékezetes a mindenkori elnyomókra jellemző, fotóját. Ezután haza- toloncolták, így itthon vészelte át Ausztriai nienekülttárbor- ban egy családját elvesztett magyar menekült kislány szeme népünk tragédiájának jelképe. LÖRINCZY ISTVÁN A Hold sebei nyitott sebek a Hold arcán a megfagyott atomnyomok de még halk fény szitál rajtuk s finomszemű kráterhomok éves voltam, a matematikatanárunk magyar volt, és jobban segített, a technika szintén. A felvételivel kapcsolatban megjegyzi: „Egyetemünkön a felvételi teszt formájában folyik, ezért csak románul lehet felvételt nyerni.” Végezetül az elhelyezkedés kilátásairól kérdezem. — Ma már senkit sem helyeznek ki. Ez részben előny, részben hátrány. Jó, mert a szülőföldünktől több száz kilométerre kijelölt állást nem kell elfoglalni, viszont a kihelyezések időszakában mindegy volt román vagy, magyar, mindenki kapott a szakképzettségének megfelelően lehetőséget, míg ma mi keresünk munkát. Igaz, mi választjuk meg, hol szeretnénk elhelyezkedni, de állást találni egyre nehezebb, — válaszolja Mónika. T hát, a leginkább érintettek szájából hallottuk a tényeket, s csupán reménykedni tudunk: talán egyszer eljön az idő, amikor Erdélyben nem százalékokban határozzák meg egy egyetemi hallgató magyarságát, és jó volna, ha arra is rájönnének az illetékes szervek, hogy ha a folyadéknyomásos gépnek azt mondjuk: hidraulikus masina, attól az még nem termel többet! Magyari Barna a háborút. 1947-ben ismét Párizsba, onnét Hollandiába költözött. 1956-ban segítőkészen sietett az osztrák—magyar határra. Ekkor csinálta méltán világhírű, az emberi szenvedés eposzaiként értékelhető fotóesszéit a menekültekről. E képekből már 1956 karácsonyára album jelent meg Hollandiában, mely felhívta a világ közvéleményének figyelmét hazánk tragédiájára. Az album bevétele, a menekült gyermekeket segítette. Ata Kandó a 60-as években a (Ferency—Europress) Az egykori népszerű, slágerszerző- fogorvos, Dobos Attila operát írt Az ember tragédiájából. A legújabb hírek szerint jövő nyáron mutatják be a darabot. — Hogyan jutott el egy német falu fogorvosi rendelőjétől Madách művének megzenésítéséig? — kérdeztem az immár hatodik éve ismét idehaza élő zeneszerzőt. — Több mint tíz évig valóban kiegyensúlyozott, sikeres polgári életet éltem Thürkenfeldben — meséli Dobos Attila. — Azzal mentem el annak idején innen, hogy örökre elfelejtem a zenét. Csakhogy miközben a családom esténként a televízió előtt ült, én minden remény nélkül ugyan, de dalokat komponáltam. A fiókomnak. — Aztán egy napon... — ...amikor tizenkét év után először haza látogattam Magyar- országra — felkavart az élmény. El kellett gondolkodnom ezen, miként élek, hogyan sáfárkodom zenei tehetségemmel. Arra jutottam: változtatnom kell az életemen. Ezentúl olyasmivel kell foglalkoznom, ami maximális teljesítményre késztet. Kezdetben egy musical megírására gondoltam, csak később jutott eszembe egykori álmom: Madách tragédiájának megzenésítése. Igaz, rögtön el is vetettem az ötletet, mert úgy éreztem, ez nagyobb feladat, mint amire vállalkoznom szabad. — Mégis belevágott... — bele! Arra jutottam: végül is mindez csak elmélkedés. Elővettem a drámát. Nem volt kétséges, hogy ebből a fennséges műből csakis operát szabad komponálni. Hamarosan rá kellett döbbennem, hogy 18 órás operát kellene írni, ha az egészet fel akarom dolgozni. Bármennyire is tiszteletben tartottam Madách remekét — dél-amerikai dzsungellakó indiántörzsek életéről készített, szintén világsikert aratott képeket. Ezek a fotók is hozzájárultak a dzsungelben élő indiánok módszeres kiirtásának visszaszorításához. Ata Kandót — az október végig megtekinthető életműkiállítása alkalmával — a művelődési és közoktatási miniszter „Pro Kultúra” kitüntetésben részesítette. A Magyar Fotóművészek Szövetsége örökös tiszteletbeli tagjává fogadta. Veres Mihály végül önálló zeneművet írtam. A tizenöt színből össze kellett vonnom néhányat, így végül is csak tíz maradt az operában. — Végleg az opera mellett kötött ki? Vagy megmaradt a régi szerelem is? — A régi szerelem? Elmaradt. Eleinte csak a könnyűzene világába akartam 'visszatérni. El is készítettem egy lemezt, de hiába vittem be a Rádióba, soha, senki sem játszotta sehol. A régi számaim letiltását is csak sokára oldották fel. Rá kellett ébrednem — más lett az utam. — Mennyi ideig dolgozott a tragédia megzenésítésén? ■— Éppen nyolc éve, hogy elkezdtem. Menetközben sokaknak megmutattam a már elkészült részleteket. Biztattak, csak folytassam. Voltak kitérőim, amíg végül a saját költségemen készítettem egy lemezt a tragédiaopera legszebb áriáiból, kórusaiból. így akartam közölni a világgal, hogy min dolgozom évek óta. 3000 lemezt csináltattam — többre nem volt pénzem — számozott példányokat, de nem üzleti vállalkozásként. — Végül is mi lesz az opera sorsa? —-Az 1. számú lemezt az Operaház igazgatójának, Ütő Endrének ajánlottam. Eredményeként a tragédia jövő év nyarán különleges körülmények között kerül bemutatásra: júliusban, augusztusban saját vállalkozásban, saját kockázattal tűzik műsorra. Rendkívüli ajánlat és lehetőség ez számomra. Seregi László vállalta el a rendezést. Nagyon sok balettbetétet tervezünk és Szász Endre készíti a díszleteket. Látványos előadásra, hatalmas tömegjelenetekre készülünk. Két hónapig — ha a közönség is úgy akarja — zsinórban játszhatjuk majd a tragédiát. Szémenn Egyre nehezebb állást találni Erdélyi egyetemisták vallomásai Beszélgetőpartnerünk: Dobos Attila Operát írt Az ember tragédiájá-ból
